2019. október 27., vasárnap

ORSZÁGOS HABVERÉS

Lejárt az önkéntesen vállalt szilencium. Vége az önkormányzati választásoknak. Az eredmények „érdekesnek” mondhatók. A szemben álló politikai táborok egyaránt „győzelemről” beszélnek, látszólag elégedettek az új felállással.
De, azért érdemes közelebbről és egy kicsit elfogulatlanul megvizsgálni, hogy is állunk ezekkel az eredményekkel.
Forrás: Internet -- Index
A tények:
A szavazásra jogosultak száma 8 025 372 fő, ebből szavazott 48,58 százalék, azaz 3 839 910 fő járult az urnákhoz. Nem szavazott 4 185 469 polgár.
Ez utóbbiak egy része nem volt otthon, nem jelentkezett át más szavazókörbe, nem érdekelte, ki vezeti a helyi önkormányzatot, vagy egész egyszerűen nem érinti meg ez az egész herce-hurca, mondván: úgysem változik semmi, a szavazata tulajdonképpen nem jelent semmit.
Sajnálatos módon az ország többsége így vélekedett.
Egyik politikai tömb sem mondhatja tehát teljes szívvel, hogy az ország (település mögötte) áll.
Ha részleteiben tekintjük át az eredményeket, akkor azért az országos statisztikai kép már mást mutat.
Budapesten a részvétel 51,47%-os volt, ami jobb az országos átlagnál, de a város majdnem fele 663 872 fő itt sem járult az urnákhoz.  Érvényesen 695 218 fő szavazott a fővárosban, ebből a nyertes főpolgármester 353 593 voksot szerzett (50,86%).
Forrás: Internet
Tekintsünk el a még induló brahi jelöltekre leadott szavazatoktól (35017), a szavazók elég tetemes többséggel választották meg Karácsony Gergelyt. (A számolás logikája: 695218 – (306 608 + 35017) = 341 625) Az összes nem Karácsonyra leadott szavazatok száma 11 968-al kevesebb, mint a nyerő szavazatmennyiség. Ez híven tükrözi a szavazók véleményét. A legfőbb kérdés ebben az esetben, hogy a szavazók és a lakosság (szavazásra jogosultak) véleménye valóban fedi –e egymást.
Hasonló a helyzet mindazokban a városokban, ahol a jelenlegi ellenzék megszerezte a győzelmet (néhol igen kisszámú szavazatkülönbséggel).
Ugyanígy kétkedéssel kell fogadni a kormányzópárt ujjongását, miszerint a megyei közgyűlésekben mindenütt többségük van.
Az is tény, hogy október 13-án többen mentek el szavazni, mint 5 évvel ezelőtt, mint több a FIDESZ jelöltjei is több szavazatot szereztek, ám az ellenzék is jól használta ki az együttműködésben rejlő lehetőségeket, többeket vittek az urnákhoz, mint az előzetes felmérésekből következtetni lehetett.
Ez persze a demokrácia csapdája: a többség mindig érvényesíteni tudja saját koncepcióját, de mindig ott munkál a háttérben a kisördög, hogy az éppen ellenzékbe szoruló politikai erő milyen populista vagy más szövegekkel képes a nem szavazók táborát mozgósítani.
Ennek pedig már látjuk a jeleit. Hiába a kormány – együttműködést hangsúlyozó – szándéka, érvényesül a mondás: az ördög a részletekben rejlik, majd meglátjuk a valóságban, hogyan működik mindez.
Forrás: Internet -- HírTv
A FIDESZ propaganda azonban megindult. És ez a lényeg. A háttérben mindent felhasználnak annak érdekében, hogy ellehetetlenítsék az új önkormányzatok munkáját. Van ahol felmondásokkal, van ahol az adathordozók eltüntetésével, az okmányok bezúzásával. A tömegkommunikációban pedig újra megjelennek a kemény legények, lásd Bayer Zsoltot: „…más világ jön”.
Ne legyenek kétségei a most megválasztott ellenzéki polgármestereknek.  A teljes kormánytámogatású média rájuk fog szállni, minden – akár a legkisebb – problémát, melléfogást, nekik nem tetsző intézkedést bírálni fog, bizonyítva, hogy a megválasztottak alkalmatlanok, ostobák — és még sorolhatnánk a jelzőket.
Ma még fékezett habzású a hatalom reagálása az ellenzék térnyerésére. Ám ne legyenek kétségeink, nem sokáig lesz ez így.
Éppen ezért a most megválasztott önkormányzatoknak és a mögöttük álló ellenzéki együttműködésnek az elsődleges feladata lesz meggyőzni a még ingatag tömegeket, hogy cselekedeteik nem „ördögtől valók”, hogy elsődleges céljuk az élhető települések megteremtése és egy olyan jövő alapjainak lerakása, amelyben a gyerekeink és unokáink is szabadon és kiszámítható módon élhetnek.
Ceterum censeo OV esse delendam!