2019. július 27., szombat

MONDHATTA VOLNA SZEBBEN, KIS LOVAG!


Előre bocsátom, nem gyűlölöm Orbán Viktort, mert nem ismerem személyesen. Ám egy ember lehet azért nem szeretni, amit csinál, és ezt megerősíti a mondást – ha már maga is mindig ezekkel huzakodik elő –: „a tett maga az ember”.
Forrás: Internet Index
Szóval, végigültem a TV előtt a tusványosi szabadegyetemen elhangzott előadását. Először is el kell mondani, az előadás, annak módja, tetszett, bizonyítja ez miniszterelnökünk kiváló debattőri képességeit.
Na de a tartalom!
Azért az durva, hogy a visszatekintésben eljut odáig, hogy a közösséget, amelyhez tartozunk (Európai Unió) a volt szocialista országokhoz hasonlítja csak ezért, mert azok érzékenyebbek a társadalmi igazságtalanságokra, mint a saját pártja és kormánya. Arról már nem is beszélve, hogy a liberalizmust is valamiféle kommunista internacionáléhoz hasonlítja, amely („imperialista”) birodalmi babérokra tör.
Álljunk meg egy szóra: a hosszadalmas magyarázat arról, hogy a liberalizmus és az illiberalizmus miben különbözik, az kicsit mosolyra fakasztó, különösen az a passzusa, amikor megmagyarázza, hogy a liberális eszmék szerint az egyén szabadsága addig tart, amíg nem sérti más szabadságát. Majd összeveti ezt a saját nézetével, ami a keresztény értékekből fakad: „ne tedd azt, amit nem szeretnél, ha veled is tennének”.
Akárhogy is forgatom a két megfogalmazást, mindegyik ugyanazt jelenti: Ne árts felebarátodnak.
Az illiberalizmus ekkénti megfogalmazása tehát fából vaskarika, még akkor is, ha indoklása szerint ez a keresztény kultúra értékeiből fakad, amit a liberális nyugat maga mögött hagyott.
Szerinte nincs szükségünk az „európai szocializmusra”. Nincs szükség például a minimáljövedelemre és más hasonló, a társadalmi feszültségeket csökkentő döntésekre.
Ez pedig nem más, mint a neokonzervatív gazdaságpolitika, sajátosan ötvözve a napjainkban már lecsengő gazdasági diktatúrák (Kína, Oroszország, Törökország) gyakorlatával.
A tanácsadók úgy látszik felhívták a figyelmét arra, hogy a fejlett országokban új gazdasági válság fenyeget. Ám ennek okai nem az uniós politikában, hanem a nagy gazdaságok: Kína és az USA megtorpanásában és a hitelválságban keresendők.
A miniszterelnök elszólta magát: ő már az elkövetkező 15 évben gondolkodik, amely időszakban meg kell erősíteni a nemzettudatot, a gazdasági és politikai felépítményt, továbbá a hadsereget és a rendőrséget.
Szerinte fel kell készülni továbbra is a migrációs nyomásra, amire válaszul a schengeni országok belügyminiszteri tanácsának adna nagyobb jogosítványokat a határok védelmére. (Itt csak emlékeztetőül: nem olyan régen még kirohant az ellen, hogy a Frontex erői megjelenjenek hazánkban, mert akkor azok fognak diktálni.) Újabb ellentmondás a mostani és korábbi nyilatkozatok közt, pedig a helyzet (külső körülmények) nem változtak.
Amit pedig Európa kulturális identitásának feladásáról szónokolt, az egyszerűen badarság. Európa nem adta fel kulturális identitását, a magyar, a német, a cseh, a holland polgár magáénak érzi az évezredes hagyományainkat, ápolja és fejleszti azokat, mint ahogy egyetlen uniós ország sem adja fel identitásának alapját képező nyelvét. Esze ágában sincs kultúrát váltani, még akkor sem, ha országában nagy számban élnek más kultúrkörhöz tartozók. (Németországban már a hetvenes évek közepétől élnek törökök, akik muszlim hitükkel nem befolyásolják a protestáns és katolikus német többség identitását.)
Forrás: Internet -- Marabu
Az egész beszédet a mélyben átitatta a FIDESZ már korábban meghirdetett – és akkor sem valós alapokon álló – politikája: az erős idegenellenesség, a nemzeti önállóságra való törekvés.
Ennek a gondolatnak csak egy hibája van: Gazdaságpolitikai téren voluntarista. Ma kis hazánkban nincs olyan hazai gazdasági erő (teljesítmény, innováció, természeti erőforrás, tőke), amely alkalmassá tenné az „függetlenségre". Már csak azért sem, mert az uniós és a magyar gazdaság számtalan szállal kapcsolódik össze, a villamos energiától a kereskedelmi és termelési hálózatokon át a képzésig és a munkaerőpiacig.
A beszéd egyetlen célt szolgált: megerősíteni a párt híveit abban, hogy a miniszterelnök vezetésével minden jól megy. (Hasonlatos ez Ferenc József mondásához: „minden meggondoltam, mindent megfontoltam”.)
Csak ne egy újabb háború legyen ennek a nagy önállóságnak az eredménye. Mert rossz álmaiban még azt is el tudom képzelni, hogy az se lesz nagy ár a hatalom megóvása érdekében!
Ceterum censeo OV esse delendam!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése