Kánikula alatt

A nyár mesmeg kitett magáért. Az elmúlt napok kánikulája persze csak engem befolyásolt abban, hogy a számítógép elé üljek. Az események feltartóztathatatlanul ömlöttek ránk, fokozva a hőség okozta frusztrációt.
Devizahitelesek problémái, a tőzegbányák ügye, a nemzeti parkok parcellázása mind-mind az „uborkaszezon” ügyei, tetézve az ózdi nyilvános kutak botrányával. Azt gondolta a regnáló hatalom, hogy a hőség eltompítja az emberek figyelmét, és a nyár jótékony fedése alatt – amikor is azt feltételezték, hogy a lakosság a nyári vakációjával van elfoglalva – szép csendben elintézhetik a még maradék vagyonok újraosztását.
Csak egyet feledtek ki a számításból. Ma az emberek döntő többségének nincs lehetősége nyári szabadságra menni. Még azok sem nagyon gondolhatnak erre, akiknek valamiféle munkája van. Egész egyszerűen az új munka törvénykönyve értelmében nem is nagyon rendelkeznek szabadságuk jelentős részével. Így aztán nem kockáztatják, hogy a család pihenése érdekében összeütközésbe kerüljenek munkáltatójukkal, és ennek következtében hirtelen az utcán találják magukat.
A csaknem 300 ezres munkanélküli tömeg (meg akik már egy jó ideje kiestek mindenféle ellátási rendszerből) pedig nem is álmodhat arról, hogy nyaralni menjen.
(Régi vicc Hacsek és Sajótól:
–Hol nyaralnak Sajókám?
–Háromszéken!
–Az szép hely! Merre is található pontosan?
–Hár a gangon! Kiteszünk három széket!...)
Persze azért egyáltalán nem vicces, ami az elmúlt tíz napban történt.
A legjellemzőbb a láp ügye. Ezer hektárból – amin több vállalkozás bányássza a tőzeget – nyolcszázat hirtelen „természetvédelmi területté nyilvánítunk. Ezzel totálisan ellehetetlenítjük az ott kenyerüket keresőket (modell a trafik tender), semmiféle kárpótlásra nem jogosultak, mehetnek a hóra!
Nem úgy a maradék (ráadásul a terület kellős közepén) kétszáz hektáron dolgozó vállalkozó, aki érdekes véletlenek összjátékaként éppenséggel a miniszterelnök családjából való.
Nem gondolhatunk természetesen semmiféle hatalmi arroganciára. Mindössze arra, hogy lám, milyen jól választotta ki a művelési területet. Még a hatóság sem talál semmi kivetni valót a kitermelésen. Minden más feltételezés csak a hőségnek tudható be. A kánikula tompítja a gondolkodást, és a felháborodás csak ennek a következménye.

Mint ahogyan az ózdi polgármester is úgy gondolta, hogy csak azok „lophatják” a vizet, akikhez nincs bevezetve. Direkt a szinte nincstelen romák mossák nem létező autóikat, hordják köbméterszámra a közkutakról a folyékony kincset, amelyet a város kénytelen költségvetéséből finanszírozni.
A lehető legszerencsétlenebb módon, pontosan a legmelegebb napokban vezette be pedagógiai jellegű intézkedését. Minden előzetes felmérés és végiggondolt következmények figyelembevétele nélkül.
Az intézkedés és a kifogásokra való első reakciók híven tükrözték a FIDESZ-politikusok (magukat annak tartó szerviensek) felfogását: bármit, bármikor megtehetünk, minél jobban kiabálnak ellene, annál nagyobb ívben van leszarva a reakció!
Mert lássuk be: ezt történik szinte mindennel. Hiába a társadalmi tiltakozás, a hatalom semmit sem vesz figyelembe. (Jelen esetben a polgármester még a belügyminiszter utasítását sem). Olyanok, mint a kiskakas a szemétdombon: kukorékol és azt hiszi, uralkodik a saját szemétdombja felett.
A devizahitelekkel kapcsolatban a kormányzat meg hezitál. Olyanok mint a szűzlányok: szeretnék is kipróbálni a testiséget, de jó lenne megtartani az „érintetlenséget” is. Mint tudjuk, ez nem megy!
Össze vissza beszélnek a médiában mindenféle „szakértők”, akik mögött persze jól meghatározható érdekcsoportok vannak: hol a kormány, hol a bankok. Csak egyetlen egy szereplő marad ki mindezekből: az adósok tömege. Idáig egyetlen épkézlábnak látszó javaslat hangzott el Róna Pétertől. Ám ezt senki sem akarja meghallgatni. Már csak ezért sem, mert e javaslat bizony (jogi alapon) felveti mind az állam, mind a bankok felelősségét. (E témakörben a legbornírtabb ötletet egy „banki szakember” repített fel, miszerint még ez ügyben a svájci jegybankkal is tárgyalni kellene. Nem fejtem ki miért ostoba az ötlet, maradjon feladványnak az olvasók számára.)
Egy tény: aki az elmúlt öt esztendőben hosszabb futamidőre euro vagy CHF kölcsönt vett fel, annak szembe kellett néznie azzal, hogy az általa felvett törlesztő részletekért a kétszeresét fizeti, mi több, a felvett tőke is megduplázódott. Így a bankok által beszedett – vagy beszedni kívánt – összeg a háromszorosára duzzadt. Ez pedig a józan ész (és a jog) alapján kimeríti az uzsora fogalmát.
Még egyáltalán nem látszik, hogy mi lesz ennek a csörtének a vége, de egy biztos: minél hosszabb ideig húzzák a rendezést, annál több hiteles megy csődbe, családok kerülnek a tönk szélére.
És még ez a kormány mondotta, hogy nem hagynak senkit az út szélén. Tényleg nem hagyják őket ott: belerúgják az árokba, hogy ne is látsszon!
Ceterum censeo OV esse delendum