A NÉP HANGJA

Mostanában egyre több aggódó hangot lehet hallani az ellenzéki összefogással kapcsolatban, és sokan vannak, akik némi beletörődéssel szemlélik a balfácánkodást a baloldalon. Az MSZP–E-14 duó bevallottan a „rejtőzködő” szavazók táborára épít. A legutóbbi közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a társadalom többsége hatalomváltást akar, ám ha a biztos szavazók tábora adatait elemezzük, úgy az látszik, hogy jelentős előnye van még mindig a kormánypártnak.

Forrás: Internet

A nagy kérdés tehát tulajdonképpen az, hogy abból a bizonyos 30 százalékból mekkora szeletet lehet kihasítani a győzelem érdekében. Először is az tisztázandó, hogy hány szavazóról beszélünk? A 2010-es országgyűlési választásokon 7 976 496 fő szerepelt az országos névjegyzékben. Ha ezt az adatot tekintjük alapnak, úgy a 30 százalék közelítőleg 2 390 ezer fő.

Tóth Zoltán választási szakértő szerint ennek a sokaságnak körülbelül az egyharmada (kb. 795 ezer fő) esik abba a jövedelmi kategóriába, amely kedvezményezettje a mai adórendszernek, azaz jól jár a 16 százalékos jövedelemadóval. Ez a tömeg nem valószínű, hogy az ellenzékre szavaz, hiszen egy többkulcsos adórendszer bevezetésével több ezer forinttal csökkenne a havi jövedelme. Marad tehát a „bizonytalanok” táborában mintegy 1600 ezer fő, és még nem számoltunk azzal a 460 ezer fővel, aki Nyugat-Európában él, dolgozik, és akik szavazati lehetőségét a ma érvényes szabályok jelentősen megnehezítik.

A nagy kérdés az, hogy ez a több mint másfélmilliós tömeg kire szavaz, megszólítható-e egyáltalán?

Készítenek-e stratégiát erre az ellenzéki pártok, felmérik-e (a közvélemény-kutatóktól függetlenül, vagy azokkal együttműködve) mekkora lehet a támogatottságuk e körben?

Országjárást folytatnak az ellenzéki pártok, lakossági fórumokon és egyéb rendezvényeken próbálják szondázni a lakosságot. Ezekre a találkozókra általában az elkötelezettek mennek el, ők fejtik ki véleményüket. Ezek alapján ismét csak nem lehet komolyabb következtetést levonni a választók szavazási hajlandóságáról. A kép tehát az adatok alapján nem éppen derűs.

A mindennapokban azonban mással találkozik az ember.

Forrás: veke.hu

Érdekes eset – amit persze nem lehet általánosítani, de azért mégis mutat valamit – érdemel figyelmet. Az egyik legforgalmasabb pályaudvarunkon egy idősebb pár sétáltatja az unokát. Kijöttek mozdonyt és vasutat nézni. A kicsi ámulva szemléli a különböző mozdonyokat, moderneket és kevéssé újakat. Észreveszi azt is, hogy bizony a vagonok tisztasága között is markáns különbség van aszerint, hogy nemzetközi vonatról vagy csak egy hazai „zónázóról” van szó.

A gyerek éppen tüzetesen vizsgálta az egyik szerelvényt, amikor a sínek közül egy vasutas (kerékvizsgáló) lépett fel a peronra. Látva a tárt szemű kicsit, szóba elegyedett az őt kisérő nagyszülőkkel. Néhány szó elhangzása után már fennhangon szidta a kormányt és annak intézkedéseit. A gyerek nem nagyon vett tudomást a szó szerint a feje felett zajló párbeszédről, de az „öregek” arcán látszott, hogy egyetértettek a derék vasúti munkással.

Mi ebben a tanulságos? Talán csak az, hogy a mai kormány intézkedései – annak következményei – átléptek egy határt. Átlépték azt a szintet, ahol még működik a megfélemlítés, a fenyegetés. Ma már egyre több ember kész kifejezni elégedetlenségét, nem csak szűk családi vagy baráti körben, hanem ismeretlenek előtt is. Hiszen nem nagyon hihetjük – a látszat sem ezt mutatta –, hogy a gyereket sétáltatók és a MÁV alkalmazott korábban akárcsak látta is egymást. Mégis, pillanatok alatt egyetértettek a számukra legfontosabb dologban, hogy a kormányt el kell zavarni.

Ez a fenti elemzés ellenére is némi bizakodottságot sugall. Jó lenne, ha mind többen követnék ezt a példát.

Ceterum censeo OV esse delendam!