AZ ELBUTÍTÁS MŰVÉSZETE — AVAGY A HOZZÁ NEM ÉRTÉS MAXIMUMA

Először ezt hittem tréfa, de nem! Először is nincs április, másrészt az idézett anyag decemberben (2016) készült.

Nem kevesebbről van szó, mint a középfokú oktatás teljes átalakításáról, a gimnáziumok számának és tanulói létszámának drasztikus csökkentéséről. Ez persze összefügg azzal a politikai törekvéssel, amit a jelenlegi kormány regnálása óta folyamatosan tapasztalunk: az ország elbutításával. Nyilvánvaló ugyanis, hogy nincs más logikus magyarázat arra, hogy a 21. század második évtizedében a felnövekvő nemzedéktől megtagadjuk az egyre inkább életfontosságú tudás megszerzését.

Ostoba, rövidlátó hatalmi politika ez! Minél tanulatlanabb a felnövő nemzedék, annál könnyebben lehet manipulálni, annál kevésbé képes napjaink és a jövő problémái között eligazodni. De ez a hatalom igénye: a legegyszerűbb, tőmondatos propagandájával kedvére befolyásolhatja az embereket. Az már kevéssé érdekli, hogy a hiányos tudással kikerülő fiatalok számára mit tartogat a jövő, hogyan vehetik fel a versenyt a munkaerőpiacon, amely már most is – és a jövőben pedig fokozottabban – a flexibilis tudást igényli. Olyan képességeket, amely megalapozott tudással, a változó körülmények között is biztosítja a boldogulást.

Persze a Nemzetgazdasági Minisztérium előterjesztése egyelőre nem kerül a kormány elé, mert várhatóan hatalmas felháborodást váltana ki, és veszélyeztetné a 2018-as választásokon a FIDESZ státusát.

Ám ne feledkezzünk meg arról, hogy az ilyes tervek nem kerülnek a süllyesztőbe. Egy esetleges újabb FIDESZ győzelem esetén nincs kétség afelől, hogy ezt a dokumentumot elővennék és minden erkölcsi gátlás nélkül be is vezetnék.

Miről is van szó?

Fokozatosan visszaszorítanák az általános gimnáziumi képzést. A tervezet szerint meghatározzák a felvételi követelményeket, amelyeket évről évre szigorítanának. Meghatároznák azt is, hogy egy-egy térségben, megyében hány gimnázium működhetne, és ezekben hány fiatalt oktathatnának.

Hogy ne lehessenek kibúvók, korlátoznák a magániskolák működését is, és a tervezet hatályát az egyházi iskolákra is kiterjesztenék.

Ami pedig ennek a dokumentumnak ez érvelését illeti, felettébb ostoba. Mindezzel azt akarják elérni, hogy a szakképző intézményekbe: szakgimnáziumokba és szakiskolákba a jelenleginél több tanulót lehessen irányítani.

Az érvelés több sebből vérzik: egyrészt mi köze van az oktatási rendszer tervezéséhez és végrehajtási kereteihez a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, amikor egyébként a jelen rendszerben is van egy erre szakosodott minisztérium?

Másrészt, aki ilyen dokumentumot elkészít, az bizonyítékát adja annak, hogy gőze sincs a világban – Európában és közvetlen környezetünkben – végbemenő változásokról.

Ugyanis sem a jelenben, sem a jövőben nem a gép mellett dolgozó „munkaerő” pótlásáról kell gondolkodni, hanem olyan munkaképes fiatalok neveléséről, akik középfokú tanulmányaik után „bármely” újabb tudást képesek elsajátítani. Azaz a szakképzést nem önállóan, önálló iskolákban, egy-egy szakmára specializálva kell végezni, hanem az általános képzettségre alapozva, az érettségi utáni magas szintű szakképzésben kell megvalósítani.

Így az érettségizett fiatalnak is több lehetősége marad: ha tehetséges és jó eredményei vannak, akkor a felsőoktatásban folytathatja tanulmányait, ha pedig megelégszik az érettségivel nyitva áll előtte a szakma elsajátítása, ami a már megszerzett tudása birtokában rövidebb időt és energiát igényel.

Arról már ne is beszéljünk, hogy egy-egy szakmán belül miként változnak meg a technológiai körülmények, amelyekhez az alkalmazkodás sokkal könnyebb annak, aki átfogó ismeretekkel rendelkezik.

De úgy látszik, a tanulmány készítői ezt a gondolatsort nem voltak hajlandók végig gondolni. Ha ezt csupán hozzá nem értésből tették, már az is bűn. De ha mindezt jól megfontolt politikai, hatalmi szándékok mentén fogalmazták meg, úgy az már hiba! (lásd: Antoine de Boulay gróf)

Most kell fellépnünk ezekkel a tervekkel szemben, nehogy bevezesse a hatalom!

Persze, aki abban érdekelt, hogy ez a hatalom fennmaradjon, az szavazzon bátran a FIDESZ-re, de közben azért gondolkodjon el azon, hogy milyen felelősség terheli majd a gyermekei és unokái jövőjét illetően! A következő generáció élete, sikere a tét!

Ceterum censeo OV esse delendam!

A SZELLEMI JÖVŐ LEGYAKÁSA

Korrupció, saját oligarchák helyzetbehozása, a menekült kérdés megoldatlansága. Sok és igen fájó problémák kis hazánkban, a napi sajtóban és megnyilvánulásokban. Ezek persze égető dolgok, befolyásolják napi életünket (hiszen oly sok másra is fel lehetne használni az így eltékozolt forrásokat), de szinte semmi sem hangzik el arról, hogy milyen jövő elé néz ez a társadalom a kissé távolabbi jövőben, mondjuk tizenöt vagy húsz éves távlatban.

Forrás: Internet

Az ma markánsan megfigyelhető, hogy az elmúlt években szisztematikusan csökken a jövő egyik legnagyobb értékének, a tudásnak az ázsiója. Az már a rendszerváltás utáni időszakban megfigyelhető volt, hogy a kultúrára szánt összegek folyamatosan csökkentek. Ám ez csak az egyik szegmense a problémának. Semmivel sem pótolható azonban az a dúlás, amely végbement az oktatás területén. Különösen az elmúlt hat évben kitapintható folyamat az alap- és középfokú oktatás amortizálása. A tankötelezettség leszállítása 16 éves korra, már eleve azt hozza magával, hogy korosztályokat fosztanak meg attól, hogy megtanuljanak tanulni. Ennek ma már mérhető „eredménye”, hogy a középiskolások 65 százaléka informatikai tudása elégtelen. „Írástudatlanok” a PISA-felmérés szerint.

A felsőoktatás átalakítása – a most nyilvánosságra került szándék, miszerint újabb szakokat kívánnak megszüntetni, illetve megvonni azoktól az állami támogatást – azt eredményezi, hogy középtávon nem lesz elegendő szakmai tudás.

Az ország el fog süllyedni, nem lesz képes felvenni a versenyt az európai országokkal.

A gondolkodó ember kicsit értetlenül áll mindezek előtt, mindaddig, amíg logikusan végig nem gondolja a folyamatot.

Ha – kicsit kívülállóként, a napi politikai harcok „csinn-bumm cirkuszának” zaján felülemelkedve –azonban végig gondoljuk a döntések és intézményi átalakítások eredményeit, kikövetkeztethetők a szándékok és célok.

A mai kormányzatnak a célja, hogy olyan társadalmat hozzon létre, amely szinte a végtelenségig manipulálható. Ebbe a képbe nem illik bele egy olyan képzett, önállóan gondolkodó réteg, amely tudása és saját tapasztalata alapján képes megkérdőjelezni a hatalom intézkedéseit. Ezt a lehetőséget alapjában kívánják kizárni, tehát a mai „proteszt” értelmiséget már eleve a margóra szorítják, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a következő korosztályok ne is válhassanak azzá.

Forrás: Internet

A hatalom a maga – sajátosan középszerű és ostoba – mintájára kívánja formálni az egész államigazgatást, az oktatást és a kultúrát, minden intézményrendszert, amely befolyása alatt áll.

Hasonló ez ahhoz a buta favágóhoz, aki maga alatt fűrészeli a fát. Nem gondolnak arra, hogy cselekvéseik ára túlságosan magas lesz, és rombolásuk helyreállítása generációs feladattá válik. Nagyon hosszú idő kell majd ahhoz, hogy az elmúlt évek dúlásának következményeit fel lehessen számolni.

Ezt mutatja az is, hogy aki valamelyest képes a saját életét befolyásolni, rendelkezik megfelelő tudással, az elhagyja az országot. A legfrissebb felmérések szerint az egyetemisták 37 százaléka elhagyná az országot. Ez pedig nagyon rossz jövőt sejtet.

Forrás: Internet

Gondoljunk bele: ha a tudással rendelkezők harmada elhagyja az országot, csökken az ország értéktermelő képessége, csökken a nemzeti jövedelem. Nem lesz elegendő forrás a közjószágok finanszírozására (egészségügy, oktatás, államigazgatás, védelem stb.). Növekedni fog az intézményrendszerek inkompetenciája, romlik az életminőség. Nem fejődik az ország, növekszik lemaradása szomszédjaihoz, az egész európai közösséghez képest.

Igaz ugyan, hogy a társadalom egy nagyon szűk rétege profitál majd ebből, hiszen a hatalom a kezükben lesz, és a még megmaradó források felett szinte ellenőrzés nélkül rendelkeznek majd.

Az pedig, hogy a társadalom széles rétegei (többsége) miként éli meg mindezt, a legkevésbé sem érdekli a hatalmat, mint ahogy most sem.

No, ez a helyzet, ami vár az országra. Ha nem tesz ellene semmit a társadalom, akkor meg is érdemli sorsát.

Ceterum censeo OV esse delendum!

A RETTEGÉS KORMÁNYA

Forrás: Internet

A legújabb hírek szerint még a földhőt is meg akarja adóztatni a kormány. Némi pikírtséggel még azt is mondhatnám, hogy igaza van, hiszen ami a föld alatt érték van, az mind a magyar államot illeti meg. Így nyilvánvaló, hogy a földalatti és a mindenkori levegő hőmérséklet különbsége is az állam tulajdona. Nosza, aki ezt használja, fizessen, mint a békebeli katonatiszt!

De félre a tréfával! Értelmezzük ezt egy kicsit! A kormány célja, hogy ne engedjen – semmilyen körülmények között – betekintést az Uniónak a közpénzek elköltésébe. Ettől a lehetőségtől úgy retteg, mint ördög a tömjénfüsttől. Ezért gazdaságpolitikájának – már amennyiben ezt annak lehet tekinteni – fő célja az államháztartási hiány három százalék alatt tartása. Mivel a magyar büdzsé államadósságának egy jelentős része valutában van, az euró és a frank árfolyamának növekedése, a forint romlása növeli a fizetendő tartozást. Ezt pedig minden körülmények között elő kell teremteni. Nemsokára még a pislogást és a levegővételt is adóztathatják, ne legyenek kétségeink afelől, hogy bármilyen erkölcsi skrupulusa Is lenne a hatalomnak ez ügyben.

Azt lassan ötödik éve látjuk, hogy a magyar gazdaságpolitika unortodox megoldásai gátolják a gazdaság valódi fejlődését (nincs beruházás, az üzleti szférában nem nőnek, hanem csökkennek a foglalkoztatási adatok) csökkennek az állam bevételei. A gazdasági növekedés lassúbb, mint az árfolyamromlás, így valamivel pótolni kell a kieső állami jövedelmet.

A mostani kormány retteg attól, hogy rákényszerüljön uniós hitelek felvételére. Nincs más választása, mint újabb és újabb adók kitalálásával és kivetésével foltozgassa az egyre nagyobb lyukakat.

Fél mástól is a kormány, mégpedig attól, hogy a sarcolós politikája olyan politikai erjedést indukál, amely megkérdőjelezi a – általuk elképzelt –  hosszan tartó regnálást.

Forrás: Internet - MNO.hu

A félelem pedig a közmondás szerint is rossz tanácsadó, irracionális döntéseket hozhat. Ezt látjuk ma is. Nincs valós, elemzéseken alapuló válaszuk az elmúlt hetek gazdasági kihívásaira: az olajár tartós visszaesésére, és a multinacionális cégek távozására, illetve tevékenységük hazai korlátozására.

Az olajárak csökkenése persze rendesen megkurtítja a bevételeket, hasonlóan az árfolyamromláshoz.

Nem nézhetnek bizakodóan a Merkel-látogatás elé sem.

Mégsem veszik maguknak a fáradságot – valószínűleg szellemi kapacitásuk sincs erre –, hogy a már említett földhő adójával kapcsolatban számításokat végezzenek. Dacára annak, hogy az elmúlt években elterjedt ez a technológia Magyarországon, ám az mégsem mondható tömegesnek. Néhány tízezer ingatlan lehet, amely ezzel a módszerrel csökkenti fosszilis energiaszükségletét. Ezeket persze meg lehet adóztatni, de ha valaki rendesen utánaszámolna, kiderülne, hogy az érintettek által el nem fogyasztott energiahordozó beszerzési ára, még a csökkenő világpiaci költségek mellett is, jelentősebb, mint a beszedendő adó!

Erre szokták azt mondani, hogy akkor meg minek? Nagyobb a politikai kockázata, mint az így nyert anyagi bevétel.

Szóval, egyre jobban megerősödik az átlagemberben is a tudat: inkompetens kormányzatunk van!

Ceterum censeo OV esse delendum!

A JÓISTEN, A SZERENCSE ÉS ORBÁN VIKTOR

Forrás: Internet

Nem szeretnék senkinek a pénztárcájában kotorászni! Mészáros Lőrinc vagyonosodása sem érdekel túlzottan. Nem nagyon ülök fel a SI-faktor (sárga irigység) motiválta propagandának. A meggazdagodás – ha az valós teljesítményekkel, tudással és tehetséggel párosul – polgári társadalmunk sajátja.

Ami a címben szerepel, az azonban túlmutat az elfogadható értékrenden. Az átlagember a maga erkölcsi érzékével ítéli meg környezetét. Ha azt látja, hogy egyesek nagyon gyorsan, és látható és tapasztalható „spiritusz” nélkül gyarapodnak, joggal kezd el gyanakodni. Ezért is vonulgatnak mostanában többezres tömegek fővárosunk utcáin. Nem hisznek a hirtelen sikerekben, mert tudják: azt sehol a világon nem adják olcsón. (Aki nem hiszi tanulmányozza az egyik legsikeresebb magyar cég, a Prezi történetét.)

Forrás: Internet -- Varanus

A legnagyobb baj az, hogy a jelen kormányt olyan szellemi kapacitás veszi körül, amilyet látunk. A felkapaszkodott parvenük szentül hiszik azt, hogy okosok. Az őket körülvevő „kiszolgálók” pedig – mivel hasonló nívón vannak – természetesen állandóan megerősítik őket ebben a hitükben.

Nem is nagyon kerülhet ma kormány közelbe, akinek csak egy kicsivel is több esze van, mert rögtön, mint potenciális veszélyre tekintenek. Gondoljunk csak a 2010-es választások előtti FIDESZ-es képviselőjelölti castingra Orbán Viktor felcsúti házában!

Senki sem kerülhetett be, akinek esetleg valamiféle saját véleménye vagy gondolatai vannak. Az egész kormányzati rendszer is ezt tükrözi. Eltávolítottak mindenkit, aki csak egy kicsit is okosabb, tehetségesebb, tapasztaltabb lehet náluk.

Megfigyelhettük azt is, hogy a korábbi „polgári körös” időkben a FIDESZ-hez kapcsolódó értelmiség is eltávolodik a hatalomtól.

Forrás: Internat

Ha egy közepes szellemi képességgel felruházott hatalom regnál, ne várjunk kiemelkedő intézkedéseket és reagálásokat napjaink meglehetősen bonyolult politikai összefüggéseiről. Bár feltételezem azt, hogy tisztában vannak mindazokkal a problémákkal, amit felhalmoztak, ám pontosan korlátozott szellemi lehetőségeik gátolják őket abban, hogy ezeket feloldják. Nem marad más, mint a legbornírtabb propaganda és reakció. Például az, hogy a NAV elnöke perelje be az amerikai követség ügyvivőjét, valamint a miniszterelnök megjegyzése arról, hogy támadják az ország függetlenségét.

Lehet nagyokat mondani, lehet szájkaratét folytatni, és háborúzni a világgal szemben. Ám ha mindez kiveri a biztosítékot a választópolgárok sokaságában, akkor nem az utóbbiakat kell szidni.

Ha nagyon sokszor mondják valakinek, hogy ostoba, a legelemibb elvárás az, hogy gondolkodjon el ezen, mert a sokak véleménye valószínűleg megalapozottabb, mint a sajátja.

Ha pedig ezt nem teszik, akkor olyan károkat okoznak a jövő nemzedékének, amelyeket évtizedek alatt sem lehet kijavítani. Éppen ezért, egyetlen – bár számukra befogadhatatlan – megoldás létezik: előrehozott választásokon eltakarítani ezt a rendszert és hatalmat, de úgy, hogy belátható időn belül még véletlenül se kerülhessenek a hatalom közelébe.

Ceterum censeo OV esse delendum!

KORMÁNYZÁS AD HOC

Forrás: Internet

Valami nagyon nincs rendben regnáló kormányunkkal. Persze a törvényhozásban meglevő kétharmad minderre nem ad valamiféle ésszerű magyarázatot. Ha a kedves olvasó végig gondolja, hogy április óta mit tett ez a kormányzat — siralmas vergődést láthat.

A mindennapokban ezek el is sikkadnak, mert az egyik ostobaság írja felül a másikat. A választópolgár pedig csak les, mint az a bizonyos Alizka a moziban.

Közben a lakosság többségét – akiknek már se energiájuk, se pénzük arra, hogy más forrásokból is tájékozódjanak – elárasztja a kormányzati média „hurrá optimista” propagandája. Az egyszerű ember tényleg azt gondolhatja ezek hallatán, hogy minden rendben van. Az, hogy saját tapasztalatai ezt nem mindenben támasztják alá, betudja annak, hogy esetleg romló körülményei csak a helyi körülményekre vonatkoznak. Nem képes saját helyzetét és a „nagypolitikát” összekötni, és levonni a következtetést: hozzá nem értők irányítják az országot.

Csak néhány dolog, ami pedig meg fogja határozni jövőbeni életét:

Forrás: Inrternet - Femina.hu

Nem fogsz vásárolni vasárnap, mert érthetetlen (dehogy is érthetetlen, jól meghatározható saját anyagi érdekek) okokból megfosztják a vásárlót attól, hogy beszerezze azokat a dolgokat, ami egyébként nem fér bele egy átlagos napi beszerzésbe. Nagyon hangzatos az indoklás, miszerint a családok érdekében ne dolgozzon a kereskedelem, mert a dolgozók legyenek a családjukkal.

Mindezt elhatározzák annak ellenére, hogy maguk a dolgozók is jelezték: hiányozni fog az a jövedelem, amelyet a pihenőnapi munka többletdíjazásával keresnek. Figyelhetnének arra is, amit a kereskedő cégek mondanak: komoly bevételkiesésre számíthatnak, ami közvetlenül érinti a költségvetést is. Ha ugyanis x összeget (itt éves szinten milliárdokról van szó) forgalmaznak a vasárnap nyitva tartó üzletek, annak minimum 27 százaléka ÁFA formájában a költségvetést gyarapítja. Itt és most nem végeztem számítást arra, hogy egyéb állami bevételek (adó, járulékok stb.) mennyivel lesznek kevesebbek.

Ez a bevételcsökkenés pedig érzékenyen érintheti azt a bizonyos három százalékos hiánycélt. Már csak azért is, mert minden független gazdasági elemző műhely – hazai és nem hazai – azt hangsúlyozza, hogy a következő évben csökken a nemzetgazdaság teljesítménye. Ha pedig ez csökken biztosan csökken minden – úgymond – szociális kiadás az oktatástól az egészségügyön át a szociális ellátásig. Ennek pedig egyenes következménye az ország elnyomorodása, a már ma is elviselhetetlenül gyors ütemben növekvő szegénység.

Ez pedig olyan indulatokat fog gerjeszteni az országban, amelyet a kormány nem lesz képes kordában tartani. (Emlékeztetnék a 2004-es Szlovák éhséglázadásaira). Súlyosbítja a helyzetet, hogy az itthoni rasszizmus erősödésével valós a szomszédoknál már megtörtént események esetleges hazai megismétlődése. A szociális érzéketlenség – például a gyermekélelmezéstől milliók átcsoportosítása a sport területére – nagyon veszélyes politika.

Az is látszik az elmúlt hetek eseményeinek tükrében, hogy a tömeges tiltakozás sem téríti jobb belátásra a kormányt és a döntéshozókat.

Ez pedig elég szomorú jövőt vetít előre.

Ceterum censeo OV esse delendum!

HOL ÉLÜNK!?

Lassan egyre többen teszik fel maguknak (magukban) a kérdést az elmúlt napok döntéseinek és az azt magyarázó kommunikáció (lánynevén: kormánypropaganda) hallatán.

Azt a józan ész alapján mindenki elfogadta, hogy a közlekedésben érvényesüljön a „zéró tolerancia”, azaz: aki valamely jármű vezetésére adja a fejét, az ne fogyasszon alkoholt. Most ennek a konszenzuson alapuló szabálynak ad egy irdatlan nagy pofont a törvény, miszerint mindenkire vonatkozik a tiltó szabály, kivéve a kerékpárosokat.

Forrás: Internet

Nem is értem: a kerékpáros szervezetek se értettek egyet a szabályozással. Tekintsünk most el azoktól, kik a kiskertből vagy saját zsebkendőnyi szőlőjükből karikáznak haza mólésan, az ő véleményüket ez esetben nyugodt szívvel hagyhatjuk figyelmen kívül — saját testi épségük védelmében.

Nem is az okozza majd a bajt, hogy „Józsi bácsi” kapatosan billeg majd a kerékpárján a dűlőben, hanem az, ha kihajt a főútra és aláesik egy vétlen autósnak. Ekkor kezdődik majd a baj, hiszen ártatlan gépjárművezetőket vonnak majd vizsgálat alá, miszerint elcsapták a bringást, és ezért felelniük kell.

A rendőr pedig nem tud mit kezdeni a láthatóan karikázásra képtelen jóemberrel, hiszen az – ha botladozó nyelvvel is – de az arcába mondja a közegnek, hogy ő birtokában van annak a képességnek, hogy megülje a drótszamarat. A rend derék őre pedig nem tud mit csinálni, hiszen még arra sem lesz joga, hogy lebeszélje a piától túlzott önértékeléssel bíró delikvenst arról, hogy folytassa útját.

A legérdekesebb persze az, hogy a fogathajtót (akik, persze szám szerint jóval kevesebben vannak mint a bringások) továbbra is önmegtartóztatásra ítélik, pedig a kocsi elé fogott lovak sokszor jobban tudják a KRESZ-t, mint a hajtó!

Forrás: Internet

De ha már szép lassan lebontjuk a törvények és szabályok előírásait, akkor azon sincs mit csodálkozni, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlatilag helybenhagyta a budapesti önkormányzati és főpolgármester választással kapcsolatos FIDESZ-es elképzeléseket. Szóval hiába az alkotmány, ha azt meg akarják erőszakolni, akkor nosza, csak jól fogalmazzák. Hogy ez a demokráciát mennyire csúfítja és lehetetleníti el, az már egy másik kérdés, és a hatalom ezzel láthatóan nem is törődik.

Joggal vetődik fel a kérdés: meddig lehet ezt csinálni a magyar állampolgárokkal? Rosszul hangzó választ kell adni erre a kérdésre: nagyon sokáig.

Ezt jól illusztrálja mindaz, ami a szabadság-téri szoborral kapcsolatban történt az elmúlt hónapok során. Néhány száz elkötelezett (a történelmet ismerő, a mű átvitt értelmét és a mögöttes politikai szándékot átlátó) tiltakozó folyamatos jelenléte sem volt elegendő ok arra, hogy a kormányzat meggondolja magát. A szoborral kapcsolatos hatalmi propaganda azonban egy helyütt kisiklott. Nem volt a kormányzatban olyan tökös személy, aki ki mert volna állni egy hivatalos avatásra.

Ehelyett szánalmas mentegetőzés hangzott el arról, hogy az „elmúlt hetek” társadalmi vitáira hivatkozva a kormányzat eltekint a hivatalos avatásról.

Forrás: Internet

Bravó! Ez semmi mást nem jelent, mint azt, hogy maga a kormányzat is neccesnek ítéli a szoborral kapcsolatos eddigi magyarázatait. Nem mernek nyilvánosan kiállni a korábbi „elveik” mellett.

A szobor ügye egyébként a társadalom mélyrétegeit meg sem érintette, nagyon sokan azt sem értették, hogy mi ez a nagy felhajtás körülötte. De ez nem az ő hibájuk. Az elmúlt időszak történelemoktatása és –szemlélete, a propagandája egy egészen bornírt irányba fordította a tömegek ismeretszintjét. A tények, adatok semmibevétele a propagandában tovább erősíti a „magyarságtudat" megkérdőjelezhetetlenségbe és hibátlanságába vetett hamis hitet. Későbbi generációknak ez még igen sok problémát fog okozni!

A kormányzat minden intézkedése arról árulkodik, hogy fogalmuk sincs annak későbbi következményeiről. A jelen pillanatban jónak tűnő – klientúra építésre, azok kifizetésre alkalmas – intézkedések, törvények a későbbiekben óriási anyagi és erkölcsi károkat okoznak. Az egyik ilyen példaértékű döntés az 1500 hektárnál nagyobb gazdaságok megfosztása a földalapú támogatásoktól. A hivatalos magyarázat szerint ezeket az összegeket a családi gazdaságok (200–500 hektár) támogatásának növelésére használják majd fel. Már eleve ez is gondokat jelent, hiszen milyen alapon kap valaki többet? Másik óriási probléma az, hogy az Európai Unió támogatási rendszere arra épül, hogy bizonyos területnagyság alatt nem lehet gazdaságosan mezőgazdasági üzemet működtetni. (Ez természetesen függ attól, hogy az adott területen mit termelnek.)

Forrás: Internet - agraragazat.hu

Csak egy példa: a magyar sertéságazat a rendszerváltás óta küzd azzal, hogy nem képes olcsón termelni, nem versenyképes a nyugat-európai gazdákkal. Ennek a fő oka az, hogy a dán sertéstenyésztő rendelkezik 5-600 hektár szántóval, amin megtermeli a szükséges takarmány jó részét. A földalapú támogatásoknak köszönhetően az így előállított takarmány töredékébe kerül a piaci árnak. Az így előállított sertéshús persze olcsó. Magyar kollégájának (a kétséges TSZ privatizációknak köszönhetően) alig van, vagy egyáltalán nincs termőföldje, a takarmányt a piacról szerzi be (ÁFÁ-val drágítva), így az általa nevelt sertés sokkal drágábban kerülhet piacra. Eleve nem lehet versenyképes.

A kormány most még azokat a gazdaságokat is el akarja lehetetleníteni, amelyek a mai körülmények között is képesek nagy mennyiségű árutermelésre, megfelelő hatékonysággal. Mindez az „agrár oligarchák” elleni harc címén. Hogy ez néhány tízezer mezőgazdasági alkalmazott állásába fog kerülni, az senkit sem érdekel, a kormányt a legkevésbé.

Szóval: hol is élünk? Milyen ország az, ahol a kormány rombolja le a kibontakozás lehetőségeit? Milyen ország az, ahol a tiltakozást nyegle legyintéssel intézik el, és ha kell, az irracionális döntéseket törvénnyel szentesítik?

Ceterum censeo OV esse delendum!

MINISZTÉRIUMOK JÁRTUKBAN-KELTÜKBEN

Forrás: Internet - Viasat Explore

Kiszivárgott a kormány legújabb bornírtsága:  egyes intézményeket új helyszínre – mi több , más városba – helyeznek át. Egészen komolyan elkezdtem gondolkodni azon, hogy mi értelme lehet ennek a nagy nekibuzdulásnak. Valamiféle racionális érvet kerestem a tervezett intézkedések indoklására.

Nem sokra jutottam, de néhány dolog azért megfordult a fejemben.

Megszabadulni a már-már teherként jelentkező, szaktudással rendelkező tisztviselői kartól. Ha ugyanis egy minisztériumot leköltöztetnek egy vidéki városba, akkor abból az következik, hogy az alkalmazottak egy jelentős részének is költöznie kell, mert nehezen elképzelhető, hogy például egy felelős beosztásban levő – mondjuk – főosztályvezető napi négy órát utazgasson jelenlegi budapesti lakása és – szintén a példa okán – Debrecen között.

Ez a humánpolitikai probléma máris több szálra bomlik, hiszen két megoldás lehetséges: vagy adnak a köztisztviselőknek szolgálati lakást, vagy nem. Ha nem adnak, akkor kénytelen lesz eltűrni az utazgatással járó procedúrát, ami hosszú távon nem tartható, előbb utóbb a delikvens munkájának rovására megy. A másik eset, hogy maga a köztisztviselő nem vállalja a költözést, hiszen nem biztosított a családtagok (feleség munkája), a gyerek se igen szeretne új közösségbe kerülni, esetleg elszakadni tanulmányaitól. Ebben az esetben a köztisztviselő lemond, de ugyanerre jutunk az előző esetben is, csak akkor a munkáltatója köt útilaput a talpa alá.

Mind a két esetben megvalósul az, ami a mögöttes szándék lehet, szakembereket eltávolítani az állami apparátusokból, és azok helyeit a saját klientúra tagjaival feltölteni.

Forrás: Internet - Varánusz

Egy másik olvasat szerint a kormányhoz közeli vállalkozások már-már kifogynak az állami megrendelésekből, felépült már minden stadion, nincs olyan beruházás a láthatáron, amiből búsás hasznot lehet kitermelni. Nosza, itt a lehetőség, hiszen az intézmények áttelepítése lökést adhat a saját oligarchák cégeinek. Új irodaépületeket kell gründolni – vagy ha nem is újakat, de a meglevőket az igények szerint átalakítani, átépíteni –, új infrastruktúrákat lehet kiépíteni. Mert azt azért minden magyar állampolgár tudja, hogy az államigazgatás ma már nagymértékben függ olyan apróságoktól, mint a számítástechnikai hálózatok, a kormányzati kommunikációs összeköttetések stb.

Tehát ha egy intézmény költözik, akkor bizony ki kell építeni nagyon sok mindent, lehetőleg nagyon sok pénzért. Mert mégsem maradhat például a Honvédelmi Minisztérium kommunikáció nélkül, nem célszerű visszatérni a postagalambokra.

Így aztán megnyílhatnak a pénzcsapok.

Harmadszorra azon is el lehet gondolkodni – elég csak ránézni kis hazánk térképére –, hogy Magyarországon mind a közlekedés, mind az egyéb közszolgálati hálózatok sugaras kiépítésűek, és a középpontban a főváros áll. Évszázadok alatt alakult ki e rendszer, azt másfél év alatt nem igen lehet megváltoztatni. E szerkezetnek köszönhetően a polgár igen elgondolkodik majd, hogy egyáltalán útnak induljon-e ügyeit dolgait intézni az ország másik felére. Ha egy soproni gazdálkodónak a földművelésügyi tárcánál van dolga, már napjainkban is két-három órába telik, míg elér a Kossuth térre. Ha ez a közigazgatási egység leköltözik Kecskemétre,a fenti atyafi még hozzátehet másfél órát az utazáshoz és még tízezer forintot a költségeihez.

Forrás: Internet - Timelord

Ne induljon el a polgár ügyet intézni csak úgy! Micsoda dolog az! Maradjon a helyén! Lehetőleg minél bonyolultabbá, drágábbá és elérhetetlenné kell tenni az államigazgatást a polgárnak, hogy az életkedve is elmenjen attól, hogy belefogjon bármibe.

A szép új világban egyetlen dolog érvényesül csak: minél többet le lehessen húzni az államról (mert más balek nincs, aki fizet) és annak polgárairól. Persze közben lehet azt mondani, hogy a költségvetésben nincs pénz olyan „felesleges” dolgokra, mint: oktatás, kultúra, egészségügy, szociális háló.

A kormány a jelek szerint teljesen felesleges dolgokra kíván erőt, energiát fordítani. Nem igazán hallottam ésszerű érvet a tervezettekkel kapcsolatban. Az ellenzék első reagálásai pedig – el akarják Budapestet lehetetleníteni, súlytalanná tenni – elég erőtlenek.

Ceterum censeo OV esse delendum!

ORDÍTANI! BELE A SZÉLBE!

Forrás: Internet

Írni kellene, de minek!? Írhatnánk arról, hogy a hatalom hogyan foglalja el sumák módon egyre nagyobb részeit életünknek. Elemezni lehetne, hogy a lehetetlen és bornírt gazdasági döntések hogyan teszik tönkre a következő generáció életét (lásd: paksi bővítés). Lehet írni arról, hogy mekkora mókusvakítás az ingyenes készpénzfelvétel (lásd: bankok intézkedései). Emlékeztethetünk arra, hogy hatalom gátlástalanul osztja fel a hazai piacokat kliensei javára (trafikok, kaszinók, államiföldek bérleti jogai).

Írhatunk és említhetünk még sok mindent. Mindez azonban úgy száll el a közvélemény nyilvánosságában, mint egy gyors fecske. Látjuk ugyan, de nehezen követjük cikázásait. Egy idő után már nem is érdekel, mert meg sem tudjuk különböztetni egyik madarat a másiktól.

Forrás: Internet

Ez a blog is ilyen! beszélünk a körülöttünk fellelhető őrültségekről, kiabálhatunk arról, hogy jogaink és szerzett járandóságaink kerülnek veszélybe vagy tűnnek el. Mindennek szinte semmi értelme.

A társadalom ugyanis nem reagál (itt és most kicsit ellentmondok korábbi írásomnak), de bocsájtassék ez meg, mert igen nehéz leszámolni azzal az ideával, miszerint az emberek képesek logikus gondolkodásra akkor, ha ezt mindennapi gyakorlatuk és tapasztalatuk meg is erősíti.

Ez a társadalom valahogy hibásan működik. Ám ez nem új keletű.

Ahogyan 1956 után is a magyar társadalom „belesímult” Kádár rendszerébe, úgy várható most is hasonló az Orbán-rezsimmel kapcsolatban. „Alámerülni és kibekkelni” – mondotta volt néhai Antall József. Csak az a baj, hogy az a bizonyos „átkos” diktatúra igyekezett a tömegeket „megvenni”, életszínvonalukat emelni, az adott rendszer határait feszegetve „kis szabadságokkal” lekenyerezni a lakosságot.

Forrás: Internet, Múlt-Kor portál

A mostani hatalom erre nem vesz fáradságot. A kádári szlogen: „aki nincs ellenünk, az velünk van” kifordul a mostani gyakorlatban: „aki nincs velünk, az ne is legyen” formulára.

A tiltakozásokat egész egyszerűen leradírozzák, nem veszik figyelembe. Így teljesen feleslegesnek tűnik minden tiltakozás. Hiába szólalnak meg egyes ügyekben civilek, tudósok, művészek, a normálisan gondolkodó emberek, ennek láthatóan semmiféle eredménye nincs. A hatalom semmi mást nem ismer el, csak a saját ötleteit, gondolatait, még akkor is, ha azok nem csak itthon csapják ki sokaknál a biztosítékot, de nemzetközi visszhangja sem kedvező. Sorolhatnánk a legkülönbözőbb példákat az alkotmányozástól a bíróságok átszervezésén át a szövetségesek lealázásáig. Ez utóbbi pedig különösen azért érdekes, mert milyen dolog az, hogy azt gyalázom, aki enni ad, és finanszírozza a klientúra bevételeit (lásd: Agrártámogatások európai rendszere, amely a nemrég földhöz jutott csókosoknak akkor is jelentős összegeket biztosít, ha keresztbe szalmát sem tesznek birtokaikon.)

Forrás: Internet

Nagy valószínűséggel Mari Néni Kukutyinban nincs tisztában sem az uniós támogatások rendszerével, sem a politika más kisded játékával. Ám azt hallja a kormány uralta médiumokból, hogy mostan mindenki összeesküszik ellenünk, és a magyar nem hagyja magát. Mari Néni arról sem tud – vagy ha tud is, de nincs forrása (pénze) rá –, hogy tájékozódhatna számos más helyről is. Lehet előfizetni az internetre, ahol legalább szembesülhetne más véleményekkel is. Ám Mari Néninek nincs lehetősége erre, mert szűkös fizetéséből erre nem telik. Hiába csökkentik a rezsijét, azt nem igazán érzékeli, mert már régen lecsökkentette energiafogyasztását olyan szintre, ahol a csökkentés szinte már nem is látszik. A közmunkából származó jövedelme pedig a mindennapi étkezésre sem elég, nemhogy az internet és a kommunikáció luxusára.

Így aztán a hatalom azt mond, amit akar, azt hazudik, ami érdekeit szolgálja. Az így elhülyített sokaság pedig rohan a „magyar csapatba” és a buzdító szavak erejének hatása alatt vidáman sorakozik fel a vezér mögött.

Nagyon hasonlatos ez a kádári konszolidációra, amikor a tömegek manipulatív befolyásolásával sorakoztatták fel az embereket a „szocializmus ügye” mellé. Aki féltette apró előjogait, a kádári rend kispolgári gyarapodásának eredményeit, az elfogadta a rendszert. Nem volt mellette, de nem volt ellene sem. Abszolút ideális helyzet a hatalom szempontjából.

Csak azt nem értem, hogy ha egy ország negyven év után megunta ezt a rendszert, és képes volt valódi demokráciának ható intézményeket és életvitelt kialakítani, akkor mi a fenének ujjong azért, ha visszatérnek a negyedszázaddal ezelőtti idők gyakorlata?

Ceterum censeo OV esse delendum!

SAJÁT HÜLYESÉGÜNK RABJAI VAGYUNK

Megint elhanyagoltam a blog írást. Mindez persze magyarázható lehetne lustasággal vagy fásultsággal is, de nem mentegetőzöm! A lényeg az, hogy az elmúlt két hét alatt csak kapkodtam a fejem a nyilvános kommunikációban megjelenő bornírtságok okán. 

De tényleg! Miért van az, hogy az emberek jó része hajlamos egy idő után magáévá tenni bármi ostobaságot, amit nap, mint a fejéhez vágnak, és amiről a kezdetek kezdetén is tudta, hogy alapjaiban nem igaz?

Csak néhány dologra hívnám fel a figyelmet, ami úgy látszik, kiesik az emlékezetből. A Takarékszövetkezetek einstandja kísértetiesen hasonlít a magán-nyugdíjpénztárak ügyére. Az állam ismét olyan vagyonra teszi rá a mancsát, amit nem maga gründolt össze, mi több semmi köze hozzá. Az elfogadott – a köztársasági elnök aláírására váró – törvény több olyan passzust is tartalmaz, mely megfosztja e bankok tulajdonosait (szövetkezeti részjeggyel rendelkező tagjait) jogaik gyakorlásától, mi több még arról is rendelkezik, hogy a betétesek pénzét is visszatarthatják speciális körülmények között. Az, hogy mi a speciális, azt az új többségi tulajdonos, az állam dönti el.

Ez gyökeresen ellentmond a még a hatalmon levők által, maguknak szánt Alaptörvény előírásainak is — már ami a magántulajdon sérthetetlenségét illeti. Hogy is van ez? Eszembe jut a régi mondás a szocialista tulajdonról: „Ami a tiéd, az az enyém is, ami az enyém, ahhoz neked semmi közöd!”

Hová lettek a milliárdok a nyugdíjpénztárakból? Tudom a kérdés költői, hiszen azt már a mostani gazdasági miniszter is elismerte, hogy ez a pénz már nincs meg, nem is fog sohasem a tagok virtuális számlájára kerülni.

Mint ahogyan az sem ütötte ki a biztosítékot, hogy totálisan megváltozott a családjogi rendszer is, amit nagy bölcsen összekötöttek a szociális ellátó rendszer „reformjával”. Így manapság az a delikvens, aki munkanélkülivé válik, és pechére a gyereke vagy más közvetlen hozzátartozója külföldön dolgozik, három hónap után semmiféle ellátásban nem részedül. Külföldön dolgozó rokonának, családtagjának kell eltartania.

Mint ahogy az sem keltett különösebb hullámokat, hogy a tartósan külföldön dolgozó (fél évnél hosszabb ideig) magyar állampolgárnak le kell adnia a személyi igazolványát. Ez már csak azért is igen különös, mert az Európai Unió területén ezt az okmányt (a schengeni határok között) útlevélként is elfogadják. A cél valószínűleg az, hogy ezeket az embereket egyszerűen „kitagadják” az ország politikai közösségéből, hiszen ha nincs itthon, akkor ne is gyakoroljon semmilyen jogot, amelyet egyébként gyakorolhatna. De nem csak az állampolgári jogokról van szó. Minden itthoni ügyintézéshez szükséges a személyi igazolvány, még egy egyszerű banki művelethez is.

És ez csak a jéghegy csúcsa!

Nem értem továbbá a regnáló törvényhozást sem. Egyre-másra hozzák az ostobábbnál ostobább törvényeket anélkül, hogy annak következményeivel számolnának. Amikor aztán a nem várt következményekkel szembesülnek, bután néznek maguk elé, és másról kezdenek beszélni! Mint az a híres Bodóné, akitől a vászon árát  kérik.

Így jártak az egykulcsos adóval, így jártak a költségvetés adósságának százalékos meghatározásával. Az Orbán-kormány az Alaptörvény elfogadása óta van alkotmányos mulasztásban (ezen semmit sem változtat az, hogy felismerve a malőrt, gyorsan módosították az alaptörvény e passzusát, néhány év laufot biztosítva maguknak), miközben folyamatosan növeli, illetve a 2010-es szinten tartja az államadósságot. Az újabb kötvénykibocsátással pedig 10 évre adósítják el az országot piaci kamatozással. Következő nemzedék legyen a talpán, aki mindezt ki tudja termelni.

És mindezt úgy állítják be, hogy az ország jól teljesít! Az emberek jelentős rész meg el is hiszi!

Beteljesedni látszik Einstein mondása, miszerint: „Két végtelen van: a világmindenség és az emberi hülyeség, bár az előbbiben nem vagyok biztos!”

Az ellenzék meg azzal van elfoglalva, hogy egy esetleges választási siker (vagy kudarc) után ki kerüljön a húsosfazék közelébe.

Ceterum censeo OV esse delendum!

ABSZURDISZTÁN

Volt már ilyen címe a bejegyzésemnek. Akkor azt hittem (ó, balga lélek!), hogy nincs lejjebb. Később rá kellett jönnöm: van! Mi több: még a mainál is lesz lejjebb!

Nem kell itt részletesen felidézni az elmúlt hét dolgait, hiába szakította azt meg a szentlélek ünnepe (pünkösd), ez láthatólag semmiféle hatással nem volt politikai elitünkre, amely vindikálja magának a kétharmadot.
A Nemzeti Együttműködés Rendszerének vezetője szánalmas elszólással ment neki a német kancellárnak. Láthatóan meg sem értette, hogy a lovasságról szóló idézet milyen – német – kontextusban hangzott el. Mert az emlegetett mondat éppen kis hazánk érdekében hangzott el, lehűtendő a német ellenzék radikálisabb követeléseit.
Deja vu érzésem vagyon. A helyzet kicsit hajaz az öszödi beszédre, ahol szintén sikerrel alkalmazták a kijelentések kiragadását adott szövegkörnyezetből.
A magyar választó meg ismét megeszi ezt a felmelegített falatot, mert megint felül a hatékony hatalmi propagandának. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Dunst Eszter levele a német kancellárnak.
Hasonlóan bornírt a nemzeti együttműködés főrendezőjének elszólása a Belvárosi Polgári Szalon rendezvényén. Ne részletezzük, hogy kik – Ungvári Tamástól Kulka Jánosig – és milyen módon kérték ki maguknak mindazt, ami ott elhangzott. A lényeg az, hogy Kerényi Imre még elnézést sem kért, mindössze annyit reagált a felzúdulásra, hogy ezt „magánemberként” fogalmazta meg.
Na ezért élünk abszurdisztánban. Ezeknek az embereknek – akik ilyen-olyan magasabb vagy alacsonyabb sarzsit viselnek a közéletben és a hatalomban – gőzük sincs arról, hogy miként kell egy politikusnak vagy közéleti személyiségnek viselkednie, nyilatkoznia.
Ez a „nem tudás” pedig szándékos. Abból fakad, hogy a hatalom torzítja a felfogást. Gátlástalanná és meggondolatlanná tesz.
Márpedig ha a hatalmon levők elvesztik a kontrollt, akkor bizony lesz még lejjebb. Hiszen ekkor bármely bornírtságot törvénybe lehet iktatni. Újra elő lehet venni valami ostobaságot – mint legutóbb néhány tucat „III/III-as nyugdíjpótlékát” –, amivel el lehet terelni a figyelmet. Aztán ezeket a figyelemelterelő marhaságokat fel lehet emelni a hivatalos politika rangjára, mi több, a törvényhozás szintjére. Így aztán be lehet teljesíteni az egypártrendszer összes hagyományát. Semmi sem akadályozza meg őket – mert az ész- és logikai érvekre fittyet hánynak –, hogy a továbbiakban felelősségre vonják azokat akiknek volt piros nyakkendőjük, netán egyetemi KISZ-alapszervi titkárok voltak, vagy egyáltalán 1989 előtt valamilyen állami állásban regnáltak. Azt csak félve jegyzem meg, hogy abban az időben minden „állami” volt. Ergo egy egész ország dolgozott az átkos kádári „kommunista” diktatúra fennmaradásán.
Bornírt ez a gondolkodás, és az eredménye Abszurdisztán,
Egyetlen eredménye lehet ennek: messzi földről látogatják majd vállalkozó szellemű turisták ezt a földet, rácsodálkozni annak viszonyaira és furcsa lakóira.

Ceterum censeo OV esse delendam!

TÍZ SZÁZALÉK REZSI

Megest jól megvezettek bennünket!

A kormány hangzatosan bejelentette, hogy 10 százalékkal csökkentette a rezsiköltségünket. Csakhogy ez a mínusz tíz százalék valahogy az istennek sem akar megjelenni a számlákban. Mert a kommunikáció csak a százalékokról szólt, azt egy szóval sem említette, hogy minek a tört részéről van szó!

Aki megkapta ebben a hónapban a számláit, az szembesülhetett vele. Például a decemberi számla végösszege 5012 forint volt, míg a januári számla (fizetendő február 03-ig) 5156-ot kóstált. Nem változott az egy kilowattórára jutó energiaköltség sem. Mind a két számlán 20,5600 Ft/Kwh szerepel. Hasonlóan nem változott az egyéb díj, így a rendszerhasználat után fizetendő 16,0810 Ft/Kwh sem.
Egyetlen dolog változott a számlán: a vége, ahol az alábbi szöveg szerepel: „Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton tájékoztatjuk Önt arról, hogy 2013. január 1-től a villamosenergia-számlánkban a nemzeti fejlesztési miniszter 78/2012. rendelete értelmében megváltozott egyetemes szolgáltatási díjtételeket, illetve a 1092/2012 MEH határozat szerint módosult rendszerhasználati díjakat érvényesítjük.”
Ez, idáig rendben is lenne, ha maga a számla tartalma nem mondana ellent mindennek. Persze már itt kiderül a turpisság, hiszen, nem az energia valós áráról, hanem csak a rendszerhasználati díjakról szól a tájékoztatás. A számlán ezekkel ellentétben a rendszerhasználati díj egy jottányit sem csökkent, hiszen azt a fogyasztáshoz kötik, azaz decemberben és januárban is 16,0810 Ft/Kwh díjat számláztak.
Erről ennyit!

A szöveg persze megy a médiában, de ezt ma már normális ember nem veszi komolyan.
Csak azt nem értem, miért gondolja a kormányzat, hogy minden tény ellenére elhiszem, amit sulykolnak. Ennyire hülyének nézik a lakosságot, aki a fent említett idézet után elhiszi, hogy csökkenek a költségei?
De lássuk a két idézett rendelkezést.
Az első idézett rendelkezés értelmében Budapesten az A1 kategóriás fogyasztónak (1350 Kwh éves fogyasztás) 18,92 Ft + 1,316 Ft/Kwh árat számolhat fel a szolgáltató. Ez, 20,236 Ft/Kwh, ami a korábban számlázott összegnél 0,141 Ft/ Kwh-val olcsóbb. Innen már az általános iskolai számtan következik, amiből megállapíthatjuk, hogy a rendeletben meghatározott összeg és a ténylegesen számlázott díj között mindössze 2,0048 százalék különbség van.
Szerintem a kerekített két százalék nem egyenlő tízzel!
A másik rendelet szerint ismét más összegeket kapunk. De még az Elmű honlapján is más összegek szerepelnek. Szóval kedves olvasóim, akkor ki van itt átverve? Természetesen az átlagember.
Mindezek alapján mindenki döntse el maga: a havi rezsije csökkent-e egytizedével.

Ceterum censeo OV esse delendam!

ABSZURDISZTÁNI TUDÓSÍTÁS

Felébredtem. Kinéztem az ablakon, ugyanaz a kép fogadott, mint tegnap vagy azelőtt. A szokásos reggeli botorkálás a kávéfőző irányába. Szinte ugyanazzal a mozdulattal kapcsoltam be a rádiót is. Na, ekkor kezdődtek a bajok. Először csak azt hittem, hogy álmodom, minden külső jel ellenére nem ugyanabban az országban ébredtem, mint ahol nyugovóra tértem.

Forrás: Internet

Aztán rájöttem, hogy — tényleg! Ez már nem az az ország. Ez egy másik. Ez Abszurdisztán. Mert európai országban miként fordulhat elő – a XXI. század második évtizedében –, hogy egy kormányzat szánt szándékkal lerombolja a saját jövőjét. Sőt, nem csak a sajátját – mert azzal mindenki egyet is értene –, hanem az egész társadalomét.
A legutóbbi agyament ötletük, miszerint a felsőoktatásban az államilag finanszírozott helyek számát tízezer-ötszázra csökkentik, nem más, mint a jövő adófizetőinek szándékos és előre megfontolt csökkentése. Ennek eredményeként jelentősen csökken a képzett munkaerő – illetve az olyan kiművelt emberek – száma, akik a mindenkori változó körülményekhez igazodva képesek lesznek saját egzisztenciát építeni, és ezzel hasznos tagjaivá válni a közösségnek.
A felsőoktatásból kivont források most talán napi előnyöket hoznak, az állami költségvetésnek kevesebb a kiadása, és a fogyatkozó forrásokkal „kézben lehet tartani” az egyetemek körül csoportosuló értelmiséget, szakembereket. Ez a politika azonban öngyilkos cselekvés. Hasonlatos ahhoz, mint amikor levágjuk az aranytojást tojó tyúkot. Igaz, hogy egyszer jóllaktunk, ám a jövőnk egyszeriben kilátástalan lett.

Forrás: Internet - Nagycsaládosok Egyesülete

Mint ahogy ez a kormányzat ezzel az oktatáspolitikával pontosan azokon rúg egy nagyot, akiket eleddig példaként állított a társadalom elé: a nagycsaládosokat. Most mondhatja mindenki, hogy a több gyermeket nevelő szülők számos állami támogatást kapnak. Csakhogy, ez a fajta támogatás és adókedvezmény éppen arra elegendő, hogy a most cseperedő lurkókat viszonylag normális szinten lássák el. A jövőre ebből a támogatásból nem futja.
Matematika ez kérem! De lássunk egy minden szempontból kitalált, ám a mai jogszabályoknak és támogatási rendszernek megfelelő családot. Adott két „középosztálybeli” szülő, akik jövedelemként összedobnak havi nettó félmillió forintot. Három gyermeket nevelnek. Az egyik most kezdi az ötödik osztályt, a második a gimnáziumot, a harmadik meg éppen érettségizik. A gyerekek ráadásul jól is tanulnak, mindegyik ácsingózik valamiféle felsőbb végzettségre. A szülők ebben az esetben tördelhetik a kezüket, mert igen kicsi az esélye annak, hogy legnagyobb gyerekük – aki szerencsére műszaki érdeklődésű – bejusson az államilag dotált helyre.

Forrás: Internet

Ha nem jut be, úgy – egyeteme válogatja mennyi – borsos tandíjat kell fizetniük még abban az esetben is, ha elcsípnek egy féldotált helyet. (Igaz ugyan, hogy ebben az esetben biztosak lehetnek abban, hogy gyerekük itthon marad, mert erre a kötelezően előírt szerződés kötelezi.) Ha ez utóbbi se sikerül, akkor bizony még mélyebben nyúlhatnak a pénztárcájukba, és akár félmillió forintot is kipengethetnek szemeszterenként (öt havonta), azaz az iskoláztatás egymillióba kerül évente. Ez pedig a családi jövedelemből 83 ezer forintot visz el minden hónapban. Ha a második gyerek is belép a felsőoktatásba, akkor ez már (a fentiek szerint) havi 160 ezer. Mivel a gyerekek között nincs nagy korkülönbség, a harmadik gyerek főiskolai tanulmányainak kezdetén már 240 ezret kell fordítaniuk tandíjra, ami a családi jövedelem fele. (Ha netán valamelyik mostani lurkó orvosnak szeretne tanulni, akkor bizony az ő oktatási költsége egyedül több mint testvérei tandíja.)

Mit tehet ilyenkor egy szülő? Mit tehet a család? Az első és legelfogadhatatlanabb döntés, hogy a gyerek nem tanul tovább. A másik döntés, hogy hitelt vesznek fel (diákhitel). Ez átmenetileg jó ötletnek bizonyul, azonban van egy óriási buktatója: A hitelt akkor is fizetni kell, ha a gyerek a diploma kézhezvétele után nem jut munkahelyhez. Azaz a teher nem múlt el, csak időben kitolódott, súlyosbítva a még oly kedvező kamatterhekkel is. A harmadik verzió, hogy a fiatal – felhasználva uniós állampolgári státusát – külföldön tanul tovább. Ez ugyan szintén komoly terhet rak a szülőkre, de ez még mindig kevesebb, mint ha gyerek egy hazai, de a lakóhelytől távol eső egyetemen tanulna.
A fiatalok szempontjából pedig egyszerű a képlet. Ha a szülőknek mindenképpen komoly áldozatokat kell hozni azért, hogy tanulhassanak, akkor inkább vállalják a külföldi tanulást, mert ott a hazainál lényegesebben jobb körülmények között tehetik azt. Arról nem is beszélve, hogy az ott megszerezhető – Bourdieu-i – kapcsolati tőke eleve nagyobb lehetőségeket kínál, mint a hazai félázsiai röghöz kötés.

Mindennek az eredménye pedig 10-15 éven belül katasztrofális lesz. Hiányozni fognak a felsőfokú képzettséggel rendelkező munkaerők. Nem lesz elég orvos, tanár, mérnök, közgazdász, bölcsész (akinek a tudását a gazdaság és az államigazgatás számos területe igényli). Ellenben lesz több ezer érettségizett, esetleg valamiféle szakmával rendelkező fiatal, akik nagy része állástalanul fog csellengeni, és még 30 éves korára is arra szorul, hogy eltartsák a szülei.

Szép kis kilátások…..

Abszurdisztán vezetőit azonban mindez láthatóan nem érdekli. Valamiféle lila ködben élnek, amelyet saját maguk gerjesztenek, amitől képtelenek tisztán látni a valóságot és a bennünket körülvevő világot!
A megoldás: el kell oszlatni a ködöt, és elzavarni mindazokat, akik ezt gerjesztik.

Ceterum censeo OV esse delendam!

HOL ÉLÜNK? — DE TÉNYLEG!?

Az elmúlt hét második fele olyan dolgokat produkált a magyar közéletben, ami minden egészségesen gondolkodó állampolgárban ki kell, hogy verje a biztosítékot.

Forrás: Internet

Azzal kezdhetjük, ahogyan a miniszterelnök reagált a luxemburgi bírósági ítéletre. A „döglött kutyát vágtak fejbe” már csak ezért is szerencsétlen mondat, mert egy kormányfőnek disztingválnia kellene, és valamelyest diplomatikusabb kifejezéseket kellene használnia.
Úgy van ez, mint a gyereknél: ha megszidod, még neki áll feljebb. Komoly nevelési probléma, hogy meg kell egy magyarázni neki: viselje tettének következményeit. A magyar miniszterelnök most pontosan úgy viselkedik, mint aki nem látja be, hogy korábbi döntése nem helyénvaló. Még azokat hibáztatja, akik ezt felróják neki.
Hasonló Kósa pártelnök-helyettes reakciója, az Európai Unió Bizottságának döntésével kapcsolatban. Mindenáron meg akarja magyarázni, hogy téved a bizottság, és Olli Rehn bejelentése nem más, mint az említett személy belenézett a kávézaccba.

Forrás: Internet -- Szegedma.hu



Kósa Lajos az ATV Szabad Szemmel című műsorában arról próbálta meggyőzni a nézőket, hogy mégiscsak felháborító, hogy a EU pénzügyi biztosa mindenféle aggodalmának ad hangot a 2014-es költségvetéssel kapcsolatban, amikor senki sem tudja, hogy mi is lesz abban az esztendőben. Meg különben is, miért abajgatják a magyarokat, amikor az uniós bürokratáknak öt százalékos bérfejlesztést ad az unió, miközben kevesebb az infláció.
Ez az érvelés egész egyszerűen nevetséges. Hasonló ahhoz, hogy azért nem randizom az egyébként csinos szomszéd hölggyel, mert annak a nővére sokat költött a szemközti boltban. Körülbelül ennyi az összefüggés a magyar költségvetés és az uniós alkalmazottak bére között.
Az uralmon levő párt elnöke fenntartások és gondolkodás nélkül mantrázza mindazt, amit kuszaszemű gazdasági miniszterünk – főnöke nyomására – szajkózik.
Az átlagnéző meg csak néz ki a fejéből, és nem is érti, mi történi e hazában?
Egyre nagyobb elkeseredéssel veszi tudomásul, hogy sokkal hülyébbnek nézik, mint amilyen a valóságban, és ezt még gátlástalanul az arcába is vágják.
Ez pedig két következménnyel jár.
Az első következmény, hogy a normálisabb polgárokban egyre gyűlik az elégedetlenség, és látványosan elfordulnak a politikától, átengedve a terepet azoknak, akiknek még van energiájuk kinyitni a szájukat.

A másik következmény pedig az, hogy az elfásult közvélemény még az igazán fontos dolgokat is kezdi elhanyagolni, így közönyével ad teret a szélsőségeknek. Erre jó példa volt a pénteki – a nőszövetség által szervezett – megemlékezés, ahol az 1944-es nyilas terror áldozataiért gyújtottak gyertyát néhány tucatnyian a Duna parton a Cipők-nél.
Felháborítóan kevesen vettek részt a rendezvényen. Csak egyetlen ellenzéki párt képviselői jelentek meg – és néhány közéleti személyiség. A parlamenti pártok – bár fennen hangoztatják demokratikus elkötelezettségüket – többsége távol maradt. Nem tartotta fontosnak, hogy megemlékezzen az életüket áldozó százakról.

A problémát abban látom, hogy ha a társadalom ilyen közömbös e témában, akkor miért csodálkozunk, hogy ordas eszmék jelenhetnek meg (sőt még a parlamentbe is bekerülnek). Az egyik szónok megfogalmazása szerint kis hazánk a szélsőjobb eszmék melegágya, ahonnan kisugárzik ez egész Közép-Európába. Akkor túlzásnak éreztem a kijelentést. Mindezt felülírták a varsói események, ahol a szélsőjobbos randalírozásba a magyar „delegáció” is belekeveredett.
A normális magyar polgár ilyenkor lehajtja a fejét, és szégyenkezik….

Ceterum censeo OV esse delendam!

GAZDASÁGI SZAKEMBEREK ÉS A KORMÁNY

Kis magyar abszurd

Tegnap két gazdaságpolitikai konferenciára is sor került Budapesten. A nagyobb érdeklődést kiváltó esemény a Portfolio által rendezett Budapest Economic Forum volt a budai Hiltonban, a másik pedig a Republikon Intézet konferenciája az A38-on.


Forrás: Internet

 Mindkét esemény szinte azonos tematikával tárgyalta a hazai gazdaság helyzetét, lehetőségeit. Mindkét eseményen megkerülhetetlen volt az IMF-megállapodás kérdése. A hazai és meghívott külhoni elemzők is igen borús képet festettek a jövőről, és a kormánnyal ellentétben nem igazán rajzoltak rózsás képet az elkövetkező évekről.
A lényeg – ez egyébként Kákosy Csaba szájából hangzott el –, hogy a magyar gazdaság elvesztegetett 10 esztendőt. Mindez azt is jelenti, hogy várhatóan 2014-ben a hazai GDP a 2006. évi szinten lesz. A fogyasztás ebben az időben a 2003-as szintre csökken, míg a beruházások az Orbán-kormány utolsó évében a 2000. év szintjére esnek vissza.

Mindez igen riasztó jövőkép.



Forrás: Internet

 A Hiltonban ugyanakkor Varga Mihály arról biztosította a jelenlevőket, hogy az IMF-megállapodás szinte az utolsó szakaszba jutott. Bár a jegybank elnöke korántsem osztotta ezt a véleményt, valós képet festett. Ugyanezt tette Bajnai Gordon volt miniszterelnök is.
Az egyszerű olvasó csak kapkodja a fejét a sok okosságtól, és csak nagyon kevesek értik is meg, hogy miről is szól mostanában az életünk. Hogyan juthatott az ország ebbe a helyzetbe az elmúlt évtizedek alatt?
Valahogy soha sem néztünk szembe a valósággal. Ian Stewart (a Deloitte vezető közgazdásza) tartotta a tükröt. Sajnos nem szép képet látunk benne. A kívülálló perspektívája ugyanis mindig objektívabb, mint az a kép, amelyet magunkról képzelünk. Mondhatjuk még ezt akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy adott elemző esetleg az értékelésbe saját érdekeit is beleszövi.

A valóság azonban mindent felülír!

Olyan komédiának lehettünk tanúi az elmúlt napon, amit éles eszű szatíraszerzők is csak véres verejtékkel képesek kiizzadni magukból. Matolcsy György pedig mindezt szinte csípőből – mint egy vadnyugati cowboy – lőtte a szemünk közé. Rögtön el is indult forint – kifelé az országból és a saját zsebünkből is – lefelé, de később visszatért ma reggelre a 277,92-ről 278,18-ra. Az, hogy végül is ki fogja fizetni ezt a 367 milliárdot, abban ne legyen senkinek se kétsége: a lakosság. Vagy annak legalább is a nagyobbik fele. Mert azokat a megszorításokat, amelyekkel ismét a „multikat” akarják megszorítani, azok egy-kettőre a mi pénztárcánkat fogják üríteni.
És még csak nem is ez ebben a legszomorúbb. Hanem az, hogy ez a gazdaságpolitika legalább 10 évre vágja el a fejlődés lehetőségét a hazai gazdaságban.

Milyen jövőt várhatunk?



Forrás: Internet - Rebublikon.hu

 Ezt a kormányt leváltani kívánó ellenzék – minden gyerekbetegsége dacára – politikailag esetlegesen sikerrel járhat 2014-ben. Ez azonban, a hitelt érdemlő elemzők szerint – szinte semmit sem változat a dolgokon, hiszen a rendszer, az marad. Azt csak kétharmaddal lehet megváltoztatni. Ez pedig sajnos – a mai állás szerint, ha az ellenzék nem mozgósítja minden erejét, és éri el a kétharmadot – változtathatatlannak tűnik. Azaz: egy esetleges új kormánynak olyan kicsi lesz a mozgási lehetősége, esélye arra, hogy valamiféle átlátható és hatékony gazdaságpolitikát dolgozzon ki, hogy az szinte szót sem érdemel. Mindezeket alátámasztják az elmúlt hónapok felmérései is.
Itt az ideje, hogy a választópolgárok elgondolkodjanak: mit akarnak? Folyamatos lecsúszást, eddig elért eredményeik felélését, a jövő nemzedék kilátástalanságának fokozását, vagy képesek lesznek belátni, hogy olyanokra adták a voksukat 2010-ben, akik nem teljesítették a polgárok elvárásait, és mint elefánt a porcelánboltban összezúztak mindet, amit elértek!

Ceterum censeo OV esse delendam!

MATOLCSI HÉT PONTJA

Forrás: Internet

Úgy látszik a valóság betört a magyar döntéshozókhoz. Véglegesen szembe kell nézniük azzal a gazdasági környezettel, ami hazánk mozgásterét meghatározza. Nem más ez, mint az eddigi „unortodox” politika kudarca. Persze a mai kormány szerint szó sincs semmiféle „megszorításról”, hiszen ezt a szót kiiktatták a politikai diskurzusból. Ám mi másnak tekinthetjük azt a csomagot, amelyet kuszaszemű gazdasági miniszterünk bejelentett.

A jövő évi költségvetés gyors beterjesztése gyors kiigazítást követelt. Már csak azért is, mert a légvárakra épített stratégia látványos vereséget szenvedett.
Az, hogy a hiánycélt felfelé módosították, az közvetlen összefüggésben van azzal, hogy a hazai gazdaság nem teljesítette a – szakértő közgazdászok által elve kifogásolt – növekedési tempót. A bejelentett 397 milliárdos „kiigazítási program” azonban – már most látszik – nem képes orvosolni a bajokat.


Forrás: Internet - VG.hu

 A 133 milliárdos zárolás a költségvetésben – amely elsősorban a minisztériumokat érinti – azzal jár, hogy a kötelező takarékosság jegyében közszolgák kerülhetnek az utcára a rosszabbik esetben, a jobbik esetben pedig befagyasztják béreiket. Ez pedig máris cáfolja azt a kijelentést, hogy nem érinti a lakosságot. Ez utóbbi csak akkor lenne igaz, ha az államigazgatásban (minisztériumokban és azok háttérintézményeiben) dolgozókat nem tekintjük a lakosság részének.
A legsúlyosabb tétel ebben az, hogy 15 százalékról 5-re mérséklik az uniós támogatásokhoz nyújtott támogatást. Ez lefordítva annyit jelent, hogy a már megvalósulás alatt álló vagy éppen pályázati szakaszban levő uniós támogatásokhoz nem lesz meg az úgynevezett „önrész”. Ha pedig ez az 50 milliárd kiesik e szegmensből, úgy ennek az összegnek a sokszorosát veszíti el az ország. Ez különösen fájó, hiszen az Állami Számvevőszék legutóbbi jelentése szerint is Magyarország a rendelkezésére álló uniós források jelentős hányadát nem használta fel.
A közszolgák – háttérintézmények, egészségügyi és oktatási szektor – vagy nyugdíjat, vagy bért kaphatnak. Ezzel gyakorlatilag megszűnik annak lehetősége, hogy egyes hiányterületeken visszafoglalkoztassák a tapasztalt nyugdíjasokat. Komoly problémát okozhat ez az orvosi alapellátásban, ahol sok nyugdíjas orvos lát el szerződéses vagy más alkalmazással egy-egy körzetet. Ezek az önkormányzatok komoly problémával néznek majd szembe a tiltás miatt. Ugyanez mondható el a pedagógusok esetében is.
A másik nem igazán hatékony intézkedés, hogy nem töltik fel a nyugdíjba vonuló közszolgák helyét. Azaz a közigazgatásban csökken a létszám, növekszik a terhelés. A lakosság felkészülhet arra, hogy ha a hatóságokhoz hivatalos ügyben fordul, hogy az eddig sem zökkenőmentes ügyintézés tovább nehezedik: növekszik az eljárások ideje, nő a sorbaállás stb. Mindezt úgy eladni, hogy nem érinti az emberek mindennapjait, szintén bornírt állítás.
Mindig azt a réteget ütik, amelyik nem képes visszavágni. A nagy hanggal beharangozott program a pedagógusok bérének emeléséről, az „életpálya program” elhalasztása nem szolgálja az iskolai rendszerek – koránt sem kívánt – átalakítását, a pedagógusokat a jelenleginél is rosszabb helyzetbe hozza. Persze – a kommunikáció szerint – ez sem érinti a lakosságot, hiszen (gondolom én) a tanító, a tanár, az egyetemi oktató szintén nem tartozik a lakosság körébe. Ők a föld felett lebegnek…
A legfelháborítóbb a szociális juttatások egy részének megvonása. Nem ragozom: az a szerencsétlen közmunkás, akinek valamilyen bornírt ötlettől fogva már elve a törvényben meghatározott minimálbér felét fizetik, még megterhelik azzal, hogy segélyért sem folyamodhat saját önkormányzatához — ez több, mint elvetemültség.
A legbornírtabb ötlet az, hogy a kormány a saját kincstárát adóztatja meg 30 milliárd értékben, azaz egyik zsebéből a másikba teszi, miközben azt akarja elhitetni, hogy ez valamiféle bevételt jelent. Olyan ez, mint amikor a szegény ember elindul vásárolni. betesz a zsebébe egy ezrest. Útközben átteszi a másik zsebébe. A piacon meg már úgy számol, hogy az egyik zsebemben is van egy ezres, meg a másikban is, így aztán van kétezer forintom. Csak akkor esik pofára, amikor kiderül: nem tud csak egy ezresért vásárolni.
Ami érinti a lakosságot az az újfajta adó, az ATM illeték. Ez 3 ezrelék, azaz minden 1000 forint után három. Gondolja át minden kedves olvasó, hányszor, mennyi pénzt vesz ki az automatából. Egy család esetén ez havonta – még minimális használattal számolva is – családonként legalább 70 ezer forint. Ennek az illetékterhe 210 forint. Sok kicsi sokra megy!


Forrás: Internet - VG.hu

 Az online pénztárgép ötlete pedig nevetséges. Már csak azért is, mert számoljunk egy kicsit. Hány pénztárgép lehet ebben az országban? Több százezer (Matolcsy szerint 400 ezer)? Hogyan építik ki az online kapcsolatot? Minden falusi vegyesboltba bevezetik? Mennyibe kerül az a bizonyos pénztárgép, mert a mostaniak nem tesznek eleget a követelményeknek? Mindezt még ebben az évben a NAV közreműködésével. Szerény becslésem szerint a kütyü a gépekhez legalább 1500 forint. A hálózatkiépítés ennek legalább a tízszerese átlagosan. No, akkor mennyi az egyenleg? (400 000X1500+400000x15000 = 6600 000 000 Ft, azaz 6,6 milliárd) Ezzel szemben áll egy vélelmezett összeg a maga 95 milliárdjával. Ám ha már ÁFA-csalásról beszélünk, akkor csak arról feledkezik el a tisztelt miniszter, hogy azt a általában nem vezetik át a pénztáron (így a pénztárgépen sem) és a könyvelés sem mutatja ki. Az ügylet általában cash-ben bonyolódik, lehetőleg tanúk nélkül.
A fordított ÁFA-fizetést már több ágazatra bevezették, ám az így keletkező bevétel legalább annyira bizonytalan, mint az előbbi eset.
Ami pedig a TB járulékra alkalmazott plafont eltörlik, az még üdvözölhető is lenne, ám kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy hosszú távú hatásvizsgálatot végeztek ezzel kapcsolatban. Ugyanis, ha eltörlik ezt a plafont, akkor a magas jövedelműek joggal fognak – a mai kiszámítási rendszertől eltérően – jóval magasabb ellátásra igényt formálni. Ez persze nem nagyon érdekli a mai kormányt, mert ennek hatásai majd csak később – az elkövetkezendő 10-20 évben – jelentkeznek. Főjön az akkori kormány feje!
Mint láthatjuk, nem más ez, mint a rossz gazdaságpolitika következményeinek a javítgatása. Be kell tömni a réseket, mert különben összeomlik a fal. Csakhogy ez a tömítőanyag nagyon gyorsan ki fog peregni az egyre táguló repedésekből. Néhány hónap után ugyanott leszünk, ahol most!

Ceterum censeo OV esse delendam!