MILYEN VOLT AZ ÉVÜNK?

Az év végén mindenki visszatekint az elmúlt esztendőre. Számot vet az elmúlt időszakkal – már ha van mivel –, és mérleget készít. Mi történt, hogyan hatott rá, jobb volt-e mint a korábbiak vagy romlott-e a helyzet.

Azt a módszert választottam, hogy hű leszek magamhoz, és az idei posztjaim – általam legjobbnak ítélt részeit – teszem közzé. Aztán mindenki levonhatja belőle a konzekvenciát, hogy mi is történt velünk, van-e olyan, amire már nem is emlékszünk, de mégis befolyásolta gondolatainkat, érzéseinket. Lássuk akkor az összefoglalót:

Január:

EZ MOST MÁS…

Grecsót olvasok. Ez persze nem nagy dolog, egy mondás szerint „az ember olvas!” De, hogy miért is lehet ez ekkora poén, az némi magyarázatra szorul. Amikor először vettem kézbe, olvastam a Mellettem elférsz-t akkor valódi döbbenet lett úrrá rajtam. A nyolcvanas évek vidéki életének leírásai deja vu érzést keltettek. Mintha ezt az érzést már valamikor átéltem volna…

… napokig gondolkoztam, hogy miként lehetséges a hetvenes évek közepén, hogy van az országnak olyan szeglete, ahol még nincs villany, és ahol a szegénység olyan mértékű, amit elképzelni sem tudtam.

Persze, így utólag, lehetne mondani, hogy akkor csalódtam először a szocialista propagandában, de ez nem lenne igaz. Ilyen mélységekben akkor nem gondoltam bele a dolgokba. Csak a nagy szakadék tűnt fel. Az évek során aztán sokat tanult és tapasztalt az ember fia, magyarázatot is kapott – mindenféle társadalomtudományost – a rurális térségek elmaradottsági szintjeiről. De az élmény megmaradt. A döbbenet is.

És ugyanez jelenik meg azokban a sorokban is, amit Grecsó Krisztián papírra vetett a nyolcvanas évek szegvári valóságáról.

A legnagyobb baj pedig az, hogy – nemrég jártam Nógrádban egy ismerősömnél – szinte semmi sem változott egyes vidékeken. Talán csak annyi, hogy nem azért nincs áram, mert a faluba (tanyára) nem vezették be, hanem azért, mert nincs miből kifizetni.

Néha mondják hozzám közelállók, hogy neked, pestinek, halvány gőzöd sincs a vidéki valóságról. Igazuk van, tényleg nincs!

EZ MOST KOMOLY?

… Az audis sztrájknak lehet valamiféle eredménye, de ez elsősorban a győri gyár munkavállalóit érinti. Felröppent a hír, hogy a vasutasok is szolidaritást vállalnak velük. Az is jó hírnek tűnik – bár, akinek fáj a foga, az nem repes –, hogy a fogorvosok is sztrájkba kezdenek néhány napra, kevesellve a támogatást. Ez örvendetes, de talán meg kellene vizsgálni, hogy a mai helyzetben egyáltalán mit tehetnek a szakszervezetek önmagunkban, ha nem áll melléjük sok-sok (többszázezer) polgár.

… A demokratikus ellenzék pedig, ahelyett, hogy ütné a vasat, amíg meleg, langyos előválasztási procedúrákkal lelkesíti saját bázisát.

Emberek! Nem erről volt szó!

A NER és a kormány egymás után dobja fel a politikai magas labdákat, amelyeket egyetlen ellenzéki párt sem üt le.

                Már régen sokezres tüntetéseket kellett volna rendezni a Birnbaum (sorosozás) ügyben, rávilágítva a kormánypárt álságosságára és hazudozására.

                Már régen ki kellett volna vonulni azért, mert a lakosság érdekeivel szemben a mostani kormány kivezeti hazánkat az Unióból, nem írja alá biztonságunkat igazán garantáló kétoldalú biztonsági szerződésünket az USA-val.

                Már régen sokaknak kellene az utcán lenni, hogy tiltakozzanak a sunyi törvényhozás miatt, a közigazgatási bíróságok megalakítása ellen.

Február:

Orbán Viktor évértékelője: Lássuk a medvét! (részleteket nem idézek ide, sok lenne, ajánlom olvasásra.)

Március:
A FIDESZ „felfüggesztette tagságát” az Európai Néppárt frakciójában. Magyarázták ezt itthon mindennel, de azért a valóság kicsit más volt, mint ami a hazai médiából áradt ránk.

…hogy az európai lakosság mintegy 500 milliójának értékrendjét nem a fentiek határozzák meg. A választások kimenetele azonban – főleg a közép erőnek számító – a parlament legnagyobb frakciójának, a Néppártnak korántsem tét nélküli. Realista politikusai nem igen engedhetik meg, hogy sok szavazatot veszítsenek a vetélytársakkal szemben.

Ez magyarázza a FIDESZ önfelfüggesztését, és Orbán Viktor nyilatkozatát, hogy majd a választások után eldől, hogy maradnak-e a Néppárt frakciójában vagy átülnek valahová.

Ne legyenek kétségeink: ez a „valahová” a már most is kialakulóban levő euroszeptikus és szélsőséges erők összefogását jelenti. E csoport meghatározói a fent felsorolt pártok kiegészítve a lengyel Jog és Igazságossággal.

Ez az „önfelfüggesztés” azonban csapda is lehet a miniszterelnök számára. Nem biztos, hogy a lehetséges partnerek úgy ítélik meg, hogy valóban alkalmas arra a politikai szerepre, amelyre predesztinálja magát, sőt valószínű, hogy egy szélsőséges szövetségben nem ő fogja vinni a prímet, hanem a nála az európai politikai porondon is sokkal fajsúlyosabb pártvezetők: Marine Le Pen vagy Salvini.

A két szék között tehát könnyen seggre lehet esni!

Április:

A patkányozás megjelenése a hazai politikai diskurzusban.

A házelnök megszólalt a magyar bíróságok függetlenségének 150. évfordulójára rendezett konferencián. Kiverte a biztosítékot:

„…A bírói függetlenség nem abszolút és nem öncélú …mindenféle kificamított államelméletekkel szemben a bírói kar nem külső tartozéka, hanem belső alkotóeleme az államnak, a bírói hatalom maga az államhatalom egyik megnyilvánulása, amelynek sorsában mindig osztozik. …A bírói hatalom nem lehet független az államtól, hiszen maga is része annak, sem az igazságtól, hiszen annak szolgálatára létezik.”

…A házelnök mostani felszólalása egyértelmű jelzés arra, hogy a hatalmat gyakorló miniszterelnöknek és közvetlen környezetének elfogyott a türelme. Mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a bíróságokat is maguk alá gyűrjék.

Ez az információ valahogy elsikkad a nagy hírözönben.

Pedig fontos! Fontos azért, mert ha ezt a mostani kormány képes lesz megtenni, akkor visszazuhanunk abba a senki által sem kívánt korai ötvenes évekbe, ahol a hatalom a koncepciós perek sokaságában tette a láb alól nem kívánt ellenfeleit.

Május:

Uniós választások. Érdemes visszaemlékezni az eredményekre és az ebből származó következményekre, amelyek befolyásolták a hazai belpolitikai helyzetet is.

A lényeg.

Az ellenzéki pártoknak gyökeresen új programmal és munkával kell előállniuk, hogy a belátható időn belül képesek legyenek leváltani a NER-t. Ehhez nem elég, hogy a parlamenti eszközöket és lehetőségeiket használják. Meg kell újítaniuk nem csak a politikájukat, de a kapcsolatrendszereiket is. Új kapcsolatokat kell kiépíteniük azokon a településeken is, amelyeket ma a FIDESZ korlátlan propagandája ural, és ahol a helyi kiskirályok hűen szolgálják a fennálló hatalmat. Ezt az aprómunkát nem lehet elhagyni. A mostani választási eredmények is azt mutatják, hogy minél kisebb a település, minél szegényebb és elhagyatottabb térségben van, annál nagyobb a kormánypropaganda befolyása.

Ezt pedig csak úgy lehet megtörni, ha helyi szervezeteket hoznak létre, ellensúlyozva a fenti befolyást.

Az uniós választás megmutatott egy képet, mint egy röntgen-vizsgálat. A beteg politraumás, gyógyítani kell, de ez hatékony beavatkozás nélkül még nagyobb gondot okozhat!

Július:

Az MTA bedarálása. A hazudozás és a félrevezetés iskolapéldája.

Sikerrel ledarálták a MTA intézethálózatát. A meghozott törvény persze egy dolog, de a végrehajtás, az új rendszer létrehozása már más kérdés, az bizonytalan.

Egy azonban biztos: nem elsősorban arról a kb. 4000 kutatóról szól a történet, akik a tudomány valamely területén végeznek alkalmazott és alapkutatásokat. A lényeg ismét a pénzről szól, azokról az összegekről, amellyel a tudományos világ támogatta a kutatásokat.

Egy valamivel azonban láthatóan nem számoltak – mert nem tudták, nem voltak róla kielégítő ismereteik –, hogy a kutatások támogatás a „projekt” rendszerű. Kutatókat, teameket és kutatási programokat támogatnak, nem intézményeket. Így aztán a valóban jeles kutatást végző tudósok és teamjeik rögtön átvitték a projektet egy szabadabb világba, jelesül Svédországba.

Így nem maradt itthon se a projekt, se a kutató, se a pénzt! (Pestiesen erre mondják, hogy pech!)

Meghozták a döntést, az ’56-os Intézet megszüntetéséről és beillesztéséről a Veritas-ba. Ez azt eredményezte, hogy a két évtizeden át dolgozó kutatók önálló munkáját ellehetetlenítették.

Ennek következménye, hogy az eddig összegyűjtött anyagot az adatszolgáltatók letiltották (azaz már érhető el a kutatók számára). Persze ez is lehetett a cél, hiszen a Veritas élen jár történelmünk „újra fogalmazásában”, népiesen a történelemhamisításban.

Ezek azok a bornítságok, amik minden állampolgárt érintenek. Az már szinte csak mellékes eseménynek számít, hogy beszántották a színházak támogatásának rendszerét. Elvégre minek is színházba járni! Az alternatív (értsd nem állami és önkormányzati és a Teátrumi Társulaton kívüli) színházak amúgy is csak a felforgató és „nem magyar” eszméket terjesztik, tehát nincs is rájuk szükség. Hogy erről a közönség miként vélekedik, az egyébként a hatalmat nem érdekli.

Szóval a rombolás a kulturális életben is akadálytalanul megy tovább. Az eredmény?

Az eredmény egy olyan generáció felnövekedése, amely önhibáján kívül (mert a szüleik „döntöttek így) nem lesz képes a jövőben eleget tenni a kihívásoknak. Nem lesz képes olyan ismereteket elsajátítani, ami 15-20 év múlva is aktív szereplővé teszi a munkaerőpiacon.

Érthetőbben: ez a hatalom a társadalom alatt vágja a fát, és már előre láthatóan komoly válságba viszi az országot.

Augusztus:

Némi bosszankodás a középszer uralma ellen, amely ártó hatása mindenkit érint.

Szeptember:

A Várbazár adott otthont a demográfiai konferenciának, amelyen a miniszterelnök megint „nagyot dobott”.

A demográfiai konferencián elhangzott beszéd tehát két dolgot mutat meg nekünk: van egy olyan miniszterelnökünk, aki vagy nem érti a világban lezajló folyamatokat, akkor ezért alkalmatlan a posztjára, vagy nagyon is érti, és ennek ellenére olyan elképzeléseket igyekszik megvalósítani, ami káros, hosszú távon nem tartható, akkor pedig egyszerűen gazember!

Október:

Az önkormányzati választások hónapja. Nézzük az eredményeket és az elsődleges reagálásokat a kormányzat és a kormányzati média részéről.

November:

Az előzőekhez tartozik a már ellenzéki Budapesten történt reakciók, amelyek minden eddigit felülmúltak. A kormánypártoknál és támogatóiknál láthatóan elgurult a gyógyszer.

Az elmúlt tíz évben ez a populista propaganda – és valós politikai filozófia nélküli kormányzás – lassan az egész országban „átmosta” az erre fogékonyak agyát.

Ez pedig „több mint bűn, ez hiba”!

Miért is? Mert a képzett és gondolkodó – a megerősödő polgári értékeket követő – populációt teljesen elidegeníti saját társadalmától. Ahelyett, hogy tenne valamit a társadalmi gondolkodás megváltoztatása érdekében – mert egyébként minden erre alkalmas fórumától megfosztják – inkább feladja a kilátástalannak tűnő küzdelmet és elhagyja az országot.

Helyüket pedig kontraszelektált, a hatalom által támogatott félműveltek foglalják el, akik saját morális ostobaságaikat zúdítják a társadalomra és a nyilvánosságra. Ez pedig nem más, mint a szélsőséges hatalom – már-már goebbelsi hatékonyságú – propagandája.

Minél inkább nem tapasztalják a társadalmi ellenállást, tiltakozást, úgy kapnak egyre nagyobb vérszemet. Gátlástalanságuk pedig tovább mérgezi azokat, akik modern korunkban csak a hatalom kommunikációs eszközeit érik el.

A kár felmérhetetlen. Lassan egy generáció nő fel valamiféle teljesen ostoba „magyarság tudatban”, aminek egyébként semmiféle valós alapja nincs.

Maga a hatalom sem áll a moralitás csúcsán, hiszen hatalomgyakorlásával – saját maga által is hangsúlyozva: lásd Kövér László beszédét a Nemzetvédelmi Egyetemen – lebontja a fékek és ellensúlyok rendszerét, mindennapi gyakorlatában követhetetlenül teszi gyakorlattá a korrupciót, nem csak az anyagit, hanem az egzisztenciálisét is, hiszen gátlástalanul osztogat stallumokat, állásokat és más javakat a hozzá hűségesek számára.

Mindez a társadalomban úgy rakódik le, hogy amit szabad a felsőségnek azt én is megengedhetem magamnak. Ez pedig mérhetetlen károkat okoz, hiszen aláássa a polgári társadalom egyik legfontosabb alapkövét: a magántulajdont és a személyes szuverenitást.

December:

A FIDELITAS kongresszus. Az ott felszólalók beszédeit lehet bármilyennek nevezni, csak olyannak nem, amely hű képet ad a hazai társadalmi valóságról.

„A kommunisták visszajönnek – ezek ugyanazok” –hangsúlyozta (Kubatov Gábor).

Mindez azért erkölcstelen és morálisan tarthatatlan, mert egyrészt egy olyan közönségnek beszél, amelynek igen kevés gyakorlati tapasztalata lehet a tíz vagy huszonöt évvel ezelőtti politikáról (nem beszélve a létező szocializmus gyakorlatáról), hiszen meg sem született.

Másrész pedig, hiszen lépésről lépésre megyünk vissza abba az állapotba, amelytől 1989-ben sikeresen megszabadultunk ig nettó történelemhamisítás. Mindez egyetlen célt szolgál: a FIDESZ hatalmának fenntartását és továbbvitelét.

A hatalom megtartására való gátlástalan törekvés pedig nem csak az Európai Unió – amelyhez oly nagy hévvel csatlakoztunk – értékrendjével, demokráciájával összeegyeztethetetlen, de káros az országra nézve is.

És végül visszajutottunk oda, ahonnan év elején elindultunk. Ezt tükrözi Orbán Viktor karácsonyi interjúja.

A fentieket figyelembe véve az ország politikailag csak egy kis tyúklépést tett előre. Az önkormányzati választások ugyan megmutatták, hogy összefogás esetén van keresnivalója az ellenzéknek, ám a parlamenti választásokig még nagyon rögös az út.

A kormányzat pedig az októberi sokkjából kezd magához térni, és egyre inkább mondja fel korábbi együttműködési szándékát a választásokon sikeres ellenzéki önkormányzatokkal.

Minden összevetve: A NER rendszerére még nem sikerült „rogyasztó” csapást mérni.

Azaz „Nyugaton a helyzet változatlan”.

Ceterum censeo OV esse delendam!