Három napja az ellenzéki oldal felbolydult, mint a méhkas. Politikai elemzők latolgatják, hogy akkor most ki mit léphet, ki, kinek a javára lépjen vissza. Valahogy megint a lényeg marad el, a stratégia a teendőkről.
Ha egy hadvezér harcba száll, (a háború nem más, mint a politika folytatása, más, erőszakos eszközökkel) a megvívandó csatát szorgos tervező munkával (ami néha hónapokig is tarthat) megtervezi. Először is tisztázza a célokat. Mi az, amit rögtön el akar érni, a siker után hogyan, milyen irányban fejleszti tovább a hadműveletet (távolabbi célok). Mindehhez pedig akkurátus pontossággal számba veszi, hogy milyen erők állnak rendelkezésére a katonáktól a munícióig. Erről számvetést készít, beszámítva a várható veszteségeket, az elvesző anyagiakat és (sajnos) a katonákat.
De nem csak a saját erőket elemzi, hanem az ellenfélét is. Hogyan ásta be magát, mekkora ellenállásra számíthat, mik a valószínű reakciói, milyen tartalékokkal rendelkezhet (felderítés).
Amikor mindezeket elvégzi, eldöntheti, hogy képes-e megvívni a csatát vagy kénytelen azt elhalasztani, amíg nagyobb erővel nem rendelkezik.
A mai ellenzékben nem látszik e stratégia. Pedig kellene. Mert az ellenfél erős, betonozott erődítményekkel (Alaptörvény, választási- és kétharmados törvények garmadája, államigazgatásba több évre kinevezett vazallusok stb.) és lekötelezett szerviensekkel (megtévesztett választók) készül az ütközetre. Anyagi forrásai szinte korlátlanok, és azokat bármely módszerrel képes növelni.
Egy ilyen ellenféllel szemben nem alkalmazható a frontális letámadás, mert az csak részeredményeket hozhat. Mégis: miként lehetne az óhajtott siker elérni korlátozott eszközökkel, szedett-vedett csapatokkal?
A válasz nem egyszerű, de a lecke megoldható, ha a hadvezér kellő stratégiát tervez és alkalmaz.
Először is a közelebbi célt kell meghatároznia. Ez nem más, mint az ellenfél kivetése a jelenlegi állásaiból. A másodlagos cél a siker konszolidálása, a csapatok rendezése és a távolabbi célok meghatározása.
Mindez hogyan szól a politika nyelvén?
Létrehozni egy olyan koalíciót (összefogást), amely lehetővé teszi, hogy az ellenfél által diktált, antidemokratikus választási körülmények között is sikerrel kecsegtet. Ebben a koalícióban nincs szerepe a dominanciának, annak, hogy ki mekkora tömeget mozgósított, hiszen egyetlen (a legkisebb) hiánya is kudarchoz vezet.
Amennyiben a koalíciót képesek megalakítani, és szerencsés esetben a mozgósítás is sikerül, elérik az első eredményt. Megszerezhetik a választási győzelmet. E pillanattól fordulnak igazán komolyra a dolgok és itt érvényesülhet a valódi stratégia: le kell bontani a rendelkezésre álló erővel a bebetonozott akadályokat: Átalakítani a jogi rendszert, visszaállítani a fékek és egyensúlyok rendszerét – közben figyelni arra, hogy a gazdaság se satnyuljon tovább. Kialakítani az új jogi környezetet. Ezzel megvalósította a második célt.
A második cél megvalósítása után pedig be is fejezte a hadjáratot. Ettől fogva pacifikációs feladatai vannak. Új választásokkal kialakítani egy valóban demokratikus, többpárti parlamentet, ahol a legyőzött ellenfélnek is helye van!
Minden más csak ezután jöhet! Majd csak ekkor lehet hozzákezdeni egy eredményes gazdaságpolitikához, a társadalom alapvető gondjainak kezeléséhez, esetleges felszámolásához.
Hogy mindez legalább három évet vesz igénybe, és ez alatt tulajdonképpen nem javul az átlagpolgár helyzete? Igen! Erre lehet számítani. De mindez megéri, mert legalább nem romlik tovább, és az ország visszaszerzi elvesztegetett presztízsét.
A választópolgároknak pedig tudniuk kell: Ha most nem követik a stratégiát, akkor évtizedekre válnak egy autoriter hatalom foglyaivá, minden kilábalási lehetőség nélkül. Az ország egyre messzebb kerül a modernizációtól, attól az Európától, amely képes lenne (és akarja is) megmenteni a közös értékek alapján.
Ceterum censeo OV esse delendum!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése