AZ ÍV

Ma már jól látszik az az ív, amely mentén a FIDESZ végrehajtja mindazokat a lépéseket, amik – szerintük – biztosítják a hatalom megtartását és bármely más politikai erő semlegesítését.

2010-ben a választópolgárok abban ringatták magukat, hogy egy négy éves fricskával – a jobboldal kormányra juttatásával – leckét adhatnak a baloldalnak.

Egy valamit azonban elfeledtek, illetve nem vettek figyelembe: azt a szisztematikus háttérmunkát, amit a FIDESZ ellenzékben töltött nyolc éve alatt végzett.

Az már 2002-ben és 2006-ban is világos volt minden politika után érdeklődő számára, hogy sem Orbán Viktor, sem legszűkebb környezete nem adta fel hatalmi törekvéseit. Emlékezzünk a 2002-es választásokat követő szlogenre: „A haza nem lehet ellenzékben”.

Meggyőződésem, hogy a kormányra kerülést megelőző nyolc esztendő a háttérben azzal telt, hogy mindenre kiterjedő részletességgel megtervezzék mindazokat a lépéseket, amelyekkel bebetonozhatják magukat a hatalomba. (Érdemes itt is emlékezni a Mikola István szavaira: „Mert ha négy évre nyerni tudunk, és utána, mondjuk az ötmillió magyarnak állampolgárságot tudnánk adni, és ők szavazhatnának - 20 évre minden eldőlne ebben az országban.”)

Ne gondoljuk azt, hogy mindaz az intézkedés-sorozat, aminek tanúi voltunk az elmúlt három esztendő alatt, az csak úgy, spontán alakult. Nagyon jól szervezett, előre végiggondolt stratégiát lehet felfedezni. Először is az Alapvető jogok és jogszabályok teljes átalakítása. Mindez annak érdekében, hogy még véletlenül se lehessen okvetetlenkedni a végrehajtás során. Az Alaptörvény kihirdetése (és addig a már meglevő alkotmány folytonos módosítása), a fékek és ellensúlyok minimalizálása, az állam működését befolyásoló törvények kétharmadossá tétele. A tervre a koronát a választási rendszer átalakításával tették fel, amely szinte lehetetlenné teszi, hogy bármely ellenzéki tömörülés – az eddig tapasztal részvételi statisztikák esetén – kétharmados többséget szerezzen a magyar törvényhozásban. Mindezek „jogilag” is biztosították a gazdasági ámokfutást. Ez pedig semmi mást nem szolgált, mint a párthoz kötődő gazdasági körök, eddig semmihez nem fogható, gazdagodását.

Mindezt a FIDESZ egy alapjaiban avítt, ócska és lejárt eszmei propagandával támasztotta alá. Jól gondolkodtak a spinn doktorok: a szocializmus évtizedeinek szélsőséges elnyomatásként ábrázoló kommunikációjával felkorbácsolták a nacionalizmust. Mindezzel pedig fittyet hánytak mind az európai értékekre, mind annak szervezeti megtestesülésére, az Európai Unióra. A „szabadságharcos” szövegek hatottak a társadalom fogékony, e témában tájékozatlanabb részére. Sajnos ebben a tömegben érintett az az értelmiség is, amely nem vette a fáradságot a változó világból fakadó körülmények feldolgozására. Így fordulhat elő, hogy a fiatalságban is egyre jobban terjednek a szélsőséges, nacionalista – vagy még ennél és rosszabb ordas – nézetek.

A politikai kommunikációra a baloldal nem találta meg a megfelelő választ. Mint ahogyan az Európai Unió testületei is csak néznek ki a fejükből a kormányfő megnyilatkozásai után. Nem akarnak hinni a fülüknek. Ezek a nézetek olyan távol állnak a gondolkodásuktól, hogy lebénulnak. Az uniónak pedig nincs semmiféle eszköze a magyar renitens kormány ellen, hiszen ez oly távolságban van az európai politikai gondolkodástól, hogy annak megjelenését nem is feltételezték.

Mindenki tudta Orbán Viktorról, hogy tehetséges politikus, jó debattőr. Azt azonban senki sem gondolta – néhány kivétellel, akikre nem hallgattak: például Kéri László –, hogy képes ennyire eltávolodni az igazi polgári demokrácia értékrendjétől. Az unió eszközei nem alkalmasak arra, hogy a kialakult helyzetet kezeljék. A legdrasztikusabb rendelkezésre álló eszközt, a szavazati jog felfüggesztését, pedig éppen azért nem alkalmazhatják, mert az igazából nem a kormányzatra és holdudvarára lenne hatással, hanem a már eddig is lehetetlen helyzetbe hozott lakosságra. Ebben az esetben gyökeresen megváltozna hazánk politikai megítélése, ami visszahatna az eddig még kismértékben csörgedező tőkebeáramlásra. Az uniós szankciók hatására megjósolhatatlan mértékben romlana az ország pénzügyi helyzete. A forint elértéktelenedne az euróhoz és dollárhoz viszonyítva. A költségvetés finanszírozására kibocsátott állampapírok kamatterhei újra emelkednének. Csökkenne a hazai fogyasztás is. Nem csökkenne az államadósság és a gazdaság teljesítőképessége (nemzeti jövedelem) sem növekedne. Mindez olyan hanyatló gazdasági spirálba kényszeríteni az országot, amiből nem lenne kiút, hasonlatos csődben lenne részünk, mint Görögországnak vagy a többi PIG országnak.

Az uniónak egyébként is szembe kell néznie azzal, hogy a magyar kormány politikája eszkalálódik, és ennek következményei beláthatatlanok. Orbán Viktor kormánya tehát nem csak saját országának nem tesz jót, hanem szinte az egész nyugat-európai kollektív rendszert fenyegeti.

Ceterum censeo OV esse delendum!