ÖNFELFÜGGESZTÉS — SUICIDITÁS

Sokat gondolkodtam azon, hogy országunk miniszterelnöke és a mögötte álló politikai szereplők (szándékosan nem írok pártot, mert már régen elvesztette a FIDESZ demokratikus párt jellegét) miként ítélik meg saját helyzetüket és napjaink európai politikai és gazdasági valóságát.

Ehhez persze az kell, hogy rágjuk végig magunkat különböző problémahalmazokon, amelyek meghatározzák napjaink kontinensét.

Kezdjük talán a kis hazánkban „legfontosabbnak” tartottakkal, a bevándorlással (migráció) és a „keresztény értékek” problémájával.

Lassan négy esztendeje, hogy egy igen erőteljes migrációs hullám indult el Közép-Ázsiából és a Közép-Keletről Európa irányába. Ennek több szálon futó oka volt. Az első, amiről szinte semmi említés nem esik: az éghajlatváltozás. Szíriában az Eufrátesz völgyében az elmúlt 20 esztendőben soha nem látott szárazság tombolt, aminek következménye az lett, hogy emberek tízezrei hagyták ott falvaikat, hiszen teljesen ellehetetlenültek életkörülményeik. Céljuk elsősorban a nagy városok voltak saját hazájukon belül. Így Damaszkusz és Aleppó körzetében sokszorosára nőtt a lakosság. A regnáló rezsim (és a gazdaság) nem igazán tudott mit kezdeni ezzel az embertömeggel. A feszültség egyre nőtt, és az „arab tavasznak” (2011) köszönhetően, annak hatására létrejött Iszlám Állam nevű (terror) szervezet gyakorlatilag polgárháborút robbantott ki a térségben, bevonva ebbe a mediterráneum több országát. Csak a szír területektől mintegy 3,3 millió embert űztek el az IÁ harcosai és az áldatlan körülmények. Ezeknek az embereknek valahová menekülnie kellett. A legkézenfekvőbb megoldás a szomszédos Törökország volt, ahol hatalmas menekülttáborok alakultak ki.

Most függetlenül attól, hogy a török gazdaság mekkora kapacitással rendelkezik és a térségben milyen külpolitikát képvisel, nem volt képes e hatalmas tömeg megfelelő ellátására. Így 2015 táján egy jelentékeny tömeg indult meg az általa ígéret földjének tekinthető Európa felé.

A hullám másik fele, amelynek ázsiai nyugati végállomása szintén Törökország volt, az a nincstelen közép-Ázsiai, főleg afgán és pakisztáni nincstelen tömegek voltak, akik utolsó javaikat pénzzé téve elindultak egy, számukra jobb jövő felé Európába.

Az talán külön elemzést érdemelne meg, hogy az információs forradalom mekkora szerepet játszik abban, hogy ezek az emberek elindultak. Húsz-huszonöt évvel ezelőtt – az internet és mobiltelefon elterjedése előtt – még csak nem is nagyon tudhattak e lehetőségről. Napjainkban azonban korlátozás nélkül jutnak olyan információkhoz, amelyek azt bizonyítják nekik, hogy Európa gazdag, és ebből szeretnék ők is kivenni részüket. Bár azt nem tudják, hogy kontinensünkön milyen szokások, erkölcsi és egyéb szabályok mentén élnek az emberek, és e gazdagságnak mi az alapja, honnan ered.

A 2015-ös nagy hullámmal Európa – főleg Németország – éppen hogy csak megbirkózott. A fejlett társadalmak is hamar rádöbbentek arra, hogy ezt a problémát nem képesek úgy kezelni, mint az 50 évvel ezelőtti török „vendégmunkások” beillesztését. Egyrészt létszámában volt ez a hullám sokkal jelentősebb, másrészt pedig időben sokkal rapidabb volt a beáramlás.

Mindez azt eredményezte az uniós országokban, hogy a mindenütt jelen levő idegenellenesség megerősödött.  Erre az évezred első évtizedének végén a gazdasági válság csak rátett egy lapáttal. A négy legnagyobb gazdasággal rendelkező uniós ország: Egyesült Királyság, Franciaország, Németország és Olaszország már korábban is küzdött bevándorlási problémákkal, főleg a volt gyarmatokról érkező, nyelvet beszélő és viszonylag jól képzett érkezőkkel kapcsolatban. A társadalomban már akkor fel lehetett ismerni azokat a szélsőséges csoportokat, elemeket, akiknek nem tetszett országaik hivatalos politikája.

Wilders

Le Pen, Jean-Marie és lánya Marine Franciaországban; a holland Gert Wilders és Szabadságpártja, amely 2010-ben már a harmadik legerősebb politikai párt a maga 15,4 százalékával; a német AfD, amely 6-9 százalékos eredménnyel szerepelt a 2014-15-ös  tartományi választásokon, 2017-ben pedig 94 helyet szerzett a 709 fős Bundestagban; Olaszországban Salvini vezette Északi Liga az egyik meghatározó kormánykoalíciós erő.

Jelenleg úgy látszik, hogy van egy el nem hanyagolható uniószkeptikus és idegenellenes tömeg és ennek politikai alakulatai az Európai Unióban. A nagy kérdés az, hogy ezek a csoportok miként képesek politikájukat érvényesíteni az elkövetkező Európai Parlamenti választásokon.

Az is kétségtelen tény, hogy az európai lakosság mintegy 500 milliójának értékrendjét nem a fentiek határozzák meg. A választások kimenetele azonban – főleg a közép erőnek számító – a parlament legnagyobb frakciójának, a Néppártnak korántsem tét nélküli. Realista politikusai nem igen engedhetik meg, hogy sok szavazatot veszítsenek a vetélytársakkal szemben.

Ez magyarázza a FIDESZ önfelfüggesztését, és Orbán Viktor nyilatkozatát, hogy majd a választások után eldől, hogy maradnak-e a Néppárt frakciójában vagy átülnek valahová.

Ne legyenek kétségeink: ez a „valahová” a már most is kialakulóban levő euroszeptikus és szélsőséges erők összefogását jelenti. E csoport meghatározói a fent felsorolt pártok kiegészítve a lengyel Jog és Igazságossággal.

Ez az „önfelfüggesztés” azonban csapda is lehet a miniszterelnök számára. Nem biztos, hogy a lehetséges partnerek úgy ítélik meg, hogy valóban alkalmas arra a politikai szerepre, amelyre predesztinálja magát, sőt valószínű, hogy egy szélsőséges szövetségben nem ő fogja vinni a prímet, hanem a nála az európai politikai porondon is sokkal fajsúlyosabb pártvezetők: Marine Le Pen vagy Salvini.

A két szék között tehát könnyen seggre lehet esni!

Ma még nincs politikai elemző, aki megközelítő jóslást mer közreadni a májusi választások eredményeiről. Így a magyar miniszterelnök most hazárdjátékot játszik!

Ebben a postban most ennyi, folytatása következik!

Ceterum Censeo OV esse delendam!