MENEKÜLTEK – EURÓPAI GONDOK

Régen írtam blogot, valahogy nem volt kedvem kiszálazni napjaink hazai történéseiből a lényeget. A mindent elborító migrációellenes propaganda – üdítő kivétel a civil szervezetek karitatív tevékenysége – teljesen elhülyíti a hazai közvéleményt. Persze sokszor megírtam már, hogy gondolkozni, tájékozódni strapás dolog. De a mai helyzetben igazán vehetné magának a fáradságot az átlag magyar, hogy kialakítsa a maga állásfoglalását, és ne fogadja el a kész, konzerv véleményeket.

Az első dolog, amit meg kellene vizsgálni, hogy mi okozza ezt a nagyarányú népvándorlást. Miért indulnak el emberek egy másik kontinensről, mindenüket hátrahagyva a – végső soron ismeretlen – bizonytalanságba?

A helyzet összetettebb, mint gondolnánk.

Nem csak a lassan négy éve (2011 márciusa) folyó szíriai polgárháború, az iraki helyzet rendezetlensége, az IS feltűnése és az általuk egy éve tartó folyamatos terror csak az indító ok. Ha így lenne, akkor Afganisztánból, Pakisztánból, Közép-Afrikából nem indulnának tömegek az „ígéret földjére” Európába.

Az üldöztetés, az emberi élet és vagyon veszélyeztetettsége csak az egyik ok. Persze, ez is untig elég, mi több teljes mértékben érthető és akceptálandó.

A másik ok viszont a tömegkommunikáció elterjedésében (forradalmában) keresendő. Nagyon sok gazdaságilag elmaradt és diktatúrákkal terhelt országban az emberekhez eljut az a minta, amit az internet, a televízió közvetít: egy szebb egy élhetőbb társadalmat mutat, amelyet, ha az adott ember összehasonlít a maga valóságával, akkor mint egy hatalmas mágnes vonzani kezdi. Nem tud arról, hogy amit a képek sugároznak az nem az igazi valóság,, csak annak valamiféle idealizált képe. De ettől még igen vonzó, mert azt mutatja, hogy „ott minden más, mindenki gazdag”. Ami ugyan igaz is a menekülésre készülő szempontjából, hiszen saját hazájában ez számára elképzelhetetlen.

Azzal azonban nem számol, hogy az európai „gazdagságnak” is meg vannak a maga határai.

Nem számol azzal, hogy egy másik közegbe kerül, ahol mások a szokások, mások a körülmények. Itt most nem nagy dolgokra gondolok, hanem olyan hétköznapi dolgokra, mint a nyelvtudás, a közlekedés, a vallásgyakorlás lehetőségei, az étkezés és sorolhatnánk.

Hiába befogadó a közeg, nem képes a nélkül beilleszkedni, hogy eddigi identitásának egy részét ne adná fel.

A befogadó ország pedig hiába nyújtja a lehetőséget, mégis azt várja el, hogy az így befogadott üldözött illeszkedjen be, fogadja el a törvényeit, éljen azok szerint. Ha ezt nem sikerül elérni, akkor bizony a befogadó ország társadalma lesz frusztrált. Egyrészt azért, mert igen sokba kerül ez, energiába, társadalmi mozgósításba, nem utolsó sorban pedig pénzbe.

Ezt a forrást az Unió tagállamai még állják (már amelyik, kis hazánk kivételként vitézkedik), de a nagy kérdés az, meddig?

A menekültek megállításának másik megoldási lehetősége, hogy ott teremtünk konszolidált viszonyokat, ahonnan elindulnak az emberek. Igen ám, de ez politikai és kulturális falakba ütközik.

Nem véletlen, hogy sem az USA, sem az Unió nem tüsténkedik „rendet teremteni” a Közel- és Közép-keleten. Az első Öböl-háború után megtanulta az USA és a koalíció, hogy a saját értékrendje alapján nem képes rendezni a térség viszonyait.

Ha a fejlett országok – a segítségnyújtáson kívül – közvetlenül beavatkoznának a konfliktusba, az azt eredményezné, hogy még jobban fokozódna a szélsőségesek propagandája, az Európa és USA ellenesség. A probléma másik része, hogy jelenleg a mérsékeltnek tekinthető arab országok is megosztottak a probléma rendezésének ügyében. Az IS megítélése is elég felemás. Vannak hatalmak Közel-keleten, amelyek szigorúan lépnének fel ellenük, de ez csak akkor megvalósítható, ha az egész térségben meg lehetne alakítani a közös koalíciót. Ám ennek ma még nyoma sincs. Az IS pedig gátlás nélkül irtja a sajátjait.

Azt látni kell, hogy ez a terrorszervezet – bár egyes akcióit a fejlett országokban hajtja végre – elsősorban Irak és Szíria, Jemen lakosságát terrorizálja. (Hogy az ehhez szükséges eszközöket és fegyvereket honnan szerzi be, arra kérdésre ez a blog nem mer vállalkozni.) Az igazi pusztítás ezekben az országokban történik, arab keresztények ezreit mészárolták le. A különböző, iszlám vallási áramlatok képviselői pedig – mindannyian Allah nevében – gond nélkül irtják egymást. Ebbe a konfliktusba a fejlett országok nagyon nehezen avatkozhatnak be anélkül, hogy ne fordítanák maguk ellen a küzdő feleket.

A probléma, mint látható – és ez csak a felszín – igen összetett. Nem megoldható csak a hazai szinten, de még európai léptékben sem. Nem lehet kárhoztatni az uniós politikát, hiszen egy komolyabb megoldás kidolgozásához a fentieken kívül még ezer más dolgot is figyelembe kell venni.

Nézetem szerint az elkövetkező hónapokban mindenképpen megszületik majd valamiféle „megoldás”, ami persze nem a gyökereket érinti majd, hanem csak tüneti kezelés lesz.

Az uniós vezetőknek ugyanis azt is figyelembe kell venniük, hogy saját országaik polgárai miként viszonyulnak az elhúzódó, és várhatóan erősödő migrációs problémákhoz.

Aki figyelemmel kíséri az elmúlt hetek európai híreit, azt olvashatta, hogy bizony az uniós tagállamokban is felerősödött a szélsőjobb idegenellenes politikája. Svédországban már többségben vannak a felmérések szerint a jobboldaliak, Hollandiában is megkerülhetetlen erő az idegeneket elutasító jobboldal, Németországban (különösen a keleti tartományokban, a volt NDK területén) is erősödnek az idegenellenes akciók, és folytathatjuk a sort.

A helyzet tehát igen képlékeny. Nincs az az elemző, aki ma meg tudja mondani, hogy ennek a „válságnak” milyen lesz a kimenetele.

Nyugat-Európa ugyan azt mondja, hogy szüksége is van a bevándorlókra a gazdaságban – mert egyre fogy a munkaképes lakosság aránya –, így teremtve meg az eddigi életszínvonal fenntartásához szükséges adóbevételeket. Ám ez csak egy része a problémának. A menekülteknek csak egy kis része az, amelyet „egyből” alkalmazni lehet az uniós munkaerőpiacon.

Mi lehet tehát a dolgunk?

Minden esetre egy biztos: a menekülteket kerítéssel, szögesdróttal, határvadász alakulatokkal, a hadsereggel megállítani nem lehet. A józan eszünkre hallgatva gyakorolnunk kell a befogadás és a szolidaritás gesztusait. Ezt a problémát nemzeti keretek között kezelni nem lehet. Nincs az országnak más választása, mint részt venni az uniós együttműködésben, és csatlakozni az európai megoldásokhoz, azok kidolgozásához.

Ceterum censeo OV esse delendum!

A JÓISTEN, A SZERENCSE ÉS ORBÁN VIKTOR

Forrás: Internet

Nem szeretnék senkinek a pénztárcájában kotorászni! Mészáros Lőrinc vagyonosodása sem érdekel túlzottan. Nem nagyon ülök fel a SI-faktor (sárga irigység) motiválta propagandának. A meggazdagodás – ha az valós teljesítményekkel, tudással és tehetséggel párosul – polgári társadalmunk sajátja.

Ami a címben szerepel, az azonban túlmutat az elfogadható értékrenden. Az átlagember a maga erkölcsi érzékével ítéli meg környezetét. Ha azt látja, hogy egyesek nagyon gyorsan, és látható és tapasztalható „spiritusz” nélkül gyarapodnak, joggal kezd el gyanakodni. Ezért is vonulgatnak mostanában többezres tömegek fővárosunk utcáin. Nem hisznek a hirtelen sikerekben, mert tudják: azt sehol a világon nem adják olcsón. (Aki nem hiszi tanulmányozza az egyik legsikeresebb magyar cég, a Prezi történetét.)

Forrás: Internet -- Varanus

A legnagyobb baj az, hogy a jelen kormányt olyan szellemi kapacitás veszi körül, amilyet látunk. A felkapaszkodott parvenük szentül hiszik azt, hogy okosok. Az őket körülvevő „kiszolgálók” pedig – mivel hasonló nívón vannak – természetesen állandóan megerősítik őket ebben a hitükben.

Nem is nagyon kerülhet ma kormány közelbe, akinek csak egy kicsivel is több esze van, mert rögtön, mint potenciális veszélyre tekintenek. Gondoljunk csak a 2010-es választások előtti FIDESZ-es képviselőjelölti castingra Orbán Viktor felcsúti házában!

Senki sem kerülhetett be, akinek esetleg valamiféle saját véleménye vagy gondolatai vannak. Az egész kormányzati rendszer is ezt tükrözi. Eltávolítottak mindenkit, aki csak egy kicsit is okosabb, tehetségesebb, tapasztaltabb lehet náluk.

Megfigyelhettük azt is, hogy a korábbi „polgári körös” időkben a FIDESZ-hez kapcsolódó értelmiség is eltávolodik a hatalomtól.

Forrás: Internat

Ha egy közepes szellemi képességgel felruházott hatalom regnál, ne várjunk kiemelkedő intézkedéseket és reagálásokat napjaink meglehetősen bonyolult politikai összefüggéseiről. Bár feltételezem azt, hogy tisztában vannak mindazokkal a problémákkal, amit felhalmoztak, ám pontosan korlátozott szellemi lehetőségeik gátolják őket abban, hogy ezeket feloldják. Nem marad más, mint a legbornírtabb propaganda és reakció. Például az, hogy a NAV elnöke perelje be az amerikai követség ügyvivőjét, valamint a miniszterelnök megjegyzése arról, hogy támadják az ország függetlenségét.

Lehet nagyokat mondani, lehet szájkaratét folytatni, és háborúzni a világgal szemben. Ám ha mindez kiveri a biztosítékot a választópolgárok sokaságában, akkor nem az utóbbiakat kell szidni.

Ha nagyon sokszor mondják valakinek, hogy ostoba, a legelemibb elvárás az, hogy gondolkodjon el ezen, mert a sokak véleménye valószínűleg megalapozottabb, mint a sajátja.

Ha pedig ezt nem teszik, akkor olyan károkat okoznak a jövő nemzedékének, amelyeket évtizedek alatt sem lehet kijavítani. Éppen ezért, egyetlen – bár számukra befogadhatatlan – megoldás létezik: előrehozott választásokon eltakarítani ezt a rendszert és hatalmat, de úgy, hogy belátható időn belül még véletlenül se kerülhessenek a hatalom közelébe.

Ceterum censeo OV esse delendum!

KORMÁNYZÁS AD HOC

Forrás: Internet

Valami nagyon nincs rendben regnáló kormányunkkal. Persze a törvényhozásban meglevő kétharmad minderre nem ad valamiféle ésszerű magyarázatot. Ha a kedves olvasó végig gondolja, hogy április óta mit tett ez a kormányzat — siralmas vergődést láthat.

A mindennapokban ezek el is sikkadnak, mert az egyik ostobaság írja felül a másikat. A választópolgár pedig csak les, mint az a bizonyos Alizka a moziban.

Közben a lakosság többségét – akiknek már se energiájuk, se pénzük arra, hogy más forrásokból is tájékozódjanak – elárasztja a kormányzati média „hurrá optimista” propagandája. Az egyszerű ember tényleg azt gondolhatja ezek hallatán, hogy minden rendben van. Az, hogy saját tapasztalatai ezt nem mindenben támasztják alá, betudja annak, hogy esetleg romló körülményei csak a helyi körülményekre vonatkoznak. Nem képes saját helyzetét és a „nagypolitikát” összekötni, és levonni a következtetést: hozzá nem értők irányítják az országot.

Csak néhány dolog, ami pedig meg fogja határozni jövőbeni életét:

Forrás: Inrternet - Femina.hu

Nem fogsz vásárolni vasárnap, mert érthetetlen (dehogy is érthetetlen, jól meghatározható saját anyagi érdekek) okokból megfosztják a vásárlót attól, hogy beszerezze azokat a dolgokat, ami egyébként nem fér bele egy átlagos napi beszerzésbe. Nagyon hangzatos az indoklás, miszerint a családok érdekében ne dolgozzon a kereskedelem, mert a dolgozók legyenek a családjukkal.

Mindezt elhatározzák annak ellenére, hogy maguk a dolgozók is jelezték: hiányozni fog az a jövedelem, amelyet a pihenőnapi munka többletdíjazásával keresnek. Figyelhetnének arra is, amit a kereskedő cégek mondanak: komoly bevételkiesésre számíthatnak, ami közvetlenül érinti a költségvetést is. Ha ugyanis x összeget (itt éves szinten milliárdokról van szó) forgalmaznak a vasárnap nyitva tartó üzletek, annak minimum 27 százaléka ÁFA formájában a költségvetést gyarapítja. Itt és most nem végeztem számítást arra, hogy egyéb állami bevételek (adó, járulékok stb.) mennyivel lesznek kevesebbek.

Ez a bevételcsökkenés pedig érzékenyen érintheti azt a bizonyos három százalékos hiánycélt. Már csak azért is, mert minden független gazdasági elemző műhely – hazai és nem hazai – azt hangsúlyozza, hogy a következő évben csökken a nemzetgazdaság teljesítménye. Ha pedig ez csökken biztosan csökken minden – úgymond – szociális kiadás az oktatástól az egészségügyön át a szociális ellátásig. Ennek pedig egyenes következménye az ország elnyomorodása, a már ma is elviselhetetlenül gyors ütemben növekvő szegénység.

Ez pedig olyan indulatokat fog gerjeszteni az országban, amelyet a kormány nem lesz képes kordában tartani. (Emlékeztetnék a 2004-es Szlovák éhséglázadásaira). Súlyosbítja a helyzetet, hogy az itthoni rasszizmus erősödésével valós a szomszédoknál már megtörtént események esetleges hazai megismétlődése. A szociális érzéketlenség – például a gyermekélelmezéstől milliók átcsoportosítása a sport területére – nagyon veszélyes politika.

Az is látszik az elmúlt hetek eseményeinek tükrében, hogy a tömeges tiltakozás sem téríti jobb belátásra a kormányt és a döntéshozókat.

Ez pedig elég szomorú jövőt vetít előre.

Ceterum censeo OV esse delendum!

ADÓ, KORRUPCIÓ, TÜNTETÉS, AMERIKA

Forrás: Internet - MTI Soós Lajos

A botrány kitört. No nem a „közfelháborodás”napja miatt, hanem azért, mert végleg lehullott a lepel, és kiderült a király meztelen.

Az már csak hab a tortán, hogy a mai nap elfogadta a kormány adóügyi előterjesztését a parlament. Nem is tehetett mást. Ma ebben az országban a kormányzó párton belül nincs egyetlen, józan paraszti ésszel megáldott, képviselő sem, aki azt merné mondani a miniszterelnöknek, hogy túllőtt a célon, és éppen saját magát lövi lábon.

Az adók emelésére és új adók kitalálására persze azért van szükség, mert egyébként nem tartható a költségvetési hiány három százalékos hiánycélja. És ha ez nem tartható, akkor újra megindulhat az uniós túlzott deficit eljárás, amely a pénzek befagyasztásával és a magyar költségvetésbe való betekintéssel járna. Ettől meg úgy félnek, mint ördög a tömjénfüsttől.

Bármilyen furcsa, itt kapcsolódik egymásba a két téma: az amerikai tiltakozás a korrupció ellen és a NER gazdasági rendszere. Ez utóbbi ugyanis egy valamit tartott az elmúlt négy év alatt gazdasági célnak: a magyar gazdaság újraosztását. Ezt azonban nem volt képes megtenni a verseny szabályai között, így „kénytelen” volt a törvényhozó és végrehajtó hatalom közvetlen beavatkozásával végbevinni.

Nem részletezem, miként osztották újra a piacokat, miként szorították ki – a köznép számára befogadható nacionalista propaganda kíséretében – a nemzetközi cégeket, a bankokat, a nagy kereskedelmi láncokat.

Az elmúlt négy évben dollár milliárdokat vontak ki a befektetők Magyarországról. Mindezt azért, mert a hatalom által előállított törvények szöges ellentétben vannak annak a gazdasági és politikai közösség által vallott gyakorlattal és értékrenddel, amelyhez egyébként hazánk önként csatlakozott.

Az amerikai nagyköveten mind a mai napig valamiféle bizonyítékokat követelnek a korrupciós ügyekkel kapcsolatban. Ez persze nem más, mint a probléma elmaszatolása. Hiszen a amerikai nagykövetség nem konkrétumokkal vádolta meg a kormányt, hanem erkölcsileg.

Az történt, hogy az USA és az EU már régóta tudta, hogy mi folyik adó és korrupciós ügyekben. Felhívták a kormány figyelmét több ízben is, hogy ez a gyakorlat számukra elfogadhatatlan. Az egyes emberek kitiltása csak nyomaték annak bizonyítására, hogy a figyelmeztetést komolyan gondolják. Nem az USA-nak vagy személy szerint az ügyvivőnek kell bizonyítania a korrupció jelenlétét egyes esetekben, hanem a magyar kormány szervezeteinek kellene azt felderíteni, és nyilvánosságra hozni.

Ám a kormány ezt nem teheti meg, mert ha megtenné, saját politikai imázsát rombolná porrá. Az egész rendszer – amit némi eufémizmussal NER-nek és unortodox gazdaságpolitikának hívnak – arra épül, hogy a szervienseket lássák el anyagi alapokkal, és a nemzetgazdaságban megtermelhető értéket a saját gazdasági érdekszférának osszák le. Akinek ez nem tetszik, az vagy alkalmazkodik, vagy pedig felhagy tevékenységével. De találkoztunk e téren némi kényszerítéssel is: gondoljunk csak a kormányzati informatikai rendszer eistandolására, vagy egész szolgáltatási ágak kényszerű államosítására.

Forrás: Internet

Az eszközök között persze nagy szerepet játszik az adópolitika és a korrupció. (Ha tejelsz, maradsz, ha nem, mész a levesbe!)

Szóval, ezt a rendszert unta meg két legerősebb szövetségesünk. Nota bene, a korrupciót nem csak nálunk, de saját házuk táján is tűzzel-vassal üldözik. Gondoljunk csak Juncker esetére. A volt luxemburgi miniszterelnök, jelenleg az EU „kormányának” feje, most éppen azzal néz szembe, hogy megbízatása bizony rövid életű lesz, mert bizalmatlansági indítványt adtak be ellene éppen adóoptimalizálási ügyekben.

Nem tisztem Vida Ildikót védeni, de ebben a játszmában ő csak egy közönséges, feláldozható figura, akire – ha minden kötél szakad – rá lehet kenni a nyilvánosság előtt a szar nagy részét.

A fekália maradéka örökre rákenődött már a FIDESZ kormányra. Hiába fenyegetőznek perekkel, hogy egyetlen kormánytagra sem lehet rábizonyítani a korrupciót. Valóban nem. Egyetlen kormánytag sem fogadott el közvetlenül egyetlen forint készpénzt sem. Csak éppen minden megtettek annak érdekében, hogy ezt a barátaikról se lehessen elmondani. Úgy alakították a törvényeket, hogy ami az egyszerű emberek erkölcsi érzéke szerint megvesztegetés, hatalommal való visszaélés, az ne kerülhessen jogi eljárás alá.

Ügyes! … Mondta erre a régi pesti vicc. Csakhogy mára már olyan lett e „vicc” nagysága, és a hatalomtól elvakultak olyan nyíltan művelik, hogy az már a legegyszerűbb emberekben is megfordította a borjút!

Lesz még itt cifrább tüntetés is, mint amilyen a tegnapi volt! Ez csak a bemelegítés. Az országgal nem lehet mint magántulajdonnal bánni!

Ceterum censeo OV esse delendum!

NETADÓ NEM VOLT…. (NEM VAN)… DE LESZ

Forrás: Internet -  pendulum.blog.hu

Kiverte a biztosítékot az átlagembernél a gazdasági miniszter bejelentése, miszerint megadóztatnák a netes forgalmat gigabájtonként. Nosza, lett is nagy nekibuzdulás! Rögtön tízezrek vonultak az utcára, és keresetlen szavakkal (Orbán takarodj!) utasították el ezt a meglehetősen bornírt törvénytervezetet.

Most nem igazán szeretném magyarázni, hogy miért lenne ez a törvény káros. Legyen elég annyit, hogy a hétköznapi életben korlátozná a nagyik kommunikációját családtagjaikkal: unokáikkal, gyerekeikkel. nem is kell ehhez az, hogy az utóbbiak határon túl keressék boldogulásukat, elég annyi is, hogy az ország egyik sarkából a másikba költöztek. Komoly problémát jelentene a tanuló nebulóknak, akik feladataik egy részét már az internet használatával kapják és hajtják végre. Nem is beszélve a felsőbb oktatási intézményekbe járókról, akik egy közönséges kollokviumra is a neten jelentkeznek be.

Gondot jelent a kisvállalkozóknak, akiket köteleztek arra, hogy az internet felhasználásával csatlakozzanak pénztárgépeikkel a NAV-hoz.

És még lehetne folytatni.

Forrás: Internet - NOL.hu

A tüntetéssorozatnak az lett az eredménye, hogy Svájcból visszaérkező miniszterelnök kétfenekű interjút adott a rádiónak. Ebben elmondta, hogy így nem lesz internetadó, de amúgy meg gőzerővel dolgoznak rajta. Deutsch Tamást bízta meg Orbán Viktor mindezzel. Ezzel kapcsolatban vannak fenntartásaim, de ez legyen az én problémám, szabadon gondolkodhat el róla mindenki.

A legnagyobb gondnak azt tartom, hogy az egész költségvetési törvényből mindössze csak ez verte ki a biztosítékot. Számos más adóváltozást is tartalmaz ez a törvény, például a kereskedelmi láncokra és vállalkozásokra kivetendő járulék, amelyet a forgalom nagyságához igazítanának. Így egy nagyobb kereskedő cég (aminek például az élelmiszer forgalomban általában maximum 3 százalékos az üzleti haszna), ha milliárdos nagyságrendű forgalmat bonyolít, akkor hat százalékban határoznák meg a járulékot. Egyszerűen szólva: többet vonnának el tőle, mint amennyi ekkora forgalmon a haszna.  Ez a vállalkozás csak akkor maradhat talpon, ha a névleges hasznát felemeli a járulék mértékéig. De a nagy kérdés ebben az esetben, hogy mindezt ki fizeti meg!

Ne legyen kétségünk: az átlagember!

Ez az egész játék a mini adókkal és járulékokkal jellemzője a regnáló kormánynak. Miközben nagy garral rezsicsökkentésről beszél, közben apránként – és főleg áttételesen – ennek az összegnek a többszörösét veszi ki a zsebünkből. Mindezt tetézi azzal, hogy szűkíti a szociális ellátásokat és erre kényszeríti a munkaadók többségét is. Legutóbbi intézkedése a cafeteria (a béren kívüli juttatások) megadóztatása 50 százalékkal, amely arra kényszeríti a vállalkozásokat, hogy ezt a fajta „bért” megvonják az alkalmazottaktól, mert akkora terhet jelent a vállalkozásnak, amit már nem tud kigazdálkodni.

Forrás: Internet

A mai hatalom olyan mértékben cinikus és gátlástalan, hogy ennek komoly következményeivel szembesült a magyar társadalom az elmúlt évek során. Az átlagember egy ideig megpróbálta követni a kormány intézkedéseit (esetleg tiltakozott is ellene), majd miután látta, hogy ennek semmi értelme, legyintett rá. A polgár elmerült saját gondjainak megoldásában (még akkor is, ha ezeket a gondokat tulajdonképpen a kormány hozta a fejére) és a politika irracionalitásától elfordult.

Ez okozta azt is, hogy igen csekély volt a választásokon is a részvétel. „Úgy sem változik semmi, a gátlástalanság folytatódik, az emberek semmibevétele sem változik!”

Az az egyetlen biztató a mostani tiltakozóhullámban, hogy olyan emberek is kiálltak saját érdekeik mellett, akik eddig passzívan tűrték a hatalom packázásait.

Ha ez folytatódik, lehetséges, hogy az ország visszatalál Európába!

Ceterum censeo OV esse delendum!

UBORKASZEZON — AMI NINCS

Forrás: Internet: mindennapi.hu
Régi vicc:
-Hol nyaraltak Sajókám?
- Háromszéken! Kitettünk a gangra három széket....

Nyári szünetet tartottam kicsit, mert úgy gondoltam, hogy ideje egy kicsit elgondolkodni mindazokon a bornírt történéseken, amelyek körülvesznek bennünket. Nem fogom most újra felidézni az elmúlt két hét eseményeit, mert megtették ezt helyettem a médiumok, műsorszórók, írott és elektronikus (webes) lapok, és újabban az RTL Klub is.

Ez utóbbival kapcsolatban néha tényleg nem tudom, hogy sírjak-e vagy röhögjek. A Norvég Alappal és az RTL-el folytatott „harca” a kormánynak egész egyszerűen komikus.

Már csak azért is, mert uniós tagállamként – aláírva mindenféle (ez esetben erre is vonatkozó) adóügyi ajánlásokat (gyengébbek kedvéért: jogszabályok) – mégis csak tartani kellene magunkat a közös szabályzókhoz. Azokban pedig nem nagyon szerepel az, hogy vállalkozásokat – legyenek azok bármilyenek – a bevételük alapján adóztassanak a szokásos nyereségadó mellett. És itt nem arról a nyavalyás néhány százmillióról van szó! Már csak azért sem, mert az így nyert bevétel a költségvetés főösszegének százalékában szinte ki sem fejezhetően kicsi, mindössze néhány ezrelék.

Világítsuk meg egy kicsit az arányokat, hogy mindenki érezhesse az arányokat. Ha egy átlagos, dolgozó házaspár erősebbik nemhez tartozó tagja hazaadja a fizetését – legyen ez nettó 150 ezer forint –, és ehhez a kasszát kezelő hölgytag is odaadja a maga jövedelmét (legyen ez ugyanannyi), akkor a család egy hónapban 300 ezerből, egy évben 3 600 ezer forintból gazdálkodik.

Ennek az összegnek az egy ezreléke 3600 forint. Így egyszeriben nagy összegnek látszik, de ez egy hónapban csak 300 forint, azaz egy kiló kenyér ára. Kis hazánkban nincs az a háziasszony, aki ezt a hiányt ne lenne képes erőfeszítés nélkül kigazdálkodni.

Így látható: az egész műbalhé csak arra szolgál, hogy ennél lényegesen komolyabb dolgokról elterelje a nagyérdemű figyelmét.

Forrás: Internet -- Greenfo

Persze joggal kérdezheti az olvasó, hogy mi az a nagyobb valami. Pedig ott van az orra előtt, csak figyelni kéne! Például Paks és az ürügyén felvett 3000 milliárd. Ez az összeg egyenlő azzal (nagyságendileg), amit elkonfiskált a kormány a magyar polgároktól, amikor államosította a nyugdíjpénztárakat. Azt tudjuk erről az összegről, hogy mindenhová került, csak nem a nyugdíjbiztosító alapjaiba. Lett belőle például MOL pakett, amely ma kevesebbet ér, mint amennyit fizetett érte a kormány, de vigasztaljon bennünket a tudat: ez a „miénk”. Lehetne összehasonlítani valami mással is, ami a miénk, de álljon távolt tőlem az obszcenitás.

A paksi kölcsönnel pedig az a legnagyobb baj, hogy tulajdonképpen nem az erőmű építésére vette fel a kormány, hanem a rapid lejáratú hitelek visszafizetésére. Kiállt ugyan a gazdasági miniszter és bizonygatta, hogy ez a kölcsön – szó sem esett az erőműről – nagyon kedvező. Igen ám, de mihez viszonyítva? A piacon felvehető hitelhez képes valóban két százalékkal kedvezőbb, mert az előbbieket olyan biztonsági felárral adják, hogy az gyakorlatilag kifizethetetlen.

A kormány által prognosztizált növekedési ütem ugyanis nem növeli meg olyan mértékben a hazai összterméket, hogy annak adótartalma fedezhetné a felvett kölcsönök kamatait és részleteit.

Az IMF esetleg adna olcsóbban hitelt, ám ennek „ára” van: figyelemmel kísérhetnék a mindenkori költségvetési politikát és meggátolnák az esztelen költekezést.

Mindezt Putyin Oroszországa nem teszi. Csak éppen olyan fizetési feltételeket diktál, aminek előre láthatóan képtelenek leszünk eleget tenni. Ennek pedig az lesz a következménye, hogy újabb adókat és sarcokat vezet be a kormány. És ha mindez nem lenne elég, újabb kölcsönökkel fogja garantálni, hogy Putyinék visszakapják a pénzüket. Így – már csak ilyen a gazdaság – olyan spirálba kényszerítették az országot, amelyből az elkövetkező húsz-huszonöt évben nem látszik a kiút.

És maradjunk még ennél a szerencsétlen bővítésnél: a húsz év múlva felépítésre és üzemeltetésre kerülő erőmű – ezt a legtöbb szakértő hangsúlyozza – soha sem fog megtérülni, mert az általa előállított áramot nem lehet olyan áron eladni, amely a kalkulációkban szerepel.

Forrás: Internet: Greenfo

Jó lenne, ha a döntéshozók szétnéznének Európában, tudomásul vennék a technológiai fejlődés trendjeit. Egyre nagyobb mértékben terjednek az energiatakarékos technológiák, az energia előállításának „zöld” és környezetkímélő módjai. Hogy két évtized múlva ez milyen szintre jut el, azt ma senki sem tudja kiszámolni, de egy biztos: a fenti technológiák csak fejlődni és terjedni fognak.

Mivel mára bebizonyosodott, hogy Pakssal kapcsolatban nem születtek előrejelzések, hatástanulmányok – tulajdonképpen semmilyen komolyabb anyag –, így a döntésért a felelősség a kormányt terheli. Ha pedig egy kormány ilyen döntéseket hoz, akkor azt a legkevésbé sem lehet azzal dicsérni, hogy az ország érdekeit képviseli. Egész egyszerűen alkalmatlan feladatai ellátására.  Az már csak hab a tortán, hogy mindezt a zombivá átalakított parlamenten is keresztülveri. „Csak nem gondolják, hogy Orbán Viktor olyan döntést hoz, ami ellentétes a haza érdekeivel?” — nyilatkozta egy honatya.

No comment!

Ceterum censeo OV esse delendum!

MINISZTÉRIUMOK JÁRTUKBAN-KELTÜKBEN

Forrás: Internet - Viasat Explore

Kiszivárgott a kormány legújabb bornírtsága:  egyes intézményeket új helyszínre – mi több , más városba – helyeznek át. Egészen komolyan elkezdtem gondolkodni azon, hogy mi értelme lehet ennek a nagy nekibuzdulásnak. Valamiféle racionális érvet kerestem a tervezett intézkedések indoklására.

Nem sokra jutottam, de néhány dolog azért megfordult a fejemben.

Megszabadulni a már-már teherként jelentkező, szaktudással rendelkező tisztviselői kartól. Ha ugyanis egy minisztériumot leköltöztetnek egy vidéki városba, akkor abból az következik, hogy az alkalmazottak egy jelentős részének is költöznie kell, mert nehezen elképzelhető, hogy például egy felelős beosztásban levő – mondjuk – főosztályvezető napi négy órát utazgasson jelenlegi budapesti lakása és – szintén a példa okán – Debrecen között.

Ez a humánpolitikai probléma máris több szálra bomlik, hiszen két megoldás lehetséges: vagy adnak a köztisztviselőknek szolgálati lakást, vagy nem. Ha nem adnak, akkor kénytelen lesz eltűrni az utazgatással járó procedúrát, ami hosszú távon nem tartható, előbb utóbb a delikvens munkájának rovására megy. A másik eset, hogy maga a köztisztviselő nem vállalja a költözést, hiszen nem biztosított a családtagok (feleség munkája), a gyerek se igen szeretne új közösségbe kerülni, esetleg elszakadni tanulmányaitól. Ebben az esetben a köztisztviselő lemond, de ugyanerre jutunk az előző esetben is, csak akkor a munkáltatója köt útilaput a talpa alá.

Mind a két esetben megvalósul az, ami a mögöttes szándék lehet, szakembereket eltávolítani az állami apparátusokból, és azok helyeit a saját klientúra tagjaival feltölteni.

Forrás: Internet - Varánusz

Egy másik olvasat szerint a kormányhoz közeli vállalkozások már-már kifogynak az állami megrendelésekből, felépült már minden stadion, nincs olyan beruházás a láthatáron, amiből búsás hasznot lehet kitermelni. Nosza, itt a lehetőség, hiszen az intézmények áttelepítése lökést adhat a saját oligarchák cégeinek. Új irodaépületeket kell gründolni – vagy ha nem is újakat, de a meglevőket az igények szerint átalakítani, átépíteni –, új infrastruktúrákat lehet kiépíteni. Mert azt azért minden magyar állampolgár tudja, hogy az államigazgatás ma már nagymértékben függ olyan apróságoktól, mint a számítástechnikai hálózatok, a kormányzati kommunikációs összeköttetések stb.

Tehát ha egy intézmény költözik, akkor bizony ki kell építeni nagyon sok mindent, lehetőleg nagyon sok pénzért. Mert mégsem maradhat például a Honvédelmi Minisztérium kommunikáció nélkül, nem célszerű visszatérni a postagalambokra.

Így aztán megnyílhatnak a pénzcsapok.

Harmadszorra azon is el lehet gondolkodni – elég csak ránézni kis hazánk térképére –, hogy Magyarországon mind a közlekedés, mind az egyéb közszolgálati hálózatok sugaras kiépítésűek, és a középpontban a főváros áll. Évszázadok alatt alakult ki e rendszer, azt másfél év alatt nem igen lehet megváltoztatni. E szerkezetnek köszönhetően a polgár igen elgondolkodik majd, hogy egyáltalán útnak induljon-e ügyeit dolgait intézni az ország másik felére. Ha egy soproni gazdálkodónak a földművelésügyi tárcánál van dolga, már napjainkban is két-három órába telik, míg elér a Kossuth térre. Ha ez a közigazgatási egység leköltözik Kecskemétre,a fenti atyafi még hozzátehet másfél órát az utazáshoz és még tízezer forintot a költségeihez.

Forrás: Internet - Timelord

Ne induljon el a polgár ügyet intézni csak úgy! Micsoda dolog az! Maradjon a helyén! Lehetőleg minél bonyolultabbá, drágábbá és elérhetetlenné kell tenni az államigazgatást a polgárnak, hogy az életkedve is elmenjen attól, hogy belefogjon bármibe.

A szép új világban egyetlen dolog érvényesül csak: minél többet le lehessen húzni az államról (mert más balek nincs, aki fizet) és annak polgárairól. Persze közben lehet azt mondani, hogy a költségvetésben nincs pénz olyan „felesleges” dolgokra, mint: oktatás, kultúra, egészségügy, szociális háló.

A kormány a jelek szerint teljesen felesleges dolgokra kíván erőt, energiát fordítani. Nem igazán hallottam ésszerű érvet a tervezettekkel kapcsolatban. Az ellenzék első reagálásai pedig – el akarják Budapestet lehetetleníteni, súlytalanná tenni – elég erőtlenek.

Ceterum censeo OV esse delendum!

SAJÁT HÜLYESÉGÜNK RABJAI VAGYUNK

Megint elhanyagoltam a blog írást. Mindez persze magyarázható lehetne lustasággal vagy fásultsággal is, de nem mentegetőzöm! A lényeg az, hogy az elmúlt két hét alatt csak kapkodtam a fejem a nyilvános kommunikációban megjelenő bornírtságok okán. 

De tényleg! Miért van az, hogy az emberek jó része hajlamos egy idő után magáévá tenni bármi ostobaságot, amit nap, mint a fejéhez vágnak, és amiről a kezdetek kezdetén is tudta, hogy alapjaiban nem igaz?

Csak néhány dologra hívnám fel a figyelmet, ami úgy látszik, kiesik az emlékezetből. A Takarékszövetkezetek einstandja kísértetiesen hasonlít a magán-nyugdíjpénztárak ügyére. Az állam ismét olyan vagyonra teszi rá a mancsát, amit nem maga gründolt össze, mi több semmi köze hozzá. Az elfogadott – a köztársasági elnök aláírására váró – törvény több olyan passzust is tartalmaz, mely megfosztja e bankok tulajdonosait (szövetkezeti részjeggyel rendelkező tagjait) jogaik gyakorlásától, mi több még arról is rendelkezik, hogy a betétesek pénzét is visszatarthatják speciális körülmények között. Az, hogy mi a speciális, azt az új többségi tulajdonos, az állam dönti el.

Ez gyökeresen ellentmond a még a hatalmon levők által, maguknak szánt Alaptörvény előírásainak is — már ami a magántulajdon sérthetetlenségét illeti. Hogy is van ez? Eszembe jut a régi mondás a szocialista tulajdonról: „Ami a tiéd, az az enyém is, ami az enyém, ahhoz neked semmi közöd!”

Hová lettek a milliárdok a nyugdíjpénztárakból? Tudom a kérdés költői, hiszen azt már a mostani gazdasági miniszter is elismerte, hogy ez a pénz már nincs meg, nem is fog sohasem a tagok virtuális számlájára kerülni.

Mint ahogyan az sem ütötte ki a biztosítékot, hogy totálisan megváltozott a családjogi rendszer is, amit nagy bölcsen összekötöttek a szociális ellátó rendszer „reformjával”. Így manapság az a delikvens, aki munkanélkülivé válik, és pechére a gyereke vagy más közvetlen hozzátartozója külföldön dolgozik, három hónap után semmiféle ellátásban nem részedül. Külföldön dolgozó rokonának, családtagjának kell eltartania.

Mint ahogy az sem keltett különösebb hullámokat, hogy a tartósan külföldön dolgozó (fél évnél hosszabb ideig) magyar állampolgárnak le kell adnia a személyi igazolványát. Ez már csak azért is igen különös, mert az Európai Unió területén ezt az okmányt (a schengeni határok között) útlevélként is elfogadják. A cél valószínűleg az, hogy ezeket az embereket egyszerűen „kitagadják” az ország politikai közösségéből, hiszen ha nincs itthon, akkor ne is gyakoroljon semmilyen jogot, amelyet egyébként gyakorolhatna. De nem csak az állampolgári jogokról van szó. Minden itthoni ügyintézéshez szükséges a személyi igazolvány, még egy egyszerű banki művelethez is.

És ez csak a jéghegy csúcsa!

Nem értem továbbá a regnáló törvényhozást sem. Egyre-másra hozzák az ostobábbnál ostobább törvényeket anélkül, hogy annak következményeivel számolnának. Amikor aztán a nem várt következményekkel szembesülnek, bután néznek maguk elé, és másról kezdenek beszélni! Mint az a híres Bodóné, akitől a vászon árát  kérik.

Így jártak az egykulcsos adóval, így jártak a költségvetés adósságának százalékos meghatározásával. Az Orbán-kormány az Alaptörvény elfogadása óta van alkotmányos mulasztásban (ezen semmit sem változtat az, hogy felismerve a malőrt, gyorsan módosították az alaptörvény e passzusát, néhány év laufot biztosítva maguknak), miközben folyamatosan növeli, illetve a 2010-es szinten tartja az államadósságot. Az újabb kötvénykibocsátással pedig 10 évre adósítják el az országot piaci kamatozással. Következő nemzedék legyen a talpán, aki mindezt ki tudja termelni.

És mindezt úgy állítják be, hogy az ország jól teljesít! Az emberek jelentős rész meg el is hiszi!

Beteljesedni látszik Einstein mondása, miszerint: „Két végtelen van: a világmindenség és az emberi hülyeség, bár az előbbiben nem vagyok biztos!”

Az ellenzék meg azzal van elfoglalva, hogy egy esetleges választási siker (vagy kudarc) után ki kerüljön a húsosfazék közelébe.

Ceterum censeo OV esse delendum!

NOSZTALGIA ÉS A TÁRSADALMI VALÓSÁG

Csaknem negyed század telt el ezóta, hogy az ország rendszert váltott. Tekintsünk el attól az egyébként cseppet sem elhanyagolható ténytől, hogy ebből a forradalommal felérő (vö.: 1956) eseményből mennyire hagyták ki a társadalom jelentős részét.

November 7-e anno a NOSZF ünnepe volt, bár erről is születtek már népies meghatározások a ’80-as évek második felében, például: – utalva a Felvonulási téren akkor álló Lenin szoborra (megtekinthető a Szobor-parkban) – „Ne mosolyogj Iljics, nem tart ez örökké, 150 év alatt sem váltunk törökké!”

Mégis miként kapcsolódik a november 7-i nosztalgia napjaink valóságához?

Egyszerűen, és mégis hihetetlenül bonyolultan. A mai magyar valóságban Orbán Viktort is azok támogatják, akik, anno, támogatták Kádár Jánost. No, nem személy szerint, hanem gondolkodásmódban. A hatalommal szembeni attitűd ugyanis öröklődik.

Sokkal kényelmesebb elfogadni azt, hogy van egy felsőbbség, amely meghatározza azt, hogy mihez kell tartanom magam, semmint gondolkodni arról, hogy egy szabad környezetben miként hozzam meg a magam számára megfelelő döntéseket.

Milyen egyszerű a körülményekre, a hatalomra, a magam és mások „elnyomására szövetkező gonoszra” fogni mindent! Ez a gondolkodás több mint félszázada határozza meg az átlagembert.

Forrás: Internet

Nagyon nehezen értettem meg, hogy mitől oly nagy a FIDESZ tábora. Mitől hiszik azt egyesek, hogy Orbán Viktor az élő Isten? Miért lehet – egyébként józan gondolkodású – embereket belevinni a sűrűbe, és irracionális jelszavakkal befolyásolni?

Hát ezért, mert „de génére” fogékonyak rá!. Mert Mari néni és Józsi bácsi már gyerekkorukban az oltotta beléjük, hogy amit a felsőbbség mond, az úgy van. Az akkor is úgy van, ha egyébként ellene mond a józan észnek, mi több, a napi tapasztalatnak.

Ugyanúgy tapsolnak a polgárok a miniszterelnöknek, mint annak idején bárki másnak. A lojálisak ugyanúgy várják a jutalmat november 7-én (vagy más ünnepen), mint három évtizede. Meg is kapják. Csak éppen nagyságrendekkel magasabb szinten.

Egyáltalán nem vagyok irigy! De azért az mégis megkérdőjelezhető, hogy az alcsúti polgármester három év alatt miként küzdhette fel magát víz- gázszerelőből a leggazdagabbak listájának első száz helyezettje közé?

Nekem senki se mondja, hogy olyan vállalkozásba fogott a saját szakmájában, ami – egyébként válság időszakában – így meggazdította. Mindannyian tudjuk a választ: jó hátszele volt. A vagyona többsége azonban még ennek ellenére sem vállalkozásból született, hanem állami segedelemből. Így könnyű, gondolhatnánk, mi nem voltunk jó időben, jó helyen! Ám a probléma ebben csak az, hogy ezt a vagyont mi fizettük!

És ezen kellene elgondolkodni.

Persze gondolkodásra okot adó több stikli is kiszivárog innen-onnan. Például a Nemzeti Dohányboltok mégsem produkálják azt a fene nagy adóbevételt, amivel számolt a kormány. Nem tisztem elemezgetni ezt, de előre látható volt. Ha egyszer csak a több tízezres elárusító helyből néhány ezrest csinálnak, akkor annak bizony a forgalom látja majd a kárát (meg a jövedéki adóbevétel). S lőn!

Napjainkban idősebb barátaimmal váltottam néhány szót. Nem értették, hogy mi a kifogásom a kormány ellen, amikor az Magyarország javát akarja. A kormányfő nem engedi, hogy kizsákmányoljanak bennünket – visszahangzottak a szájukból a manapság unásig ismert szlogenek.

Amikor néhány kérdést tettem fel nekik, kiderült: semmilyen ismerettel nem rendelkeznek például az Európai Unió működéséről, országunk szerepéről abban. Nem tudták például, hogy Magyarország nagyságrendekkel több forrást kap a közösségtől, mint amennyit befizet. Folytathatnám, hogy mi mindent nem tudtak még. A legfurcsább azonban az volt, hogy hetvenen felüli életkoruk ellenére – akik valóban átélték a Rákosi-korszakot, megélték Kádár minden időszakát – még mindig hat rájuk a kormánypárt üzenete, miszerint „mindenről a kommunisták tehetnek”.

Pedig, ha jól vissza gondolnak saját életükre, tudhatnák – a náluk fiatalabb korosztályok pedig még jobban –: kis hazánkban igazi kommunistákról a hatvanas évek második felétől nem igazán beszélhetünk, maximum MSZMP-tagokról. De, aki tudja a betűszó jelentését, tudja azt is, hogy abban a manapság szitokszónak számító kommunista nem szerepel.

A valóság az, hogy a társadalom csak azt kapja, amit magának elgondol: egy gondoskodó államot, egy végtelenül leegyszerűsített világképet.

Ez pedig nem demokrácia. A demokrácia – mint tudjuk – roppant fáradságos és idegesítő társadalmi berendezkedés, ám még mindig nem találtak ki nála jobbat!

Ceterum censeo OV esse delendum

ABSZURDISZTÁN

Az elmúlt tíz nap eseményei már megint megerősítenek abban, hogy a mai regnáló hatalom teljesen abszurd. Intézkedései, törvénykezése mélyen erkölcstelen, mi több, szembe megy a magyar társadalomban az elmúlt húsz évben elfogadott korlátozott szolidaritás elveivel is.
De ebben látható valamiféle koherens törekvés is. Az elmúlt három évben megtapasztalhattuk, hogy minden hátrányos helyzetben levő csoportot még rosszabb helyzetbe taszított ez a kormányzat. A társadalom nagy tömegeinek ellehetetlenítése azt jelenti, hogy igyekeznek „megszabadulni” ettől a rétegtől. Ma Magyarországon már a fiatalabb korosztályok öngyilkossági mutatója is jelentősen meghaladja az európai átlagot, jelezve azt, hogy nem csak az idősebb és elesettebb rétegek nem látják a kibontakozás és boldogulás esélyét, hanem a jövő letéteményesei sem.
A fülkeforradalom lassan és biztosan veszti el azt a lendületét, amellyel saját támogatói táborát kívánta erősíteni. Ma már az is a tagadás tárgya, hogy 2010-ben „fülkeforradalom” történt, és megalakult a Nemzeti Együttműködés Rendszere.
A miniszterelnök éppen a héten tagadta meg e politikáját. Mindez igazolása annak a sorozatos törvénykezésnek, amit az elmúlt három esztendő alatt végrehajtottak:
Az Alaptörvény szintjén megszűnt a szolidaritás. Nincs alkotmányos alapja a nyugellátásoknak, megszüntették a társadalombiztosítás függetlenségét. Ma már adóként szedik be a „járulékokat”, és ez azt is jelenti, hogy az állam a maga szándéka szerint használja fel ezeket a forrásokat. Ha stadionokat akar építeni a beszedett összegekből, akkor másodlagossá válnak ellátó- és gyógyító rendszerek. Nem jut pénz a mozgássérült gyerekekre. (Csak nem rémlik fel Spárta és a Taigetosz képe és gyakorlata?)
Az állampolgárokat valamiféle ostoba masszának tekintik, akik képtelenek önálló gondolkodásra, akik feltétlen elhiszik – saját káruk ellenére is – amit a média és a kifinomult kommunikáció sugall.
És valóban! Lehet arra számítani, hogy amit két-három éve tettünk, mondtunk, arra már senki sem emlékszik. Ám, ha mégis, úgy meggyőzhető arról, hogy rosszul működik a memóriája.
Orwell 1984-e sejlik fel: a Nagy Testvér kezdi oly mértékben befolyásolni mindennapjainkat, hogy a legostobább dolgait is hurrá optimizmussal fogadja el a társadalom egy jelentős része. Megeszik a függetlenségről és szuverenitásról szóló hangzatos maszlagokat, annak ellenére, hogy egyetlen nagyhatalom sem próbálja meg azt korlátozni.
Elfogadja a rezsicsökkentésről szóló programot, bár nem képes a saját számláit értelmezni. Mert ha képes lenne erre, akkor látná, hogy az a bizonyos tíz százalék csökkentés nem a számla valós összegére vonatkozik, hanem csak a szolgáltatás alapárára, ami a számla összegének csak kis részét teszi ki. A húszezer forintos fűtésszámlából ez mindössze néhány száz forintot jelent, a két-háromezer helyett.
Át vagyunk verve kedves feleim! De az átverés csak akkor működik, ha mindezekben partnerei vagyunk a hatalomnak. Márpedig partnerei vagyunk, mint azt saját környezetünkben is érzékelünk: Idős nyugdíjas szomszédom majdnem könnyes szemmel dicséri a kormányzatot, hogy milyen jót tett vele. A felvilágosítás – és számla áttekintése, értelmezése – után kikerekedett szemmel kéri ki magának, hogy hülyének nézték.
Feleim! Fel kellene nyitni a szemünket! Magunknak, tapasztalatainknak higgyünk, ne a propagandának. A piacon az árak emelkednek, a mindennapi élet drágább, mint tavaly ilyenkor. Igaz, a lépegető exkavátor ára csökkent, de azt ritkán veszünk!
Ceterum censeo OV esse delendum!

AZ ÍV

Ma már jól látszik az az ív, amely mentén a FIDESZ végrehajtja mindazokat a lépéseket, amik – szerintük – biztosítják a hatalom megtartását és bármely más politikai erő semlegesítését.

2010-ben a választópolgárok abban ringatták magukat, hogy egy négy éves fricskával – a jobboldal kormányra juttatásával – leckét adhatnak a baloldalnak.

Egy valamit azonban elfeledtek, illetve nem vettek figyelembe: azt a szisztematikus háttérmunkát, amit a FIDESZ ellenzékben töltött nyolc éve alatt végzett.

Az már 2002-ben és 2006-ban is világos volt minden politika után érdeklődő számára, hogy sem Orbán Viktor, sem legszűkebb környezete nem adta fel hatalmi törekvéseit. Emlékezzünk a 2002-es választásokat követő szlogenre: „A haza nem lehet ellenzékben”.

Meggyőződésem, hogy a kormányra kerülést megelőző nyolc esztendő a háttérben azzal telt, hogy mindenre kiterjedő részletességgel megtervezzék mindazokat a lépéseket, amelyekkel bebetonozhatják magukat a hatalomba. (Érdemes itt is emlékezni a Mikola István szavaira: „Mert ha négy évre nyerni tudunk, és utána, mondjuk az ötmillió magyarnak állampolgárságot tudnánk adni, és ők szavazhatnának - 20 évre minden eldőlne ebben az országban.”)

Ne gondoljuk azt, hogy mindaz az intézkedés-sorozat, aminek tanúi voltunk az elmúlt három esztendő alatt, az csak úgy, spontán alakult. Nagyon jól szervezett, előre végiggondolt stratégiát lehet felfedezni. Először is az Alapvető jogok és jogszabályok teljes átalakítása. Mindez annak érdekében, hogy még véletlenül se lehessen okvetetlenkedni a végrehajtás során. Az Alaptörvény kihirdetése (és addig a már meglevő alkotmány folytonos módosítása), a fékek és ellensúlyok minimalizálása, az állam működését befolyásoló törvények kétharmadossá tétele. A tervre a koronát a választási rendszer átalakításával tették fel, amely szinte lehetetlenné teszi, hogy bármely ellenzéki tömörülés – az eddig tapasztal részvételi statisztikák esetén – kétharmados többséget szerezzen a magyar törvényhozásban. Mindezek „jogilag” is biztosították a gazdasági ámokfutást. Ez pedig semmi mást nem szolgált, mint a párthoz kötődő gazdasági körök, eddig semmihez nem fogható, gazdagodását.

Mindezt a FIDESZ egy alapjaiban avítt, ócska és lejárt eszmei propagandával támasztotta alá. Jól gondolkodtak a spinn doktorok: a szocializmus évtizedeinek szélsőséges elnyomatásként ábrázoló kommunikációjával felkorbácsolták a nacionalizmust. Mindezzel pedig fittyet hánytak mind az európai értékekre, mind annak szervezeti megtestesülésére, az Európai Unióra. A „szabadságharcos” szövegek hatottak a társadalom fogékony, e témában tájékozatlanabb részére. Sajnos ebben a tömegben érintett az az értelmiség is, amely nem vette a fáradságot a változó világból fakadó körülmények feldolgozására. Így fordulhat elő, hogy a fiatalságban is egyre jobban terjednek a szélsőséges, nacionalista – vagy még ennél és rosszabb ordas – nézetek.

A politikai kommunikációra a baloldal nem találta meg a megfelelő választ. Mint ahogyan az Európai Unió testületei is csak néznek ki a fejükből a kormányfő megnyilatkozásai után. Nem akarnak hinni a fülüknek. Ezek a nézetek olyan távol állnak a gondolkodásuktól, hogy lebénulnak. Az uniónak pedig nincs semmiféle eszköze a magyar renitens kormány ellen, hiszen ez oly távolságban van az európai politikai gondolkodástól, hogy annak megjelenését nem is feltételezték.

Mindenki tudta Orbán Viktorról, hogy tehetséges politikus, jó debattőr. Azt azonban senki sem gondolta – néhány kivétellel, akikre nem hallgattak: például Kéri László –, hogy képes ennyire eltávolodni az igazi polgári demokrácia értékrendjétől. Az unió eszközei nem alkalmasak arra, hogy a kialakult helyzetet kezeljék. A legdrasztikusabb rendelkezésre álló eszközt, a szavazati jog felfüggesztését, pedig éppen azért nem alkalmazhatják, mert az igazából nem a kormányzatra és holdudvarára lenne hatással, hanem a már eddig is lehetetlen helyzetbe hozott lakosságra. Ebben az esetben gyökeresen megváltozna hazánk politikai megítélése, ami visszahatna az eddig még kismértékben csörgedező tőkebeáramlásra. Az uniós szankciók hatására megjósolhatatlan mértékben romlana az ország pénzügyi helyzete. A forint elértéktelenedne az euróhoz és dollárhoz viszonyítva. A költségvetés finanszírozására kibocsátott állampapírok kamatterhei újra emelkednének. Csökkenne a hazai fogyasztás is. Nem csökkenne az államadósság és a gazdaság teljesítőképessége (nemzeti jövedelem) sem növekedne. Mindez olyan hanyatló gazdasági spirálba kényszeríteni az országot, amiből nem lenne kiút, hasonlatos csődben lenne részünk, mint Görögországnak vagy a többi PIG országnak.

Az uniónak egyébként is szembe kell néznie azzal, hogy a magyar kormány politikája eszkalálódik, és ennek következményei beláthatatlanok. Orbán Viktor kormánya tehát nem csak saját országának nem tesz jót, hanem szinte az egész nyugat-európai kollektív rendszert fenyegeti.

Ceterum censeo OV esse delendum!

ABSZURDISZTÁN

Volt már ilyen címe a bejegyzésemnek. Akkor azt hittem (ó, balga lélek!), hogy nincs lejjebb. Később rá kellett jönnöm: van! Mi több: még a mainál is lesz lejjebb!

Nem kell itt részletesen felidézni az elmúlt hét dolgait, hiába szakította azt meg a szentlélek ünnepe (pünkösd), ez láthatólag semmiféle hatással nem volt politikai elitünkre, amely vindikálja magának a kétharmadot.
A Nemzeti Együttműködés Rendszerének vezetője szánalmas elszólással ment neki a német kancellárnak. Láthatóan meg sem értette, hogy a lovasságról szóló idézet milyen – német – kontextusban hangzott el. Mert az emlegetett mondat éppen kis hazánk érdekében hangzott el, lehűtendő a német ellenzék radikálisabb követeléseit.
Deja vu érzésem vagyon. A helyzet kicsit hajaz az öszödi beszédre, ahol szintén sikerrel alkalmazták a kijelentések kiragadását adott szövegkörnyezetből.
A magyar választó meg ismét megeszi ezt a felmelegített falatot, mert megint felül a hatékony hatalmi propagandának. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Dunst Eszter levele a német kancellárnak.
Hasonlóan bornírt a nemzeti együttműködés főrendezőjének elszólása a Belvárosi Polgári Szalon rendezvényén. Ne részletezzük, hogy kik – Ungvári Tamástól Kulka Jánosig – és milyen módon kérték ki maguknak mindazt, ami ott elhangzott. A lényeg az, hogy Kerényi Imre még elnézést sem kért, mindössze annyit reagált a felzúdulásra, hogy ezt „magánemberként” fogalmazta meg.
Na ezért élünk abszurdisztánban. Ezeknek az embereknek – akik ilyen-olyan magasabb vagy alacsonyabb sarzsit viselnek a közéletben és a hatalomban – gőzük sincs arról, hogy miként kell egy politikusnak vagy közéleti személyiségnek viselkednie, nyilatkoznia.
Ez a „nem tudás” pedig szándékos. Abból fakad, hogy a hatalom torzítja a felfogást. Gátlástalanná és meggondolatlanná tesz.
Márpedig ha a hatalmon levők elvesztik a kontrollt, akkor bizony lesz még lejjebb. Hiszen ekkor bármely bornírtságot törvénybe lehet iktatni. Újra elő lehet venni valami ostobaságot – mint legutóbb néhány tucat „III/III-as nyugdíjpótlékát” –, amivel el lehet terelni a figyelmet. Aztán ezeket a figyelemelterelő marhaságokat fel lehet emelni a hivatalos politika rangjára, mi több, a törvényhozás szintjére. Így aztán be lehet teljesíteni az egypártrendszer összes hagyományát. Semmi sem akadályozza meg őket – mert az ész- és logikai érvekre fittyet hánynak –, hogy a továbbiakban felelősségre vonják azokat akiknek volt piros nyakkendőjük, netán egyetemi KISZ-alapszervi titkárok voltak, vagy egyáltalán 1989 előtt valamilyen állami állásban regnáltak. Azt csak félve jegyzem meg, hogy abban az időben minden „állami” volt. Ergo egy egész ország dolgozott az átkos kádári „kommunista” diktatúra fennmaradásán.
Bornírt ez a gondolkodás, és az eredménye Abszurdisztán,
Egyetlen eredménye lehet ennek: messzi földről látogatják majd vállalkozó szellemű turisták ezt a földet, rácsodálkozni annak viszonyaira és furcsa lakóira.

Ceterum censeo OV esse delendam!

A HATALOM ARROGANCIÁJA

„ Amíg a hatalomvágy megmarad emberi tulajdonságnak –

és bizonyos típusú emberekben ez a vágy hihetetlenül erős –,

semmiféle, még a legjobban megszerkesztett politikai megegyezés

sem biztosíthatja a békét.”

(Aldous Huxley)

Ismét muszáj írni, mert az elmúlt napok eseményei megint kiverik a biztosítékot minden normálisan gondolkodó polgárnál. A kományhatalom azt gondolja, hogy bármit megtehet. Az igazi történésektől pedig valamiféle csinnadrattával eltereli a figyelmet.
Ez történik most is: amíg a háttérben döntenek arról, hogy ezrek válnak földönfutókká, mert megfosztják őket művelt földjeiktől vagy éppen évtizedes kereskedésüktől (trafikjaiktól), addig a színfalak előtt újra látunk egy performanszot arról, hogy mi is történt azon a bizonyos beszélgetésen a rég lebukott, maffiózó módszereket alkalmazó vállalkozó és a titkosszolgálat éppen regnáló főnöke között.
Ez utóbbi persze már lassan fél évtizedes „story” de elegendően pikáns ahhoz, hogy etetni lehessen vele a népeket. Rágcsálódjanak csak a soha sem volt „bűnökön”, addig mi csendben intézzük a dolgainkat.
Több dolog is felháborító e manipulációkban, de foglalkozzunk csak kettővel:

Az első az, hogy kikérem magamnak, hogy ennyire hülyének nézzenek! Ám ezt nem csak a magam nevében teszem, hanem még nagyon sokak helyett, akik képesek átlátni mindazt, amit a politika csinál velük. Ne higgye az uralkodó – magát elitnek nevező – pártszövetség, hogy a magyar átlagpolgár olyan ostoba, hogy nem lát át a manipulatív kommunikáció és intézkedéssorozat álcáján.
Miből gondolja azt a hatalom, hogy – egyébként jól koreografált kommunikációjával – elfedheti mindazt a megnyomorodást, amit hároméves regnálása okozott?
Miből gondolja azt – az internet és az információs forradalom idején –, hogy elhallgathatja azt, hogy szűkebb és tágabb nemzetközi közösség milyen véleményt fogalmaz meg vele szemben? Miből gondolja, hogy a „közvélemény, a „zemberek” sokasága felül annak, hogy az Európa Tanács csak úgy a hazai ellenzék nyomására hoz párját ritkító, elmarasztaló határozatot hatalomgyakorlásával kapcsolatban.
Mert azt ne gondolja senki, hogy ez esetben az országot ítélik el! Nem. A kormányzattal kapcsolatban – a hatalmat gyakorló kétharmados többséggel – fogalmaznak meg kritikát. A súlyosabb „atombombát” pontosan azért nem alkalmazzák, mert tisztában vannak azzal, hogy annak következményei a népesség legrosszabb helyzetben levő rétegeinél csapódnának le.
Nem is értem, hogy miként gondolkodhatnak a ma hatalomban levők. Azt nem is feltételezem, hogy nem elég okosak ahhoz, hogy felfogják és lássák: mit is eredményez tevékenységük. Ha pedig képesek felfogni a következményeket, akkor csak két logikus válasz lehetséges: az egyik az, hogy mindezzel nem törődve, elsődlegesen saját (elsősorban anyagi) érdekeik mentén cselekednek, ekkor erkölcsileg hullák, ezért nem érdemlik meg posztjukat. A másik feltételezés, hogy nem látják tetteik vonzatait, akkor pedig alkalmatlanok arra, hogy egy országot irányítsanak.

A másik sajnálatos dolog, amivel foglalkozni kell, az ellenzék asszisztálása e bornírt kommunikációs politikához. Valóban nehéz a parlamenti ellenzék helyzete, valamilyen módon reagálniuk kell a napi eseményekre. De egy rövid határozott elhatárolódás vagy kommentár helyett napokig csócsálnak szóra sem érdemes dolgokat. Ezzel mintegy bemennek a kormányzat zsákutcájába, maguk is kiszolgálják az elterelő hadműveleteket.
Tudom, hogy ez a politika világa, ám mégis meg kellene próbálni kikerülni a kommunikációs csapdákat. Ugyanis így elterelődik a figyelem a valódi intézkedésekről, végső soron a kormány valódi kritikájáról.
Kiépülőben a vitézi telkekkel és trafikjogokkal megvásárolt vazallusi rendszer. Ezek holdudvara hűen szolgálja majd uralkodóját, hiszen retteg egy esetleges hatalomváltástól, mert abban nehéz altesti munkával megszerzett javait látja veszni.
A hatalom cinikus megnyilvánulásai pedig éles ellentétben vannak a kormányfő korábbi kijelentéseivel, hogy nem hagynak az út szélén senkit. Valóban nem hagynak! Belökik őket a legmélyebb szakadékba, ne is lássa a veszteseket senki!
De a vesztesek azért vannak, hangjuk felhallatszik a mélyből!

Ceterum censeo OV esse delendam!

MILYEN ÉV ELÉ NÉZÜNK?



Pallasz Páholy, január 02 - Forrás: Internet

 Az év a politika jegyében kezdődött. A demokratikus ellenzék – nem tudom emlékeznek-e még erre a kifejezésre a nyolcvanas évek végéről – erőt vett magán és komoly egyeztetésekbe kezdett demokratikus alapértékeink helyreállításáról. Nem idézem ide a tegnapi tárgyalások részleteit, megtalálhatók azok az internetes portálokon. Bíztatónak látszik a kezdet, de ne igyunk előre a medve bőrére, majd meglátjuk, hogy mi is kerekedik ki ebből.

Hasonló a helyezet a diákokkal is. A különböző szervezetek januárban ismét erőt fognak mutatni. Semmi sem dőlt el. Még mindig téma a „röghöz kötés” és az úgynevezett „államilag támogatott” szakok ügye. Erre a diákok érdekképviseleti szervezetei megpróbálnak valamiféle kompromisszumos javaslatot kidolgozni.


Forrás: Internet

 Az Orbán-kormánynak komoly kihívásokkal kell szembenéznie. Ma már alig akad társadalmi réteg, amellyel ne tűztek volna össze. Ebben az sem segít sokat, hogy január elsejével meghirdették a „rezsi tíz százalékos csökkentését”. Egyrészt ez azért is problémás, mert a valóságban ez nem sokat segít a tömegek elnyomorodásán – egy átlagos család mintegy 25 ezer forintot fizet a gáz és villanyszámlára havonta, ami mindössze 2500 forint megtakarítást jelent, ezt pedig felemészti az élelmiszerek és egyéb mindennapos kiadások árának növekedése –, ellenben igen jól kommunikálható, bemutatva, hogy milyen kegyesen segít a FIDESZ a nyomorultakon. E témának a másik vetülete az, hogy bár a fogyasztó számlája valóban kevesebb lesz, de a szolgáltatók kiadásait valamilyen módon mégiscsak kompenzálni kell. Ugyanis ahogy nincs ingyen ebéd, úgy kevéssé elképzelhető, hogy „ingyen” energia létezik. Ennek az árcsökkentésnek a költségeit is valamilyen formában az adófizetők állják majd.
A magyar és nemzetközi gazdasági elemzők aggodalommal teli prognózisokat fogalmaznak meg az országunk gazdasági teljesítményével kapcsolatban. Legnagyobb veszélynek azt látják, hogy a kormánynak az év második felében alkalma nyílik arra, hogy hozzáférjenek a jegybank valutatartalékához.

Ma a legtöbb elemző Matolcsy minisztert tartja befutónak az MNB élére. Ez pedig azt is jelentheti, hogy az „unortodox” gazdaságpolitika – aminek a nemzeti bank eddig ellenállt – bekerül a jegybank gyakorlatába, aminek pedig beláthatatlanok a következményei. Ha ugyanis valamilyen okból – például az adósság csökkentésére – felhasználják e tartalék egy részét, úgy az MNB elveszti azt a képességét, hogy beavatkozásával védje a nemzeti valutát.
Független gazdasági szakemberek pedig arról írnak, hogy a magyar gazdaság rendbetételére legalább tíz esztendő szükséges, feltéve, ha a mostani kormánypárt felhagy eddigi gazdaságpolitikájával.
Az mindenesetre látszik, hogy nem igen lesz lehetőség munkahelyek tömeges létrehozására 2013-ban. Ehhez szükséges lenne a kereskedelmi bankok hitelezési hajlandóságának és lehetőségeinek visszaállítására. De erre még szándék sem látszik. Marad a bankadó, mi több, lényeges előrelépésre a valutahitelesek ügyében sem számíthatunk. A kormány által forszírozott „árfolyamgát” ugyan jól hangzik, de egy valamit magára adó, és számolni tudó adós nem igazán repes a boldogságtól e verzió láttán. Ugyanis ez nem csökkenti a terheit, csak eltolja azt időben. Ugyanakkor semmilyen garancia nincs arra, hogy akár öt év múlva az adós olyan helyzetben lesz, hogy átütemezett törlesztéseit fizetni tudja.


Forrás: Internet

A fiataloknak ma sincs reális jövőképük az országban. Ugyanis hiába szereznek a kornak megfelelő tudást, munkahely és állás hiányában továbbra sem lesznek képesek önálló életvitelre. A legnagyobb probléma az, hogy a társadalom továbbra is inni fogja a kormánypropaganda szövegeit, és dacára annak, hogy a saját bőrén érzi már a következményeket, el is hiszi azokat.
A 2013-as évre pedig csak azt prognosztizálhatjuk, hogy minden megy tovább, az eddigiek szerint. Változásra nem igen számíthatunk. Ebben a helyzetben csak egyben reménykedhetünk: nem lesz sokkal rosszabb, mint 2012-ben. De hogy rosszabb lesz, az biztos!

Ceterum censeo OV esse delendam!

ÖSSZEFOGÁS — KÉRDŐJELEKKEL



Forrás: Internet - Index.hu Fotó: Ránki Dániel


Üdvözlendő iratot szignáltak ma a résztvevők. Hivatalosan is megalakult az Együtt 2014 mozgalom. Egyelőre három résztvevővel és kritériumokkal. A sajtótájékoztatón részletesen ismertették ezeket Bajnai Gordon és Kónya Péter és Juhász Péter.
Eddig a dolog rendben is van. A jelenleg érvényes választójogi törvény ugyanis kikényszeríti az ellenzék összefogását, mert azt úgy fogalmazták meg, hogy „a győztes mindent visz”. Tehát nincs más lehetőség a mostani kormány leváltására, mint a nagyon széles körű együttműködés.



A szerző felvétele

És éppen ebben az összefüggésben van a kutya elásva. Ugyanis van egy nagyfokú társadalmi nyomás, aminek a célja, hogy az Orbán-kormány Nemzeti Együttműködési rendszerét leváltsa, és visszaállítsa a polgári demokrácia intézményrendszerét. Ugyanakkor pontosan ez a polgári demokrácia (mint értékrend) mondja ki, hogy a polgár akaratát egy meghatározott intézményi keretben gyakorolhatja. Ez az intézményi rend a pártokra alapszik. Ámde a pártok is polgárokból állnak – és mint minden gyarló ember esetében – az egyéni és kollektív akaratok, ambíciók érdekes módon fonódnak egybe. A politikus nem csak „szolga” abban a nemes értelemben, hogy képviseli egy sokaság közösen megfogalmazott érdekeit, hanem egzisztenciális módon is kötődik e státusához, hiszen ebből él. A politikából szerzi jövedelmét. Érthetően ragaszkodik hozzá, már csak azért is, mert az esetek döntő többségében nincs mögötte más – megélhetését biztosító – forrás, vagyon.
Így a pártok egyben nem csak arra koncentrálnak, hogy az általuk képviselt tömegek érdekeit szolgálják, hanem arra is figyelnek, hogy vezető elitjeik a „felszínen” maradhassanak.


A szerző felvétele

 Az is lényeges, hogy a politika – a modern intézményrendszer – működtetése bizony komoly összegekbe kerül. Ezt a forrást pedig az állam biztosítja annak arányában, hogy az adott politikai tömörülés mekkora társadalmi támogatottsággal (szavazatokkal, mandátumokkal) rendelkezik.
Az első kérdőjel éppen ezért már most felvillan. Egy széles körű társadalmi mozgalom, amely – ha folytatja a sikeres kezdést – elnyerheti várhatóan kétmillió lakos (és egyben választó) támogatását programja alapján, miként kezdhet választási együttműködést a már jelen levő ellenzéki politikai pártokkal?
Az MSZP egy pár hónapja nyilvánosságra került dokumentuma – amelynek tartalmát aztán sietve igyekeztek cáfolni – lényegében azt fogalmazta meg, hogy a mai legnagyobb ellenzéki párt „érdekelt” a kétpólusú politikai rendszer fenntartásában. Ez részben érthető is, hiszen ha valamit nem csinál jól egy ciklusában, akkor sem esik ki a politikai játéktérről. Amennyiben sikeresen politizál, újra hatalomba kerülhet. És ez a váltógazdálkodás így mehet addig… — amíg maga a társadalom meg nem elégeli.


A szerző felvétele

 Ha a most alakult mozgalom maga is megnyerné a választásokat (benne van a pakliban egy választási párt alakítása), akkor fennáll annak a veszélye, hogy nem kap annyi szavazatot, hogy önállóan alakítson kormányt. Így a kormányzás stabilitása érdekében kénytelen lesz összefogni a ma regnáló, és a következő parlamentbe is bejutó ellenzéki pártokkal.
És ez már a második kérdőjelet veti fel. Mivel a választási törvény (a ma érvényes) egyfordulós választásokkal számol, így a koalíciókat – a siker reményében – már a választásokat megelőzően meg kell kötni. Azaz: el kell döntenie a politikai szereplőknek, hogy az erősen lecsökkent választási körzeteket miként osztják fel. Hol indítanak jelölteket egyik vagy másik szervezet nevében, és miként mozgósítanak kölcsönösen azok támogatására.
Szerintem óriási viták lesznek majd abból, hogy adott körzetben ki, kit indítson, és mások ezeket miként támogassák a szavazatmaximálás égisze alatt.


A szerző felvétele

 Persze, mondhatja az olvasó, hogy van még durván egy évük arra, hogy mindezt kidolgozzák az érdekelt felek. A probléma, azonban összetett, már csak azért is, mert egy csaknem egyesztendős kampányidőszak előtt állunk. A kormányzat „bölcs intézkedése” ugyanis előírja majd az előzetes regisztrációt, ami komolyabb feladat elé állítja a mostani ellenzéki pártokat, mint a rossz emlékű „kopogtató cédulák” rendszere.
Azaz a kampányt el kell kezdeniük azzal, hogy rávegyék potenciális támogatóikat arra, hogy elmenjenek regisztráltatni magukat – ami főleg a vidéki szavazók körében lesz kemény munka, de komoly propagandát kell végezniük a városi lakosság körében is, hogy szabadidejüket erre áldozzák. És ha ezt az akadályt sikeresen abszolválják, akkor jön az igazi politikai kampány. Amelyben a pártoknak és mozgalmaknak egy széles érdek- és kívánalomspektrumot kell valamiféle emészthető, érthető formába önteniük.
Érdekes hónapok – várhatóan értelmes munkával teli időszak – elé néz a hazai ellenzéki oldal.
A kocka el van vetve. A kérdés már csak az, hogy e kezdeményezés termékeny politikai talajra hull-e?

Ceterum censeo Ov esse delendam!