ÖNFELFÜGGESZTÉS — SUICIDITÁS (2)

Legutóbbi postomban megígértem, hogy folytatom a korábbi gondolatokat. Vegyük szemügyre most azt a kereszténységet, amelyet miniszterelnökünk oly hevesen kíván védelmezni, mint ez a kampánynyitó beszédében is elhangzott. „…Európában senkit se érhessen hátrányos megkülönböztetés azért, mert kereszténynek vallja magát…”
témával foglalkozó cikket találtam (a kormánypropagandát kizárva), amely az OIDAC vezetőjével készült. Ez a civil szervezet tulajdonképpen hasonló nézeteket vall, mint a miniszterelnökünk.

Nos, nagyon komolyan kellett kutakodnom a neten, hogy felleljek egy keresztényellenes megnyilvánulást vagy megkülönböztetést. Egyetlen e

Azért tekintsük át, hogy ma Európában mit is jelent a kereszténység és a keresztény kultúra. Van e valós veszély arra nézve, hogy ez a kulturális és társadalomfilozófiai alap sérülhet, netán el is veszti domináns szerepét a kontinensen.

Lehet, hogy ezt a bejegyzést Gábor György vallásfilozófus esetleg kritikai megjegyzésekkel látja el, éppen ezért hangsúlyozom, hogy nem a keresztény vallás szempontjából vizsgálom a témát, hanem kulturális hagyomány szerint.

Egy társadalom értékrendje a hagyományokon alapszik. Európában a feudalizmus kialakulása óta, sőt korábban – Theodosius római császár 380-ban kiadott rendeletével tette államvallássá a kereszténységet – már meggyökeresedett az az értékrend, amelyet a kereszténység hirdetett. Az azóta eltelt csaknem 1700 esztendő társadalmi rendszereken átívelő állandósággal bizonyította az alapvető értékek fennmaradását. Ezek az értékek nem csak az egyházak liturgiájában jelennek meg, hanem beépültek a mindennapok kultúrájába, szokássá váltak, már-már szinte el is felejtettük, hogy azok mennyiben kapcsolódnak a valláshoz.

A tízparancsolat – különösen annak 4-10 pontja – szinte vallási (keresztény) utalás nélkül épült be a mindennapokba, a közerkölcs alapjává vált.

Ez olyan mélységben épül be a társadalmak értékrendjébe, hogy azt „csak úgy, migránsok bevándorlásával” nem változtatható meg. Különösen nem akkor, amikor egy kb. 500 milliós európai népességhez egy elenyésző kisebbségben levő muszlim bevándorlásról beszélünk.

Ma Európában az egyik legszínesebb társadalom az Egyesült Királyság. A népesség 71,6 százaléka keresztény, 2,7 százaléka muszlim, 1 százaléka hindu, egyéb vallású 1,6 százalék, magát felekezeten kívülinek mondó 23,1 százalék. Dacára e sokszínűségnek senki sem kérdőjelezi meg a kereszténység primátusát a szigetországban.

A keresztény értékrend oly mélyen gyökerezik, hogy a Kelet-Európai országokban, és magában a volt Szovjetunióban a „szocializmus” regnálása alatt sem sikerült azt megváltoztatni. Mi több, az akkor szocialista vezetők némi „aktualizálással” de érvényesnek tekintették a „szocialista embertípus” kinevelése során.

Amit tehát ma a mi miniszterelnökünk meghirdet, az nem más, mint ordas hazugság egy olyan veszélyről, ami nem létezik.

Ide kívánkozik még egy „rendszerellenes versike a ’80-as évek elejéről, szerzője ismeretlen, járt szájról-szájra, és általában valamely Lenin szobor láttán morogták el:

„Ne mosolyogj Iljics!

Nem tart ez örökké!

Százötven év alatt

sem váltunk törökké!”

Ceterum censeo OV esse delendam!