SAJÁT HÜLYESÉGÜNK RABJAI VAGYUNK

Megint elhanyagoltam a blog írást. Mindez persze magyarázható lehetne lustasággal vagy fásultsággal is, de nem mentegetőzöm! A lényeg az, hogy az elmúlt két hét alatt csak kapkodtam a fejem a nyilvános kommunikációban megjelenő bornírtságok okán. 

De tényleg! Miért van az, hogy az emberek jó része hajlamos egy idő után magáévá tenni bármi ostobaságot, amit nap, mint a fejéhez vágnak, és amiről a kezdetek kezdetén is tudta, hogy alapjaiban nem igaz?

Csak néhány dologra hívnám fel a figyelmet, ami úgy látszik, kiesik az emlékezetből. A Takarékszövetkezetek einstandja kísértetiesen hasonlít a magán-nyugdíjpénztárak ügyére. Az állam ismét olyan vagyonra teszi rá a mancsát, amit nem maga gründolt össze, mi több semmi köze hozzá. Az elfogadott – a köztársasági elnök aláírására váró – törvény több olyan passzust is tartalmaz, mely megfosztja e bankok tulajdonosait (szövetkezeti részjeggyel rendelkező tagjait) jogaik gyakorlásától, mi több még arról is rendelkezik, hogy a betétesek pénzét is visszatarthatják speciális körülmények között. Az, hogy mi a speciális, azt az új többségi tulajdonos, az állam dönti el.

Ez gyökeresen ellentmond a még a hatalmon levők által, maguknak szánt Alaptörvény előírásainak is — már ami a magántulajdon sérthetetlenségét illeti. Hogy is van ez? Eszembe jut a régi mondás a szocialista tulajdonról: „Ami a tiéd, az az enyém is, ami az enyém, ahhoz neked semmi közöd!”

Hová lettek a milliárdok a nyugdíjpénztárakból? Tudom a kérdés költői, hiszen azt már a mostani gazdasági miniszter is elismerte, hogy ez a pénz már nincs meg, nem is fog sohasem a tagok virtuális számlájára kerülni.

Mint ahogyan az sem ütötte ki a biztosítékot, hogy totálisan megváltozott a családjogi rendszer is, amit nagy bölcsen összekötöttek a szociális ellátó rendszer „reformjával”. Így manapság az a delikvens, aki munkanélkülivé válik, és pechére a gyereke vagy más közvetlen hozzátartozója külföldön dolgozik, három hónap után semmiféle ellátásban nem részedül. Külföldön dolgozó rokonának, családtagjának kell eltartania.

Mint ahogy az sem keltett különösebb hullámokat, hogy a tartósan külföldön dolgozó (fél évnél hosszabb ideig) magyar állampolgárnak le kell adnia a személyi igazolványát. Ez már csak azért is igen különös, mert az Európai Unió területén ezt az okmányt (a schengeni határok között) útlevélként is elfogadják. A cél valószínűleg az, hogy ezeket az embereket egyszerűen „kitagadják” az ország politikai közösségéből, hiszen ha nincs itthon, akkor ne is gyakoroljon semmilyen jogot, amelyet egyébként gyakorolhatna. De nem csak az állampolgári jogokról van szó. Minden itthoni ügyintézéshez szükséges a személyi igazolvány, még egy egyszerű banki művelethez is.

És ez csak a jéghegy csúcsa!

Nem értem továbbá a regnáló törvényhozást sem. Egyre-másra hozzák az ostobábbnál ostobább törvényeket anélkül, hogy annak következményeivel számolnának. Amikor aztán a nem várt következményekkel szembesülnek, bután néznek maguk elé, és másról kezdenek beszélni! Mint az a híres Bodóné, akitől a vászon árát  kérik.

Így jártak az egykulcsos adóval, így jártak a költségvetés adósságának százalékos meghatározásával. Az Orbán-kormány az Alaptörvény elfogadása óta van alkotmányos mulasztásban (ezen semmit sem változtat az, hogy felismerve a malőrt, gyorsan módosították az alaptörvény e passzusát, néhány év laufot biztosítva maguknak), miközben folyamatosan növeli, illetve a 2010-es szinten tartja az államadósságot. Az újabb kötvénykibocsátással pedig 10 évre adósítják el az országot piaci kamatozással. Következő nemzedék legyen a talpán, aki mindezt ki tudja termelni.

És mindezt úgy állítják be, hogy az ország jól teljesít! Az emberek jelentős rész meg el is hiszi!

Beteljesedni látszik Einstein mondása, miszerint: „Két végtelen van: a világmindenség és az emberi hülyeség, bár az előbbiben nem vagyok biztos!”

Az ellenzék meg azzal van elfoglalva, hogy egy esetleges választási siker (vagy kudarc) után ki kerüljön a húsosfazék közelébe.

Ceterum censeo OV esse delendum!