2019. augusztus 2., péntek

HARMINC ÉVÜNK ELSZELELT

Havi kétszáz azért telt még, de nem akarom JA-t tovább parafrálni.
Inkább azon gondolkozzunk el, hogy a rendszerváltás óta miért jutott idáig az ország, miért születhetnek olyan közvélemény kutatási eredmények, amelyeket nem rég tett közzé a Policy Solution és a Závecz Research.
Forrás: Internet
Kezdjük a kályhánál. A dolgok nem az elmúlt harminc évben kezdtek „eldurvulni”, hanem már a hetvenes évek végén, a nyolcvanasok elején. Totálisan felborult a társadalmak addigi rendje. A harmadik ipari forradalom és az informatika robbanásszerű terjedése teljesen átalakította a társadalmakat. Először abban reménykedtek a tudósok és a háló kitalálói, hogy ezzel az emberiség számára rendelkezésre álló tudás demokratikus módon mindenki számára elérhető lesz, és ez egy jobb és élhetőbb társadalmat, közösségi formákat hoz létre.
Mint általában a naiv kreatívok, most is tévedtek.
Ugyanis a háló valóban sok százmillió ember számára elérhető, és valóban nagyon sok minden megtalálható rajta az emberiség közös kultúrkincséből, de a használóknak csak igen kis százaléka él a lehetőséggel.
Az elmúlt három évtizedben az informatika – amellett, hogy rengeteg élőmunkát tett feleslegessé – azt eredményezte a társadalmakban, hogy az emberek még jobban eltávolodtak fizikailag egymástól.
Olyan erőként léptek fel a szolgáltatások, mint az atomoknál az entrópia. Egyre nő a használat, és az emberek egyre távolabb kerülnek egymástól.
Ugyanakkor ennek az eltávolodásnak és az informatikának van egy másik, a társadalomra rombolóan ható következménye. Felbomlanak a kisebb nagyobb közösségek, megszűnnek, vagy legalább is csökkennek, a klubok, egyéb közösségi terek, ahol az emberek élő szóban, egymással face to face megbeszélhetnék gondjaikat.
Gyakorlatilag egyedül maradnak a közösségi oldalakon még akkor is, ha igen számos „ismerőst” tudhatnak magukénak. Ugyanakkor ezeken a platformokon mindenféle fals információnak adnak teret, terjesztve néha a legmeghökkentőbb (ostoba) tartalmakat a lapos föld hívőktől az UFO rajongókig, mindent.
A társadalom tehát atomizálódott, és elvesztette eddigi értékeinek jelentős részét. Már nem az a lényeg, hogy valaki tanult, tájékozott és esetleg valós mondanivalója van a különböző problémákra. Azok a tartalmak és vélemények befolyásolják az elidegenedett tömeget, amely jól hangzik, könnyen emészthető, és hatásos.
Mintegy 10-15 éve ezt ismerte fel a politikusok jelentős része. Ma már szerte Európában és a fejlett világban, az USA-ban is, nem az a lényeg, hogy egy politikusnak kiforrott elveken alapuló politikája legyen, amely figyelembe veszi a társadalom problémahalmazát, hanem az, hogy mint egy „áruvédjegy” eladható legyen az általában alulinformált választóinak.
Kis hazánkban is ez a helyzet. A minden elárasztó kormánypropaganda – amelynek gátlástalan kiszolgálói vannak a közösségi médiában is – befolyásolja a tulajdonképpen egyedül levő választót.
A hatalom jól használja ki az ebben levő lehetőséget, és a már bevált recept szerint az emberek legalapvetőbb érzelmeire és félelmeire bazírozik.
Hogy a sikere minél biztosabb legyen, a hatalom birtokában leépíti a még meglevő társadalmi szervezeteket, ellehetetleníti működésüket. Korlátozza a tudás megszerzését, számtalan törvénnyel és anyagi korlátozásokkal, amelyek érintik mind az intézményrendszert, mind az oktatásba bekerülni kívánókat.
Így aztán három évtized alatt létrejön egy olyan társadalom, amelyből lassan kivész a tudás, az erkölcs (a klasszikus elvek és viselkedésformák) és a szolidaritás. Marad helyette egy gátlástalan hatalom és egy atomizálódott választói tömeg, amely alulinformáltságában fel sem fogja ésszel, hogy mi történik körülötte.
Nem szép a kép! De a kilábalás akkor is a gondolkodás, bármennyire fárasztó, bármennyire körülményes.
Ceterum censeo OV esse delendam!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése