A KÖZÉPSZER TÜNDÖKLÉSE (és bukása?)

De sokszor hallani, hogy a mostani hatalom és képviselői a középszer emberei és képviselői. A szövegösszefüggésekben ez általában pejoratív értelmet kap. Járjuk körül e kifejezés értelmét a közbeszédben, mert érdemes. Az Akadémiai Kiadó Magyar Értelmező Szótár szerint a középszerű: „közepes méretű, mértékű, értékű. színvonalú”.

A nyelvtudományból legyen elég ennyi.

A középszerűség a véleményem szerint nem nyelvi és értelmezési, hanem gondolkodási probléma. Az átlagember középszerűnek azt tartja, ami nem ad kielégítő, értelmes és konstruktív választ egyes kérdésekre.

Forrás: Internet -- Marabu

Ha a hatalomra és képviselőire vonatkoztatjuk a fenti jelzőt, akkor egy összetett jelenséggel állunk szemben. Nem arról van szó, hogy adott esetben ezek a személyek ostobák vagy buták lennének, nem elég képzettek stb. A középszernek ugyanis semmiféle összefüggése nincs a képzettséggel, egy megszerzett tudással. A középszert (mint gondolkodást) a hatalom generálja.

Minél magasabbra kerül valaki ezen a grádicson, úgy szűkül, és torzul a gondolkodása. Ezért hallhatunk néha ép elmével nehezen felfogható szövegeket a hatalom képviselőitől.

Mi jellemzi ezt a középszert?

Elsősorban a valóság, a távlatok és a következmények negligálása. Ez érhető tetten a MTA kutatóhálózatának einstandolása körüli vitákban.  A tudomány embereinek nem volt semmiféle lehetősége normális vitára, hiszen ők a tudomány érvrendszerét használták, míg a hatalom középszere ezt meg sem érti, mert más nyelvet, fogalomrendszert használ. Az ellentét így antagonisztikus, a felek objektív módon nem érthették meg egymást.

Hasonlóval szembesülhettünk a hét végén, amikor Gyergyószentmiklóson újra kinyilatkozta a házelnök a magyarsággal kapcsolatos elképzeléseit: a három-négy gyerekről és kilenc-tizenhat unokáról, a nyelvről és a hazafiságról.

Joggal vetődhet fel a kérdés a kormánypárt feltétlen hívei között, hogy mi is lehet a baj ezzel a kijelentéssel, és miért is ikonikus megjelenése a középszernek?

Először is, mert totálisan negligálja a valóságot. Azt a világot, amely körbe vesz bennünket, azt az európai és globális valóságot, ami mind ellene szól a nagy ívű elképzeléseknek.

Lássuk a tényeket, hogy világos legyen, miről beszélek:
Vessünk egy pillantást a legújabb népesedési (demográfiai) adatokra. Ma kis hazánk lakossága 9 772 756 fő. Ebből a szülőképes nők (20 és 45. életév között) 1 703 840-en vannak. Az ő csoportjukból a 36 és 45 év közöttiek  száma 771 255 fő. Ezek a hölgyek valószínűleg további gyermekek vállalására már nem vállalkoznak, a családalapítási és gyermeknevelési korszakuknak éppen a közepén járhatnak.

A 20 és 35. életévük között 932 585 nőt tart számon a statisztika. Valószínűleg nekik szól a házelnök elvárása.

Menjünk tovább a számok útján. A legújabb statisztikai adatok – érdemes tallózni a számsorok és táblázatok között – szerint ma átlagosan egy szülőképes nő (bocsánat a statisztikai kifejezésért) 1,5 gyermeket hoz a világra. Ez adja a népességszaporulatot, ami ebben az évben is negatív, hiszen a született 89 807 csecsemővel szemben 131 045 fő halt meg.

Ha a házelnök elképzeléseit követjük, akkor a következő nyolc-tíz évben a már említett 20-35 közötti korosztályban a születések száma a mai 1,5-ről 3-ra növekszik, azaz megduplázódik. Ez azt jelenti, hogy 2 797 755 gyermek születhet. Ez ugyan drasztikusan növelheti a népesség számát, és javíthatja a statisztikákat, azonban számtalan következménye van.

Csak a legkézenfekvőbbeket sorolom fel, mintegy jelzésként:

Ma a gyermekek száma 0-15 éves korig 1 423 992.  A mai intézményrendszer éppen hogy csak képes ezek ellátására, bár az óvodai kapacitások már ma sem felelnek meg a törvényben és rendeletekben meghatározottaknak. Nincs elegendő férőhely, hiányzanak a pedagógusok az alapoktatás szintjein.

Ha tehát megvalósul a házelnök „álma”, úgy az elkövetkezendő 15-20 évben másfél millióval kell emelni ezeknek az intézményeknek a kapacitását. Még akkor is, ha ez az utóbbi csaknem másfél millió gyerek nem egyszerre, hanem az időszakban viszonylag egyenletesen elosztva jelenik meg az oktatási rendszerben.

Arra sem gondol a házelnök, hogy három-négy gyerek felnevelése mekkora összegeket igényel a családoktól. Nem látom annak hosszú távú lehetőségét, hogy a családok olyan jövedelemre tegyenek szert (még különböző állami támogatásokkal: CSOK és egyéb látszólagos intézkedések), ami biztosítja a születendő gyermekek harmonikus felnevelését, iskoláztatását, életbe való elindítását.

Továbbá arra sem gondolt a parlament feje, hogy a felnövő generáció mit fog tenni iskolai (főiskolai, egyetemi, szakképzési) tanulmányai után. Lesz-e elegendő állás és munka, amellyel a társadalom hasznos tagja lehet. Nincs elegendően pontos képünk arról, hogy egy idén született gyermek milyen elhelyezkedési lehetőségekkel szembesül, mondjuk, 2048-ban. Hogyan változik a munkaerőpiac, milyen szakmák és munkahelyek jelennek meg az elkövetkező évtizedekben.

Szintén nem számolnak politikusaink azzal, hogy miként változik meg környezetünk. Milyen változásokat hoz majd a klímaválság. Erre vannak ma már közelítő szimulációk, de hogy a valóságban ez miként jelentkezik, arról különböző forgatókönyvek léteznek. Ezek az előrejelzések mind azt hangsúlyozzák, hogy a népességnek nem növekednie kell, hanem csökkenni, mert maga a bolygó már most képtelen eltartani azt a 7,5 milliárd embert, akik folyamatosan zsákmányolják ki megújuló és nem megújuló forrásait. Ebben az évben július közepén éltük fel a megújuló forrásokat globális szinten.

A középszerű gondolkodással megáldott politikus a fentiekkel (ami nem teljes összefüggés rendszer, mert az be sem férne egy bejegyzés adta keretekbe) egyáltalán nem számol. Rövid távú érdekei szólaltatják meg, és ösztönzik arra, hogy átgondolatlan kijelentésekkel és tervekkel álljon elő. Számára a jövő nem évtizedes távolságokat jelent, hanem maximum azt az öt évet, amelyre újra megszerezheti a hatalmat, és ezért semmilyen ár nem drága. Ha esetleg mégis emlékeztetik a valóságra és a megjósolható jövőre, akkor az érveket semmibe veszik, mi több, tagadják annak tudományos voltát. Politikai támadásnak állítják be azokat, amelyeknek – olvasatukban – csak egy célja van: megfosztani őket hatalmuktól.

Remélem a tisztelt olvasót meggyőztem arról, hogy miért is lehet mai politikusainkra ráhúzni a középszert, és miért is nem tartjuk őket államférfinak, csak egy(közép)szerű politikusnak.

Égetően hiányzik a mai politikai életből az a politikus, akinek messze ható perspektívája és víziója vagy stratégiája van kis hazánkkal kapcsolatban.

Ceterum censeo OV esse delendam!