NEM — Összefogás szellemi szeplőkkel



Forrás: Internet -- Facebook

 A csaknem ötvenezer résztvevő egyöntetűen üdvözölte azt az összefogást, amely elítéli a szélsőjobboldal (újnáci mozgalmak, egyesületek és pártok) rasszizmusát és kirekesztő politikáját. Ez a fellépés az utolsó előtti pillanatokban történt. De mindez nem volt előzmény nélküli. Nem célja a blognak Gyöngyösi Máté képviselő minősíthetetlen mondatainak ekézése.

Mélyebbre kell pillantani, ha valamiféle eredményt szeretnénk ebben a kérdésben.
A szavaknak súlyuk és következményük van. Hiába a szép szavak a pódiumról, ha azok elrohannak a szélbe, átszaladnak néhány százezer ember agyán, akik közül csak a kisebbséget érintik meg.
Miért a szeplők?
Vannak helyzetek, amelyek nem tűrik a „polite language” kifejezéseit. Bombera Krisztina bevezetőjében elhangzott, hogy a Jobbikot a politika margójára kell szorítani. Nos ez nem igazán megfelelő kifejezés. Ugyanis a nevezett pártot – és annak ideológiai alapjait és gyakorlatát – nem marginalizálni kell, hanem betiltani. Demokratikus jogállamban ugyanis ilyen gondolatoknak és politikának nincs helye. Azaz nem a margóra szorítani kell, hanem nem tűrni! Mert a szélre szorítás egyben azt is jelenti, hogy tudomásul veszem a létét, behunyom a szemem, beteszem az alsó polcra a kamrába, hogy ne legyen szem előtt. De ettől még ez az ocsmányság ott van! Ott rontja a levegőt, és alig várja, hogy valami zavaros időben előszedjék a homályból.
Szintén nem célja ennek a bejegyzésnek, hogy a felszólaló politikusok és közéleti szereplők szavait elemezze, de egy-két megjegyzést mindenképpen kell tenni.
Néhány mondattal ezelőtt azt olvashatták, hogy voltak előzmények.


Forrás: Internet Wikipédia:Horthy Miklós újratemetése 1993

 Igen! A rendszerváltás után közvetlenül hatalomra került középjobb kormány sem tudott igazán mit kezdeni azzal, hogy hirtelen szélsőjobbos csoportocskák tűntek fel, feléledt egyfajta nosztalgia a világháború előtti korszakkal kapcsolatban. Minden ezzel kapcsolatos kritikát és véleményt lemostak azzal, hogy ez egy már „lejárt, kádárista történelemszemlélet”. Mindez persze valamiféle bátorítást adott a szélsőjobbnak. Emlékezhetünk az elhíresült „Csurka-dolgozatra”, amely anno az MDF széteséséhez és a MIÉP megszületéséhez vezetett.
Antall József vezette kormány képtelen volt karanténba zárni az egyre erőteljesebben felszínre törő retrográd ideológiákat. Nem tudott mit kezdeni Csurkával, és nem tudott mit kezdeni az e jelenség farvizén érkező neo-Horthy-kultusszal sem. Olyannyira nem, hogy Kenderesen Horthy újratemetésén – igaz, nem „hivatalos minőségben”, hanem „magánemberként” – számos, ma is regnáló politikus vett részt.
Sem akkor, és azóta sem, szólalt fel senki a magyar parlamentben azért, hogy a „visszatekintés a múltba” és az immár az Alaptörvényben is szentesített „jogállami korszak”, egy olyan ideológia feléledését teszi lehetővé, amely a 21. század Európájában – még a legfinomabb fogalmazással is – nem „com il faut” (gyengébbek kedvéért komilfó).
(A blog írásának idejében éppen a regnáló politikai erők képviselői szánalmasan és szinte nevetségesen vitatkoznak arról, hogy milyen „jogi” formulát találjanak a gyűlöletbeszéd ellen — már ez önmagában is szánalmas. Az eszükbe sem jut, hogy a dolog egyszerű — véget kell vetni neki.)
A politikusaink akkor is és most is elfeledkeztek arról, hogy Horthy Miklós rendszere 1920-tól (Numerus Clausus) több törvényben (1938. évi XV. tc és az 1939. évi IV. tc, 1941. évi XV. tc. továbbá az 1942. XV. tc.) korlátozta a zsidó magyar állampolgárok jogait.
A kormányzó is nyilatkozott arról, hogy magát antiszemitának tekinti.
A magyar közgondolkodásban mindez nincs benne. A mai Magyarországon számos választópolgár és egyszeri polgár nincs tisztában azzal, hogy mi is történt itt a múlt században az első háború után.
A történelmi ismeretei hézagosak, torzak, alkalmatlanok arra, hogy a társadalom egységesen léphessen fel az eluralkodó ordas eszmékkel szemben. Fel sem ismeri őket. Mert nem tanították meg őket arra.
Attól a hatalomtól pedig – lásd: Orbán-kormány –, amely úgy tekint az 1944 előtti időszakra, mint követendő példára, nem várható el, hogy valódi és hatékony lépéseket tegyen az erősödő neonáci párt ellen, hiszen potenciális partnert lát benne — egészen pontosan szavazótáborában.



Forrás: Internet-Wikipédia:Buchenwaldi túlélők, köztük több magyar.

A középső sorban balról a hetedik Elie Wiesel, a későbbi Nobel-békedíjas író

A NEMozgalom előtt tehát hatalmas feladat áll: egy egész társadalmat kell rávenni arra, hogy nézzen szembe múltjával, legyen képes a történelmi tények alapján egyfajta új szemléletet elsajátítani. Képes legyen felülemelkedni az ostoba politikai propagandákon, és alapértéke legyen a megkülönböztetés elutasítása.

Mindehhez pedig legalább az kellene, hogy – a mostani gyakorlattal ellentétben – mondjuk ki: a Horthy-rendszer igenis felelős több százezer magyar állampolgár deportálásáért és elpusztításáért. Ugyanis a deportálásokban, a zsidó állampolgárok összeírásában és gyűjtőtáborokba hajtásában a magyar közigazgatás tisztviselői és rendvédelmi feladatot ellátó szervezetei (csendőrség, rendőrség) aktívan részt vettek. Ezen nem enyhít az sem, hogy a kormányzó 1944. július 6-án leállítatta a zsidók deportálását (részben külföldi nyomásra). Három hónappal később, október 15-én, Szálasi vette át a hatalmat, és a budapesti zsidók sem menekülhettek.
Mindezek alapján a magyar társadalomnak illene szembenéznie önmagával. Úgy, ahogyan ezt tették a németek, a hollandok és más európai országok.

Ceterum censeo OV esse delendam!