2013. november 6., szerda

NOSZTALGIA ÉS A TÁRSADALMI VALÓSÁG

Csaknem negyed század telt el ezóta, hogy az ország rendszert váltott. Tekintsünk el attól az egyébként cseppet sem elhanyagolható ténytől, hogy ebből a forradalommal felérő (vö.: 1956) eseményből mennyire hagyták ki a társadalom jelentős részét.
November 7-e anno a NOSZF ünnepe volt, bár erről is születtek már népies meghatározások a ’80-as évek második felében, például: – utalva a Felvonulási téren akkor álló Lenin szoborra (megtekinthető a Szobor-parkban) – „Ne mosolyogj Iljics, nem tart ez örökké, 150 év alatt sem váltunk törökké!”
Mégis miként kapcsolódik a november 7-i nosztalgia napjaink valóságához?
Egyszerűen, és mégis hihetetlenül bonyolultan. A mai magyar valóságban Orbán Viktort is azok támogatják, akik, anno, támogatták Kádár Jánost. No, nem személy szerint, hanem gondolkodásmódban. A hatalommal szembeni attitűd ugyanis öröklődik.
Sokkal kényelmesebb elfogadni azt, hogy van egy felsőbbség, amely meghatározza azt, hogy mihez kell tartanom magam, semmint gondolkodni arról, hogy egy szabad környezetben miként hozzam meg a magam számára megfelelő döntéseket.
Milyen egyszerű a körülményekre, a hatalomra, a magam és mások „elnyomására szövetkező gonoszra” fogni mindent! Ez a gondolkodás több mint félszázada határozza meg az átlagembert.
Forrás: Internet
Nagyon nehezen értettem meg, hogy mitől oly nagy a FIDESZ tábora. Mitől hiszik azt egyesek, hogy Orbán Viktor az élő Isten? Miért lehet – egyébként józan gondolkodású – embereket belevinni a sűrűbe, és irracionális jelszavakkal befolyásolni?
Hát ezért, mert „de génére” fogékonyak rá!. Mert Mari néni és Józsi bácsi már gyerekkorukban az oltotta beléjük, hogy amit a felsőbbség mond, az úgy van. Az akkor is úgy van, ha egyébként ellene mond a józan észnek, mi több, a napi tapasztalatnak.
Ugyanúgy tapsolnak a polgárok a miniszterelnöknek, mint annak idején bárki másnak. A lojálisak ugyanúgy várják a jutalmat november 7-én (vagy más ünnepen), mint három évtizede. Meg is kapják. Csak éppen nagyságrendekkel magasabb szinten.
Egyáltalán nem vagyok irigy! De azért az mégis megkérdőjelezhető, hogy az alcsúti polgármester három év alatt miként küzdhette fel magát víz- gázszerelőből a leggazdagabbak listájának első száz helyezettje közé?
Nekem senki se mondja, hogy olyan vállalkozásba fogott a saját szakmájában, ami – egyébként válság időszakában – így meggazdította. Mindannyian tudjuk a választ: jó hátszele volt. A vagyona többsége azonban még ennek ellenére sem vállalkozásból született, hanem állami segedelemből. Így könnyű, gondolhatnánk, mi nem voltunk jó időben, jó helyen! Ám a probléma ebben csak az, hogy ezt a vagyont mi fizettük!
És ezen kellene elgondolkodni.
Persze gondolkodásra okot adó több stikli is kiszivárog innen-onnan. Például a Nemzeti Dohányboltok mégsem produkálják azt a fene nagy adóbevételt, amivel számolt a kormány. Nem tisztem elemezgetni ezt, de előre látható volt. Ha egyszer csak a több tízezres elárusító helyből néhány ezrest csinálnak, akkor annak bizony a forgalom látja majd a kárát (meg a jövedéki adóbevétel). S lőn!
Napjainkban idősebb barátaimmal váltottam néhány szót. Nem értették, hogy mi a kifogásom a kormány ellen, amikor az Magyarország javát akarja. A kormányfő nem engedi, hogy kizsákmányoljanak bennünket – visszahangzottak a szájukból a manapság unásig ismert szlogenek.
Amikor néhány kérdést tettem fel nekik, kiderült: semmilyen ismerettel nem rendelkeznek például az Európai Unió működéséről, országunk szerepéről abban. Nem tudták például, hogy Magyarország nagyságrendekkel több forrást kap a közösségtől, mint amennyit befizet. Folytathatnám, hogy mi mindent nem tudtak még. A legfurcsább azonban az volt, hogy hetvenen felüli életkoruk ellenére – akik valóban átélték a Rákosi-korszakot, megélték Kádár minden időszakát – még mindig hat rájuk a kormánypárt üzenete, miszerint „mindenről a kommunisták tehetnek”.
Pedig, ha jól vissza gondolnak saját életükre, tudhatnák – a náluk fiatalabb korosztályok pedig még jobban –: kis hazánkban igazi kommunistákról a hatvanas évek második felétől nem igazán beszélhetünk, maximum MSZMP-tagokról. De, aki tudja a betűszó jelentését, tudja azt is, hogy abban a manapság szitokszónak számító kommunista nem szerepel.
A valóság az, hogy a társadalom csak azt kapja, amit magának elgondol: egy gondoskodó államot, egy végtelenül leegyszerűsített világképet.
Ez pedig nem demokrácia. A demokrácia – mint tudjuk – roppant fáradságos és idegesítő társadalmi berendezkedés, ám még mindig nem találtak ki nála jobbat!
Ceterum censeo OV esse delendum

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése