LEHET MÁS A POLITIKA?

Bal, jobb, bal jobb, mennek a…

Lehet-e más a politika, mint ami valójában? Erre adott csattanós választ az LMP. Ez a párt olyan döntést produkált, ami páratlan a magyar politikatörténetben. (Kutakodtam egy kicsit, de semmi hasonlót nem találtam kérem olvasóim, ha tudnak valami hasonlóról, szívesen venném.) Kettészakadt a párt, ám a frakciójuk állítólag egyben marad, már csak ezért is, hogy kellően tudják az LMP politikáját érvényesíteni.

Forrás: Internet - budaorsiinfo.hu


Miről is van szó? Adott egy csekély befolyású – de azért néhány százezer szavazó által támogatott – párt, amely parlamentbe kerülése óta láthatóan politikai identitás zavarral küzd. A párt vezető testületei nem képesek eldönteni, hogy egy adott politikai szituációban milyen döntést hozzanak. A torzsalkodás a követendő útról pedig egyenesen vezet a vezetetlenséghez. Nem képesek eldönteni, hogy mit tegyenek egy kifeszített politikai helyzetben, hogyan, milyen kompromisszumokat kössenek annak érdekében, hogy ne veszejtsék el szavazóikat és saját maguk rajzolta arcukat.
E tehetetlenségnek több okát is felfedezi az, aki veszi a fáradságot és végiggondolja (elemzi) mindazt, amit a kis párt az elmúlt két és fél évben produkált.
Az első ilyen önellentmondás, hogy a magát ökopártként meghatározó LMP semmilyen kézzelfogható javaslatot nem tett le a választók asztalára. Néhány erőtlen javaslatuk ugyan volt a törvényhozásban, de ezek nem csak azon véreztek el, mert a kormánypártnak kétharmada van.

Forrás: Internet - fn.hir24.hu

Politikájuk másik kudarca az a lehetetlen előfeltételezés, miszerint nem hajlandók együttműködni az „elmút nyóc év” egyetlen politikai szereplőjével sem. Szerintük ugyanis ez egész magyar politikai elitet le kell váltani. Ez körülbelül olyan követelés, mint hogy le kellene dózerolni a Kékest, mert ott bizony mindenféle – nekik nem tetsző személyek – megfordultak az elmúlt időszakban.
A húsz év alatt kialakult politikai elitet – aminek számtalan hibája van, nem fogható rá, hogy a legjobb teljesítmény nyújtotta az elmúlt két évtizedben – ugyanis nem lehet leváltani. Azért sem, mert nem igazán van, aki a helyükre lépjen. Azt még az LMP elfogult elnöke sem gondolhatja komolyan, hogy a magyar társadalom hirtelen (természetesen az ő intésére) megvilágosul, lámpa gyullad az agyában, és egyik percről a másikra rájön: akikre eddig szavazott, azok érdemtelenek a bizalomra.
Kis ország vagyunk, egy politikai elitünk van – aminek persze most már része az LMP frakciójai is –, nem igazán lehet kicserélni valami másra.
Már csak azért sem, mert az igazán rátermett, képzett figurák – szak- és humánértelmiségiek – már réges-rég elhagyták a politika játékterét, átengedve azt a magát elitnek hívó középszerűeknek.

Forrás: Internet - bekes.lehetmas.hu

A másik paradoxon, amit az LMP elkövet az, hogy szétszakad ugyan a párt együttműködési szándékúakra és önálló harcosokra, ám a parlamenti frakció mégis csak egyben marad. Ebben nem nehéz felismerni azt, hogy ha a szakadárok kilépnek a frakcióból is, akkor az LMP-nek egyetlen frakciója sem lenne. Ne feledjük, így járt a DK is, mindenféle indokokkal tagadta meg tőlük a ház az önálló frakcióalakítást. Ebben az esetben az LMP egy sor lehetőségtől esne el, nem utolsó sorban pedig egy kalap pénztől, ami a frakciót egyébként törvényesen megilleti. Ezt súlyosbítja az a tény is, hogy az egyéni képviselőknek nem lenne lehetőségük részt venni a bizottságok munkájában, felszólalásaik is korlátozottak.
A frakció egyben tartása tehát egyrészt politikailag, másrészt anyagilag indokolt. A faramuci a helyzetben csak az, hogy amíg a párt elnöke az egyik véleményt hangoztatja, addig a kivált képviselők esetleg ennek az ellenkezőjét.
A helyzet tehát politikailag perverz, és pontosan azt cáfolja, amit a párt nevében hirdet. A politika ugyanis az érdekérvényesítés művészete, a kompromisszumok és megegyezések kialakításának tudománya. Láthatóan ennek most éppen híján vannak e pártban. Ha ezt így csinálják tovább, nem lehet csodálkozni azon, hogy egyre fogy a népszerűség és a szavazótábor.
Ezen a népszerűségvesztésen az sem segít, ha közben fennen hangoztatják, hogy a FIDESZ-kormányt el kell zavarni.

Ceterum censeo OV esse delendam!

EGYÜTT — VAGY SEHOGY

Az ország helyzete napról napra romlik. A külső és a belső körülmények feszítő problémákat jelentenek a mai kormányzatnak. Láthatóan még mindig átlátható stratégia nélkül bóklásznak a lehetséges döntések között. Mindezt jól illusztrálják az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok.

Ugyanakkor kitapintható, hogy a nemzetközi szervezetek egységesen lépnek fel, egyszerre szabva politikai és gazdasági feltételeket.
A demokratikus ellenzék pedig láthatóan hezitál. Pontosabban három markáns erőközpont kezd kialakulni.

Az egyik – talán a legnagyobb tömegtámogatással bíró – csomópont a civil szervezetek összefogása, a Szolidaritás, a Milla és más csoportok. Ezeknek a jellemzője, hogy főként azokból a polgárokból rekrutálódnak, akik elutasítják ez eddigi politikai elit működését, a jelenlegi parlamenti formációkban nem látják a kibontakozás lehetőségeit. Közös e csoportokban, hogy a civil szerveződés szuverenitására építenek, nem csatlakoznak – bizonyos mértékig –, elutasítják a ma regnáló pártokat.

A másik erőközpont a ma is a parlamentben ülő demokratikus pártok támogatói. Az MSZP, az LMP és a még frakció nélküli Demokratikus Koalíció azonban más-más felfogással áll az Orbán-rendszer megdöntéséhez.
A harmadik erőközpont – bár ez rendelkezik a legkisebb társadalmi támogatással – a különböző, parlamenten kívüli, magát baloldalinak nevező törpepártok csoportja.
Azt ma már látjuk, hogy az elfogadott új választási törvény alapján igen nehéz olyan többséget előállítani, amely meggyőző – lehetőleg kétharmados – többséggel váltja le a mostani kormányt.
A demokratikus erők összefogása tehát – mondhatjuk pátoszosan – életbevágó. A civil szervezetek vezetői hajlamosak az összefogásra. Ezt nyilatkozataik és tevékenységük igazolja. A Szolidaritás által meghirdetett „ellenzéki kerekasztal” jó ötletnek tűnik. E kezdeményezés sikere nagyban attól függ, hogy a civil szférát és a pártok köré gyülekező erőket miként lehet összesimítani.
A demokratikus pártok közül az MSZP és a DK feltételek nélkül kész a kooperációra. Kinyilatkoztatta ezt mind a két párt elnöksége. Félretéve minden skrupulusukat – belátva a feladat jelentőségét – hajlandóak az együttműködésre.
Az LMP-ről mindez nem mondható el ilyen egyértelműen. A párt különböző – egyenrangú – vezetői különbözőképpen nyilatkoznak. Fellelhető gondolkodásukban az eddig hangoztatott – szinte zsigeri – elutasítás, főleg Gyurcsány Ferenccel és a szocialistákkal kapcsolatban. Az LMP szereplése jelenleg azt üzeni az átlagembernek, hogy magukat tartják a demokratikus értékek felkent lovagjának. Mindezt teszik egy viszonylag kis támogatottság mellett. Álságos hozzáállásukat a második kerületi időközi választáson tanúsított magatartásuk is szemlélteti. Még akkor sem voltak képesek egy jelképes összefogásra (közös jelölt indítására), amikor ennek valós politikai tétje nem is volt.

Az LMP furcsa politizálását az is jellemzi, hogy kikelt az Európai Zöldpárt külpolitikai szóvivője (ez a párt alelnöki pozícióját jelenti) Ulrike Lunacek javaslata ellen, amely különböző uniós szankciók bevezetésével próbálja rávenni a kormányt, hogy térjen vissza a demokratikus keretek közé.
Az LMP sérelmezte ezt az eljárást, holott maga is tagpártja az Európai Zöldek Pártjának (Eurogreens). A párt láthatóan nem képes helyén kezelni a problémát. Nem belátni, hogy a demokrácia helyreállítása Magyarországon elődleges politikai feladat, mert ez vezethet ahhoz, hogy mind gazdaságilag, mind politikailag megszűnjön az ország elszigeteltsége.

Nincs más út, csak az összefogás
Itt az ideje, hogy a demokratikusan gondolkodó polgárok rávegyék saját közösségeiket arra, hogy feltétlenül működjenek együtt a közös cél érdekében. Csak ebben az esetben várható el, hogy az a bizonyos 56 százaléknyi „hallgató többség”, amely ma nem talál magának támogatható politikai erőt, megmozduljon, kinyilvánítsa választói akaratát.
Az ország érdeke, hogy a demokratikus baloldal feladja – évtizedek óta beidegződött – megosztottságát, és végre egy azonos cél érdekében képes legyen együttműködni mindenkivel, aki az Orbán-rendszer leváltásában érdekelt.
Nagy feladat, tanulságos lecke. De ezt a leckét meg kell tanulni, és fel is kell mondani a vizsgán. Legkésőbb 2014-ben.