Orbán Viktor miniszterelnök újra elmondta tusványosi beszédét, amitől lassan egy hete hangos a sajtó. A kormány közeli orgánumok dicsérik és idézik. Láthatóan nem is tudják, hogy miért, mert ami ott elhangzott, azt egy jó debattőr fellépésének lehet nevezni, de se Magyarország, se Európa igazi helyzetét nem írja le. Ami elhangzott az egy politikai és gazdaságpolitikai köntösbe öltöztetett bornírt elképzelés. Legalább annyira voluntarista, mint a 40-es évek végi politika elképzelése a „vas és acél országáról”, a magyar gyapotról és narancsról. (Lásd: Bacsó Péter Tanú című filmjét.)
A szónok jól látja: valóban megváltozott a világ. Gyökeresen az elmúlt ötven esztendő alatt. Csakhogy a változás mikéntjét nem értette meg. Nem értette már akkor sem, amikor három évvel ezelőtt megnyerte a választásokat.
Ugyanis a világ nem a 90-es években kezdett globalizálódni, hanem csaknem negyed századdal korábban. A kezdeteket az Európai Szén- és Acélközösségre lehet visszavezetni az ötvenes évekre. A tőke globálissá válása magával hozta a politikai rendszerek és az országok együttműködésének kényszerét. A fejlett világ gazdaságai egymásra utaltsága a szövetségi rendszerekben a politikai és gazdasági rendszerekben manifesztálódott az Amerikai Államok közösségétől az Európai Unión át a NATO-ig.
Ami pedig a történelmi leckét illeti: A történelem arra tanít bennünket, hogy az igazi nagy krízisekből az emberi társadalom minden esetben csak a különböző érdekű, kultúrájú formációk – legyenek ezek királyságok, császárságok, nemzetállamok – összefogásával volt képes túllépni. Persze ez időkben mindig voltak olyan szituációk is, amikor bizony a különböző érdekek közötti feszültségeket háborúkkal „oldotta fel” a politika. Ám ettől a megoldástól napjainkban nem igazán kell tartani.
A mai magyarországi hitelhelyzet – az európai hasonlókkal összevetve – nem oka, annak a krízisnek, amelyet az öreg kontinens és az USA átél.
A problémák gyökere sokkal inkább a három évtizede folyó tudományos és technikai forradalomnak köszönhető. Ennek pedig semmi köze a fülkeforradalomhoz. Az elmúlt évtizedek alatt gyökeresen átalakultak a termelési körülmények, a társadalmaknak szükséges anyagi javak megteremtése. Ma már – technológiai eredményeknek köszönhetően – sokkal kevesebb emberi erőfeszítés (élőmunka) szükséges az anyagi javak előállításához. Alapvetően változott meg a munka fogalma és jellege is. Éppen ezért teljesen téves az GNP és a GDP összevetése. Ugyanis a magyar gazdaságban alkalmazottak (jövedelemmel rendelkezők) többsége nem termelő ágazatokban (ipar, mezőgazdaság), hanem a különböző – nevezzük így – szolgáltatásokban (pénzügy, kereskedelem, közlekedés, szállítmányozás, közjószágok területén) keresi a kenyerét. Közvetlen anyagi értéket nem termel. Olyan értéket állít elő, aminek nincs közvetlen anyagi megjelenése: egészségügy, oktatás, biztonság, rekreáció, üdülés stb.
Az a munka, amelyről a miniszterelnök beszél tartósan sorvadásban van, és abban is marad. Ugyanis az ember azt a fajta munkát, amelynek nincs más értelme, mint saját létfenntartásának biztosítása, azt kényszernek, rabszolgamunkának tartja. Éppen ezért sok idő óta mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb energiával legyen képes biztosítani önmaga fenntartását. Ezért talált ki gépeket a keréktől a számítógép vezérelt robotokig. Ez utóbbiak pedig ráadásul sokkal hatékonyabban és pontosabban végzik el azoknak a javaknak az előállítását, mint ahogy azt az ember képes lenne véghezvinni.
Beszélhetünk itt –magyar példát említve – arról, hogy miként növekedett a mezőgazdaság hatékonysága a 60-as évek végétől a 90-es évekig, miközben az ott dolgozó emberek létszáma a tizedére csökkent. De ugyanez mondható el a modern iparról is. A kormány által sokat emlegetett Audi-beruházás mindössze 1800 munkahelyet jelent. Ám a tervek szerint 2015-re évi másfél millió gépkocsit kíván összeszerelni. A kilencszáz milliós beruházás döntő többsége az a csúcsminőségű gyártástechnológia, ahol a fenti munkaerőnek a többsége csupán a gépek felügyeletével és kiszolgálásával lesz elfoglalva.
A probléma alapja ugyanis a keletkező jövedelmek túlságosan egyenlőtlen elosztásában rejlik. Ez vonatkozik a termelő egységekre és az államokra is. Ugyanis a tőke java része „kivonul” a nemzeti keretek alól. Ez a folyamat ment végbe Nyugat-Európában és az USA-ban is. A termelő tőke olyan környezetet választott, ahol a lehető legkisebb ráfordításokkal a lehető legnagyobb profitot képes realizálni. Így a nagy termelő vállaltok a világnak azokra a részére tették át működésüket, ahol közelebb vannak a másodlagos nyersanyagforrásokhoz, az olcsó munkaerőhöz és a kedvezőbb adózási körülményekhez. A legnagyobb (pl.: német) multik is minden további nélkül kihelyezték gyártási kapacitásaikat Dél-Amerikába, a fenti példa szerint hazánkba, és nem igazán foglalkoztak azzal, hogy ez mekkora adókiesést okoz Németországnak.
Orbán Viktor érzékeli azt a probléma halmazt, ami lassan két évtizede halmozódik a fejlett világban. Ennek a megoldása azonban – pontosan a globalizáció okán – nem kereshető nemzetállami keretek között. Ez kezdett érlelődni az unió keretei között, amikor még a 2000-es évek elején felvetődött a közösség kibővítésének és átalakításának a gondolata, az unió alkotmány-tervezete.
A fent említett problémát ugyanis csak egy nagyon széles körben – mondhatni globális megegyezés keretében – lehet orvosolni: új nemzetközi társadalmi közmegegyezés keretében, ahol a termelésben érdekeltek (tőketulajdonosok, munkavállalók, az érintett államok és azok közösségei) politikai megoldást találnak a keletkező javak elosztásának új rendszeréről.
De ez még legalább két évtizedet vesz igénybe – mellesleg mindenképpen ki kell izzadnia ezt a világnak –, nem egyik választási ciklusról a másikra.
A miniszterelnök látomása az összeomló nyugatról pedig végletesen téves. Mint ahogy a keleti országok további prosperálásáról vallott nézete is. Nem oly régen került nyilvánosságra, hogy Kína is egyre nagyobb gondokkal néz szembe mind gazdaságilag, mind társadalmilag.
Nem szabad tehát felülni a jól hangzó, ám realitást nélkülöző (vagy csak nyomokban mutató) tusványosi beszédnek. Nem Orbán Viktor fogja megváltani a világot! Az ugyanis okosabb annál, mintsem hagyja magát.
Ceterum censeo OV esse delendum!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése