ABSZURDISZTÁNI TUDÓSÍTÁS

Felébredtem. Kinéztem az ablakon, ugyanaz a kép fogadott, mint tegnap vagy azelőtt. A szokásos reggeli botorkálás a kávéfőző irányába. Szinte ugyanazzal a mozdulattal kapcsoltam be a rádiót is. Na, ekkor kezdődtek a bajok. Először csak azt hittem, hogy álmodom, minden külső jel ellenére nem ugyanabban az országban ébredtem, mint ahol nyugovóra tértem.

Forrás: Internet

Aztán rájöttem, hogy — tényleg! Ez már nem az az ország. Ez egy másik. Ez Abszurdisztán. Mert európai országban miként fordulhat elő – a XXI. század második évtizedében –, hogy egy kormányzat szánt szándékkal lerombolja a saját jövőjét. Sőt, nem csak a sajátját – mert azzal mindenki egyet is értene –, hanem az egész társadalomét.
A legutóbbi agyament ötletük, miszerint a felsőoktatásban az államilag finanszírozott helyek számát tízezer-ötszázra csökkentik, nem más, mint a jövő adófizetőinek szándékos és előre megfontolt csökkentése. Ennek eredményeként jelentősen csökken a képzett munkaerő – illetve az olyan kiművelt emberek – száma, akik a mindenkori változó körülményekhez igazodva képesek lesznek saját egzisztenciát építeni, és ezzel hasznos tagjaivá válni a közösségnek.
A felsőoktatásból kivont források most talán napi előnyöket hoznak, az állami költségvetésnek kevesebb a kiadása, és a fogyatkozó forrásokkal „kézben lehet tartani” az egyetemek körül csoportosuló értelmiséget, szakembereket. Ez a politika azonban öngyilkos cselekvés. Hasonlatos ahhoz, mint amikor levágjuk az aranytojást tojó tyúkot. Igaz, hogy egyszer jóllaktunk, ám a jövőnk egyszeriben kilátástalan lett.

Forrás: Internet - Nagycsaládosok Egyesülete

Mint ahogy ez a kormányzat ezzel az oktatáspolitikával pontosan azokon rúg egy nagyot, akiket eleddig példaként állított a társadalom elé: a nagycsaládosokat. Most mondhatja mindenki, hogy a több gyermeket nevelő szülők számos állami támogatást kapnak. Csakhogy, ez a fajta támogatás és adókedvezmény éppen arra elegendő, hogy a most cseperedő lurkókat viszonylag normális szinten lássák el. A jövőre ebből a támogatásból nem futja.
Matematika ez kérem! De lássunk egy minden szempontból kitalált, ám a mai jogszabályoknak és támogatási rendszernek megfelelő családot. Adott két „középosztálybeli” szülő, akik jövedelemként összedobnak havi nettó félmillió forintot. Három gyermeket nevelnek. Az egyik most kezdi az ötödik osztályt, a második a gimnáziumot, a harmadik meg éppen érettségizik. A gyerekek ráadásul jól is tanulnak, mindegyik ácsingózik valamiféle felsőbb végzettségre. A szülők ebben az esetben tördelhetik a kezüket, mert igen kicsi az esélye annak, hogy legnagyobb gyerekük – aki szerencsére műszaki érdeklődésű – bejusson az államilag dotált helyre.

Forrás: Internet

Ha nem jut be, úgy – egyeteme válogatja mennyi – borsos tandíjat kell fizetniük még abban az esetben is, ha elcsípnek egy féldotált helyet. (Igaz ugyan, hogy ebben az esetben biztosak lehetnek abban, hogy gyerekük itthon marad, mert erre a kötelezően előírt szerződés kötelezi.) Ha ez utóbbi se sikerül, akkor bizony még mélyebben nyúlhatnak a pénztárcájukba, és akár félmillió forintot is kipengethetnek szemeszterenként (öt havonta), azaz az iskoláztatás egymillióba kerül évente. Ez pedig a családi jövedelemből 83 ezer forintot visz el minden hónapban. Ha a második gyerek is belép a felsőoktatásba, akkor ez már (a fentiek szerint) havi 160 ezer. Mivel a gyerekek között nincs nagy korkülönbség, a harmadik gyerek főiskolai tanulmányainak kezdetén már 240 ezret kell fordítaniuk tandíjra, ami a családi jövedelem fele. (Ha netán valamelyik mostani lurkó orvosnak szeretne tanulni, akkor bizony az ő oktatási költsége egyedül több mint testvérei tandíja.)

Mit tehet ilyenkor egy szülő? Mit tehet a család? Az első és legelfogadhatatlanabb döntés, hogy a gyerek nem tanul tovább. A másik döntés, hogy hitelt vesznek fel (diákhitel). Ez átmenetileg jó ötletnek bizonyul, azonban van egy óriási buktatója: A hitelt akkor is fizetni kell, ha a gyerek a diploma kézhezvétele után nem jut munkahelyhez. Azaz a teher nem múlt el, csak időben kitolódott, súlyosbítva a még oly kedvező kamatterhekkel is. A harmadik verzió, hogy a fiatal – felhasználva uniós állampolgári státusát – külföldön tanul tovább. Ez ugyan szintén komoly terhet rak a szülőkre, de ez még mindig kevesebb, mint ha gyerek egy hazai, de a lakóhelytől távol eső egyetemen tanulna.
A fiatalok szempontjából pedig egyszerű a képlet. Ha a szülőknek mindenképpen komoly áldozatokat kell hozni azért, hogy tanulhassanak, akkor inkább vállalják a külföldi tanulást, mert ott a hazainál lényegesebben jobb körülmények között tehetik azt. Arról nem is beszélve, hogy az ott megszerezhető – Bourdieu-i – kapcsolati tőke eleve nagyobb lehetőségeket kínál, mint a hazai félázsiai röghöz kötés.

Mindennek az eredménye pedig 10-15 éven belül katasztrofális lesz. Hiányozni fognak a felsőfokú képzettséggel rendelkező munkaerők. Nem lesz elég orvos, tanár, mérnök, közgazdász, bölcsész (akinek a tudását a gazdaság és az államigazgatás számos területe igényli). Ellenben lesz több ezer érettségizett, esetleg valamiféle szakmával rendelkező fiatal, akik nagy része állástalanul fog csellengeni, és még 30 éves korára is arra szorul, hogy eltartsák a szülei.

Szép kis kilátások…..

Abszurdisztán vezetőit azonban mindez láthatóan nem érdekli. Valamiféle lila ködben élnek, amelyet saját maguk gerjesztenek, amitől képtelenek tisztán látni a valóságot és a bennünket körülvevő világot!
A megoldás: el kell oszlatni a ködöt, és elzavarni mindazokat, akik ezt gerjesztik.

Ceterum censeo OV esse delendam!