 |
| Forrás: Internet - valasz.hu |
Az, hogy Lánczi András miként
vélekedik a hatalomról és a demokráciáról — az egy dolog. Ezen a
társadalomtudományok – ezen belül a politikatudomány – keretein belül lehet, és
kell is, vitatkozni. Ez azonban nem a
napi politika, és főleg nem a gyakorló politikusok terepe.
Néhány megjegyzése azonban mindenképpen megszívlelendő: „…De a politika nem alkalmazott etika vagy
jogtechnikai kérdés. …A politika lényege a kreativitás, aki ezt nem érti,
semmit sem ért a politika lényegéből.”
Az ellenzék ma mintha egy olyan egérhez hasonlítana, amelyet
megbabonázott a rá vadászó kígyó szeme, és képtelen racionális cselekvésre,
bávatagon várja, hogy felfalják.
2010 óta az ellenzék képtelen a társadalom valós helyeztét
felmérni és a legégetőbb kérdésekre stratégiai válaszokat találni, és azokat
megfelelő szinten (hogy értsék a legegyszerűbb választók is) kommunikálni.
Pedig volt rá négy évük. Nem használták ki az ellenzékben
töltött időt arra, hogy egy merőben új – a század leglényegesebb trendjeit
figyelembe vevő – politikát dolgozzanak ki. Nem járták az országot, nem
végeztek (legalább is nincs nyoma a nyilvánosságban) lényeges felméréseket. Az
addig őket támogató értelmiségieket, akik esetleg segíthettek volna e munkában,
„lekoptatták saját holdudvarukból. Az ott feltűnő „szakértők” pedig láthatóan
képtelenek voltak megbirkózni e feladattal.
Az sem tett jót a dolognak, hogy a baloldal vezető pártja,
és annak konzervatív vezetése nem ismerte fel a változtatás szükségességét,
csak akkor, amikor ez a párt szakadásához vezetett. Nota bene, ez hozzájárult a
2014-es újabb, a korábbit jelentősen meghaladó vereséghez.
Baloldalon sokszor elhangzik, hogy az ország teljesen a
FIDESZ propagandájának hatása alá került. Ez persze nem igaz, hiszen a
rendszeres közvélemény kutatások is azt mutatják, hogy a szavazóképes polgárok
40-50 százaléka számít politikailag passzívnak. Ezt a legutóbbi parlamenti,
EU-s választások is alátámasztják. Így lehetséges, hogy a szavazásra jogosultak
34 százalékának támogatásával kétharmados többséget lehet szerezni a
parlamentben. Erről azt mondani, hogy a többség, enyhe túlzás.
 |
| Forrás: Internet - VS.hu |
A legnagyobb baj az, hogy sem 2010-ben, sem 2014 tavaszán
nem jelent meg egy olyan politikai alternatíva a mai ellenzék oldalán, amelyre
felfigyelt volna a szavazó. nem találkozott távlatos, és a számára vonzó
programokkal. Azt azért mégse tekinthetjük annak, hogy „leváltjuk Orbán Viktort”.
Mert mi lesz azután? Megy minden úgy, ahogy eddig, vagy tetszenek valami újat
csinálni, valami olyat, amiben én, az állampolgár is jobban érzem magam. Amiben,
mint egyszerű ember, megtalálom azt kicsi részt, ami miatt érdemes támogatni.
Orbán Viktor megtalálta ezt a hívó szót a sokszor bírált
(magam szerint rendkívül kockázatos) „rezsicsökkentésben”. Nem kárhoztatom az
ellenzéket, azért, mert nem ment bele vállalhatatlan igéretekbe. De azt
gondolom, hogy a magyar társadalom nem olyan ostoba, hogy ne legyen képes saját
helyzetét felfogni. Mi több: azt is megérti, ha okosan elmagyarázzák neki, hogy
a jelen helyzetből milyen kiutat lehet bejárni.
Ám ezt az utat fel kell neki vázolni. Ha kell, lépésről
lépésre, konkrétumokkal. Az olyan – számára elvont – értékek, mint a demokrácia
és szubszidiaritás — nem mond semmit.
Tehát a mai ellenzéknek – totálisan függetlenül attól, hogy
miként szerepelnek az önkormányzati választásokon – az elkövetkező három évet a
társadalmi program elkészítésével kell tölteniük.
Meg azon, hogy végre felülemelkedjenek kicsinyes egyéni és
kiscsoportos érdekeiken, és végre elkezdjenek „országban” gondolkodni.
Ha ezt nem teszik, akkor 2018-ban jó eséllyel mennek a
levesben — mind!
Ceterum censeo OV esse delendum!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése