Kánikula alatt

A nyár mesmeg kitett magáért. Az elmúlt napok kánikulája persze csak engem befolyásolt abban, hogy a számítógép elé üljek. Az események feltartóztathatatlanul ömlöttek ránk, fokozva a hőség okozta frusztrációt.
Devizahitelesek problémái, a tőzegbányák ügye, a nemzeti parkok parcellázása mind-mind az „uborkaszezon” ügyei, tetézve az ózdi nyilvános kutak botrányával. Azt gondolta a regnáló hatalom, hogy a hőség eltompítja az emberek figyelmét, és a nyár jótékony fedése alatt – amikor is azt feltételezték, hogy a lakosság a nyári vakációjával van elfoglalva – szép csendben elintézhetik a még maradék vagyonok újraosztását.
Csak egyet feledtek ki a számításból. Ma az emberek döntő többségének nincs lehetősége nyári szabadságra menni. Még azok sem nagyon gondolhatnak erre, akiknek valamiféle munkája van. Egész egyszerűen az új munka törvénykönyve értelmében nem is nagyon rendelkeznek szabadságuk jelentős részével. Így aztán nem kockáztatják, hogy a család pihenése érdekében összeütközésbe kerüljenek munkáltatójukkal, és ennek következtében hirtelen az utcán találják magukat.
A csaknem 300 ezres munkanélküli tömeg (meg akik már egy jó ideje kiestek mindenféle ellátási rendszerből) pedig nem is álmodhat arról, hogy nyaralni menjen.
(Régi vicc Hacsek és Sajótól:
–Hol nyaralnak Sajókám?
–Háromszéken!
–Az szép hely! Merre is található pontosan?
–Hár a gangon! Kiteszünk három széket!...)
Persze azért egyáltalán nem vicces, ami az elmúlt tíz napban történt.
A legjellemzőbb a láp ügye. Ezer hektárból – amin több vállalkozás bányássza a tőzeget – nyolcszázat hirtelen „természetvédelmi területté nyilvánítunk. Ezzel totálisan ellehetetlenítjük az ott kenyerüket keresőket (modell a trafik tender), semmiféle kárpótlásra nem jogosultak, mehetnek a hóra!
Nem úgy a maradék (ráadásul a terület kellős közepén) kétszáz hektáron dolgozó vállalkozó, aki érdekes véletlenek összjátékaként éppenséggel a miniszterelnök családjából való.
Nem gondolhatunk természetesen semmiféle hatalmi arroganciára. Mindössze arra, hogy lám, milyen jól választotta ki a művelési területet. Még a hatóság sem talál semmi kivetni valót a kitermelésen. Minden más feltételezés csak a hőségnek tudható be. A kánikula tompítja a gondolkodást, és a felháborodás csak ennek a következménye.

Mint ahogyan az ózdi polgármester is úgy gondolta, hogy csak azok „lophatják” a vizet, akikhez nincs bevezetve. Direkt a szinte nincstelen romák mossák nem létező autóikat, hordják köbméterszámra a közkutakról a folyékony kincset, amelyet a város kénytelen költségvetéséből finanszírozni.
A lehető legszerencsétlenebb módon, pontosan a legmelegebb napokban vezette be pedagógiai jellegű intézkedését. Minden előzetes felmérés és végiggondolt következmények figyelembevétele nélkül.
Az intézkedés és a kifogásokra való első reakciók híven tükrözték a FIDESZ-politikusok (magukat annak tartó szerviensek) felfogását: bármit, bármikor megtehetünk, minél jobban kiabálnak ellene, annál nagyobb ívben van leszarva a reakció!
Mert lássuk be: ezt történik szinte mindennel. Hiába a társadalmi tiltakozás, a hatalom semmit sem vesz figyelembe. (Jelen esetben a polgármester még a belügyminiszter utasítását sem). Olyanok, mint a kiskakas a szemétdombon: kukorékol és azt hiszi, uralkodik a saját szemétdombja felett.
A devizahitelekkel kapcsolatban a kormányzat meg hezitál. Olyanok mint a szűzlányok: szeretnék is kipróbálni a testiséget, de jó lenne megtartani az „érintetlenséget” is. Mint tudjuk, ez nem megy!
Össze vissza beszélnek a médiában mindenféle „szakértők”, akik mögött persze jól meghatározható érdekcsoportok vannak: hol a kormány, hol a bankok. Csak egyetlen egy szereplő marad ki mindezekből: az adósok tömege. Idáig egyetlen épkézlábnak látszó javaslat hangzott el Róna Pétertől. Ám ezt senki sem akarja meghallgatni. Már csak ezért sem, mert e javaslat bizony (jogi alapon) felveti mind az állam, mind a bankok felelősségét. (E témakörben a legbornírtabb ötletet egy „banki szakember” repített fel, miszerint még ez ügyben a svájci jegybankkal is tárgyalni kellene. Nem fejtem ki miért ostoba az ötlet, maradjon feladványnak az olvasók számára.)
Egy tény: aki az elmúlt öt esztendőben hosszabb futamidőre euro vagy CHF kölcsönt vett fel, annak szembe kellett néznie azzal, hogy az általa felvett törlesztő részletekért a kétszeresét fizeti, mi több, a felvett tőke is megduplázódott. Így a bankok által beszedett – vagy beszedni kívánt – összeg a háromszorosára duzzadt. Ez pedig a józan ész (és a jog) alapján kimeríti az uzsora fogalmát.
Még egyáltalán nem látszik, hogy mi lesz ennek a csörtének a vége, de egy biztos: minél hosszabb ideig húzzák a rendezést, annál több hiteles megy csődbe, családok kerülnek a tönk szélére.
És még ez a kormány mondotta, hogy nem hagynak senkit az út szélén. Tényleg nem hagyják őket ott: belerúgják az árokba, hogy ne is látsszon!
Ceterum censeo OV esse delendum

ABSZURDISZTÁN

Volt már ilyen címe a bejegyzésemnek. Akkor azt hittem (ó, balga lélek!), hogy nincs lejjebb. Később rá kellett jönnöm: van! Mi több: még a mainál is lesz lejjebb!

Nem kell itt részletesen felidézni az elmúlt hét dolgait, hiába szakította azt meg a szentlélek ünnepe (pünkösd), ez láthatólag semmiféle hatással nem volt politikai elitünkre, amely vindikálja magának a kétharmadot.
A Nemzeti Együttműködés Rendszerének vezetője szánalmas elszólással ment neki a német kancellárnak. Láthatóan meg sem értette, hogy a lovasságról szóló idézet milyen – német – kontextusban hangzott el. Mert az emlegetett mondat éppen kis hazánk érdekében hangzott el, lehűtendő a német ellenzék radikálisabb követeléseit.
Deja vu érzésem vagyon. A helyzet kicsit hajaz az öszödi beszédre, ahol szintén sikerrel alkalmazták a kijelentések kiragadását adott szövegkörnyezetből.
A magyar választó meg ismét megeszi ezt a felmelegített falatot, mert megint felül a hatékony hatalmi propagandának. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Dunst Eszter levele a német kancellárnak.
Hasonlóan bornírt a nemzeti együttműködés főrendezőjének elszólása a Belvárosi Polgári Szalon rendezvényén. Ne részletezzük, hogy kik – Ungvári Tamástól Kulka Jánosig – és milyen módon kérték ki maguknak mindazt, ami ott elhangzott. A lényeg az, hogy Kerényi Imre még elnézést sem kért, mindössze annyit reagált a felzúdulásra, hogy ezt „magánemberként” fogalmazta meg.
Na ezért élünk abszurdisztánban. Ezeknek az embereknek – akik ilyen-olyan magasabb vagy alacsonyabb sarzsit viselnek a közéletben és a hatalomban – gőzük sincs arról, hogy miként kell egy politikusnak vagy közéleti személyiségnek viselkednie, nyilatkoznia.
Ez a „nem tudás” pedig szándékos. Abból fakad, hogy a hatalom torzítja a felfogást. Gátlástalanná és meggondolatlanná tesz.
Márpedig ha a hatalmon levők elvesztik a kontrollt, akkor bizony lesz még lejjebb. Hiszen ekkor bármely bornírtságot törvénybe lehet iktatni. Újra elő lehet venni valami ostobaságot – mint legutóbb néhány tucat „III/III-as nyugdíjpótlékát” –, amivel el lehet terelni a figyelmet. Aztán ezeket a figyelemelterelő marhaságokat fel lehet emelni a hivatalos politika rangjára, mi több, a törvényhozás szintjére. Így aztán be lehet teljesíteni az egypártrendszer összes hagyományát. Semmi sem akadályozza meg őket – mert az ész- és logikai érvekre fittyet hánynak –, hogy a továbbiakban felelősségre vonják azokat akiknek volt piros nyakkendőjük, netán egyetemi KISZ-alapszervi titkárok voltak, vagy egyáltalán 1989 előtt valamilyen állami állásban regnáltak. Azt csak félve jegyzem meg, hogy abban az időben minden „állami” volt. Ergo egy egész ország dolgozott az átkos kádári „kommunista” diktatúra fennmaradásán.
Bornírt ez a gondolkodás, és az eredménye Abszurdisztán,
Egyetlen eredménye lehet ennek: messzi földről látogatják majd vállalkozó szellemű turisták ezt a földet, rácsodálkozni annak viszonyaira és furcsa lakóira.

Ceterum censeo OV esse delendam!

KÖZÖMBÖSSÉG A KÖBÖN



Forrás: Internet - Hirling Bálint/Origo

 Már megint kénytelen vagyok úgy kezdeni, hogy hosszú idő telt el – csaknem három hét – a legutóbbi bejegyzés óta. Sok minden történt – a Simor-ügytől, Matolcsy kinevezésén át az Alaptörvény módosításának botrányáig – , amire reagálni kellett volna.
Ám ezek az események mintha komolyabb visszhang nélkül múltak volna el, a társadalom nagyobb része nem is reagált erre. Tekintsünk el attól a néhány ezer embertől, kik felemelték szavukat az alkotmány újabb gyalázatos „kibővítése” ellen. Már csak azért is, mert mindössze ennyi volt egy majdnem kétmilliós nagyvárosban, akik vállalták a demonstrációt.

Mi lehet az oka az érdektelenségnek?

Talán az, hogy az emberek nem ismerik fel érdekeiket? Nem!

A választ abban a hatalomgyakorlási módszerben van, amit az Orbán-kormány hatalomra jutása óta gyakorol, amelyet oly sikeresen vezetett be még ellenzéki időszakában.

Ezért a receptért sírjukból kikelve állnak sorba diktátorok – akiket csak az különböztet meg a történelemben, hogy mennyi vér tapad hozzájuk és rezsimjeikhez – Nerótól Pol Potig. Ez a módszer pedig az, hogy a propaganda hatékony felhasználásával – és a politikai-gazdasági intézkedések sokaságával –szorítom vissza a társadalom egyéneit privát szférájukba.

A recept egyszerű: egy kommunikációs henger állandóan szép szavakkal, és a valósággal homlok egyenest ellentétes szöveggel nyomja a földbe az alapvetően tájékozatlan tömeget. Az emberek ugyan pontosan tudják, hogy amit hallanak, az közönséges hazugság, hiszen életkörülményeik és a mindennapjaikban megtapasztalt tények mást mutatnak. Így aztán egy idő után előáll az a helyzet, hogy az átlagpolgár legyint a „hivatalos tájékoztatásra”. Egyik fülén be, a másik fülén ki. Az életkörülmények romlása pedig arra ösztönzi, hogy saját maga és legszűkebb környezetének elemi szükségleteire koncentráljon. Maradjon meg valamiféle jövedelme, képes legyen az egyre romló helyzetben fenntartani családját, kifizetni számláit (amin az sem segít igazán, hogy „10 százalékkal csökkentettük a rezsit”). 

Forrás: Internet- nagymiklos.hu

Ez a beszűkülés, a privát szférába szorítás és a valóságtól eltérő – ösztönösen elutasított kormányzati kommunikáció – adja a végeredményt: a szinte teljes társadalmi közönyt. Jó példa erre a minapi tüntetés a Lendvai utcában. A jelentőségénél jóval magasabb szinten kezelte ezt a kormányzat. Zseniális állítással – „bajnai-gárdisták” – tematizálta az erről szóló diskurzust. A liberális és baloldali médiumok sajátos módon „belementek” ebbe az utcába, és rögtön ezzel kezdtek foglalkozni, ahelyett, hogy az eredeti problémát – az Alaptörvény megváltoztatásának bornírt voltát – hangsúlyozták volna.
Így aztán akarva-akaratlan a kormánypárt malmára hajtották a vizet, elutasítva a nyilvánvalóan igaztalan vádakat. Az átlagember pedig újfent csak legyintett az egészre, mert megint nem kapta meg azt a lényeges információt, amire vágyott.


Forrás: Internet - pua.hu


Mindennek eredménye az, hogy a tömeg újra magányos lesz – lásd: David Riesman: A magányos tömeg –, és elfordul a politikától. értelmetlennek tartja mindazt, ami körülveszi, mi több, maga is elmerül a hétköznapok egyéni egzisztenciális küzdelmeibe.
Ennek az eredménye pedig az, hogy az elszabadult politika – minden esetben kétharmados felhatalmazására hivatkozva – saját kénye-kedve szerint cselekszik. Képes lebontani a fékeket és ellensúlyokat, átalakítani az alapvetően demokratikus struktúrát valami mássá, ami érdekeit a lehető leghatékonyabban szolgálja. A „tömeg” pedig nem lép fel ellene, mert tudatosan távolították el a közélet színpadáról, a négyévente megrendezendő választásokra korlátozva a demokráciát. Szép lassan leépítenek minden lehetőséget, amely egy esetleges civil – vagy pártpolitikai – fellépést lehetővé tesz. Új törvénnyel megfosztják a civil szférát egyesülési lehetőségeitől, Feloszlatják és állami ellenőrzés alá veszik anyagi forrásait és pályázati lehetőségeit (lásd: NCA megszüntetése és az új civil törvény).
George Orwell elképzelni sem tudta ezt a finom módszert. Regényében a Nagy Testvér sokkal közvetlenebb, brutálisabb eszközöket alkalmaz. Hiába, a világ fejlődött az elmúl fél évszázadban.
De a kérdés akkor is ott lóg a levegőben: meddig hajlandó ez a nép a közönybe menekülni?

Ceterum censeo OV esse delendam!

LEHET MÁS A POLITIKA?

Bal, jobb, bal jobb, mennek a…

Lehet-e más a politika, mint ami valójában? Erre adott csattanós választ az LMP. Ez a párt olyan döntést produkált, ami páratlan a magyar politikatörténetben. (Kutakodtam egy kicsit, de semmi hasonlót nem találtam kérem olvasóim, ha tudnak valami hasonlóról, szívesen venném.) Kettészakadt a párt, ám a frakciójuk állítólag egyben marad, már csak ezért is, hogy kellően tudják az LMP politikáját érvényesíteni.

Forrás: Internet - budaorsiinfo.hu


Miről is van szó? Adott egy csekély befolyású – de azért néhány százezer szavazó által támogatott – párt, amely parlamentbe kerülése óta láthatóan politikai identitás zavarral küzd. A párt vezető testületei nem képesek eldönteni, hogy egy adott politikai szituációban milyen döntést hozzanak. A torzsalkodás a követendő útról pedig egyenesen vezet a vezetetlenséghez. Nem képesek eldönteni, hogy mit tegyenek egy kifeszített politikai helyzetben, hogyan, milyen kompromisszumokat kössenek annak érdekében, hogy ne veszejtsék el szavazóikat és saját maguk rajzolta arcukat.
E tehetetlenségnek több okát is felfedezi az, aki veszi a fáradságot és végiggondolja (elemzi) mindazt, amit a kis párt az elmúlt két és fél évben produkált.
Az első ilyen önellentmondás, hogy a magát ökopártként meghatározó LMP semmilyen kézzelfogható javaslatot nem tett le a választók asztalára. Néhány erőtlen javaslatuk ugyan volt a törvényhozásban, de ezek nem csak azon véreztek el, mert a kormánypártnak kétharmada van.

Forrás: Internet - fn.hir24.hu

Politikájuk másik kudarca az a lehetetlen előfeltételezés, miszerint nem hajlandók együttműködni az „elmút nyóc év” egyetlen politikai szereplőjével sem. Szerintük ugyanis ez egész magyar politikai elitet le kell váltani. Ez körülbelül olyan követelés, mint hogy le kellene dózerolni a Kékest, mert ott bizony mindenféle – nekik nem tetsző személyek – megfordultak az elmúlt időszakban.
A húsz év alatt kialakult politikai elitet – aminek számtalan hibája van, nem fogható rá, hogy a legjobb teljesítmény nyújtotta az elmúlt két évtizedben – ugyanis nem lehet leváltani. Azért sem, mert nem igazán van, aki a helyükre lépjen. Azt még az LMP elfogult elnöke sem gondolhatja komolyan, hogy a magyar társadalom hirtelen (természetesen az ő intésére) megvilágosul, lámpa gyullad az agyában, és egyik percről a másikra rájön: akikre eddig szavazott, azok érdemtelenek a bizalomra.
Kis ország vagyunk, egy politikai elitünk van – aminek persze most már része az LMP frakciójai is –, nem igazán lehet kicserélni valami másra.
Már csak azért sem, mert az igazán rátermett, képzett figurák – szak- és humánértelmiségiek – már réges-rég elhagyták a politika játékterét, átengedve azt a magát elitnek hívó középszerűeknek.

Forrás: Internet - bekes.lehetmas.hu

A másik paradoxon, amit az LMP elkövet az, hogy szétszakad ugyan a párt együttműködési szándékúakra és önálló harcosokra, ám a parlamenti frakció mégis csak egyben marad. Ebben nem nehéz felismerni azt, hogy ha a szakadárok kilépnek a frakcióból is, akkor az LMP-nek egyetlen frakciója sem lenne. Ne feledjük, így járt a DK is, mindenféle indokokkal tagadta meg tőlük a ház az önálló frakcióalakítást. Ebben az esetben az LMP egy sor lehetőségtől esne el, nem utolsó sorban pedig egy kalap pénztől, ami a frakciót egyébként törvényesen megilleti. Ezt súlyosbítja az a tény is, hogy az egyéni képviselőknek nem lenne lehetőségük részt venni a bizottságok munkájában, felszólalásaik is korlátozottak.
A frakció egyben tartása tehát egyrészt politikailag, másrészt anyagilag indokolt. A faramuci a helyzetben csak az, hogy amíg a párt elnöke az egyik véleményt hangoztatja, addig a kivált képviselők esetleg ennek az ellenkezőjét.
A helyzet tehát politikailag perverz, és pontosan azt cáfolja, amit a párt nevében hirdet. A politika ugyanis az érdekérvényesítés művészete, a kompromisszumok és megegyezések kialakításának tudománya. Láthatóan ennek most éppen híján vannak e pártban. Ha ezt így csinálják tovább, nem lehet csodálkozni azon, hogy egyre fogy a népszerűség és a szavazótábor.
Ezen a népszerűségvesztésen az sem segít, ha közben fennen hangoztatják, hogy a FIDESZ-kormányt el kell zavarni.

Ceterum censeo OV esse delendam!