ÁLOMVILÁG VAGY HAZUGSÁG?

Forrás: Internet: NAVA.hu

Péntek reggel hallgatom a közszolgálati rádiót, benne miniszterelnökünk. Szól a szöveg, közben reggeli kávémat szürcsölgetem. Egy mondatnál majdnem visszaköptem a kortyot.

Ahogy szokás, idézni csak tiszta forrásból lehet, és klasszikusokat csak pontosan. Tehát az ominózus szöveg a következő: „…Mert hol is van Európa magja? Korábban azt hittük, Európa magja a német-francia tengelyen van. De, ha megnézzük az elmúlt öt év gazdasági eredményeit, inkább nyolc évét,, és kivetíti a mostani gazdasági folyamatokat a jövőbe, akkor azt látja, hogy Európa gazdasági motorja Közép-Európában van Tehát, ha Lengyelország, Magyarország, Szlovákia, Csehország – ide kapcsolnám még Romániát – nem nyújtana olyan gazdasági teljesítményt, akkor az európai átlagos  gazdasági teljesítménye nem hogy nőne évről-évre, hanem csökkenne.

…Jó kérdés, hogy hol van ennek az európai kultúrának, ennek az Európai Uniónak a magja. Lehet, hogy ma még nyugaton van, de én azt látom, hogy súlypontja – hogy ne a mag kifejezést használjam – folyamatosan Közép-Európa irányába mozdul el. Közép-Európa Németországgal együtt lassacskán bekövetkezik az, hogy ezt nevezhetjük Európa magjának.”

Na, itt álljunk meg egy pillanatra. Ne mondják azt, hogy csak szavakat ragadok ki valamiféle összefüggésből. A fentiek gondolatilag egy kerek egészet alkotnak. Akkor mi a gond?

A gond az, hogy ez a logika a valóság legelemibb tényeit dobja sutba.

Forrás: Internet: NOL.hu

A gazdasági teljesítményt általában abban mérik, hogy ez előző év nemzeti össztermékéhez (GDP) viszonyítva mekkora a növekedés százalékban kifejezve. Ha összehasonlítjuk a számokat, a dolog akkor se stimmel igazán. A hirtelen rendelkezésre álló források szerint az Unió egy főre vetített átlag GDP-je 18 527 116 dollár évente. (Minden adat az egy főre vetített, dollárban kifejezett értéket jelenti.) Németországé 3 874 437 dollár. Magyarországé 136 989 dollár, azaz  3,5 százaléka a német GDP-nek.

Ha kis hazánk évi 3 százalékkal növeli GDP-jét, az azt jelenti, hogy az egy főre jutó összeg 4107 dollárral növekszik. Németország 2015-ben ugyan 1,8 százalékos növekedést valósított meg, ám ennek értéke 69 739 dollár. Így kiderül, hogy a százalékos adatok ugyan nagyon látványosak, és kitűnően felhasználhatók a propagandában, azonban közük sincs az embereket általában érdeklő valós adatokhoz. Ugyanis a németek a mérsékelt növekedése 16,98-szor többet jelent nominális értéken, mint a magyar 3 százalék (4107).

Forrás: Internet

E számok alapján nem igazán lehet komolyan venni a miniszterelnök látomását a közép-európai „mag” Európáról. Nem más ez, mint jó pesti mondással: parasztvakítás. De legyünk körültekintőek, tekintsük át, a közép-európai országok GDP-jét valódi értéken a 2015-ben. Lengyelország: 547 894 dollár, Csehország 205 270 dollár, Szlovákia 99 869 dollár, Románia 199 093 dollár. Ha mindezt figyelembe vesszük, akkor a közép-európai országok összesen 1 189 115 dollárt produkálnak, ami a német teljesítmény kevesebb, mint fele.

Persze ez a lemaradás a miniszterelnök szerint migrációs hullámnak köszönhető, és főleg Soros Györgynek és a háttérhatalomnak. Orbán Viktor szerint ez a háttérhatalom azoknak a civil kezdeményezéseknek az összessége térségünkben és hazánkban, amelyek támogatását a már-már ördöginek beállított Soros György alapítványai adják. Idézzük a szólót:

„… Felhívom a figyelmet egy másik összefüggésre: Az amerikai kampányon túl, Magyarországra és Lengyelországra és Közép-Európára való megjegyzéseknek van egy politikai tartalma. Ezek nem véletlen elszólások és ezek megszaporodtak, amióta a migráns válság időszakát éljük. A Demokrata Párt vezetői mögött – mindannyian tudjuk, hogy – Soros Györgyöt kell látnunk. És Soros György közzétette az Európába történő muszlim bevándorlás hat pontját, ahol meghirdette, hogy minden évben be kell engedni legalább egymillió muszlimot. …Európának örülnie kell, hogy ilyen lehetőséghez jutott, nem pedig védekezni kellene. Azt is mondta, hogy ez sok pénzbe kerül, amit ő meghitelez. … Itt Közép-Európában létezik egy háttér-hatalom, amely Soros nevéhez köthető. Ő az amerikai Demokrata Párt legfontosabb finanszírozója, ezért a száj Clintoné, a hang Soros Györggyé. …És miután Magyarország ott van, ahol: Közép-Európában… mi akadályát jelentjük ennek a Soros-féle amerikai tervnek.”

Forrás: Internet, Népszava.hu

Gyorsan rákerestem erre a hat pontra, és figyelmesen elolvasva azt, nem igazán derült ki számomra, hogy ez a hivatalos Amerika, vagy a Demokraták hivatalos (tervezett) politikája lenne. Ez egy írás, amely az USA-ban egy vélemény folyóiratban és annak internetes oldalán jelent meg. Mint olyan – adott esetben – S.Gy. saját véleménye. Arról nem is beszélve, hogy a „befogadni kell” vagy az eredeti „befogadására kell berendezkednie” nem ugyanazt jelenti. De olvassák el az anyagot a fenti linken, tapasztalhatják a miniszterelnöki csúsztatásokat.

Tehát ezeket a miniszterelnöki szövegeket sokkal inkább a magyar közvélemény befolyásolásának, félrevezetésének foghatjuk fel, amelyhez a legelemibb félelmek gerjesztésével járul hozzá Orbán Viktor.

Nem lehet elmenni e szövegek mellett reakció nélkül. Már csak ezért sem, mert minden állampolgárnak joga van ahhoz, hogy valós információkhoz jusson az ország helyzetéről és politikájáról. Az igazmondás a legelemibb követelmény egy miniszterelnök esetében. Ez a beszélgetés pedig azt mutatta, hogy az egyik legfőbb közjogi méltóságnak eszébe sincs igazat mondani.

Ceterum censeo OV esse delendam!

SAJÁT HÜLYESÉGÜNK RABJAI VAGYUNK

Megint elhanyagoltam a blog írást. Mindez persze magyarázható lehetne lustasággal vagy fásultsággal is, de nem mentegetőzöm! A lényeg az, hogy az elmúlt két hét alatt csak kapkodtam a fejem a nyilvános kommunikációban megjelenő bornírtságok okán. 

De tényleg! Miért van az, hogy az emberek jó része hajlamos egy idő után magáévá tenni bármi ostobaságot, amit nap, mint a fejéhez vágnak, és amiről a kezdetek kezdetén is tudta, hogy alapjaiban nem igaz?

Csak néhány dologra hívnám fel a figyelmet, ami úgy látszik, kiesik az emlékezetből. A Takarékszövetkezetek einstandja kísértetiesen hasonlít a magán-nyugdíjpénztárak ügyére. Az állam ismét olyan vagyonra teszi rá a mancsát, amit nem maga gründolt össze, mi több semmi köze hozzá. Az elfogadott – a köztársasági elnök aláírására váró – törvény több olyan passzust is tartalmaz, mely megfosztja e bankok tulajdonosait (szövetkezeti részjeggyel rendelkező tagjait) jogaik gyakorlásától, mi több még arról is rendelkezik, hogy a betétesek pénzét is visszatarthatják speciális körülmények között. Az, hogy mi a speciális, azt az új többségi tulajdonos, az állam dönti el.

Ez gyökeresen ellentmond a még a hatalmon levők által, maguknak szánt Alaptörvény előírásainak is — már ami a magántulajdon sérthetetlenségét illeti. Hogy is van ez? Eszembe jut a régi mondás a szocialista tulajdonról: „Ami a tiéd, az az enyém is, ami az enyém, ahhoz neked semmi közöd!”

Hová lettek a milliárdok a nyugdíjpénztárakból? Tudom a kérdés költői, hiszen azt már a mostani gazdasági miniszter is elismerte, hogy ez a pénz már nincs meg, nem is fog sohasem a tagok virtuális számlájára kerülni.

Mint ahogyan az sem ütötte ki a biztosítékot, hogy totálisan megváltozott a családjogi rendszer is, amit nagy bölcsen összekötöttek a szociális ellátó rendszer „reformjával”. Így manapság az a delikvens, aki munkanélkülivé válik, és pechére a gyereke vagy más közvetlen hozzátartozója külföldön dolgozik, három hónap után semmiféle ellátásban nem részedül. Külföldön dolgozó rokonának, családtagjának kell eltartania.

Mint ahogy az sem keltett különösebb hullámokat, hogy a tartósan külföldön dolgozó (fél évnél hosszabb ideig) magyar állampolgárnak le kell adnia a személyi igazolványát. Ez már csak azért is igen különös, mert az Európai Unió területén ezt az okmányt (a schengeni határok között) útlevélként is elfogadják. A cél valószínűleg az, hogy ezeket az embereket egyszerűen „kitagadják” az ország politikai közösségéből, hiszen ha nincs itthon, akkor ne is gyakoroljon semmilyen jogot, amelyet egyébként gyakorolhatna. De nem csak az állampolgári jogokról van szó. Minden itthoni ügyintézéshez szükséges a személyi igazolvány, még egy egyszerű banki művelethez is.

És ez csak a jéghegy csúcsa!

Nem értem továbbá a regnáló törvényhozást sem. Egyre-másra hozzák az ostobábbnál ostobább törvényeket anélkül, hogy annak következményeivel számolnának. Amikor aztán a nem várt következményekkel szembesülnek, bután néznek maguk elé, és másról kezdenek beszélni! Mint az a híres Bodóné, akitől a vászon árát  kérik.

Így jártak az egykulcsos adóval, így jártak a költségvetés adósságának százalékos meghatározásával. Az Orbán-kormány az Alaptörvény elfogadása óta van alkotmányos mulasztásban (ezen semmit sem változtat az, hogy felismerve a malőrt, gyorsan módosították az alaptörvény e passzusát, néhány év laufot biztosítva maguknak), miközben folyamatosan növeli, illetve a 2010-es szinten tartja az államadósságot. Az újabb kötvénykibocsátással pedig 10 évre adósítják el az országot piaci kamatozással. Következő nemzedék legyen a talpán, aki mindezt ki tudja termelni.

És mindezt úgy állítják be, hogy az ország jól teljesít! Az emberek jelentős rész meg el is hiszi!

Beteljesedni látszik Einstein mondása, miszerint: „Két végtelen van: a világmindenség és az emberi hülyeség, bár az előbbiben nem vagyok biztos!”

Az ellenzék meg azzal van elfoglalva, hogy egy esetleges választási siker (vagy kudarc) után ki kerüljön a húsosfazék közelébe.

Ceterum censeo OV esse delendum!

A KORMÁNYVÁLTÓK LEHETŐSÉGEI

Három napja az ellenzéki oldal felbolydult, mint a méhkas. Politikai elemzők latolgatják, hogy akkor most ki mit léphet, ki, kinek a javára lépjen vissza. Valahogy megint a lényeg marad el, a stratégia a teendőkről.
Ha egy hadvezér harcba száll, (a háború nem más, mint a politika folytatása, más, erőszakos eszközökkel) a megvívandó csatát szorgos tervező munkával (ami néha hónapokig is tarthat) megtervezi. Először is tisztázza a célokat. Mi az, amit rögtön el akar érni, a siker után hogyan, milyen irányban fejleszti tovább a hadműveletet (távolabbi célok). Mindehhez pedig akkurátus pontossággal számba veszi, hogy milyen erők állnak rendelkezésére a katonáktól a munícióig. Erről számvetést készít, beszámítva a várható veszteségeket, az elvesző anyagiakat és (sajnos) a katonákat.
De nem csak a saját erőket elemzi, hanem az ellenfélét is. Hogyan ásta be magát, mekkora ellenállásra számíthat, mik a valószínű reakciói, milyen tartalékokkal rendelkezhet (felderítés).
Amikor mindezeket elvégzi, eldöntheti, hogy képes-e megvívni a csatát vagy kénytelen azt elhalasztani, amíg nagyobb erővel nem rendelkezik.
A mai ellenzékben nem látszik e stratégia. Pedig kellene. Mert az ellenfél erős, betonozott erődítményekkel (Alaptörvény, választási- és kétharmados törvények garmadája, államigazgatásba több évre kinevezett vazallusok stb.) és lekötelezett szerviensekkel (megtévesztett választók) készül az ütközetre. Anyagi forrásai szinte korlátlanok, és azokat bármely módszerrel képes növelni.
Egy ilyen ellenféllel szemben nem alkalmazható a frontális letámadás, mert az csak részeredményeket hozhat. Mégis: miként lehetne az óhajtott siker elérni korlátozott eszközökkel, szedett-vedett csapatokkal?
A válasz nem egyszerű, de a lecke megoldható, ha a hadvezér kellő stratégiát tervez és alkalmaz.
Először is a közelebbi célt kell meghatároznia. Ez nem más, mint az ellenfél kivetése a jelenlegi állásaiból. A másodlagos cél a siker konszolidálása, a csapatok rendezése és a távolabbi célok meghatározása.
Mindez hogyan szól a politika nyelvén?
Létrehozni egy olyan koalíciót (összefogást), amely lehetővé teszi, hogy az ellenfél által diktált, antidemokratikus választási körülmények között is sikerrel kecsegtet. Ebben a koalícióban nincs szerepe a dominanciának, annak, hogy ki mekkora tömeget mozgósított, hiszen egyetlen (a legkisebb) hiánya is kudarchoz vezet.
Amennyiben a koalíciót képesek megalakítani, és szerencsés esetben a mozgósítás is sikerül, elérik az első eredményt. Megszerezhetik a választási győzelmet. E pillanattól fordulnak igazán komolyra a dolgok és itt érvényesülhet a valódi stratégia: le kell bontani a rendelkezésre álló erővel a bebetonozott akadályokat: Átalakítani a jogi rendszert, visszaállítani a fékek és egyensúlyok rendszerét – közben figyelni arra, hogy a gazdaság se satnyuljon tovább. Kialakítani az új jogi környezetet. Ezzel megvalósította a második célt.
A második cél megvalósítása után pedig be is fejezte a hadjáratot. Ettől fogva pacifikációs feladatai vannak. Új választásokkal kialakítani egy valóban demokratikus, többpárti parlamentet, ahol a legyőzött ellenfélnek is helye van!
Minden más csak ezután jöhet! Majd csak ekkor lehet hozzákezdeni egy eredményes gazdaságpolitikához, a társadalom alapvető gondjainak kezeléséhez, esetleges felszámolásához.
Hogy mindez legalább három évet vesz igénybe, és ez alatt tulajdonképpen nem javul az átlagpolgár helyzete? Igen! Erre lehet számítani. De mindez megéri, mert legalább nem romlik tovább, és az ország visszaszerzi elvesztegetett presztízsét.
A választópolgároknak pedig tudniuk kell: Ha most nem követik a stratégiát, akkor évtizedekre válnak egy autoriter hatalom foglyaivá, minden kilábalási lehetőség nélkül. Az ország egyre messzebb kerül a modernizációtól, attól az Európától, amely képes lenne (és akarja is) megmenteni a közös értékek alapján.
Ceterum censeo OV esse delendum!

MILYEN ÉV ELÉ NÉZÜNK?



Pallasz Páholy, január 02 - Forrás: Internet

 Az év a politika jegyében kezdődött. A demokratikus ellenzék – nem tudom emlékeznek-e még erre a kifejezésre a nyolcvanas évek végéről – erőt vett magán és komoly egyeztetésekbe kezdett demokratikus alapértékeink helyreállításáról. Nem idézem ide a tegnapi tárgyalások részleteit, megtalálhatók azok az internetes portálokon. Bíztatónak látszik a kezdet, de ne igyunk előre a medve bőrére, majd meglátjuk, hogy mi is kerekedik ki ebből.

Hasonló a helyezet a diákokkal is. A különböző szervezetek januárban ismét erőt fognak mutatni. Semmi sem dőlt el. Még mindig téma a „röghöz kötés” és az úgynevezett „államilag támogatott” szakok ügye. Erre a diákok érdekképviseleti szervezetei megpróbálnak valamiféle kompromisszumos javaslatot kidolgozni.


Forrás: Internet

 Az Orbán-kormánynak komoly kihívásokkal kell szembenéznie. Ma már alig akad társadalmi réteg, amellyel ne tűztek volna össze. Ebben az sem segít sokat, hogy január elsejével meghirdették a „rezsi tíz százalékos csökkentését”. Egyrészt ez azért is problémás, mert a valóságban ez nem sokat segít a tömegek elnyomorodásán – egy átlagos család mintegy 25 ezer forintot fizet a gáz és villanyszámlára havonta, ami mindössze 2500 forint megtakarítást jelent, ezt pedig felemészti az élelmiszerek és egyéb mindennapos kiadások árának növekedése –, ellenben igen jól kommunikálható, bemutatva, hogy milyen kegyesen segít a FIDESZ a nyomorultakon. E témának a másik vetülete az, hogy bár a fogyasztó számlája valóban kevesebb lesz, de a szolgáltatók kiadásait valamilyen módon mégiscsak kompenzálni kell. Ugyanis ahogy nincs ingyen ebéd, úgy kevéssé elképzelhető, hogy „ingyen” energia létezik. Ennek az árcsökkentésnek a költségeit is valamilyen formában az adófizetők állják majd.
A magyar és nemzetközi gazdasági elemzők aggodalommal teli prognózisokat fogalmaznak meg az országunk gazdasági teljesítményével kapcsolatban. Legnagyobb veszélynek azt látják, hogy a kormánynak az év második felében alkalma nyílik arra, hogy hozzáférjenek a jegybank valutatartalékához.

Ma a legtöbb elemző Matolcsy minisztert tartja befutónak az MNB élére. Ez pedig azt is jelentheti, hogy az „unortodox” gazdaságpolitika – aminek a nemzeti bank eddig ellenállt – bekerül a jegybank gyakorlatába, aminek pedig beláthatatlanok a következményei. Ha ugyanis valamilyen okból – például az adósság csökkentésére – felhasználják e tartalék egy részét, úgy az MNB elveszti azt a képességét, hogy beavatkozásával védje a nemzeti valutát.
Független gazdasági szakemberek pedig arról írnak, hogy a magyar gazdaság rendbetételére legalább tíz esztendő szükséges, feltéve, ha a mostani kormánypárt felhagy eddigi gazdaságpolitikájával.
Az mindenesetre látszik, hogy nem igen lesz lehetőség munkahelyek tömeges létrehozására 2013-ban. Ehhez szükséges lenne a kereskedelmi bankok hitelezési hajlandóságának és lehetőségeinek visszaállítására. De erre még szándék sem látszik. Marad a bankadó, mi több, lényeges előrelépésre a valutahitelesek ügyében sem számíthatunk. A kormány által forszírozott „árfolyamgát” ugyan jól hangzik, de egy valamit magára adó, és számolni tudó adós nem igazán repes a boldogságtól e verzió láttán. Ugyanis ez nem csökkenti a terheit, csak eltolja azt időben. Ugyanakkor semmilyen garancia nincs arra, hogy akár öt év múlva az adós olyan helyzetben lesz, hogy átütemezett törlesztéseit fizetni tudja.


Forrás: Internet

A fiataloknak ma sincs reális jövőképük az országban. Ugyanis hiába szereznek a kornak megfelelő tudást, munkahely és állás hiányában továbbra sem lesznek képesek önálló életvitelre. A legnagyobb probléma az, hogy a társadalom továbbra is inni fogja a kormánypropaganda szövegeit, és dacára annak, hogy a saját bőrén érzi már a következményeket, el is hiszi azokat.
A 2013-as évre pedig csak azt prognosztizálhatjuk, hogy minden megy tovább, az eddigiek szerint. Változásra nem igen számíthatunk. Ebben a helyzetben csak egyben reménykedhetünk: nem lesz sokkal rosszabb, mint 2012-ben. De hogy rosszabb lesz, az biztos!

Ceterum censeo OV esse delendam!