SZÉL ELLEN NEM LEHET… DE LEHET, CSAK OKOSAN!

Sugallja az Origo cikke. Mit mondjak a maga módján „logikusan vezeti le a dolgokat, de hát, ahogy mondani szokás, azért kilóg a lóláb!

Egyrészt azért, mert készpénznek veszi azt, ami még egyáltalán nincs így, másrészt azért, mert hiába a szép grafikonok, a nagy közvélemény kutatók eredményeit nem lehet ilyen módon összefésülni, mert más-más módszert alkalmaznak. Hiányzik a statisztikákból az a kb. egységesnek tekinthető (minden kutató gyakorlatilag egyformára méri) passzív választói tömeg, amely ma még a választásra jogosultak 41 százalékát teszi ki.

Azon gondolkodtam, hogy ilyet én is tudok!

Lássuk a saját gondolatkísérletet! Peremfeltételek: Minden demokratikus párt részvételével megszületik a megállapodás a közös jelöltek indulásáról, és minden párt saját listát állít.

A parlamentben 106 egyéni mandátum – és így ennyi egyéni választókerület – van. Ezekben kell közös jelölteket állítani, de ésszel!

Van kb. 35 olyan körzet, ahol, ha piros hó esik, akkor is a FIDESZ győz. Továbbá hat olyan körzet, ahol nehéz a Jobbikot megelőzni. Ez összesen 41 körzet. Marad még 65 körzet, ahol a nyerési lehetőség magas.

De a választási törvény azt is előírja, hogy egy pártnak csak akkor lehet listája, ha 27 egyéni körzetben és legalább 9 megyében állított jelöltet.

Ezt a demokratikus pártok könnyedén teljesíthetik, hiszen „büntetlenül” indíthatnak jelöltet a FIDESZ által biztosan uralt körzetekben. (Jobb esetben ezzel már teljesítik is a listaállítás feltételeit.)

Most jön az igazi megállapodást igénylő egyeztetés.

A fennmaradó 65 körzetben úgy kell kialakítani a megállapodást – és itt kell alárendelni a közös célnak a pártok egyéni érdekeit –, hogy minden párt rendelkezzen 6-6 biztos nyerő mandátummal. Erre azért van szükség, hogy a listás mandátumoktól függetlenül legyen képes frakciót alakítani. Ez összesen 36 VK. A fennmaradó körzeteket pedig a közvélemény kutatások szerinti támogatás alapján lehet szétosztani.

Így a Modell szerint: MSZP 6+11 egyéni választókörzet, a DK 6+9, az LMP 6+4, az Együtt 6+2, a PM 6+2, a MOMA 6+1.

Ebben az esetben, az egyéni körzetekben a választópolgár szavaz az egyeztetett jelöltre, a listás szavazatát pedig arra a pártra adja, amelyet preferál.

Az így kialakuló eredmény egyben tükrözi azt is, hogy a demokratikus ellenzék pártjainak milyen a valós támogatottsága. Az egyéni és listás szavazatokkal, továbbá a töredék szavazatokkal a demokratikus ellenzék megszerezheti a parlamenti mandátumok többségét.

A szavazás eredménye után pedig kiderül, hogy milyen koalíció alakulhat.

Ennek a koalíciónak az elkövetkező ciklusban – nem csak 500 napja – lenne lehetősége a demokratikus állami intézményrendszer visszaállítására, az alkotmányosság megteremtésére.

Ezzel a programmal és egyeztetéssel bebizonyíthatnák a pártok, hogy valóban fontos számukra az ország. Még azt is elérhetnék, hogy az eddig bizonytalan szavazók nagy számban csatlakoznának hozzájuk, megértve céljaikat.

Ha ezt a modellt – vagy valami hasonlót – nem lépnek meg, úgy megvalósulhat az, amit az Origó cikkírója vizionál.

Ceterum censeo OV esse delandam!

ÉVKÖSZÖNTŐ UTÁN

A sok küldött és kapott újévi üdvözlet – SMS, telefon, facebook bejegyzés – után érdemes egy pillanatra elgondolkodni, ha már elszállt az éjszakai buli mámora, hogy mi elé nézünk 2016-ban.

A csillagok (bocs, szegfűk) és más politikai notabilitások megnyilatkozásai szerint semmi jóra nem számíthatunk.

Az, hogy a köztársasági elnök a szeretetről papol, mert láthatóan nincs mondanivalója (azt már feltételezni sem merem, hogy a kormánypárt presszionálta e semmit mondásra), az egy dolog.

Az azonban elkeserítő, amit az ellenzék – magát legnagyobbnak tartó – pártja közzétett az elmúlt év utolsó napján.

Ha egy pártnak csak ez a szánalmas öt pont jut eszébe arról, hogy mit kellene tenni az ország érdekében, akkor talán nem kell csodálkozni azon, hogy népszerűségük ott tart, ahol.

Arról már egy pár korábbi postban írtam, hogy az elmúlt 10-15 évben a mérvadó értelmiség (ellenzéki és kormány oldalon is) „kiszállt” a politikából. Így e pártok szellemi holdudvar nélkül maradtak — és ez látszik, tapasztalható!

Ha az ellenzék csak ilyen „programokat” képes kiizzadni magából, akkor keresztet vethetünk a hatalomváltásra.

A választó (és passzív) polgár elvárná, hogy valamiféle épkézláb programmal álljanak elő azok, akik a mostani hatalmat leváltani szeretnék. De ezek az erőfeszítések nem igen látszanak. Ehelyett dagonyázás folyik sokszor jelentéktelen – az ország állapotára semmilyen befolyással nem bíró – ügyekben. Ez hasonlatos ahhoz a szocializmusból ismert kifejezésre, amikor „a tehetetlenséget lázas semmittevéssel álcázzák”.

Persze nem gondolom, hogy napjaink megélhetési politikusai bármiféle erőfeszítést tennének maguktól a jelen status quo megváltoztatására. Ezt a választóknak kell kikényszerítenie belőlük.

Magunk számára tehát adott a feladat: a bennünket képviselő ellenzéki politikusokat kell felrázni, és valamivel tartalmasabb és perspektivikus – netán hosszú távú – elgondolásokat kikényszeríteni.

Hogy ez miként alakul majd, az még az elkövetkező hónapok kérdése.

Ceterum censeo OV esse delendum!