ÉVKÖSZÖNTŐ UTÁN

A sok küldött és kapott újévi üdvözlet – SMS, telefon, facebook bejegyzés – után érdemes egy pillanatra elgondolkodni, ha már elszállt az éjszakai buli mámora, hogy mi elé nézünk 2016-ban.

A csillagok (bocs, szegfűk) és más politikai notabilitások megnyilatkozásai szerint semmi jóra nem számíthatunk.

Az, hogy a köztársasági elnök a szeretetről papol, mert láthatóan nincs mondanivalója (azt már feltételezni sem merem, hogy a kormánypárt presszionálta e semmit mondásra), az egy dolog.

Az azonban elkeserítő, amit az ellenzék – magát legnagyobbnak tartó – pártja közzétett az elmúlt év utolsó napján.

Ha egy pártnak csak ez a szánalmas öt pont jut eszébe arról, hogy mit kellene tenni az ország érdekében, akkor talán nem kell csodálkozni azon, hogy népszerűségük ott tart, ahol.

Arról már egy pár korábbi postban írtam, hogy az elmúlt 10-15 évben a mérvadó értelmiség (ellenzéki és kormány oldalon is) „kiszállt” a politikából. Így e pártok szellemi holdudvar nélkül maradtak — és ez látszik, tapasztalható!

Ha az ellenzék csak ilyen „programokat” képes kiizzadni magából, akkor keresztet vethetünk a hatalomváltásra.

A választó (és passzív) polgár elvárná, hogy valamiféle épkézláb programmal álljanak elő azok, akik a mostani hatalmat leváltani szeretnék. De ezek az erőfeszítések nem igen látszanak. Ehelyett dagonyázás folyik sokszor jelentéktelen – az ország állapotára semmilyen befolyással nem bíró – ügyekben. Ez hasonlatos ahhoz a szocializmusból ismert kifejezésre, amikor „a tehetetlenséget lázas semmittevéssel álcázzák”.

Persze nem gondolom, hogy napjaink megélhetési politikusai bármiféle erőfeszítést tennének maguktól a jelen status quo megváltoztatására. Ezt a választóknak kell kikényszerítenie belőlük.

Magunk számára tehát adott a feladat: a bennünket képviselő ellenzéki politikusokat kell felrázni, és valamivel tartalmasabb és perspektivikus – netán hosszú távú – elgondolásokat kikényszeríteni.

Hogy ez miként alakul majd, az még az elkövetkező hónapok kérdése.

Ceterum censeo OV esse delendum!

ERKÖLCS ÉS POLITIKA

Minden, politikával csak egy kicsit is foglalkozó ember tudja, hogy a társadalom mindennapjait meghatározó erkölcsi alapelvek – a tízparancsolat kétezer éves örökségének mai megnyilvánulásai – köszönő viszonyban nincsenek az úgynevezett „politikai erkölccsel”.
A mindenkori hatalmat gyakorló politikai elit a modern korban kialakított egy, a társadalmitól eltérő „etikettet”, amelynek legfőbb alapelve az érdek. Ebben a politikai gondolkodásban az értékek másodlagosak, a hatalom és a hatalmi érdekek (legyenek ezek politikaiak vagy gazdaságiak — mindegy) a dominánsak.
Az azonban – immár több mint kétszáz éve – az „etikett” alapelve, hogy az adott politikai erőnek vagy politikusnak következetesnek kell lennie. Azaz, ha konzervatív politikát folytat, akkor mind megnyilatkozásaiban, mind cselekvéseiben ehhez kell tartania magát.
A demokrácia politikai közmegegyezése az is, hogyha a társadalom nagy része nem fogadja el az adott politikai „erkölcsöt”, akkor ennek tanulságait a politika szereplőinek le kell vonniuk.
A társadalom (az egyszerű emberek sokasága) azonban nem a fenti „politikai erkölcs” szerint ítéli meg a hatalom gyakorlóit és képviselőit, hanem saját értékrendje szerint. Ha a hatalom valami olyat tesz, ami ezzel ellentétes, felháborodásának hangot ad.
A jelen hatalomgyakorlóival az a legfőbb gondom, hogy egyszerre sértik meg mindkét „erkölcsi rendszert”.
Orbán Viktor az Európai Unió vezetőinek magyarázta azzal a bizonyítványát, hogy „ne azt nézzék, hogy mit mondok, hanem azt, amit csinálok!”. Ez már eleve azt feltételezi, hogy nem hajlandó betartani a polgári demokráciák politikai etikettjét. Nem érdekli, nem foglalkozik azzal.
Vélhetően a mai hatalom gyakorlói egyetlen dologgal foglalkoznak saját pozícióik megerősítésével, főleg a gazdasági befolyásuk mindenáron való gyarapításával.
Ezt jól mutatja törvénykezésük, az elmúlt három év „unortodox” gazdasági ámokfutása. Lehetne tételesen sorolni az elmúlt három év ebbéli cselekedeteit, a MOL államosításától az állami vagyon barátoknak juttatásától (földtörvény) és a civil társadalom ellehetetlenítésén át a trafikbotrányig, a stadionépítésekig.
Közben válságágazattá válnak a közszolgáltatások, amelyek a lakosság (és választópolgárok) mindennapjait határozzák meg. Leépült az egészségügy, egyre kevesebben jutnak a 21. századnak megfelelő ellátáshoz (lásd: botrányok a különböző kórházakban, miközben V.I.P rendelőt akarnak gründolni Telkiben). A közoktatásban az állapotok kritikán aluliak, nem csak anyagilag, hanem szervezetileg is, és az új tanrend rossz szagú, áporodott időket és elveket idéz.
A legerkölcstelenebbek mindezek között a Pető-intézet körüli történések. A világhírű intézményt ellehetetlenítik. Teljesen mindegy ennek a hatalomnak, hogy a mozgássérült gyerekeknek szükségük van-e ezekre a gyógyító és rehabilitáló ellátásokra. A vélhető vagyonszerzés felülír mindent!
Bár, ha jól belegondolunk, ez csak folytatása valaminek, amiről ugyanez a hatalom még két és félévvel ezelőtt egészen másként nyilatkozott. „Nem hagyunk az út szélén senkit” – harsogta a miniszterelnök.
Tényleg nem hagytak senkit ott. Berúgták őket az árok fenekére, hogy lehetőleg ne is látszanak! Elbántak a szolgálati nyugdíjasokkal, majd őket követték a rokkantsági járadékkal és –nyugdíjból élők. Az utóbbiak felülvizsgálatával nem csak az érintetteket alázták meg, hanem az orvostársadalmat is, amikor azzal indokolták a lépést, hogy „sokan visszaéltek” az ellátásokkal, azaz megkérdőjelezik az orvosok és gyógyítók hozzáértését és szakmai tisztességét.
Mindet összevetve:
Ennek a hatalomnak nem csak ezért kell távoznia, mert akkora veszteséget okozott a magyar társadalomnak, amit az általuk oly sokszor emlegetett „elmúttnyócév” összesen sem, hanem azért, mert velejéig erkölcstelen.
Erkölcstelen a szó politikai értelmében, hiszen megszegte esküjét, és nem a haza üdvére kormányoz, hanem a maga hasznára.
Erkölcstelen azért, mert felrúgta a polgári demokrácia összes „politikai erkölcsi” szabályát, amelyet a társadalom elvárása szerint követnie kellene.
Erkölcstelen a szó köznapi értelmében is, hiszen figyelmen kívül hagyja mindazokat az értékeket, erkölcsi elveket, amiket a társadalom többsége vall. Hazudik folyamatosan, mást mond, és mást cselekszik. Hazudik a polgároknak, pedig tudja, hogy amit propagandája zeng, az ellentétes a valósággal.
Éppen ezért ideje, hogy a társadalom visszautasítsa, kikérje magának a hatalom tevékenységét.
Senki sem szüntetheti meg ezt az erkölcstelen fertőt, csak a választópolgárok sokasága.
Ceterum censeo OV esse delendam!