2014. október 31., péntek

NETADÓ NEM VOLT…. (NEM VAN)… DE LESZ

Forrás: Internet -  pendulum.blog.hu
Kiverte a biztosítékot az átlagembernél a gazdasági miniszter bejelentése, miszerint megadóztatnák a netes forgalmat gigabájtonként. Nosza, lett is nagy nekibuzdulás! Rögtön tízezrek vonultak az utcára, és keresetlen szavakkal (Orbán takarodj!) utasították el ezt a meglehetősen bornírt törvénytervezetet.
Most nem igazán szeretném magyarázni, hogy miért lenne ez a törvény káros. Legyen elég annyit, hogy a hétköznapi életben korlátozná a nagyik kommunikációját családtagjaikkal: unokáikkal, gyerekeikkel. nem is kell ehhez az, hogy az utóbbiak határon túl keressék boldogulásukat, elég annyi is, hogy az ország egyik sarkából a másikba költöztek. Komoly problémát jelentene a tanuló nebulóknak, akik feladataik egy részét már az internet használatával kapják és hajtják végre. Nem is beszélve a felsőbb oktatási intézményekbe járókról, akik egy közönséges kollokviumra is a neten jelentkeznek be.
Gondot jelent a kisvállalkozóknak, akiket köteleztek arra, hogy az internet felhasználásával csatlakozzanak pénztárgépeikkel a NAV-hoz.
És még lehetne folytatni.
Forrás: Internet - NOL.hu
A tüntetéssorozatnak az lett az eredménye, hogy Svájcból visszaérkező miniszterelnök kétfenekű interjút adott a rádiónak. Ebben elmondta, hogy így nem lesz internetadó, de amúgy meg gőzerővel dolgoznak rajta. Deutsch Tamást bízta meg Orbán Viktor mindezzel. Ezzel kapcsolatban vannak fenntartásaim, de ez legyen az én problémám, szabadon gondolkodhat el róla mindenki.
A legnagyobb gondnak azt tartom, hogy az egész költségvetési törvényből mindössze csak ez verte ki a biztosítékot. Számos más adóváltozást is tartalmaz ez a törvény, például a kereskedelmi láncokra és vállalkozásokra kivetendő járulék, amelyet a forgalom nagyságához igazítanának. Így egy nagyobb kereskedő cég (aminek például az élelmiszer forgalomban általában maximum 3 százalékos az üzleti haszna), ha milliárdos nagyságrendű forgalmat bonyolít, akkor hat százalékban határoznák meg a járulékot. Egyszerűen szólva: többet vonnának el tőle, mint amennyi ekkora forgalmon a haszna.  Ez a vállalkozás csak akkor maradhat talpon, ha a névleges hasznát felemeli a járulék mértékéig. De a nagy kérdés ebben az esetben, hogy mindezt ki fizeti meg!
Ne legyen kétségünk: az átlagember!
Ez az egész játék a mini adókkal és járulékokkal jellemzője a regnáló kormánynak. Miközben nagy garral rezsicsökkentésről beszél, közben apránként – és főleg áttételesen – ennek az összegnek a többszörösét veszi ki a zsebünkből. Mindezt tetézi azzal, hogy szűkíti a szociális ellátásokat és erre kényszeríti a munkaadók többségét is. Legutóbbi intézkedése a cafeteria (a béren kívüli juttatások) megadóztatása 50 százalékkal, amely arra kényszeríti a vállalkozásokat, hogy ezt a fajta „bért” megvonják az alkalmazottaktól, mert akkora terhet jelent a vállalkozásnak, amit már nem tud kigazdálkodni.
Forrás: Internet
A mai hatalom olyan mértékben cinikus és gátlástalan, hogy ennek komoly következményeivel szembesült a magyar társadalom az elmúlt évek során. Az átlagember egy ideig megpróbálta követni a kormány intézkedéseit (esetleg tiltakozott is ellene), majd miután látta, hogy ennek semmi értelme, legyintett rá. A polgár elmerült saját gondjainak megoldásában (még akkor is, ha ezeket a gondokat tulajdonképpen a kormány hozta a fejére) és a politika irracionalitásától elfordult.
Ez okozta azt is, hogy igen csekély volt a választásokon is a részvétel. „Úgy sem változik semmi, a gátlástalanság folytatódik, az emberek semmibevétele sem változik!”
Az az egyetlen biztató a mostani tiltakozóhullámban, hogy olyan emberek is kiálltak saját érdekeik mellett, akik eddig passzívan tűrték a hatalom packázásait.
Ha ez folytatódik, lehetséges, hogy az ország visszatalál Európába!
Ceterum censeo OV esse delendum!

2014. október 23., csütörtök

NEMZETI ÜNNEP — MÉZZEL, MÁZZAL

Régen nem írtam bejegyzést. Nem igazán tetszett – jobban fogalmazva –, teljesen felháborított mindaz, ami a lassan elmúló hónapban kis hazánkban történt. Nagyon „nem áramlott a csí” – ahogy fiam szokta mondani – a választópolgárokban.
Számtalanszor leírtam már, hogy a demokrácia alapja az, hogy az emberek képesek legyenek véleményt alkotni, szabadon, valós információk birtokában, saját tapasztalataik figyelembe vételével. Erre a legutóbbi önkormányzati választásokon sem került sor – néhány ritka kivétellel.
A kormány ostoba és végletekig lebutított propagandája ismét hatott. Hiába a tapasztalat, hiába a széttagolt ellenzék gyengécske tiltakozása, a társadalom negyede ismét hatalomra juttatta azokat, akiket egyébként az elmúlt esztendőkben sokan kívántak a pokol fenekére.
Hogy van az, hogy buta, rasszista és nyíltan szélsőjobboldali emberkék kerülnek újfent vezetői székbe, olyanok, akik az elmúlt négy esztendőben emberileg és politikailag is lenullázták magukat (részegesek, verik az asszonyt, jelképes bábukat akasztanak).
Hová lett a társadalom egészséges önvédelmi reflexe, amely kiveti magából a hasonló alakokat? Vagy én vagyok a naiv és azt hiszem, hogy valaha is volt ilyen képessége a közösségeknek, az országnak?
A választók többsége nem vette a fáradságot arra, hogy felkeresse a szavazófülkéket. Ez pedig intő jel. Valami nagyon nincs rendben.
Ezt a valamit kell nagyon gyorsan megtalálni, elemezni. Mi az oka a nagyarányú érdektelenségnek? Miért van egy generációnak de ja vou érzése, miért gondolja, hogy a mai helyzet – bár nagyon nem ugyanaz, mint 1957 tavaszán-nyarán – kísértetiesen hasonlít a Kádár-rendszer konszolidációjára?
Október 23-a nemzeti ünnep.
A nemzeti lobogó – köszönhetően az őszi szélnek szépen lengedez a parlamenttel szemben. A zászlófelvonás gyér közönségét még büszkeség is eltölthette. Ám egy valamit már nem láthat a mai Kossuth téren: a forradalom lángját. A fekete márvány obeliszket nagy átalakítási buzgalmában eltüntette a mai kormány. Joggal vetődik fel a kérdés: lehet-e ennek valamiféle másodlagos tartalma?  A válasz mai ismereteink szerint feltétlen igen.
E kormánynak már nem jelenti azt 1956, amit a rendszerváltó elitnek jelentett. Negyedszázaddal ezelőtt még a FIDESZ is 1956-ot és annak eszméit tekintette követendő példának. Mára ez teljesen elenyészett és helyét átvette valami avítt, rossz szagú, dohos ideológia, amely egy letűnt és bűnös kormányzatot kíván feleleveníteni, az 1944 előtti állapotokat.
E szavatosságát vesztett politikát persze a mai kormány leönti valamiféle mézes-mázos intézkedési csomaggal, amely segít abban, hogy az egyszeri magyar lenyelje e sok szennyet.
A szép felszín alól persze kilátszik a lóláb, a bornírt világkép és a kapkodó intézkedések, amelyekről ordít, hogy ad hoc születnek, semmiféle hatástanulmány és hosszabb távú gondolkodás nincs mögötte. Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy a mai hatalom gyáva. Nem meri megmondani, mire készül.
A választások előtt azt hangsúlyozták, hogy folytatják mindazt, amit elkezdtek. És tényleg: lementek a választások és máris megjelentek a „nagy ötletek” az internet adó, a különböző vegyipari termékekre bevezetendő díjak. És még azon is csodálkoznak, hogy mindez kiveri a biztosítékot az egyszerű embereknél.
Forrás: Internet - cink.hu
Persze mindez szolgálja azt a célt is, hogy elfedjen egy sokkal nagyobb problémát: a nemzetközi bírálatok sokaságát, és a kormány ellen megfogalmazott számos kritikát és intézkedést. Az erre adott válaszok pedig hasonlóak az intézkedésekhez: ugyanolyan ostobák és rögtönzöttek.
Mint a struccok, homokba dugják a fejüket, mondván, hogy amit nem látnak (nem akarnak látni) az nincs is. Csak a legelkötelezettebb FIDESZ-fanok érthetnek egyet a kormányzattal abban, hogy semmiféle ismeretük nincs arról, hogy milyen korrupciós botrányok borzolják a tisztességes üzleti szereplők idegeit.
Ha pedig igaznak tekintjük mindazt, amit a kormány állít: „nincs tudomásunk ezekről az ügyekről”, akkor még rosszabb a helyzet, mert akkor alkalmatlanok posztjaik ellátására, élükön a miniszterelnökkel. Boldogabb uniós országokba ebbe már régen belebukott volna a kormányzat — nálunk nem, még csak el sem pirultak. Mi több, képtelenek a helyzetet kezelni. A külügyminiszter rohan Washingtonba, a pofonért, egy harmad vonalbeli tisztségviselővel tárgyalni. Normális esetben, amikor jelzik, hogy nem az adott szintű tárgyalópartner fogadja, akkor el se kell menni. Küldeni kell a probléma megtárgyalására egy hasonló státusú hazai diplomatát. De még ezt a finomságot sem fogják fel. Mindez a hozzá nem értés tipikus példája.
És akkor ez a kormány azt szeretné, hogy a lakosság felhőtlenül dicsőítse és ünnepelje vele azt az ünnepet, amit maga sem vesz komolyan!
Hát nem borzasztó mindez?
Ceterum censeo OV esse delendum!

2014. október 2., csütörtök

NÉHÁNY SZÓ A MAI ELLENZÉKRŐL — ÉS A TÁRSADALOMRÓL

Forrás: Internet - valasz.hu
Az, hogy Lánczi András miként vélekedik a hatalomról és a demokráciáról — az egy dolog. Ezen a társadalomtudományok – ezen belül a politikatudomány – keretein belül lehet, és kell is, vitatkozni.  Ez azonban nem a napi politika, és főleg nem a gyakorló politikusok terepe.
Néhány megjegyzése azonban mindenképpen megszívlelendő: „…De a politika nem alkalmazott etika vagy jogtechnikai kérdés. …A politika lényege a kreativitás, aki ezt nem érti, semmit sem ért a politika lényegéből.”
Az ellenzék ma mintha egy olyan egérhez hasonlítana, amelyet megbabonázott a rá vadászó kígyó szeme, és képtelen racionális cselekvésre, bávatagon várja, hogy felfalják.
2010 óta az ellenzék képtelen a társadalom valós helyeztét felmérni és a legégetőbb kérdésekre stratégiai válaszokat találni, és azokat megfelelő szinten (hogy értsék a legegyszerűbb választók is) kommunikálni.
Pedig volt rá négy évük. Nem használták ki az ellenzékben töltött időt arra, hogy egy merőben új – a század leglényegesebb trendjeit figyelembe vevő – politikát dolgozzanak ki. Nem járták az országot, nem végeztek (legalább is nincs nyoma a nyilvánosságban) lényeges felméréseket. Az addig őket támogató értelmiségieket, akik esetleg segíthettek volna e munkában, „lekoptatták saját holdudvarukból. Az ott feltűnő „szakértők” pedig láthatóan képtelenek voltak megbirkózni e feladattal.
Az sem tett jót a dolognak, hogy a baloldal vezető pártja, és annak konzervatív vezetése nem ismerte fel a változtatás szükségességét, csak akkor, amikor ez a párt szakadásához vezetett. Nota bene, ez hozzájárult a 2014-es újabb, a korábbit jelentősen meghaladó vereséghez.
Baloldalon sokszor elhangzik, hogy az ország teljesen a FIDESZ propagandájának hatása alá került. Ez persze nem igaz, hiszen a rendszeres közvélemény kutatások is azt mutatják, hogy a szavazóképes polgárok 40-50 százaléka számít politikailag passzívnak. Ezt a legutóbbi parlamenti, EU-s választások is alátámasztják. Így lehetséges, hogy a szavazásra jogosultak 34 százalékának támogatásával kétharmados többséget lehet szerezni a parlamentben. Erről azt mondani, hogy a többség, enyhe túlzás.
Forrás: Internet - VS.hu
A legnagyobb baj az, hogy sem 2010-ben, sem 2014 tavaszán nem jelent meg egy olyan politikai alternatíva a mai ellenzék oldalán, amelyre felfigyelt volna a szavazó. nem találkozott távlatos, és a számára vonzó programokkal. Azt azért mégse tekinthetjük annak, hogy „leváltjuk Orbán Viktort”. Mert mi lesz azután? Megy minden úgy, ahogy eddig, vagy tetszenek valami újat csinálni, valami olyat, amiben én, az állampolgár is jobban érzem magam. Amiben, mint egyszerű ember, megtalálom azt kicsi részt, ami miatt érdemes támogatni.
Orbán Viktor megtalálta ezt a hívó szót a sokszor bírált (magam szerint rendkívül kockázatos) „rezsicsökkentésben”. Nem kárhoztatom az ellenzéket, azért, mert nem ment bele vállalhatatlan igéretekbe. De azt gondolom, hogy a magyar társadalom nem olyan ostoba, hogy ne legyen képes saját helyzetét felfogni. Mi több: azt is megérti, ha okosan elmagyarázzák neki, hogy a jelen helyzetből milyen kiutat lehet bejárni.
Ám ezt az utat fel kell neki vázolni. Ha kell, lépésről lépésre, konkrétumokkal. Az olyan – számára elvont – értékek, mint a demokrácia és szubszidiaritás — nem mond semmit.
Tehát a mai ellenzéknek – totálisan függetlenül attól, hogy miként szerepelnek az önkormányzati választásokon – az elkövetkező három évet a társadalmi program elkészítésével kell tölteniük.
Meg azon, hogy végre felülemelkedjenek kicsinyes egyéni és kiscsoportos érdekeiken, és végre elkezdjenek „országban” gondolkodni.
Ha ezt nem teszik, akkor 2018-ban jó eséllyel mennek a levesben — mind!
Ceterum censeo OV esse delendum!