ABSZURDISZTÁN

Örkény Istvánnak ma nem is kellene abszurdjait kitalálni, elég lenne, ha csak leírná mindazt, ami közelebbi, távolabbi környezetében megtörténik. Nem vágyom a híres szerző babérjaira, de nyomdokaiba lépve csak le kell írnom mindazt, ami körülvesz.

Például azt a töketlenkedést, amit ma az ellenzék művel, igen nehéz megérteni. Minden választópolgár, aki csak egy kicsit is érdeklődik a politika és a jövő évi választások iránt, továbbá tele van a hócipője a mai hatalommal, tudja, hogy az egyetlen módszer, ha közösen koordinált jelöltekkel veszi fel a versenyt a FIDESZ-szel szemben.

Olyan egyszerű ez, mint a faék! Így megnyerhetnek kb. 80-90 választókerületet, és többségbe kerülhetnek a parlamenti mandátumokat illetően. Az pedig, hogy ehhez milyen arányban járulnak hozzá a listás szavazatok nem csak a nyerési arányt javítják, de kimutatják azt a koalíciót is, amit meg kell kötni a kormányzás érdekében. No és itt jön az abszurd!

Kis támogatottságú pártocskák elhitetik magukkal, hogy fújhatják a passzátszelet, és önállóan alakíthatnak kormányt! Ez önmagában olyan nevetséges, hogy felbosszantja a választópolgárt!

(Lásd: Baló beszélgetés az RTL-n 2017. október 27-én) Amióta Ron Werber irányítja az LMP kampányát, nagyon negatív irányba fordult a politikai kommunikációja.

A másik abszurd helyzet az egész társadalom megosztottsága és morális értékvesztése. (Most szinte látom magam előtt az olvasókat, akinek a fejében megfordul a gondolat: „Na ez is a Marton-üggyel foglalkozik”.) Mindenkit megnyugtatok, nem (vagy csak nagyon elvontan, általánosságban).

Mi is a bajom? A társadalomnak az a tulajdonsága, hogy az egyének alkalmazkodnak a véleményformálókhoz (konformisták) már rég óta ismert szociológiai fogalom. Amilyen egy társadalom „elitje” véleményformálói, a hatalmat gyakorlói, olyan lesz az alsó szinteken az egyének viselkedése. Ha a hatalom agresszív, pökhendi és nincs tekintettel senkire és semmire, csak a saját hasznára, hatalmára törekszik, úgy ne csodálkozzunk, ha a legkisebb csoportokban is megjelenik ez az attitűd. Agresszív lesz a BKV pénztárosától kezdve mindenki, aki egy kis (pirinyó) vagy csak képzelt hatalommal rendelkezik.

Így aztán frusztrált lesz a társadalom. Csak egy konkrét példa: a kormány hatósági jogokkal ruházta fel a gázszolgáltatót (Fővárosi Gázművek Zrt.), aminek az lett a következménye, hogy a lakosság kiszolgáltatott lett a cégnek minden szempontból. Nem csak az „engedélyekért” kell fizetnie, hanem csak azokkal a szerelőkkel, kivitelezőkkel szerződhet, akik szintén szerződéses kapcsolatban vannak a szolgáltatóval.

A helyzet abszurd. Nem a fogyasztó (aki egyébként fizet a szolgáltatásért, annak fenntartásáért és az elhasznált energiahordozóért) joga megmondani, hogy kivel, mikor és hogyan akarja megvalósítani fejlesztési projektjeit, hanem a szolgáltató.  A kormányrendelet szerint a tervezéstől a kivitelezésig, de még egy egyszerű készülékcseréig is mindenbe beleszólhatnak.

A fogyasztó pedig, mint egy hatóságnak, ki van szolgáltatva. Ha nem fizet (sokszor irreális díjakat), akkor didereghet a lakásában és nem tudja megfőzni az ebédet a gyereknek.

Hogy mennyire anómiás állapotban van a társadalom, azt mutatja a Marton ügy is. A közösségi médiában megjelenő vélemények, cikkek (pro és kontra) vérmérsékletük szerint szidták a bűnöst és ajnározták az áldozatot. Közben elfeledkeztek a lényegről: ez nem két (vagy több) ember problémája, hanem az egész társadalomé! Ez az eset a hatalomról és az alávetettségről (mindennapi életünk gyakorlatáról) szól. Ezt megoldani azzal, hogy az egyiket elítéljük, a másikat vigasztaljuk — nem lehet.

Ha a magyar társadalom ki akar törni (évszázados) alávetettségéből, ahhoz polgárok, polgári tudat és hosszas oktatás és nevelés szüksége. Nem utolsó sorban pedig az, hogy a hatalomnak ne engedje meg a társadalom, hogy alávesse politikai önkényének.

De minderről egy szó esett! Ezért totálisan abszurd!

Ceterum censeo OV esse delendam!

SZÉL ELLEN NEM LEHET… DE LEHET, CSAK OKOSAN!

Sugallja az Origo cikke. Mit mondjak a maga módján „logikusan vezeti le a dolgokat, de hát, ahogy mondani szokás, azért kilóg a lóláb!

Egyrészt azért, mert készpénznek veszi azt, ami még egyáltalán nincs így, másrészt azért, mert hiába a szép grafikonok, a nagy közvélemény kutatók eredményeit nem lehet ilyen módon összefésülni, mert más-más módszert alkalmaznak. Hiányzik a statisztikákból az a kb. egységesnek tekinthető (minden kutató gyakorlatilag egyformára méri) passzív választói tömeg, amely ma még a választásra jogosultak 41 százalékát teszi ki.

Azon gondolkodtam, hogy ilyet én is tudok!

Lássuk a saját gondolatkísérletet! Peremfeltételek: Minden demokratikus párt részvételével megszületik a megállapodás a közös jelöltek indulásáról, és minden párt saját listát állít.

A parlamentben 106 egyéni mandátum – és így ennyi egyéni választókerület – van. Ezekben kell közös jelölteket állítani, de ésszel!

Van kb. 35 olyan körzet, ahol, ha piros hó esik, akkor is a FIDESZ győz. Továbbá hat olyan körzet, ahol nehéz a Jobbikot megelőzni. Ez összesen 41 körzet. Marad még 65 körzet, ahol a nyerési lehetőség magas.

De a választási törvény azt is előírja, hogy egy pártnak csak akkor lehet listája, ha 27 egyéni körzetben és legalább 9 megyében állított jelöltet.

Ezt a demokratikus pártok könnyedén teljesíthetik, hiszen „büntetlenül” indíthatnak jelöltet a FIDESZ által biztosan uralt körzetekben. (Jobb esetben ezzel már teljesítik is a listaállítás feltételeit.)

Most jön az igazi megállapodást igénylő egyeztetés.

A fennmaradó 65 körzetben úgy kell kialakítani a megállapodást – és itt kell alárendelni a közös célnak a pártok egyéni érdekeit –, hogy minden párt rendelkezzen 6-6 biztos nyerő mandátummal. Erre azért van szükség, hogy a listás mandátumoktól függetlenül legyen képes frakciót alakítani. Ez összesen 36 VK. A fennmaradó körzeteket pedig a közvélemény kutatások szerinti támogatás alapján lehet szétosztani.

Így a Modell szerint: MSZP 6+11 egyéni választókörzet, a DK 6+9, az LMP 6+4, az Együtt 6+2, a PM 6+2, a MOMA 6+1.

Ebben az esetben, az egyéni körzetekben a választópolgár szavaz az egyeztetett jelöltre, a listás szavazatát pedig arra a pártra adja, amelyet preferál.

Az így kialakuló eredmény egyben tükrözi azt is, hogy a demokratikus ellenzék pártjainak milyen a valós támogatottsága. Az egyéni és listás szavazatokkal, továbbá a töredék szavazatokkal a demokratikus ellenzék megszerezheti a parlamenti mandátumok többségét.

A szavazás eredménye után pedig kiderül, hogy milyen koalíció alakulhat.

Ennek a koalíciónak az elkövetkező ciklusban – nem csak 500 napja – lenne lehetősége a demokratikus állami intézményrendszer visszaállítására, az alkotmányosság megteremtésére.

Ezzel a programmal és egyeztetéssel bebizonyíthatnák a pártok, hogy valóban fontos számukra az ország. Még azt is elérhetnék, hogy az eddig bizonytalan szavazók nagy számban csatlakoznának hozzájuk, megértve céljaikat.

Ha ezt a modellt – vagy valami hasonlót – nem lépnek meg, úgy megvalósulhat az, amit az Origó cikkírója vizionál.

Ceterum censeo OV esse delandam!

AZ ELMÚLT HÁROM NAPHOZ

Na kérem!
Politikai elemzők ide vagy oda, pártvezetők nyilatkozatai innen is, meg onnan is, mind-mind mellébeszélés.
Egyetlen dolog van: elválik a szar a májtól az elkövetkező egy hónapban. Kiderül, hogy ki, kinek a szekerét tolja, ki, kinek az érdekét nézi. Kiderül majd, ki nézi csak a sajátjai karrierjét, pártja "elveit és arcát", de az is, hogy ki nézi az ország érdekét és a választók akaratát. (Azokét is, akik eddig még sosem mentek el szavazni -- mert ők is választópolgárok, ők is ebben hazában élnek, ők is kárvallotai a mai hatalomnak.)
Meg kell ismételnem azt, amit szeptember 17-én írtam: a választás megoldásáról:

Tessenek figyelmesen elolvasni!
Ezt akarja a választók többsége!
Tessék tartani magukat hozzá!
Nem sumákolás, sem sunnyogás! Tettek kellenek!
Kooperált jelöltállítás. A listák pedig döntsék el az egyes pártok támogatottságát, erősorrendjét. Ez demokratikus.
Ha a pártok ettől a megmérettetéstől félnek, akkor nem érdemlik meg a szavazatokat!
Ceterum censeo OV esse delendam!