MILYEN VOLT AZ ÉVÜNK?

Az év végén mindenki visszatekint az elmúlt esztendőre. Számot vet az elmúlt időszakkal – már ha van mivel –, és mérleget készít. Mi történt, hogyan hatott rá, jobb volt-e mint a korábbiak vagy romlott-e a helyzet.

Azt a módszert választottam, hogy hű leszek magamhoz, és az idei posztjaim – általam legjobbnak ítélt részeit – teszem közzé. Aztán mindenki levonhatja belőle a konzekvenciát, hogy mi is történt velünk, van-e olyan, amire már nem is emlékszünk, de mégis befolyásolta gondolatainkat, érzéseinket. Lássuk akkor az összefoglalót:

Január:

EZ MOST MÁS…

Grecsót olvasok. Ez persze nem nagy dolog, egy mondás szerint „az ember olvas!” De, hogy miért is lehet ez ekkora poén, az némi magyarázatra szorul. Amikor először vettem kézbe, olvastam a Mellettem elférsz-t akkor valódi döbbenet lett úrrá rajtam. A nyolcvanas évek vidéki életének leírásai deja vu érzést keltettek. Mintha ezt az érzést már valamikor átéltem volna…

… napokig gondolkoztam, hogy miként lehetséges a hetvenes évek közepén, hogy van az országnak olyan szeglete, ahol még nincs villany, és ahol a szegénység olyan mértékű, amit elképzelni sem tudtam.

Persze, így utólag, lehetne mondani, hogy akkor csalódtam először a szocialista propagandában, de ez nem lenne igaz. Ilyen mélységekben akkor nem gondoltam bele a dolgokba. Csak a nagy szakadék tűnt fel. Az évek során aztán sokat tanult és tapasztalt az ember fia, magyarázatot is kapott – mindenféle társadalomtudományost – a rurális térségek elmaradottsági szintjeiről. De az élmény megmaradt. A döbbenet is.

És ugyanez jelenik meg azokban a sorokban is, amit Grecsó Krisztián papírra vetett a nyolcvanas évek szegvári valóságáról.

A legnagyobb baj pedig az, hogy – nemrég jártam Nógrádban egy ismerősömnél – szinte semmi sem változott egyes vidékeken. Talán csak annyi, hogy nem azért nincs áram, mert a faluba (tanyára) nem vezették be, hanem azért, mert nincs miből kifizetni.

Néha mondják hozzám közelállók, hogy neked, pestinek, halvány gőzöd sincs a vidéki valóságról. Igazuk van, tényleg nincs!

EZ MOST KOMOLY?

… Az audis sztrájknak lehet valamiféle eredménye, de ez elsősorban a győri gyár munkavállalóit érinti. Felröppent a hír, hogy a vasutasok is szolidaritást vállalnak velük. Az is jó hírnek tűnik – bár, akinek fáj a foga, az nem repes –, hogy a fogorvosok is sztrájkba kezdenek néhány napra, kevesellve a támogatást. Ez örvendetes, de talán meg kellene vizsgálni, hogy a mai helyzetben egyáltalán mit tehetnek a szakszervezetek önmagunkban, ha nem áll melléjük sok-sok (többszázezer) polgár.

… A demokratikus ellenzék pedig, ahelyett, hogy ütné a vasat, amíg meleg, langyos előválasztási procedúrákkal lelkesíti saját bázisát.

Emberek! Nem erről volt szó!

A NER és a kormány egymás után dobja fel a politikai magas labdákat, amelyeket egyetlen ellenzéki párt sem üt le.

                Már régen sokezres tüntetéseket kellett volna rendezni a Birnbaum (sorosozás) ügyben, rávilágítva a kormánypárt álságosságára és hazudozására.

                Már régen ki kellett volna vonulni azért, mert a lakosság érdekeivel szemben a mostani kormány kivezeti hazánkat az Unióból, nem írja alá biztonságunkat igazán garantáló kétoldalú biztonsági szerződésünket az USA-val.

                Már régen sokaknak kellene az utcán lenni, hogy tiltakozzanak a sunyi törvényhozás miatt, a közigazgatási bíróságok megalakítása ellen.

Február:

Orbán Viktor évértékelője: Lássuk a medvét! (részleteket nem idézek ide, sok lenne, ajánlom olvasásra.)

Március:
A FIDESZ „felfüggesztette tagságát” az Európai Néppárt frakciójában. Magyarázták ezt itthon mindennel, de azért a valóság kicsit más volt, mint ami a hazai médiából áradt ránk.

…hogy az európai lakosság mintegy 500 milliójának értékrendjét nem a fentiek határozzák meg. A választások kimenetele azonban – főleg a közép erőnek számító – a parlament legnagyobb frakciójának, a Néppártnak korántsem tét nélküli. Realista politikusai nem igen engedhetik meg, hogy sok szavazatot veszítsenek a vetélytársakkal szemben.

Ez magyarázza a FIDESZ önfelfüggesztését, és Orbán Viktor nyilatkozatát, hogy majd a választások után eldől, hogy maradnak-e a Néppárt frakciójában vagy átülnek valahová.

Ne legyenek kétségeink: ez a „valahová” a már most is kialakulóban levő euroszeptikus és szélsőséges erők összefogását jelenti. E csoport meghatározói a fent felsorolt pártok kiegészítve a lengyel Jog és Igazságossággal.

Ez az „önfelfüggesztés” azonban csapda is lehet a miniszterelnök számára. Nem biztos, hogy a lehetséges partnerek úgy ítélik meg, hogy valóban alkalmas arra a politikai szerepre, amelyre predesztinálja magát, sőt valószínű, hogy egy szélsőséges szövetségben nem ő fogja vinni a prímet, hanem a nála az európai politikai porondon is sokkal fajsúlyosabb pártvezetők: Marine Le Pen vagy Salvini.

A két szék között tehát könnyen seggre lehet esni!

Április:

A patkányozás megjelenése a hazai politikai diskurzusban.

A házelnök megszólalt a magyar bíróságok függetlenségének 150. évfordulójára rendezett konferencián. Kiverte a biztosítékot:

„…A bírói függetlenség nem abszolút és nem öncélú …mindenféle kificamított államelméletekkel szemben a bírói kar nem külső tartozéka, hanem belső alkotóeleme az államnak, a bírói hatalom maga az államhatalom egyik megnyilvánulása, amelynek sorsában mindig osztozik. …A bírói hatalom nem lehet független az államtól, hiszen maga is része annak, sem az igazságtól, hiszen annak szolgálatára létezik.”

…A házelnök mostani felszólalása egyértelmű jelzés arra, hogy a hatalmat gyakorló miniszterelnöknek és közvetlen környezetének elfogyott a türelme. Mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a bíróságokat is maguk alá gyűrjék.

Ez az információ valahogy elsikkad a nagy hírözönben.

Pedig fontos! Fontos azért, mert ha ezt a mostani kormány képes lesz megtenni, akkor visszazuhanunk abba a senki által sem kívánt korai ötvenes évekbe, ahol a hatalom a koncepciós perek sokaságában tette a láb alól nem kívánt ellenfeleit.

Május:

Uniós választások. Érdemes visszaemlékezni az eredményekre és az ebből származó következményekre, amelyek befolyásolták a hazai belpolitikai helyzetet is.

A lényeg.

Az ellenzéki pártoknak gyökeresen új programmal és munkával kell előállniuk, hogy a belátható időn belül képesek legyenek leváltani a NER-t. Ehhez nem elég, hogy a parlamenti eszközöket és lehetőségeiket használják. Meg kell újítaniuk nem csak a politikájukat, de a kapcsolatrendszereiket is. Új kapcsolatokat kell kiépíteniük azokon a településeken is, amelyeket ma a FIDESZ korlátlan propagandája ural, és ahol a helyi kiskirályok hűen szolgálják a fennálló hatalmat. Ezt az aprómunkát nem lehet elhagyni. A mostani választási eredmények is azt mutatják, hogy minél kisebb a település, minél szegényebb és elhagyatottabb térségben van, annál nagyobb a kormánypropaganda befolyása.

Ezt pedig csak úgy lehet megtörni, ha helyi szervezeteket hoznak létre, ellensúlyozva a fenti befolyást.

Az uniós választás megmutatott egy képet, mint egy röntgen-vizsgálat. A beteg politraumás, gyógyítani kell, de ez hatékony beavatkozás nélkül még nagyobb gondot okozhat!

Július:

Az MTA bedarálása. A hazudozás és a félrevezetés iskolapéldája.

Sikerrel ledarálták a MTA intézethálózatát. A meghozott törvény persze egy dolog, de a végrehajtás, az új rendszer létrehozása már más kérdés, az bizonytalan.

Egy azonban biztos: nem elsősorban arról a kb. 4000 kutatóról szól a történet, akik a tudomány valamely területén végeznek alkalmazott és alapkutatásokat. A lényeg ismét a pénzről szól, azokról az összegekről, amellyel a tudományos világ támogatta a kutatásokat.

Egy valamivel azonban láthatóan nem számoltak – mert nem tudták, nem voltak róla kielégítő ismereteik –, hogy a kutatások támogatás a „projekt” rendszerű. Kutatókat, teameket és kutatási programokat támogatnak, nem intézményeket. Így aztán a valóban jeles kutatást végző tudósok és teamjeik rögtön átvitték a projektet egy szabadabb világba, jelesül Svédországba.

Így nem maradt itthon se a projekt, se a kutató, se a pénzt! (Pestiesen erre mondják, hogy pech!)

Meghozták a döntést, az ’56-os Intézet megszüntetéséről és beillesztéséről a Veritas-ba. Ez azt eredményezte, hogy a két évtizeden át dolgozó kutatók önálló munkáját ellehetetlenítették.

Ennek következménye, hogy az eddig összegyűjtött anyagot az adatszolgáltatók letiltották (azaz már érhető el a kutatók számára). Persze ez is lehetett a cél, hiszen a Veritas élen jár történelmünk „újra fogalmazásában”, népiesen a történelemhamisításban.

Ezek azok a bornítságok, amik minden állampolgárt érintenek. Az már szinte csak mellékes eseménynek számít, hogy beszántották a színházak támogatásának rendszerét. Elvégre minek is színházba járni! Az alternatív (értsd nem állami és önkormányzati és a Teátrumi Társulaton kívüli) színházak amúgy is csak a felforgató és „nem magyar” eszméket terjesztik, tehát nincs is rájuk szükség. Hogy erről a közönség miként vélekedik, az egyébként a hatalmat nem érdekli.

Szóval a rombolás a kulturális életben is akadálytalanul megy tovább. Az eredmény?

Az eredmény egy olyan generáció felnövekedése, amely önhibáján kívül (mert a szüleik „döntöttek így) nem lesz képes a jövőben eleget tenni a kihívásoknak. Nem lesz képes olyan ismereteket elsajátítani, ami 15-20 év múlva is aktív szereplővé teszi a munkaerőpiacon.

Érthetőbben: ez a hatalom a társadalom alatt vágja a fát, és már előre láthatóan komoly válságba viszi az országot.

Augusztus:

Némi bosszankodás a középszer uralma ellen, amely ártó hatása mindenkit érint.

Szeptember:

A Várbazár adott otthont a demográfiai konferenciának, amelyen a miniszterelnök megint „nagyot dobott”.

A demográfiai konferencián elhangzott beszéd tehát két dolgot mutat meg nekünk: van egy olyan miniszterelnökünk, aki vagy nem érti a világban lezajló folyamatokat, akkor ezért alkalmatlan a posztjára, vagy nagyon is érti, és ennek ellenére olyan elképzeléseket igyekszik megvalósítani, ami káros, hosszú távon nem tartható, akkor pedig egyszerűen gazember!

Október:

Az önkormányzati választások hónapja. Nézzük az eredményeket és az elsődleges reagálásokat a kormányzat és a kormányzati média részéről.

November:

Az előzőekhez tartozik a már ellenzéki Budapesten történt reakciók, amelyek minden eddigit felülmúltak. A kormánypártoknál és támogatóiknál láthatóan elgurult a gyógyszer.

Az elmúlt tíz évben ez a populista propaganda – és valós politikai filozófia nélküli kormányzás – lassan az egész országban „átmosta” az erre fogékonyak agyát.

Ez pedig „több mint bűn, ez hiba”!

Miért is? Mert a képzett és gondolkodó – a megerősödő polgári értékeket követő – populációt teljesen elidegeníti saját társadalmától. Ahelyett, hogy tenne valamit a társadalmi gondolkodás megváltoztatása érdekében – mert egyébként minden erre alkalmas fórumától megfosztják – inkább feladja a kilátástalannak tűnő küzdelmet és elhagyja az országot.

Helyüket pedig kontraszelektált, a hatalom által támogatott félműveltek foglalják el, akik saját morális ostobaságaikat zúdítják a társadalomra és a nyilvánosságra. Ez pedig nem más, mint a szélsőséges hatalom – már-már goebbelsi hatékonyságú – propagandája.

Minél inkább nem tapasztalják a társadalmi ellenállást, tiltakozást, úgy kapnak egyre nagyobb vérszemet. Gátlástalanságuk pedig tovább mérgezi azokat, akik modern korunkban csak a hatalom kommunikációs eszközeit érik el.

A kár felmérhetetlen. Lassan egy generáció nő fel valamiféle teljesen ostoba „magyarság tudatban”, aminek egyébként semmiféle valós alapja nincs.

Maga a hatalom sem áll a moralitás csúcsán, hiszen hatalomgyakorlásával – saját maga által is hangsúlyozva: lásd Kövér László beszédét a Nemzetvédelmi Egyetemen – lebontja a fékek és ellensúlyok rendszerét, mindennapi gyakorlatában követhetetlenül teszi gyakorlattá a korrupciót, nem csak az anyagit, hanem az egzisztenciálisét is, hiszen gátlástalanul osztogat stallumokat, állásokat és más javakat a hozzá hűségesek számára.

Mindez a társadalomban úgy rakódik le, hogy amit szabad a felsőségnek azt én is megengedhetem magamnak. Ez pedig mérhetetlen károkat okoz, hiszen aláássa a polgári társadalom egyik legfontosabb alapkövét: a magántulajdont és a személyes szuverenitást.

December:

A FIDELITAS kongresszus. Az ott felszólalók beszédeit lehet bármilyennek nevezni, csak olyannak nem, amely hű képet ad a hazai társadalmi valóságról.

„A kommunisták visszajönnek – ezek ugyanazok” –hangsúlyozta (Kubatov Gábor).

Mindez azért erkölcstelen és morálisan tarthatatlan, mert egyrészt egy olyan közönségnek beszél, amelynek igen kevés gyakorlati tapasztalata lehet a tíz vagy huszonöt évvel ezelőtti politikáról (nem beszélve a létező szocializmus gyakorlatáról), hiszen meg sem született.

Másrész pedig, hiszen lépésről lépésre megyünk vissza abba az állapotba, amelytől 1989-ben sikeresen megszabadultunk ig nettó történelemhamisítás. Mindez egyetlen célt szolgál: a FIDESZ hatalmának fenntartását és továbbvitelét.

A hatalom megtartására való gátlástalan törekvés pedig nem csak az Európai Unió – amelyhez oly nagy hévvel csatlakoztunk – értékrendjével, demokráciájával összeegyeztethetetlen, de káros az országra nézve is.

És végül visszajutottunk oda, ahonnan év elején elindultunk. Ezt tükrözi Orbán Viktor karácsonyi interjúja.

A fentieket figyelembe véve az ország politikailag csak egy kis tyúklépést tett előre. Az önkormányzati választások ugyan megmutatták, hogy összefogás esetén van keresnivalója az ellenzéknek, ám a parlamenti választásokig még nagyon rögös az út.

A kormányzat pedig az októberi sokkjából kezd magához térni, és egyre inkább mondja fel korábbi együttműködési szándékát a választásokon sikeres ellenzéki önkormányzatokkal.

Minden összevetve: A NER rendszerére még nem sikerült „rogyasztó” csapást mérni.

Azaz „Nyugaton a helyzet változatlan”.

Ceterum censeo OV esse delendam!

EGY KORMÁNYFŐI INTERJÚ ÜRÜGYÉN

KARÁCSONY ÉS ÚJÉV KÖZÖTT

Ezzel a poszttal nem akartam a Kedves Olvasó idegeit borzolni a karácsonyi ünnepek alatt. Méltatlan is lett volna tőlem, nem úgy a miniszterelnöktől.

Forrás: Internet : Népszava

Akinek a figyelmét elkerülte volna – ami mondjuk meg őszintén a szentestére való felkészülés közepette abszolút érthető –, két interjú is megjelent Csermely Péter tollából. Az egyik a Magyar Hangban és a Magyar Időkben a másik a Magyar Nemzetben.

Az Orbán Viktorhoz feltétlen lojális szerző nagy valószínűséggel egyszer ült le beszélgetni a miniszterelnökkel, ám az anyagot kissé az adott médiumra szabva szerkesztette, így született a két cikk. De nem is a cikkek születése a lényeg, hanem a mondanivaló, a riportalany mondatai. No meg az, hogy ezeket a gondolatokat miként tárjuk a nagyérdemű elé.

A lényeg ebben a beszélgetésben a migráns ügy volt. Jellemző mondat a miniszterelnök szájából a politikai helyzetről, ellenzékről és kormánypártról:

„…Így legalább mindenki számára könnyebben átlátható a helyzet. A kormány a munkát, az otthont, a családot, a biztonságot képviseli, és velünk szemben az ellenzék azzal a politikával, amely egyszer már tönkretette Magyarországot. Az egyik oldalon az országot megvédeni akaró nyugodt erő, a másik oldalon pedig az agresszió, az erőszak, a bevándorlás támogatása és az adóemelések.”

Jellegzetesen az úgynevezett „egy bites” gondolkodás. Minden amit „én” csinálok az jó, aki minderről mást gondol, az maga a „gonosz, az ellenség. Harcolunk, még akkor is, ha nincs ellenség, ha nem harcolni kellene, hanem gondolkodni, és megoldani a problémákat úgy, hogy az az egész társadalom, a nagy betűs MAGYARORSZÁG érdekeit szolgálja.

Mindez meg sem jelenik az ünnepi interjúban. Egy hagymázos kép bontakozik ki a miniszterelnök világlátásáról: „…Európa nyugati fele évekkel ezelőtt belevágott egy kísérletbe. A nagy nyugati országok megpróbálnak létrehozni egy vegyes civilizációt, úgy gondolják, hogy a keresztény Európából legyen egy keresztény-muszlim Európa. …Közép-Európa ellenben úgy döntött, hogy ebbe a kísérletbe bele sem kezd, mert a kockázatok rendkívül nagyok. Nem akarjuk, hogy kevert népesség lakja az országainkat, ezért védjük határainkat, és ellenezzük a bevándorlást.”

Gondoljuk már végig e két mondatot. Ha eltekintünk a leírt szavaktól, és a tartalmat valamint a mögöttes szándékokat és elképzeléseket vizsgáljuk, riasztó kép alakul ki:

Orbán Viktor azt hiszi, hogy egymaga alakíthatja egy 580 milliós közösség akaratát és törekvéseit. Ez már azért is igen nevetséges, mert hazánk ennek a közösségnek mindössze 1,6 százalékát teszi ki, gazdasági ereje pedig ehhez közelít. Ugyanakkor ezer szállal kötődik a miniszterelnök által lenézett és ostorozott „Európa nyugati feléhez”. Innen kapja a magyar gazdaság a nemzeti jövedelem mindegy 3 százalékát kitevő, vissza nem téríntendő támogatásokat évente. (Az egy másik kérdés, hogy itthon ennek a hasznát a miniszterelnökhöz kötődő gazdasági érdekcsoportok fölözik le. Azért az szinte példátlan, hogy egy közönséges gázszerelőből nem egészen tíz év alatt – de különösen az elmúlt négy évnek köszönhetően – az ország leggazdagabb embere válik. Ilyen zseni nem születik, ezt mesterségesen csinálják, felfújják, mint egy lufit.)
A másik érthetetlen törekvés a civilizáció védelme. Az európai civilizáció, köszöni szépen, megvan. Nem erodálta a ’70-es évek közepétől a folyamatos török bevándorlás. A német és francia, kultúra és civilizáció nem változott fél évszázad alatt. Ami változott, az a szolidaritás volt, Az emberek egyre nagyobb tömege vallotta és vallja ma a kontinensen, hogy az üldözötteket, a saját hibájukon kívül földönfutóvá vált menekülőket emberségesen kell fogadni.

Magyarország sem volt kivétel ebben. Gondoljunk csak a délszláv háború bosnyák menekültjeire.

Arról már ne is beszéljünk, hogy az elmúlt 50 évben, már a 80-as évek elejétől, hányan telepedtek le hazánkban, olyanok, akik nem a környező országok magyar anyanyelvű részeiről származtak. Jelentős több tízezres az itt élő kínai, vietnami közösség, a sok ezer arab, afgán származású állampolgáraink beilleszkedtek. Hogy esetleg más vallást gyakorolnak, az az ő magánügyük. Budapesten is vannak mecsetek, de ez igazából senkit sem zavar.

De megest idéznem kell a régi versikét a ’70-es évek végéről a Dózsa György úton felállított Lenin szoborral kapcsolatban terjedt:

„Ne mosolyogj Iljics,
Nem tart ez örökké!
Százötven év alatt
Sem váltunk törökké!”

Forrás: Internet -- Magyar Hírlap

De félre a viccel: Orbán Viktor testes gondolatokat fogalmazott meg a népességfogyás (demográfia) ürügyén: „…Ha odáig jutunk, hogy biológiailag sem tudjuk fenntartani magunkat, az azt jelenti, hogy magunknak sem vagyunk fontosak. Miért lennénk a világnak? A demográfia tehát sorskérdés. Az emberek persze nem ilyen távlatban alakítják életüket, inkább azt nézik, hogy támogatja-e őket a hazájuk a gyermekvállalásban …Ezért hirdettük a családokról szóló nemzeti konzultációt… Bízom abban, hogy létre tudunk hozni egy olyan megállapodást a magyar nőkkel, ami egyszerre segíti majd az ő életüket, és erősíti Magyarországot.”

Ezt megint szedjük szét. Maga a gondolat megint egy ügyű. Csak arra koncentrál, hogy többen legyünk. Ez egyébként ellentmond minden globális trendnek. Ugyanis azt figyelték meg az ezzel foglalkozó tudósok, hogy minél fejlettebb egy társadalom, annál kisebb a szaporodási rátája. Ezt tetézi még az a tény is, hogy a világ népességrobbanása a második világháború után indult be, azóta a népesség folyamatosan növekszik (igaz, nem a fejlett világban, hanem Afrikában, a Távol-Keleten).

Már a Római Klub jelentése a fenntartható fejlődésről 1978-ban jelezte, hogy nem tartható a világ népességének akkori ütemű növekedése, mert egész egyszerűen elfogynak a fenntartható források. Nincs elegendő terület az élelmiszerek megtermelésére, nem folytatható vég nélkül a tengerek kiaknázása. Nincs elegendő energiahordozó a növekvő népesség igényei kielégítéséhez.

Napjainkra eljutottunk oda, hogy klímaválságról és az élethez kötődő források hiányáról beszélünk.

A miniszterelnök mindezeket teljesen figyelmen kívül hagyja. Azt kötve hiszem, hogy nem hallott róla. Nagy valószínűséggel igen, de nem törődik vele.
Számára egy a fontos: olyan elkötelezett, a hazug propaganda által megvezetett tömeg kialakítása, amely biztosítja hatalma fenntartását.

A baj csak az, hogy az a kb. hárommillió honfitársunk, akik rendíthetetlenül hisznek harcos miniszterelnökükben, olyanok, mint a struccok: ha jön a vész, homokba dugják a fejüket és nem hajlandók tudomásul venni a tényeket. Mi több, azt külső erők által generált felforgatásnak tartják.

Jól fogalmazott az interjúban Orbán Viktor: majd a 2022-es választások adhatnak alkalmat arra, hogy az ellenzék kifejezze nemtetszését.

Reméljük az elkövetkező két év alatt okos, tényekre alapuló érvekkel meg lehet győzni a mai Orbán-hívőket, hogy rossz lóra tettek. Nem az örökös harc, és a „nemzeti-keresztény” függetlenség a járható út, hanem az együttműködés és a kompromisszumok sokasága az, ami az ország fennmaradását szolgálja.

Ajánlom az interjúk elolvasását, így a két ünnep között eléggé „felnyomhatja” a vérnyomást, segítve a karácsonyi lakomák emésztését.

Ceterum censeo OV esse delendam!

„GYÁVA NÉPNEK NINCS HAZÁJA”

 Sajó Sándor versének sora az elmúlt csaknem egy évszázadban a magyar búskomorság és a „mi nem tehetünk semmiről” életérzés kifejezőjévé vált. A vers a Trianoni döntés búját fejezi ki.
De azért ennek a verssornak van egy másik – a csaknem évszázad óta önállóvá vált – tartalma is, mégpedig az, hogy a népnek igenis van tennivalója a saját országában.
Ha alávetettnek érzi magát, akkor magának kell tennie ez ellen, különösen akkor, ha a kezében van a döntés immár harmadik évtizede. A választás demokratikus aktus, még akkor is, ha erőszakot tettek rajta fondorlatos szabályokkal. Ám pont a legutóbbi voksolás mutatta meg, hogy mégis csak ki lehet cselezni a fondorlatot.

A kérdés csak az, hogy a „nép” mikor érzi meg azt, hogy a napi gyakorlat, amelyben él, már nem mehet tovább, mert jogait, egzisztenciáját, beleszólását a közügyekbe lehetetlenítik el.

Mondhatjuk, persze, hogy a köznépnek minden más probléma esetleg fontosabb, mint a színházak önállósága. Mit érdekli, hiszen gyakorlatilag nem jár teátrumba. A statisztikák szerint a magyar lakosság kis százaléka jár színházba: a KSH adatai szerint a 2016/2017-es szezonban Budapesten 98768 színház és operabérletet adtak el, ebből az Operaház 27675-el vette ki részét. Tisztelettel megjegyzem: Budapest lakossága ebben az időben 1 779 ezer fő volt. Ha maradunk a tényeknél és a számoknál: a rendszeres színháza járók a főváros lakosságának öt és fél százalékát teszi ki. Azaz száz emberből 6-an járnak színházba (fél emberrel nem számolunk, felfelé kerekítünk).

A fennmaradó 94 százalék az éppen aktuális intézkedéseket úgy éli meg, hogy az nem érinti mindennapjait, ez számukra egy távoli, a színházakat, a művészeket érintő kérdésnek tartja, amihez –– saját szempontjából, hiszen nem jár színházba – semmi köze. Nem gondolja át, hogy ez közvetetten a saját szabadságjogainak a korlátozását is jelenti. Nem gondolja át, mert a mindennapok küzdelmeiben ez számára nem releváns.

Ugyanígy van sok minden mással is a tömeg. A nyugdíjasok egy jelentős része nem veszi észre, hogy életminősége folyamatosan romlik. Egyre kevesebbet – minden kormányzati propaganda, nyugdíjemelés és bözsi-utalványok ellenére is – a havi járandósága. Pedig csak azon kellene elgondolkodnia, hogy öt évvel ezelőtt karácsonyra mit engedhetett meg magának, mi került az ünnepi asztalra. Arra már rá sem merem venni a nyuggereket, hogy azon is gondolkozzanak el, hogy mit tudtak ajándékként megvenni az unokáknak öt évvel ezelőtt, és mit az idén.

Nagyon sok olyan csoportja van a magyar társadalomnak, amely az elmúlt kilenc esztendőben háttérbe, perifériára szorult. A kormány tervei szerint a jövő évben jelentősen megkurtítják – felére csökkentik – a közmunka finanszírozását szolgáló kereteket. Ez azt jelenti, hogy az amúgy is hátrányos gazdasági helyzetben levő vidékeken mindegy 100 ezer ember – egyébként is igen alacsony – jövedelme kerül veszélybe. A közmunkákat a kistelepülések önkormányzatai nem képesek finanszírozni állami támogatás nélkül, így a mostani közmunkásokat kénytelenek lesznek elbocsátani.

Mindez a tovább fokozza a társadalom elnyomorodását.

Miközben a kormány hurrá optimista gazdasági teljesítményeket mutat fel propagandájában, szemérmesen elhallgatja, hogy az a bizonyos közel öt százalékos növekedés forrása egyharmad részben az Uniós támogatásokból származik. Ezeknek az összegeknek meg a jelentős része a kormányközeli vállalkozóknál landol, és magának a „népnek” igen kevés – vagy majdnem semmi – jut belőle.

Persze ez szintén nem érinti meg a tömegeket, mert nem jutnak hozzá a valós információkhoz, mi több, sok esetben meg sem értik, hogy a médiumok miről írnak, beszélnek. Olyan elvont fogalmak, mint: nemzeti össztermék, eladósodottság csökkentése, a keresztény alapú demokrácia és más ehhez hasonló szövegek hatástalanul leperegnek a legtöbb átlagemberről. Ők a saját megélhetésükkel foglalkoznak, görcsösen ragaszkodnak a még meglevő munkahelyükhöz, és a legtöbbjüket a „ne szólj szám, nem fáj fejem” logikája működteti.

Tehát a hatalom zavartalanul garázdálkodhat. megfoszthatja a szabadon választott képviselőket a jogaiktól. Úgy alakítja a jogszabályokat, ahogy neki tetszik. Az átlagember mindezeket „úri huncutságnak” és a politika játszmáinak tartja. Nem érti meg, hogy ha a képviselőit korlátozzák, akkor maga magát is korlátozzák.

Ennek a hatalomnak úgy lehet véget vetni, ha a tömegek végre felfogják, hogy minden intézkedés minden rossz következménye őket sújtja.

Hogy egészen pontos legyek: a FIDESZ parlamenti többsége – az ellenzék teljes tiltakozása ellenére – ma, 2019. december 11-én, megszavazta a Társadalombiztosítási Ellátások módosítását, amelynek a következménye, hogy várhatóan több tízezren vesztik el az ingyenes orvosi ellátást. Ha valaki munkanélküli ellátásból kiesik, és nem tud elhelyezkedni (nincs jövedelme), akkor a TB járulékát (adót) sem képes fizetni, így nem lesz jogosult az orvosi ellátásra. Ez pedig azt hozza magával, hogy tömegeknek csak borsos díjazás ellenében lesz elérhető a körzeti orvos, vagy bármely más ellátás. Ennyit a kormány keresztény erkölcséről és a keresztényi szeretetről. Úgy látszik, ez utóbbi csak azoknak jár, akik a hatalom kedvezményezettjei. A többit meg ott hagyják az út szélén!
Ha ez nem veri ki a biztosítékot, akkor nem tudom, hogy minek kell még történnie (megvalósulnia), hogy a tömegek azt mondják: elég!

Majd akkor lesz változás, ha az éppen aktuális petíciókat és az Európai Ügyészségért gyűjtött aláírásokat felváltja egy másik: egy olyan kezdeményezés, amely idő előtti parlamenti választásokat követel azzal a céllal, hogy ezt a kormányt és kitalációját, a NER-t egyszer és mindenkorra ki lehessen gyomlálni a magyar demokratikus politikai életből.

Ha a „nép” pedig erre nem képes, akkor tényleg érvényes rá Sajó Sándor verssora!

Ceterum censeo OV esse delendam!

MORÁLIS KÁOSZ

Forrás: Internet

A Bálnában tartott FIDELITAS kongresszus ürügyén régi KISZ kongresszusok levegőjét éreztem. A felszólalók, az általuk elmondottak kísértetiesen idézték a múltat, amelyet oly nagy hévvel igyekeztek meghaladni. Szokták volt mondani, hogy „a divat az nem halad, csak visszaváltozik”. Anno pártunk és államunk vezetői biztosították a fiatalokat arról, hogy jó úton haladnak, és számítanak rájuk a jövő építésében. Sajátítsák el a vezető ideológiát, és ennek megfelelően cselekedjenek, éljenek, legyenek kíméletlenek ellenségeinkkel szemben, ne legyenek megalkuvók a saját és utódaik érdekében. Nem hiányzott akkor sem az ellenség fondorlatos munkájának elemzése és értékelése.

Ugyanez zajlott a múlt héten is. Az illiberális és keresztény demokráciára épülő FIDESZ hatalom pont úgy képviseltette magát a FIDELITAS kongresszusán, ahogy 60 évvel ezelőtti elődei.

De mindez még hagyján, mert végül is lehet tájékoztatni a saját táborhoz tartozó fiatalokat a dolgok állásáról. Azonban nem ez történt. A tíz felszólaló közül a többség a legdurvább hazugságokkal és propagandával árasztotta el a többségében a rendszerváltás után született fiatalokat.

Ezek nyilván se cáfolni, se megerősíteni nem tudták a hallottakat (mint anno az imperialista felforgató tevékenységet elődeik). Hallgattak és tapsoltak a legdurvább csúsztatásoknak és a legalaptalanabb állításoknak is.

Mindezt nem az ujjamból szopom, hanem vettem magamnak a fáradságot és végighallgattam a szónokokat. A modern korban – ellentétben a régi idők KISZ kongresszusaival – utólag is meg lehet tekinteni az eseményt és meghallgatni a szónokokat az internet jóvoltából.

Az ideológiai alapvetésükkel nincs sok gondom, minden politikai párt rendelkezik egyfajta értékrenddel, amelyet követ. Nyilván ifjúsági szervezetét is erre buzdítja.

A probléma ezzel az, hogy mindezt kizárólagosnak tekinti, és minden józan vita elől elzárkózik. Hogy bizonyítsa mindezt, még azt is megengedi magának (a párt), hogy saját kérlelhetetlen kompromisszumképtelenségét az ellenfeleire hárítsa, mondván, hogy azok nemzet- és hazaellenesek, mi több, idegen befolyás alatt állnak és anyagi függőségben vannak megbízóiktól.

Bravó! Mondaná az egyszeri ember – ha egyáltalán foglalkozna a tárgyalt eseménnyel –, még csettintene is a frappáns magyarázatokon.

Mert a szavak nagyon jól hangzanak! Csak éppen az a baj velük, hogy semmi mást nem szolgálnak, mint a hatalom megtartását. A nemzet egészéről szinte szó sem esett, mert a nemzet és az ország fogalmát egyenlővé tették a FIDESZ-t támogatók tömegével. Mert a megszólalásokból az tűnik ki, hogy mindenki más, aki (akik) nem az uralkodó párt propagandája szerint élnek, gondolkodnak, cselekszenek, azok bizony nem tagjai a nemzetnek. Azok haza- és nemzetárulók.

Csak néhány komolyabb kritika a felszólalókkal kapcsolatban:

Forrás: Internet -- HírTv

Elsikkadt a médiában Kubatov Gábor felszólalása, amelyet szellemesen a magyar népmesével indított, a Kismalac és farkas történetével. Szerinte a mai ellenzék ugyanaz, mint amelyik 1949-ben megszerezte a hatalmat. Ma sem törekednek másra, mint akkor: tönkre akarják tenni az országot. Ha nem lép fel az ifjúság következetesen ellenük, akkor először csak az egyik lábuk lesz benn, majd a másik és a negyedik is, és elfoglalnak mindent. A hasonlat sok sebből vérzik már csak azért is, mert a mesében a kismalac győz és a farkas nem foglal el semmit, sőt forró vizet kap a nyakába, és bosszúja is dugába dől.

Ugyanakkor az előadó beszéde tele volt csúsztatásokkal az ancien régimet illetően. Attól fogva, hogy mindent tönkretettek, parasztságot, értelmiséget, kereskedőt, addig, hogy lebontották a hitéletet. Elvették az emberektől a reményt, mert azt hitték, hogy nekik mindent lehet – utalt 1956-ra.

Sőt tovább ment e gondolatsoron, mert szerinte ez 1989 után is folytatódott Horn Gyula, Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt is.

„A kommunisták visszajönnek – ezek ugyanazok” –hangsúlyozta.

Mindez azért erkölcstelen és morálisan tarthatatlan, mert egyrészt egy olyan közönségnek beszél, amelynek igen kevés gyakorlati tapasztalata lehet a tíz vagy huszonöt évvel ezelőtti politikáról (nem beszélve a létező szocializmus gyakorlatáról), hiszen meg sem született.

Másrészt pedig nettó történelemhamisítás. Mindez egyetlen célt szolgál: a FIDESZ hatalmának fenntartását és továbbvitelét.

A hatalom megtartására való gátlástalan törekvés pedig nem csak az Európai Unió – amelyhez oly nagy hévvel csatlakoztunk – értékrendjével, demokráciájával összeegyeztethetetlen, de káros az országra nézve is, hiszen lépésről lépésre megyünk vissza abba az állapotba, amelytől 1989-ben sikeresen megszabadultunk.

Ceterum censeo OV esse delendam!

ALÁZATOSAN URALKODNI?

Kedden (2019. december 26-án) kezdődött a második keresztényüldözésről szóló konferencia fővárosunkban. Ez a post most nem arról szól, hogy miként üldözik a keresztényeket más országokban, hanem inkább arról, hogy az ország miniszterelnöke miként viszonyul a hatalomhoz.

Orbán Viktor miniszterelnök idézett Szent István Imre herceghez írott intelmeiből. Szerinte az a több mint ezer éves írás „lelki és politikai iránytű …mi, magyarok mégis úgy olvassuk, mint nekünk szóló személyes üzenetet.”

Idézte a jól ismert sorokat, miszerint: „…vésd emlékezetedbe, hogy (…) indulat, dölyf és gyűlölség nélkül, békességben, lélekben alázatosan és szelíden kell uralkodnod, mivel minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az áldozat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség.”

Majd mintegy mellékesen megjegyezte, hogy „a magyar kormány is ebből dolgozik”.

No, itt álljunk meg egy pillanatra. A formális logika szabályai szerint ezzel a szöveggel a miniszterelnök elismeri, hogy ő (és kormánya) URALKODIK.

Hogy is van ez? Magyarország államformája köztársaság. Az ország vezetését a választásokon (elméletileg) megválasztott képviselők és tisztségviselők gyakorolják, a néptől (szavazóktól) kapott felhatalmazás alapján, azok érdekében.

Szent István egy abszolutista uralkodó volt. A demokráciának abban a korban még híre-hamva sem volt. Az uralkodó egy személyben volt minden világi hatalom megtestesítője.

Ha egy magát demokratikusnak (?) mondó – ámbár illiberális, keresztény demokráciát hirdető – ország miniszterelnöke uralkodni akar, az bizony elég bornírt a 21. században Európa közepén.

A szög tehát kibújt a zsákból. Szó sincs arról, hogy a miniszterelnök a nép szolgája (miniszter szolgát jelent), hanem minden magyar uralkodójának szerepében látja magát, sőt teljes kormányát.

Ez már csak azért is felháborító, mert erre senki sem hatalmazta fel, még saját – végtelenségig manipulált – szavazótábora sem.

Ideje lenne, ha az emberek elkezdenének gondolkodni.

A kis elszólások manapság egyre szaporodnak, és akaratlanul is lerántják a leplet a mai hatalom világképéről és politikai módszereiről.

Egyre többször botlunk diktatórikus elemekbe. A törvényhozás egyre gátlástalanabbul hozza azokat a törvényeket, amelyek korlátozzák a demokrácia intézményeit, fosztják meg az állampolgárokat legalapvetőbb jogaiktól.

Ma már ott tartunk, hogy az érinthetetlennek tűnő intézményeket – amelyek a demokrácia letéteményei – rombolnak le: a bíróságoktól, az Alkotmánybíróságon át, az oktatási rendszerig. Ma már a polgári társadalom alapja, a magántulajdon, is veszélybe kerül, hiszen az uralkodó által kinevezett és favorizált hűbéresek (oligarchák) szinte következmények nélkül tehetnek tönkre szuverén vállalkozásokat, szerezhetnek meg mások tulajdonában álló javakat.

Mindezeket természetesen „törvényesen”, hiszen a törvényhozás döntő része is az uralkodó kiszolgálását tekinti hivatásának.

Sokszor leírtuk, mondjuk, hogy ez már réges-rég nem demokrácia, hanem valami más: diktatúra, autokrácia, kinek mi tetszik. A kérdés csak az, hogy a társadalom nagy része mikor veszi észre, hogy lassan már a levegőt is elszívják előle, és ez az állapot előbb-utóbb csődhöz (társadalmi és nem okvetlenül gazdasági) vezet.

Tessenek ezen elgondolkodni!

Ceterum censeo OV esse delendam!

MORÁLIS VÉSZHELYZET

Forrás: Internet, Hir24

Letört és Dunába hajított Kolodko szobor, Szakács Árpád beszéde a díjátadón, Lázár János koszorúzása Horthy sírjánál.

Valami nagyon nincs rendben se a politikai „elit”, se az átlagemberek gondolkodásával és morális értékrendjével.

A probléma persze nem most kezdődött, csak mostanra vált láthatóvá, mindennapi jelenséggé. A rendszerváltás után az akkori politikai elit azt hirdette, hogy vége az „átkos” által „előírt” társadalmi értékeknek. Nem érvényesek. Csakhogy a helyére nem tett semmit.

Az állampolgárok döntő többségének halvány fogalma sem volt arról, hogy mit jelent a „polgári demokrácia”, hogy az milyen morális és hétköznapi viselkedésnormákat jelent. Nem volt gőze sem arról, hogy ebben az új társadalomban hogyan változik az egyén és az állam viszonya, hogy mit jelent az egyén kötelezettsége és joga, a szolidaritás elvét újra kell írni és fogalmazni.

A szociológia tudománya ismeri az „értéktelenség” (anómia) állapotát. Kis hazánk ebbe az állapotba került három évtizeddel ezelőtt, és még mindig ennek a levét issza.

A hirtelen kialakult morális „légüres térbe” ugyanis fokozatosan szivárogtak be az avítt és veszedelmes nézetek. Ahelyett, hogy a hatalomra került politika a kezdetek kezdetétől megismertette volna a társadalommal a polgári demokrácia értékeit (a hatalom korlátaitól ez egyén felelősségéig, nem részletezem), inkább arra helyezte a hangsúlyt, hogy kezdett a nem éppen szeplőtlen múltra – különösen a 2. világháború előtti korra – úgy tekinteni, mint valamiféle követendő mintára.

Forrás: Internet: Múlt-Kor

Ezt a Kádár-korszakban margóra szorított szélsőjobb csoportocskák egyre jobban kihasználták, hiszen támogatásnak érzékelték, hogy az akkori politikai elit gesztusokat tesz feléjük. (Emlékezünk a Horthy temetésre, majd Boros Péter, alias Hóbagoly különböző nyilatkozataira.) Ezen felbuzdulva az elmúlt harminc évben elegendően populista és történelemhamisító propagandával képesek voltak a társadalomban növelni befolyásukat. Itt kell megjegyezni, hogy ezek a csatlakozók főleg a polgári átmenet vesztesei közül és az alacsonyabban képzettek közül kerültek(nek) ki.

A csalódott és frusztrált emberek hajlamosak másban, rajtuk kívül álló dolgokban, keresni saját sikertelenségük okait. (Ha csak a különböző „gárdák” tagjainak a rekrutációját nézzük, azok magukért beszélnek: csalódott, beszűkült egyének, akiket meg lehet vezetni azzal, hogy „magyarságukban” támadják őket.)

Az elmúlt tíz évben ez a populista propaganda – és valós politikai filozófia nélküli kormányzás – lassan az egész országban „átmosta" az erre fogékonyak agyát.

Ez pedig „több, mint bűn, ez hiba”!

Miért is? Mert a képzett és gondolkodó – a megerősödő polgári értékeket követő – populációt teljesen elidegeníti saját társadalmától. Ahelyett, hogy tenne valamit a társadalmi gondolkodás megváltoztatása érdekében – mert egyébként minden erre alkalmas fórumától megfosztják – inkább feladja a kilátástalannak tűnő küzdelmet és elhagyja az országot.

Forrás: Internet: 444.hu

Helyüket pedig kontraszelektált, a hatalom által támogatott félműveltek foglalják el, akik saját morális ostobaságaikat zúdítják a társadalomra és a nyilvánosságra. Ez pedig nem más, mint a szélsőséges hatalom – már-már goebbelsi hatékonyságú – propagandája.

Minél inkább nem tapasztalják a társadalmi ellenállást, tiltakozást, úgy kapnak egyre nagyobb vérszemet. Gátlástalanságuk pedig tovább mérgezi azokat, akik modern korunkban csak a hatalom kommunikációs eszközeit érik el.

A kár felmérhetetlen. Lassan egy generáció nő fel valamiféle teljesen ostoba „magyarság tudatban”, aminek egyébként semmiféle valós alapja nincs.

Ugyanakkor a hatalom már tíz éve rombolja az oktatási rendszert, aminek következtében tudatlan emberek sokasága termelődik újjá, akiket bármire manipulálni lehet. Maga a hatalom sem áll a moralitás csúcsán, hiszen hatalomgyakorlásával – saját maga által is hangsúlyozva: lásd Kövér László beszédét a Nemzetvédelmi Egyetemen – lebontja a fékek és ellensúlyok rendszerét, mindennapi gyakorlatában követhetetlenül teszi gyakorlattá a korrupciót, nem csak az anyagit, hanem az egzisztenciálisét is, hiszen gátlástalanul osztogat stallumokat, állásokat és más javakat a hozzá hűségesek számára.

Mindez a társadalomban úgy rakódik le, hogy amit szabad a felsőségnek azt én is megengedhetem magamnak. Ez pedig mérhetetlen károkat okoz, hiszen aláássa a polgári társadalom egyik legfontosabb alapkövét: a magántulajdont és a személyes szuverenitást.

Gondolkozzunk el ezen!

Ceterum censeo OV esse delendam!

Népstadion vs Puskás Ferenc stadion

Forrás: Internet

A mai nap (2019. november 15-én) avatják fel a Népstadion helyén felépített Puskás Ferencről elnevezett arénát. A miniszterelnök szerint egy országban száz évente kerül sor hasonló beruházásra.

Nos, ez megint a szokásos lódítás!

Már csak azért is, mert a Népstadiont – az új kissé leharcolt, de daliás elődjét – 1953. augusztus 20-án avatták fel számos nemzetközi sportdiplomata jelenlétében. Jelen volt például Avery Brundage a Nemzetközi Olimpiai Bizottság akkori elnöke. A nyitó mérkőzésen a Budapesti Honvéd és a Szpartak Moszkva (miért is?) csapott össze, a végeredmény 3:2 volt a hazaiak javára.

A Népstadion befogadóképessége az állóhelyekkel 104 ezer fő, az ülőhelyek száma 68 976 volt.

A most felépült stadion befogadóképessége 67 155 szurkolói hely.

Van azonban a két stadion között – tartalmában is – egy óriási különbség: a mostani stadiont azzal a szándékkal építették, hogy majd ez fejleszteni fogja a magyar labdarúgást, és tekintélyt szerez az országnak, lehetőséget biztosít nemzetközi mérkőzések megtartására.

Forrás: Internet

A „régi Népstadiont” azért építették, hogy eleget tegyenek annak a tömeges igénynek, hogy minél többen szurkolhassanak a magyar csapatoknak. Mind hazai mind nemzetközi mérkőzéseken.

Akkoriban – ’50-es ’70-es évek – ugyanis volt foci kis hazánkban. Tömegek látogatták a mérkőzéseket hétvégenként, nem csak a stadionban, hanem a legkülönbözőbb csapatok pályáin is.

Tekintsünk el attól a technikai szemponttól, hogy kis hazánkban a hatvanas évek elejéig elenyésző volt a televízióval rendelkező családok száma, és a televízió sem serénykedett a nagy összecsapások közvetítésében (nem volt rá technikai eszköze).

Így az emberek, ha focit akartak nézni, kénytelenek voltak elzarándokolni a pályákra és élőben élvezni (vagy szomorkodni) kedvenceik játékát.

Forrás Internet: FTC-Dózsa 8:3

Megismétlem: akkor ugyanis volt foci, érdemes volt meccsre járni.

Puskásék aranyérmesek voltak az 1952-es olimpián, utódaik megismételték ezt a bravúrt 1964-ben és 1968-ban is. 1954-ben a VB-n éppen hogy alulmaradtak a németekkel szemben, de szépen csillogott az ezüstérem is. 1964-ben pedig bronzéremmel tértek haza a VB-ről.

Tömegek jártak a Fradi, a Vasas, a Honvéd, a Dózsa, a Diósgyőr, a Videoton, a Győri ETO és számos más csapat mérkőzéseire. Nem tekintették rendes kamasznak azt, aki nem fújta fejből a válogatott és a kedvenc csapat legjobb játékosainak a nevét. Ezt még akkor is tudta, ha nem nagyon járt meccsre.

Mindebből csak azt hámozom ki, hogy előbb kellene valamiféle nézhető focit csinálni, és utána stadiont.

Mert az, hogy manapság lassan mindenütt épülnek ezek a sportlétesítmények, amelyek kihasználtsága enyhén szólva is kérdéses, ez nem tekinthető másnak, mint pazarlásnak, az adófizetők pénze elherdálásának.

Fordítva ülünk a dakota lovon. Előbb kell normális, szép és élvezetes focit csinálni, aztán – az igények kielégítése végett – építeni stadionokat. És itt az igények alatt a nézők igényeit értem és nem a regnáló miniszterelnökét.

Szóval felépült a stadion. Kíváncsian várom, hogy miként lesz kihasználva! (Nem a mai napra gondolok, hanem mondjuk: az elkövetkező 5-10 évre.)

Ceterum censeo OV esse delendam!

ORSZÁGOS HABVERÉS

Lejárt az önkéntesen vállalt szilencium. Vége az önkormányzati választásoknak. Az eredmények „érdekesnek” mondhatók. A szemben álló politikai táborok egyaránt „győzelemről” beszélnek, látszólag elégedettek az új felállással.

De, azért érdemes közelebbről és egy kicsit elfogulatlanul megvizsgálni, hogy is állunk ezekkel az eredményekkel.

Forrás: Internet -- Index

A tények:

A szavazásra jogosultak száma 8 025 372 fő, ebből szavazott 48,58 százalék, azaz 3 839 910 fő járult az urnákhoz. Nem szavazott 4 185 469 polgár.

Ez utóbbiak egy része nem volt otthon, nem jelentkezett át más szavazókörbe, nem érdekelte, ki vezeti a helyi önkormányzatot, vagy egész egyszerűen nem érinti meg ez az egész herce-hurca, mondván: úgysem változik semmi, a szavazata tulajdonképpen nem jelent semmit.

Sajnálatos módon az ország többsége így vélekedett.

Egyik politikai tömb sem mondhatja tehát teljes szívvel, hogy az ország (település mögötte) áll.

Ha részleteiben tekintjük át az eredményeket, akkor azért az országos statisztikai kép már mást mutat.

Budapesten a részvétel 51,47%-os volt, ami jobb az országos átlagnál, de a város majdnem fele 663 872 fő itt sem járult az urnákhoz.  Érvényesen 695 218 fő szavazott a fővárosban, ebből a nyertes főpolgármester 353 593 voksot szerzett (50,86%).

Forrás: Internet

Tekintsünk el a még induló brahi jelöltekre leadott szavazatoktól (35017), a szavazók elég tetemes többséggel választották meg Karácsony Gergelyt. (A számolás logikája: 695218 – (306 608 + 35017) = 341 625) Az összes nem Karácsonyra leadott szavazatok száma 11 968-al kevesebb, mint a nyerő szavazatmennyiség. Ez híven tükrözi a szavazók véleményét. A legfőbb kérdés ebben az esetben, hogy a szavazók és a lakosság (szavazásra jogosultak) véleménye valóban fedi –e egymást.

Hasonló a helyzet mindazokban a városokban, ahol a jelenlegi ellenzék megszerezte a győzelmet (néhol igen kisszámú szavazatkülönbséggel).

Ugyanígy kétkedéssel kell fogadni a kormányzópárt ujjongását, miszerint a megyei közgyűlésekben mindenütt többségük van.

Az is tény, hogy október 13-án többen mentek el szavazni, mint 5 évvel ezelőtt, mint több a FIDESZ jelöltjei is több szavazatot szereztek, ám az ellenzék is jól használta ki az együttműködésben rejlő lehetőségeket, többeket vittek az urnákhoz, mint az előzetes felmérésekből következtetni lehetett.

Ez persze a demokrácia csapdája: a többség mindig érvényesíteni tudja saját koncepcióját, de mindig ott munkál a háttérben a kisördög, hogy az éppen ellenzékbe szoruló politikai erő milyen populista vagy más szövegekkel képes a nem szavazók táborát mozgósítani.

Ennek pedig már látjuk a jeleit. Hiába a kormány – együttműködést hangsúlyozó – szándéka, érvényesül a mondás: az ördög a részletekben rejlik, majd meglátjuk a valóságban, hogyan működik mindez.

Forrás: Internet -- HírTv

A FIDESZ propaganda azonban megindult. És ez a lényeg. A háttérben mindent felhasználnak annak érdekében, hogy ellehetetlenítsék az új önkormányzatok munkáját. Van ahol felmondásokkal, van ahol az adathordozók eltüntetésével, az okmányok bezúzásával. A tömegkommunikációban pedig újra megjelennek a kemény legények, lásd Bayer Zsoltot: „…más világ jön”.

Ne legyenek kétségei a most megválasztott ellenzéki polgármestereknek.  A teljes kormánytámogatású média rájuk fog szállni, minden – akár a legkisebb – problémát, melléfogást, nekik nem tetsző intézkedést bírálni fog, bizonyítva, hogy a megválasztottak alkalmatlanok, ostobák — és még sorolhatnánk a jelzőket.

Ma még fékezett habzású a hatalom reagálása az ellenzék térnyerésére. Ám ne legyenek kétségeink, nem sokáig lesz ez így.

Éppen ezért a most megválasztott önkormányzatoknak és a mögöttük álló ellenzéki együttműködésnek az elsődleges feladata lesz meggyőzni a még ingatag tömegeket, hogy cselekedeteik nem „ördögtől valók”, hogy elsődleges céljuk az élhető települések megteremtése és egy olyan jövő alapjainak lerakása, amelyben a gyerekeink és unokáink is szabadon és kiszámítható módon élhetnek.

Ceterum censeo OV esse delendam!

ALKALMASSÁGI VIZSGÁLAT KÖTELEZŐ — DE NEM MINDENKINEK

Ez egy érdekes ország. Itt, ha valaki a tömegközlekedésben, szállítmányozásban és még egy halom szakmában kíván elhelyezkedni, úgy igen komoly alkalmassági vizsgálaton kell átesnie a fizikai (egészségügyi), és  pszichikai vizsgálatokat is beleértve.

A BKV-hoz egy sofőrt sem vesznek fel, ha nincs képességei és orvosi papírjai birtokában.

Az ember komolyan elgondolkodik, hogy ha mindennapjaink egy-egy foglalkozásához ilyen követelményeket rendelünk, akkor hogyan lehetséges az, hogy az ország vezetőinek esetében – akiktől milliók sorsa függ – ettől eltekintünk.

Hogy lehetséges az, hogy felelős posztokon láthatóan hozzá nem értő, megkérdőjelezhető jellemű emberek terpeszkednek.

Miként lehetséges az, hogy hatalommal – nem is akármilyennel – járó posztokon komplett szociopaták terpeszkednek. Azt minden szociológiát és pszichológiát tanuló egyetemistának tudnia kell, hogy a hatalom torzítja az egyén jellemét. Minél hosszabb ideig gyakorolja a hatalmat, annál inkább. Ennek az első jelei, hogy csak olyanokkal veszi körül magát, akik feltétlen módon lojálisak hozzá, és akik nem fogalmaznak meg kritikát szinte egyetlen döntése ellen sem.  Akik pedig ezt esetleg megteszik, úgy azok kiesnek a hatalom piksziséből és perifériára kerülnek. (Ha csak más, ennél súlyosabb retorzió nem éri őket.) Nevezhetjük ezt szociopatának is. (Érdemes elolvasni a linket!)

Persze könnyen mondhatja kedves olvasóm, hogy könnyű dobálózni a szavakkal, de hol vannak a bizonyítékok?

Forrás: Internet -- Index.hu

Íme:

Ez hangzott el a FIDESZ tisztújító kongresszusán a miniszterelnök előadásában. Szó szerinti idézetek következnek, mindenki vonja le belőle a következtetést a kórképnek megfelelően:

„…Bajtársak vagyunk, és szavak nélkül is tudjuk, hogy egy vérből valók vagyunk. A bajtársiasság a legfontosabb dolog. Politikai pártként és szövetségesekként is ezen fordul meg a sorsunk. Bárki lojális tud lenni a másikhoz, ha annak igaza van. Hozzám is könnyű lojálisnak lenni, ha igazam van. A bajtársiasság azonban több ennél, jóval túl van ezen. A bajtársiasság azt jelenti, hogy akkor is lojális vagyok hozzád, amikor Te tévedsz, s akkor is számíthatok Rád, amikor én tévedtem.”

„…A jövőnk hosszú évtizedekre biztosítva van, a tapasztalatok halmozódnak, és át is adjuk őket egymásnak. Közösségünk életét, rendezett életét a józan ész, a belátás és az ambíciók egyensúlya biztosítja. Úgy hiszem, elnökként ezt az egyensúlyt kialakítani és fenntartani a legfontosabb feladatom.”

„…Eddig úgy vezettem a Fideszt, talán nem túlzok, hogy ez rendre sikerült, s ígérem, hogy az embert próbáló kormányzati munka ellenére erről a jövőben sem feledkezem el. Meg fogok felelni egyszerre a pártelnöki és a miniszterelnöki kötelességeimnek is.”

„…Ellenfeleink egyre mélyebbre ássák magukat itthon, s szépen gyarapodik azon külföldi politikusok, pártok, sőt országok sora is, akik és akiknek csapatai megnyúlt képpel és fejükön flastrommal somfordálnak haza a budai vár falai alól. A helyzet úgy áll, hogy most viszonylag csekély kockázattal találhattunk volna új gazdát a kisködmönnek. Ha akartuk volna, most válthattunk és újíthattunk volna. Jó okom volt arra, hogy ne álljak elő ilyen javaslattal.”

„…Kellő szerénységgel, de egyenesen meg kell mondanom, hogy azért örülök, mert most jön a java. Ami eddig történt, sem volt éppen kismiska, de az igazán nagy dolgok most következnek, és ebből semmiképpen sem szeretnék kimaradni.”

„…A mai magyar állam a kereszténydemokrácia és nem a liberális demokrácia alapján áll. Demokrácia igen, liberalizmus nem. Ez a mi programunk. Visszatekintve jól látszik, hogy ide két lépésben, két rendszerváltáson keresztül jutottunk el. Az első rendszerváltással megszüntettük a szovjet világot. Szovjet zászlók ki, kommunista zászlók le, szabadság zászlai pedig föl. Ez volt az első, a felszabadító, a kiszabadító liberális rendszerváltás, a nagy és szárnyaló első szerelem. Aztán következett a Fidesz és a rendre feltámadó vagy inkább feléledő szocialisták közötti küzdelem a jövő meghatározásáért. Húsz zavaros év. Végül szocialista rémkormányzás és gazdasági összeomlás, lázadás, sodródás a fizikai erőszak és az anarchia felé. Máig sem értem, hogy nem értik meg a szocialisták, hogy hajszálon múlt, hogy 1990 után másodszor is ép bőrrel megúszták. Igény lett volna rá. Hogy nem értik meg, hogy rajtunk, csak rajtunk múlott, hogy az utcai forradalom helyett az alkotmányos forradalmat választottuk. Ha megértenék, bizonyára szerényebbek és visszafogottabbak lennének. Aztán 2010-ben mi megfogadtuk Antall József tanácsát: „tetszettek volna forradalmat csinálni.” Hát mi tetszettünk, csináltunk egy forradalmat, kétharmados alkotmányos forradalmat, egy második rendszerváltást. A szárnyaló első szerelem után ez volt a megfontolt házasság.

„….A keresztény szabadság a politikában nem valami elvont dolog. Nagyon is konkrét, érthető és kézzelfogható. Világpolgárság helyett hazafiak. Internacionalizmus helyett hazaszeretet. Azonos neműek kapcsolatának propagálása helyett házasság és család. Drogliberalizáció helyett gyermekeink védelme. Migráció helyett határvédelem. Bevándorlók helyett magyar gyerekek. Multikulturális zagyvalék helyett keresztény kultúra. Erőszak és terror helyett rendezettség és biztonság. December 5-ei nemzetárulás helyett nemzetegyesítés. Ez a keresztény szabadság. Mindez Magyarországon ma már közhelyesen nyilvánvaló, sőt lassan mindenki természetesnek veszi.”

„…Gyorsan hozzászoktunk a közállapotokhoz, amelyek közt ma élünk. Pedig 2010-ben 85 százalék fölött volt az államadósság, többsége a külföldiek kezében. Itt ültek a nyakunkon az unió és az IMF helytartói. Ma 70 százalék alatt vagyunk, az adósság négyötöde magyar kézben van, így a magyar családoknak fizetjük a kamatokat. A helytartókat kitessékeltük, a gazdasági függetlenségünket helyre állítottuk. Ma 850 ezerrel többen dolgoznak, mint 2010-ben. A csehek mellett mi teljesítünk Európában a legjobban. A minimálbér duplájára nőtt, az átlagkeresetek pedig 50 százalékkal növekedtek. Az adórendszerünket Európa-szerte méltányolják, és dübörög a családvédelmi akcióterv. Egymillió gyerek kap ingyen tankönyvet. Az idősek ránk bízott pénzének értékét megőriztük, sőt növeltük, s a gazdaság teljesítményéből az idősek is részesülhetnek. Idén újra lesz nyugdíj-kiegészítés és nyugdíjprémium. Kormányzópárt vagyunk, hát el kell mondanom, hogy felújítottunk 77 kórházat, 54 rendelőintézetet, 104 mentőállomást. Szolgálatba állítottunk 800 új mentőautót. Az orvosok bére 82 százalékkal nőtt, az egészségügyi szakdolgozók 2022-ben a 2016-os bérek több mint kétszeresét fogják keresni. Visszaszereztük a stratégiai közművek jó részét. A médiaipar, a bankszektor és az energiaipar többsége újra nemzeti kézben van. Klímavédelemben olyan országokat előzünk meg, akik előszeretettel tekintik magukat klímaharcosoknak. Egyszóval mi, magyarok felkészülten fogadjuk a következő évtized kihívásait.

„…És nem szívesen maradtam volna ki a Magyarország szuverenitásáért folytatott harc döntő szakaszából sem. A dolgok most kezdenek komolyra fordulni Európában. Most már nem egyedül állunk a küzdőtéren, mint Pisti a vérzivatarban, hanem egy tekintélyes hadoszlop tagjaként. Lengyelek, csehek, szlovákok, magyarok, remélem, ma estétől az osztrákok újra. És csak idő kérdése, hogy az olasz szabadság is újra zászlót bontson. S utánuk több is jön talán. Mi vagyunk azok az országok, akik nem brüsszeli birodalmat, hanem az európai nemzetek szövetségét akarjuk. Akik nem akarják magukat bevándorló-társadalommá, kevert néppé átalakítani, hanem meg akarunk maradni annak, akik vagyunk. A keresztény kultúrából kisarjadt büszke európai nemzetek akarunk maradni.”

„…Mi elvégezzük a házi feladatunkat a gazdaságban, erősítjük az unió pénzügyi fegyelmét, és magas növekedést eredményező munkával járulunk hozzá az európai gazdaság növekedéséhez. És megvédjük Európa külső határait. A mi országainkon keresztül egyetlen migráns se teszi be a lábát Európa területére. És ha a déliek nem tudnak megbirkózni az európai határok védelmével, hát segítünk, ha kérik.”

„…És abban is hiszek, hogy az előttünk álló évtized a közép-európai országok évtizede lesz. Európának ez a sarka visszanyeri a kommunizmus előtti varázslatos színeit. Külön-külön is szép jövő előtt állunk, együtt pedig különösen. Régi fényükben mutatják meg magukat történelmi városaink. A kiemelkedő gazdasági növekedés után betörünk az innováció, a kutatás és a fejlesztés magasabb régióiba is, egyetemeink pedig ismét elfoglalják kiemelkedő helyüket Európa térképén. Semmi okunk a kishitűségre. Itt, Magyarországon a világ legmodernebb gyárait, a világ legmodernebb technológiáit, fejlesztési központjait magyar munkások és magyar mérnökök működtetik, sőt irányítják.”

„… A fásult és küldetésüket vesztett országoknak (Az EU országokról van szó – a szerk.) ez persze veszély, de nekünk, akik tele vagyunk életerővel, nekünk, akik most akarjuk behajtani a történelem magyarok felé fennálló adósságát, nekünk ez nem veszély, hanem lehetőség. Újra pozícionálni Közép-Európát, benne a Kárpát-medencét és Magyarországot. Ez a mi nagy-nagy esélyünk. Láthatjátok, izgalmas évtized előtt állunk. Köszönöm, hogy nem hagytatok ki ebből, sőt elnökként rám bíztátok a bonyolult hadművelet irányítását.”

„…Örüljetek, hogy ilyen nagy erők mozdultak meg Európában és Magyarország körül, mert amikor nagy erők mozdulnak meg, csak akkor jöhetünk rá, hogy nem állatok, hanem szellemek vagyunk.”

Ezek a beszéd kiragadott mondatai. Kérem, elegendő figyelemmel olvasgassák. Mert kiderül belőle milyen – elég baljós – jövő vár ránk.

Ceterum censeo OV esse delendam!

KLÍMA ÉS KAMPÁNY

Megy az adok-kapok a kampányban. Kétségtelen, hogy fontos az önkormányzati választás, hiszen ilyenkor dől el, hogy az adott településen (feltételezzük, hogy közösségben) ki, milyen módon fogja intézni a falu, város, kerület ügyeit.

Forrás internet -- Euronews.hu

A hatalom számára ez fontos, hiszen arra törekszik, hogy az ország minden szegletében érvényesíteni tudja politikáját, függetlenül attól, hogy az helyben jó, nem jó vagy esetleg teljesen közömbös.

Lehet, hogy ez a mondat magyarázatra szorul, csak egy példa: az ország északnyugati csücskében a migránsozás sokkal kevéssé érdekli az embereket, mint az, hogy az adott településen élőket ki képviselje, ki legyen az önkormányzat vezetője, aki a rendesen megkurtított kompetenciák között is képes elvezetni a települést.

A nagy küzdelem közepette persze működnie kellene a politika más részeinek, a törvényhozásnak és az országos ügyek intézésének.

Szeptember 23-án az ENSZ rendkívüli Klímacsúcsot hívott össze, amelyen hazánkat a köztársasági elnök képviseli. A felelős gondolkodású országgyűlési képviselők joggal voltak kíváncsiak arra, hogy a kormány, és a hatalmon levő politikai erő milyen szakmai javaslatokkal, politikai állásfoglalásokkal készül a nemzetközi tanácskozásra.

Ennek érdekében hívták össze a magyar országgyűlés rendkívüli ülését.

Eddig a dolog rendben is lenne. A skandalum viszont ezzel vette kezdetét.

A FIDESZ-KDNP képviselői nemes egyszerűséggel nem jelentek meg az ülésen. E tény az én olvasatomban és erkölcsi értékrendem szerint megbocsáthatatlan.

Először is: a parlamenti képviselők munkahelye a parlament. Ők ott nem csak azokat képviselik, akik megválasztották őket, hanem azok munkavállalói is. Tehát kutya kötelességük megjelenni a parlamentben és elvégezni a dolgukat.

Másodszor: A Föld felmelegedése, a fenyegető klímakatasztrófa az nem magyar politikai probléma (persze egy kicsit az), hanem globális gond. Igen lényeges, hogy e témában mit képvisel kis hazánk az államok közösségében. Ezt joga van tudni minden képviselőnek és ad absurdum a magyar polgároknak, mert a jövőnk múlik rajta.

Éppen ezért számomra teljesen érthetetlen, hogy a hatalom képviselői: a kormány és a többségi politikai erő bojkottálta ezt az ülést.

Innentől kezdve tulajdonképpen semmit sem tudunk arról, hogy a kormánynak mi a kialakított állásfoglalása (egyáltalán: van-e állásfoglalása), és azt milyen módon kívánja képviselni nemzetközi szinten.

Forrás: Internet

Az, hogy a kisszámú ellenzéki képviselők elmondták a magukét, az nem más, mint pusztába kiáltott szó, hiszen a házelnök igazából csak azt állapította meg, hogy az ülés határozatképtelen (mert olyan kevesen jelentek meg). Így, gyakorlatilag, ami ott elhangzott, olyan, mint ha meg sem történt volna.

Ez pedig a magyar polgári demokrácia botránya.

Persze tudom azt, hogy ez a demokrácia már régen „illiberális”, azaz hajaz a diktatúrákra, de pont most, amikor folyik kis hazánk ellen a 7. cikkely szerinti eljárás, amely az unió alapelveinek megsértéséről szól, nem jó üzenet az Európai Uniónak.

A hatalom tehát meglehetősen ostoba. Saját presztízsét rombolja, miközben nagy hangon bizonygatja, hogy itt bizony minden erkölcsi és jogi szabálynak megfelel. Mindannyian tudjuk, hogy ez nem igaz!

És ami a klímaváltozást illeti, az sincs tekintettel arra, hogy a magyar kormány mennyiben tagadja meglétét. A klímaváltozás itt van, befolyásolja közeli és távolabbi jövőnket: mezőgazdaságunkat, vízgazdálkodásunkat, mindennapi életünket. Nem tehetünk úgy, mint a strucc, nem dughatjuk fejünket a homokba!

Ceterum censeo OV esse delendam!