NEMZETÁLLAMOK KONTRA GLOBALISTÁK

Orbán Viktor ismét – ezúttal 19. alkalommal – elkápráztatta „polgári hallgatóságát” (kivétel, aki nem bóbiskolt) sajátos világlátásával.

Nincs semmi kedvem az egész beszédet ízekre szedni, mert egyrészt meghaladná a posztok átlagos méretét, másrészt meg annyi csúsztatás volt benne, hogy azok inkább a Balaton jegének erősítésére lennének jók ebben a langyuló időben.

Vegyük ez egyik legerősebb kijelentést, és gondolkodjunk el rajta kicsinyt!

A miniszterelnök szerint a jövő a nemzetállamoké, vége a sokoldalú együttműködéseknek – amit szerinte a nemzetállamok feletti erők dominálnak –, a kétoldalú szerződések és közös cselekvések ideje jött el.

Ez bombasztikusan hat: végre olyan kis államok mint Magyarország, jelentős erővé léphetnek elő, megmondhatják majd a tutit a bonyolultabb nemzetközi ügyekben.

Ahogy azt Móricka elképzeli!

Hol a hiba Orbán Viktor gondolkodásában?

Egyszerű: a saját víziójában nem veszi figyelembe a 21. század valóságát. Nem veszi figyelembe, hogy az új évezred második évtizedében a világnak olyan kihívásokkal kell szembenéznie, aminek a megoldása egy nemzet (ország, legyen bármilyen nagy is: USA vagy Oroszország) keretei között nem megoldható.

Ha valaki nem csak a Kossuth rádiót és a végtelenül elfogult, kormánypárti televíziókat nézi, és nem a Habony művek által szponzorált bulvár újságokat bújja, az tudja azt, hogy a környezet, a túlnépesedés óriási problémákat jelentenek a század közepére.

Vegyük az első témát. Már vagy húsz esztendeje kutatások bizonyítják, hogy az ember tevékenysége miatt folyamatosan nő az üvegház hatású gázok kibocsátása, és ez melegíti a földet. Ha ez a melegedés elér egy kritikus szintet, akkor az általa gerjesztett folyamat megfordíthatatlanná válik, és katasztrofális következményekkel kell szembenézni.

Az északi tengeri jégsapka megolvad, olyan mennyiségű édesvizet szabadítva fel, ami nem csak megemeli a tengerek szintjét, hanem sajátos hatásként leállítja a tengeri áramlást (Golf áramlat). Ennek a következménye pedig végzetes éghajlati változásokat idéz elő szerte a Földön. Az eddig megszokott időjárás megváltozik, földrésznyi területek maradnak csapadék nélkül, elsivatagosodva. Ahol eddig kellemes óceáni éghajlat uralkodott, ott most szélsőségessé válik az idő: hol komoly hidegek, hol szinte elviselhetetlen hőség lesz a jellemző. Mindezek hatására az eddigi mezőgazdasági kultúra, ami éltette a lakosságot, összeomlik vagy gyökeresen megváltozik.

Hasonló jelenségekkel lehet számolni a déli féltekén is.

Ha csak ezt a problémát tekintjük, rögtön látszik, hogy ezen egyetlen ország nem képes változtatni. Hiába tér át Európa (okosabbik és boldogabbik fele) egyre nagyobb mértékben a fenntartható energiaforrásokra, tesz igen sokat a fosszilis felhasználás visszaszorítására. Ha ugyanis ez USA semmibe veszi a Kiotói Egyezményt, és jelenlegi elnöke hagymázos ötlete alapján újra nyitják a bányákat Amerikában, akkor a katasztrófa akkor is bekövetkezik, ha más országok mindent megtesznek annak érdekében, hogy elkerüljék.

Ez csak egy példa. Vehetünk egy másikat is, amit szintén megemlített országunk géniusza: a népesedést.

Azt jelentette ki, hogy nem tud arról, hogy szoros összefüggés van egy társadalom fejlettsége és népességének száma között.

Ajánlom neki ez ügyben az ENSZ népesedési munkacsoportjának kutatásait (ezt mintegy 20 éve végzi a világszervezet). Ez bizonyítja, hogy minél fejlettebb egy társadalom annál kisebbek e népesedési mutatói. Paradox módon a az „úgynevezett fejlődő világra” ez nem érvényes. Az elmúlt 50 évben ezekben a térségekben ment végbe „népességrobbanás”. A világ jelenlegi népessége másodpercenként egy fővel bővül. 2050-re elérheti a 9,5 milliárd főt. Ez a tény pedig óriási problémákat hozhat magával. (Itt egy kis angol nyelvű összefoglalót lehet látni. A videót ajánlom mindenkinek , különösebb nyelvtudás nélkül is érthető.)

A Föld nevű bolygó képtelen arra, hogy egy ekkora népességet eltartson. Se a megművelhető termőföldek nagysága nem elegendő, se másmilyen egyéb megújuló forrás (tenger, erdők stb.) nem fedezi ekkora népesség igényét. Már ma is ott tartunk, hogy a megújuló forrásainkat gyakorlatilag minden évben szeptemberig feléljük, a negyedévi fogyasztásunk az már a következő év „terhére” megy. Ez a „tartozás pedig akkumulálódik, minden évben egyre korábban fogyasztjuk el azt, amit képesek vagyunk előállítani. Kifosztjuk a földjeink erejét, feléljük a tengerek élővilágát.

Persze történtek ezzel kapcsolatban „intézkedések” is. Kína például súlyos adóval sújtja azokat a családokat, amelyekben egynél több gyermek születik. Így van ez már vagy 20 éve. Meg is lett az eredménye, mert a kínai kultúra hagyományosan a fiúkat részesíti „előnyben”, így a lányok meg sem születnek. Az eredmény: felborul a népesség gender egyensúlya. Ma Kínában kb. kétszer több fiatal férfi van, mint nő.

Ez csak két kiemelt probléma, amivel szembe kell néznünk a következő néhány évtizedben. Egyik sem oldható meg az Orbán Viktor által vizionált világkép alapján!

Ennyit az „ország és az év értékelésről”.

Ceterum Censeo OV esse delendam!

TU(PO)SVÁNYOS

Forrás: Internet - Tőzsdefórum.hu

A hőguta mellett szombaton másfajta gutaütés is kerülgetett, amikor élő egyenes közvetítésben szemléltem (hallgattam és megértettem) miniszterelnökünk beszédét.

Itt és most nem kívánom ízekre szedni a beszédet, megteszik ezt nálam avatottabb politikusok, kommentátorok.

Minden esetre, de ja vu érzésem támad, és ez arra ösztönzött – Orbán szavaival élve, ismerjük a múltunkat –, hogy némi kutakodást végezzek 20. századi, kevéssé dicsőséges történelmünkben.

Valahogy atavisztikus gondolatok törtek elő ebből a beszédből, és mintha „ismerős” gondolatok törtek volna fel.

Forrás: Internet- Wikipédia

Gömbös Gyula szelleme rémlett fel a nyári hőségben, mint aki ott lebegett a maci képében (amiről tudjuk, hogy nem játék) a nyitott, állógallérú miniszterelnök feje felett az árnyékban.

Gömbös Gyula 1932-ben lett az ország miniszterelnöke. Nemzeti Munkatervet hirdetett, amely a diktatúra alapjait (olasz mintára ld: Mussolini) kívánta megteremteni.

A fentiekből csak néhányat szeretnék ideidézni, érdemes elolvasni az egészet. Az idézetek magukért beszélnek, mutatják azt, hogy egyes politikusok képtelenek arra, hogy újat találjanak ki:

„6. Közjogi és államigazgatási berendezkedésünk 
Közjogi és államigazgatási berendezkedésünket - a mai kor követelményeinek figyelembe vételével, de a hagyományokba rejlő erkölcsi erők megóvásával úgy kívánjuk alakítani, hogy ez a közjogi és államigazgatási berendezés a nemzeti erők maximumát bocsáthassa a nemzeti célok megvalósítása végett a nemzet vezetőinek rendelkezésére…

9. Sajtópolitika 
A sajtószabadság fenntartása nemzeti érdek addig a határig, amíg a sajtó valóban a nemzet érdekeit szolgálja…

23. Az államháztartás egyensúlyának biztosítása 
Az államháztartás egyensúlyát minden körélmények között biztosítani és fenntartani kívánjuk…..

44. A munkanélküliség leküzdése 
Addig, amíg a gazdasági élet válsága tart, a munkanélküliség leküzdése céljából állami feladatnak ismerjük el munkanélküliek foglalkoztatásának irányítását. 
45. Munka és nem segély 
Munkaképes emberek munkanélküliség címén való segélyezésének elvi ellenségei vagyunk s a munkanélkülieket csak munka ellenében támogatjuk.

74. Hitelpolitikánk 
A hitelt eszköznek tekintjük a nemzeti termelés szolgálatában. A nemzeti építőmunkába beilleszkedő hitelt teljes védelemben részesítjük, de mindent el fogunk követni a tisztán öncélú kiuzsorázó hitelpolitika lehetetlenné tételére. 
75. Hitelellátásunk javítása 
Hitelügyi politikánk homlokterében az olcsó és bőséges hitel előfeltételeinek megteremtése áll, mert termelésünket a mai szűkös és drága hitelellátás béklyóiból ki akarjuk szabadítani

80. A külföldi hitelek ellenőrzése 
Gátat akarunk vetni a nemzet további eladósodásának. Újabb külföldi hiteleket csak tervszerűen és lehetőleg gyorsan amortizálódó, produktív célokra veszünk igénybe. A külföldi hitelek igénybevételét fokozott ellenőrzés alá kívánjuk helyezni. 

Forrás: Internet - wikipedia

85. A lelkiválság leküzdése 
A nemzetnevelés ügyét elsőrendű feladatunknak tekintjük. Kötelességünknek tartjuk az uralkodó lelkiválság leküzdését, a nemzet lelki újjászületésének előmozdítását és az egységes magyar világnézet kialakítását. Nem ismerjük el a magas kultúra és a népművelés közt mesterségesen támasztott ellentét jogosultságát és a magyar nemzeti művelődés egysége és teljessége érdekében egyaránt fontos feladatunknak tartjuk magas kultúránk színvonalon tartását és népkultúránk hatványozott fejlesztését.”

A fenti idézeteket mindenki hasonlítsa össze azokkal a mondatokkal, amelyeket a miniszterelnök mondott, és azokkal az intézkedésekkel, amelyeket a regnáló kormány az elmúlt öt évben végbevitt.

Ha esetleg kísérteties egyezéseket fedeznek fel, az nem a blogger hibája.

Talán ideje lenne elgondolkodni azon, amit halottunk, és tanulva a múlt hibáiból, levonni a következtetést, hogy hová vezet minket az a kormány(fő), aki azt hangoztatja, hogy „ne gondolkodjunk a jövőről, mert az nincs.”

Ceterum censeo OV esse delendum!

EGY POFON — NO, DE IGAZÁBÓL KI KAPTA?

Forrás: Internet -- francia televízió

Már jó néhány napja szinte semmi másról nem szól a „politikai elemzők” sora, mint arról a bizonyos afférról Rigában.

A fenti videókból kiderül, hogy Jean-Claude Junker „előadása” egy, a sajtó részére szervezett, protokoll-fotózáson történt. Majd’ minden jelen levő vezetővel „bohóckodott egy kicsit, majd útjára bocsátotta őket. Lehetséges, hogy egy ízig-vérig protokollosnak ez már kiveri a biztosítékot, hiszen teljesen szembe megy – az egyébként valóban nagyon kötött – nemzetközi diplomáciai viselkedési formával.

Az egérből azonban nem kell elefántot csinálni, még akkor sem, ha az ellenzéki pártoknak egyébként nagyon jól jött ez a performansz!

A sajtó – elektronikus és írott is (kivéve a kormánypártiakat) – már négy napja ezen rágódik. Nem veszik észre, hogy ez csak gumicsont! Megint csak arra jó, hogy a „zemberek” megint csak arról beszéljenek, aminek alapjában semmi értelme! Nincs se valódi tartalma, se következménye! Ugyanakkor kontraproduktív, hiszen az így elfecsérelt műsoridőknek, nyomtatott és más elektronikus tartalmaknak két hatása van: az egyik az, hogy a kevéssé tájékozott közvéleményben elhintsék, hogy ez valóságosan fontos (ami persze nem igaz), másik pedig az, hogy addig sem beszélnek igazán égető problémákról.

Forrás: Internet -- Index.hu

Így aztán igen kevés szó esett a felsőoktatás tervezett átalakításáról, mint ahogy szinte szóba sem került, hogy miniszterelnökünk Európai Parlamentben miként szerepelt, és ennek melyek lehetnek a lehetséges következményei.

Nem került szóba a parasportolókkal kapcsolatos botrány sem a maga teljességében, annak erkölcsi és anyagi vonzataival. (Csak itt jegyzem meg, hogy ha alig van keret a sportolók felkészülésének finanszírozására, akkor vaj’h miért kell a bizottság elnökének milliós fizetést biztosítani. Nem lenne elég egy közönséges állami köztisztviselői (közalkalmazotti) fizetés?)

Kapott a sajtó egy újabb csontot, és ezért belesétált a csapdába. Már megint olyanról beszél, aminek semmi értelme. Persze volt már ez így néhányszor!

Ebben persze nyakig benne vannak az ellenzéki pártok képviselői és megszólalói is. Ahelyett, hogy ők is ezt csócsálnák, arról kellene beszélni, hogy e förtelmes kormányzat helyében mit tennének másképp, egyes problémákra (mint például a NER-kérdőív témái) milyen megoldásokat kínálnak, ők mit tennének a kormány helyében.

Így az átlagember is eligazodna rajtuk, és legalább tisztában lenne azzal, hogy mit is akar az ellenzék azon kívül, hogy el akarja zavarni Orbánt.

Ceterum censeo OV esse delendum!

VIHAR EGY „TÁNYÉR GULYÁSLEVESBEN”

Forrás: Internet

A hétvége Simicska Lajos vulgárisan megfogalmazott, sommás véleményétől volt hangos.  Ez ezért is érdekes, mert ezt Mari néni is megértette, aki  eddig szinte vallásos meggyőződéssel függött az ország miniszterelnöke minden megnyilatkozásán. Mici (lopott elnevezés, lásd Facebook: OV geci; mi ci? = Mici) pedig meg sem szólalt e kirohanásokkal kapcsolatban. Két napon keresztül szinte másról sem szólt a média, mint ennek tárgyalásáról.

Azt hiszem, hogy néhány véleménytől eltekintve (Kéri László, Vásárhelyi Mária — ATV) rossz nyomon járnak az elemzők. Ahogyan azt már szeptemberi blogomban is jeleztem, a dolog sokkal bonyolultabb annál, hogy miként működik ezután a HírTv vagy a Magyar Nemzet című újság.

Mi az alapvető gond: egyrészt az, hogy a 2014-es kormányváltás után ugyan a mai kormányzat eltávolított az államapparátusból sok olyan személyt, akik úgymond „Simicska érdekeltségébe tartoztak”, de a helyükre kinevezett bólogatójánosok kétségtelenül „szerényebb képességekkel” rendelkeznek. Lehetséges, hogy a kormányzatnak – és a miniszterelnöknek – erős elhatározása, hogy Lajost megfosszák a szürke eminenciás státusától, ám ezt – ha minden állami adminisztratív eszköz rendelkezésükre is áll – nem egyszerű véghezvinni.

Forrás: Internet

Simicska birodalma ugyanis át meg átszövi a magyar gazdaságot. Érdekeltségei között a legjelentősebb a KÖZGÉP, aminek bevételei az elmúlt években ugrásszerűen növekedtek. De mire ez a nagy állami támogatás? Erre a legvalószínűbb választ a már fent említett TV-s műsorban Kéri László adta meg: Simicska tartotta fenn ugyanis a FIDESZ-t ellenzékben töltött nyolc esztendeje alatt. Ezt a pénzt pedig valahogy vissza kellett juttatni a bőkezű szponzornak.

Orbán új politikája – amiben  Simicska, saját nyilatkozata szerint, nem akart részt venni – azt eredményezte, hogy a miniszterelnöknek létre kellett hoznia az új oligarcha réteget, amely feltétlen lojális hozzá. Meg is találta ezeket például Mészáros Lőrinc és Garancsi István személyében. Igyekszik is a kormány mostanában mindenféle állami megbízással erősíteni őket.

Szerintem azonban ez nem elég ahhoz, hogy Simicskát kibillentsék jelen gazdasági helyzetéből. Egyrészt elegendő tartalék áll rendelkezésre, másrészt vagyonának egy jelentős része már réges-rég nincs Magyarországon, kivonta azt a magyar hatóságok hatóköréből.

A FIDESZ-en belüli hatalmi harc Simicska fellépésével úgy látszik egy újabb fejezethez érkezett. Ez pedig nem gazdasági, hanem politikai és uralmi kérdéseket érint. Az elmúlt három esztendőben üstökösként feltűnő – meglehetősen gátlástalan – „ifjú törökök”: Lázár János, Szíjjártó Péter, Rogán Antal nem igazán hajlandó lemondani arról a „jóról”, ami a politikai hatalommal jár.

Egyre jobban kiviláglik a párton belüli harc a „régi FIDESZ” értékeit vallók és a hatalmi pragmatisták között. Mindez egyre inkább látható a szavazók számára is. (Ezt alátámasztják a közvélemény kutatások eredményei is, a FIDESZ harmadát vesztette el támogatóinak.)

Forrás: Internet

A jelen ellenzék számára ez a belső harc pillanatnyilag irreleváns abból a szempontból, hogy növelheti –e támogatottságát ezáltal. Az ellenzék csak úgy használhatja ki ezt, ha képes – a rendelkezésre álló információk alapján – rávilágítani arra, hogy ez az egész gazdasági-politikai konglomerátum mennyire korrupt és maffiaszerű. Ezzel elérheti azt, hogy a mostani „ingadozó és bizonytalan” szavazók közül megnyerhet tömegeket. Különösen érdekes ez abban az összefüggésben – ami a Mezőtúron történt a hét végén –, hogy a Jobbik fokozatosan tör előre, amely megakadályozása minden demokratikus pártnak alapvető célja.

A FIDESZ eróziója során az ellenzéknek kínosan kell figyelnie arra, hogy megfelelő jövőkép felvázolásával kihúzza a szélsőséges pártok alól a talajt. Sajnos erre ma még nem látunk hatékony lépéseket.

Ceterum censeo OV esse delendum!

„EZ EGY MÁSIK VILÁG, MINT AMELYBEN HAT ÉVVEL EZELŐTT ÉLTÜNK…”

Az elmúlt két napban számos független véleményformáló húzta le a keresztvizet a miniszterelnök – immár hagyományosnak mondható – tusnádfürdői szerepléséről. Nem idézem ide a beszédet, hallgassa meg mindenki, érdemes rászánni azt a kicsivel több, mint félórát.

Forrás: Internet

A problémát nem is abban látom, hogy Orbán Viktor felvázolja politikai elképzeléseit az általa hőn áhított „munka társadalmáról”, amely végre évtizedes fejlődést hoz majd ki hazánknak. Politikusként ehhez joga van, mi több, hívei el is várják tőle, hogy valamely távlatos dolgokkal kápráztassa el őket.

Még azért sem nagyon csodálkozom, hogy mára – emlékezzünk a ’88–’90-es ifjúra – teljesen eltávolodott korábbi értékeitől. Mondhatjuk erre azt, hogy csak az ökör konzekvens, az embert a körülményei alakítják. (Jó néhány politikusunk szeretné letagadni mindazt, amit 20–30 évvel ezelőtt mondott és cselekedett.) A miniszterelnök sem tesz mást, mint megpróbál igazodni a változásokhoz.

A legnagyobb probléma ebben az, hogy az igazodáshoz hiányzik a minimális értékrend.

A magyar társadalom bőséges példákkal szolgál arra, hogy miként alkalmazkodott a különböző változásokhoz: gazdasági, hatalmi és globális vagy regionális kihívásokhoz. Tette mindezt annak érdekében, hogy a változó körülmények között is biztosítsa fennmaradását és a lehető legnagyobb mértékben érvényesítse érdekeit. Mint tudjuk, ez nem mindig sikerül, sőt sokszor komoly tragédiákhoz vezetett.

A „bármi” (amihez alkalmazkodni kell), nem valami. A „bármi” az semmi. Megfoghatatlan és bizonytalan, alaktalan és a homályba vesző. Az ehhez való igazodás körülbelül olyan, mint átmenni a szivárvány alatt, azaz lehetetlen. Vagy csak látszólagos.

Arról már ne is beszéljünk, hogy miniszterelnökünk újfent tévedett néhány kérdésben. „A határon túliak szavazata és az abból fakadó mandátumok kellettek ahhoz, hogy kétharmados többsége legyen a nemzeti erőknek a magyar parlamentben.” A legfontosabb talán az, hogy az általa oly sokszor emlegetett „nemzeti erő” (és annak parlamenti felhatalmazása) nem képezi a teljes társadalom kétharmadát. (De már ezt is kibeszéltük néhányszor.)

A másik pedig az, ahogyan a liberalizmust kezeli. A liberalizmus – mint Európát és a demokráciát meghatározó filozófiai irányzat – nem egyenlő az elmúlt évtizedekben liberális gazdaságpolitikának nevezett kormányprogramokkal. Sehol sem keverték össze e két fogalmat sem Európában, sem sehol a világon.

A szabadság elve – amelynek egy részét oly bölcsen idézte is beszédében –, miszerint ne cselekedj semmi olyat, amit nem szeretnéd, hogy veled szemben elkövessenek — nos, ez a liberalizmus egyik alapelve. Igaz, kicsit máshogy fogalmazták: „az egyén szabadsága addig tart, amíg az nem sérti mások szabadságát”.  Így tulajdonképpen az előadó saját magával keveredik önellentmondásba. Ám ez legyen az Ő problémája.

Mindazok, akik ma nem a regnáló miniszterelnök elvakult és lekötelezett (megvásárolt) hívei, egyetlen lehetőségük marad: sürgősen rendet – eszmei rendet – csinálni saját házuk táján, hogy megfelelő alternatívát kínálhassanak a „semmi (bármi)” ellen. Ez pedig komoly kihívás. A ma ellenzéknek nevezett – egyébként valóban elavult kategóriák szerinti – baloldali vagy balliberális (liberálisnak) politikai pártok és csoportok egyetlen lehetősége: komoly és filozófiailag, gazdaságilag alátámasztott politikával lépjenek fel a „bármi” ellen.

Mindezt tegyék úgy, hogy az ország legegyszerűbb polgára is megértse: értük, az érdekükben lépnek fel. Nem atyáskodva – „majd mi elintézzük, csak szavazz ránk” –, hanem valódi részvételt és felelősséget kínálva mindenkinek. Ez persze nem lesz egyszerű. Eddig sem volt az, bizonyítja a rendszerváltás óta eltelt negyed század. De egyszer és mindenkorra értsük már meg: eltávolodni Európa kulturális és politikai értékeitől egyenlő a bukással, az ellehetetlenüléssel. Még akkor is, ha mindezt a mostani kurzus árvalányhajas magyarságtudattal akarja lenyomni a torkunkon.

Ceterum censeo OV esse delendum!

A GUMICSONT

Forrás: Internet - Gépnarancs

Rágjuk ezt az öszödi beszédet, mint a gumicsontot. Mindig vissza-visszatérünk rá, előássuk, rágcsáljuk, de már valahogy nem az igazi az íze. Már nem is „bűzlik”, ha innen szagolom úgy sem, ha onnan szagolom még úgy se!

Mi is a bajom ezzel? Nagyon egyszerű: A FIDESZ-nek ebben a kampányban nincs igazi mondanivalója csak egy (na jó: kettő) a rezsicsökkentés. Kell valami mellé, valami ütős, ami eltereli a figyelmet arról, hogy egyre többen érzik annak a bornírtságát is, hogy „az ország jobban teljesít”! A legjobb ilyenkor előszedni a régi lemezeket, hátha azzal jótékonyan el lehet leplezni a hétköznapok sivárságát, az igazán releváns mondanivaló hiányát.

Mert annak a hajtogatása, hogy jobban teljesítünk, már szinte senkit sem lelkesít. A kis és közepes vállalkozások stagnálnak, a kényszervállalkozók sorra adják vissza az ipart. Akiket megfosztottak földbérletüktől és trafikjaiktól, azoknak lehet beszélni egy szebb világról, de valahogy másként látják ezt!

Mint ahogyan a sokat emlegetett „Mari néni” is örül annak, hogy csökken a gázszámlája, ám azt is észreveszi, hogy a piacon valahogy minden többe kerül néhány forinttal, mint az elmúlt hónapban. Csak az „nem esett még le” még neki, hogy a nyugdíja is egyre kevesebbet ér. Mert minden más szolgáltatás, amit igénybe vesz, az bizony drágább.

Forrás: Internet

Mindezek elpalástolására jó ürügy az öszödi beszéd. Már most is előkerült a FIDESZ-es megmondó embereknél, hogy a „szemkilövetés” is e beszédnek köszönhető! Hát persze!

2010 augusztusa elejétől mást sem halott a magyar médiában a polgár, mint az ominózus idézetet a reggeli, esti és kitudja mikori füllentésekről. A beszéd igazi lényegét már akkor is elnyomták az erőltetett kommunikációs akciók. Ennek volt köszönhető az a felkorbácsolt indulat, ami végül is az őszi eseményekhez vezetett.

Most ezt idézi fel újra a FIDESZ, mert számítása szerint ez elegendő lesz arra, hogy a választókat újra Gyurcsány és a baloldal ellen fordítsa.

Naivitás lenne azt hinni, hogy ennek a kampánynak nem lesz hatása. De lesz! Nagy valószínűséggel a kormányzópárt rendíthetetlen híveit megerősíti. Tudatosul bennük, hogy össze kell fogni a „főgonosz” ellen, mert minden ezen dől el!

Az igazi probléma azonban nem ez! A FIDESZ legnagyobb problémája manapság, hogy nem tudja növelni táborát. Minden közvélemény kutatás azzal az eredménnyel zárul, hogy a kormányzópártot támogatja a magyar társadalom negyede, csaknem kétmillió ember. De a többi (választás szempontjából öt és félmillió polgár) már nem ül fel az egyre otrombább hazudozásnak. Ma már azok is erősen elgondolkodnak, akik az előző választáson Orbán Viktorra adták a szavazatukat. Ezek a polgárok pontosan látják, hogy az elmúlt négy évben nem az történt, amire felhatalmazást adtak. Hiába hangoztatja a pártelnök-miniszterelnök évértékelőjén, hogy a „magyar emberek felhatalmazására” cselekszik. A FIDESZ nem igért semmit 2010 tavaszán. Már csak ezért sem, mert nem is tudott mit ígérni egy válságból éppen kikecmergőben levő országnak. Nem tudott jobbat előkapni a tarsolyból, mint amit a Bajnai-Oszkó páros csinált. De ezt mégsem vallhatta be. Így hát nem is mondott semmit.

Forrás: Internet

Azt nem lehet állítani, hogy nem tudta, hogy mit akar csinálni a hatalom birtokában. De ezt meg nem árulhatta el! Nyolc éve készültek a fiúk erre. Nem gondolja senki, hogy a demokratikus jogállam lebontásának ötlete a kétharmados győzelem eufórikus mámorában született. Az egymás utáni lépések forgatókönyve már régen készen állt. A gyors egymásutánban meghozott törvények (milyen érdekesen épültek egymásra!) bizonyítják a jó előre kidolgozott koncepciót, ami elvezetett az Alaptörvényhez.

Ezt a trendet már 2010 októberében-novemberében felismerték a hazai politikával foglalkozók. Már akkor figyelmeztettek a veszélyre és a lehetséges következményekre. Nagyon sokan lehurrogták őket.

Most újra azért kell az öszödi csont, hogy elterelje a közbeszédet. Ne lehessen a kampányban a FIDESZ orra alá dörgölni, mi mindent rombolt le „országépítés” ürügyén.

Jó taktika ez! De egyben tévednek: nagyon sok állampolgár mára már átlát a szitán, és a saját bőrén érzi ennek a „gyarapodásnak” minden nyűgét!

Ceterum censeo OV esse delendam!

GONDOLKODOM, TEHÁT VÉLEMÉNYEM VAN

Lassan két hete, hogy nem írtam, több dolog jött közbe, de a legfőbb ok az volt, hogy megint nem volt érdemes csatlakozni ahhoz a táborhoz, amely a napi eseményeket kommentálta. Gyakorlatilag mi értelme ugyanazt a gondolatot elmondani máshogy és másféleképpen?
Ami mégis újra a gép elé kényszerített, az a szokásos péntek reggeli kormányfői interjú volt.
Mindenki tudja – még az ellenfelei is elismerik –, hogy Orbán Viktor kitűnő debattőr. Kommunikációs tanácsadói sem most jöttek a falvédőről, így kitűnő mondatok hangzanak el. A probléma csak az, hogy ezek a hangzatos szavak néha nehezen értelmezhetők, mi több, ellentmondásban vannak a valósággal.
Az MDF szlogenjének (nyugodt erő) átcsempészése a mai FIDESZ kormányzásra enyhén szólva is bornírt. Mert a kormányzópárt egyáltalán nem nyugodt. Ereje ugyan még van (a kétharmad), de egyre jobban látszanak a pánik jelei. Mint azt a bajai választással kapcsolatos reagálásaikból is kivehető.
Továbbá megtudtuk, hogy országunk már nem gyorsnaszád, hanem villamos. Azért két esztendő alatt leamortizálni egy hadihajót tömegközlekedési eszközzé (már csak a nagyságrendeket tonnában kifejezve) degradálni — nem akármi!
Továbbá megtudtuk: „…miközben persze jó volna a költségvetésbe a béremeléseknél nagyobb számokat írni a közalkalmazottaknál, meg kell fogni a saját kezünket az ország érdekében, tehát csak olyan béreket tudunk emelni, illetve csak olyan mértékben tudunk béreket emelni, amilyen mértékben a gazdaság ezt megalapozza.” Fogni kell tehát egyik kezünkkel a másik kezünket, nehogy béremelés legyen a közszférában, mert a gazdasági teljesítmény erre nem elég. Hát nem is csodálom, ezt az önmarkolászást, mert azzal ugye nem dicsekedhet a kormányzat, hogy hatalmas mennyiségű működő tőkét vonzott volna az országba, ezzel adóbevételeket és munkahelyeket teremtve. Éppen az ellenkezőjét csinálta. Elriasztotta a nemzetközi tőkét. Amelyik maradt (pl.: bankok), azok fogcsikorgatva fizetik a különböző költségvetési sarcokat.
Azért is jó lenne, ha lefogná a kormány egyik kezével a másikat, hogy a költségvetésből ugyan ne gyarapítsák közvetlen környezetük éhes vállalkozóit.
„…a segélyalapú gazdaság helyett egy munkaalapú gazdaságot hozzunk létre, ami nemcsak kormányzati intézkedéseket jelent, hanem azt, hogy az emberek is elfogadják ezt a gondolkodásmódot. Ők is, ha lehet, inkább munkából akarnak megélni, és nem segélyből.”
Ezzel csak az a bibi, hogy a két egymást követő mondat gyökeresen ellentmond egymásnak. Ugyanis nem hoztak létre „munkaalapú gazdaságot”. Igaz, hogy a statisztikák kevesebb munkanélkülit tartanak nyilván, de azt nem tudják letagadni, hogy kevesebb a munkahely, mint a kormányzás kezdetén. A munkanélküliek száma nem csak ezért csökken, mert a fél minimálbéren dolgozó közmunkásokat is „foglalkoztatottnak” tekintik, hanem azért is, mert a 2010 óta meghozott törvények értelmében, akik a csökkentett munkanélküli ellátásból kiesnek, azok már nem is szerepelnek az adatokban. Az a néhány tízezer fő, aki több mint egy éve keres munkát (és nem talál), az tulajdonképpen nincs is. Kiesik minden ellátási rendszerből, maximum az önkormányzatok szociális segélyért sorban állóit gyarapítja.
Az igaz, hogy az emberek a munkájukból szeretnének megélni, de ez nem a közmunkát, mi több, nem is a közszolgálatot jelenti. Az előbb említettek szerint pedig munkahely és foglalkoztatás nincs. Tehát hiába akar. Az akarat e helyt kibicsaklik, és kilátástalan óhajjá silányodik.
Ami pedig a választókkal kötött megállapodást illeti, azok a mondatok már a sima hazugságok szintjén vannak. A FIDESZ még csak nem is ígért 2010-ben, hanem simán meglovagolta azt a hamis propagandát, amelyet 2006-tól – igaz, következetesen és gátlást nem ismerve – folytatott a kormány ellen. A fülkeforradalmat még a Vörösmarty téren bejelentették. Mára ez már a tagadás kategóriájába került. Mint ahogy nem volt az előbbi forradalmi tett, úgy nem volt „megállapodás” sem a választókkal. Az Orbán Viktor által küldözgetett levelek célba értek ugyan – volt, aki persze soha sem kaphatja meg, mert jó néhány éve, még a rendszerváltás előtt eltávozott közülünk –, de a legtöbb esetben a szemétben kötöttek ki. Én nem ismerek élő embert, aki visszaküldte volna a feladónak!
A legaranyosabb bonmot azonban az alábbi volt: „Azt szoktuk mondani a Fideszben, hogy egyesek szerint a pénz nem boldogít, de azt szeretnénk, ha erről minden magyar ember személyesen meggyőződhetne. Tehát hagyjunk náluk minél több pénzt.”
A régi mondás igaz. Abban az esetben, ha annak, aki mondja, minden anyagi java megvan ahhoz, hogy emberhez méltón éljen. A cél, hogy e körülményt minél több magyar ember megismerhesse — dicséretes törekvés. Ám a valóság mást mutat. A társadalom nagy része ma már nem is álmodhat arról, hogy olyan körülmények között éljen, mint akár 10 esztendeje. Hárommillió ember él a létminimum alatt. Az Alaptörvényből kiszerkesztették a legelemibb szociális jogokat. Ma már nyugdíjra sem jogosult senki, mert nem nyugdíjjárulékot fizet, hanem szociális adót. Ad absurdum, ha a kormány úgy gondolja, akkor ezt a „viszonyt” nem tekinti magára kötelezőnek, és csak annyi ellátást fizet, amennyit a saját érdekei szerint jónak lát.
A pénzt nem az embereknél kell hagyni, hanem olyan körülményeket teremteni, hogy azt megkereshessék. Nem kell olyan adórendszert bevezetni, amely a legszegényebbeket (minimálbéreseket) is adófizetésre kényszerít. Olyan adórendszer kell, amely a terheket a jövedelmek arányában teríti szét.
És ha már az adóknál tartunk a legszebb mondat, aminek nincs értelme: „…csak olyan áfa-csökkentésnek lehet korlátozott mértékben értelme, ahol garantálható, hogy az emberek számára a termék, amit áfa-csökkentés alá veszünk, olcsóbbá válik.” Ha egy terméknek csökken az ÁFA kulcsa, az a termék olcsóbbá válik. Az már egy másik kérdés, hogy ha az ÁFA- csökkentéssel egy időben a kormány növeli egyes más termékek az ÁFÁ-ját (amelyek az adott termék előállításához szükségesek), úgy nő a termékek előállítási és ezzel kereskedelmi ára is, amire a csökkenő ÁFA-t rátéve, lehetséges, hogy a termék drágul.
Szeretném továbbá, ha Európa továbbra is lefele húzna minket. Már csak azért is, mert az a „lefele” a magyar társadalomnak igen csak „felfelé” van. Azt sem szabad elfeledni, hogy ez a „lehúzó, válságos” Európa veszi meg a hazánkban gyártott termékek háromnegyedét.
A továbbiakra következő bejegyzésemben térek ki!
Ceterum censeo OV esse delendum!

AZ ÖNMEGSEMMISÍTÉS SAJÁTOS ESETE — HETI ABSZURDOK

A gondolkodó emberek többsége ezt a hetet olyan „sírva röhög” állapotban töltötte. Semlyén Zsolt esztergomi beszédétől a különböző állami vezetők ünnepi megemlékezéséig végig hallgathatta a „mélymagyar tudat” tobzódását.
Mindezt tetézte az István a király bemutatója az egyik kereskedelmi televízióban, amelynek hullámai még ma is tartanak. A legnagyobb durranás – ha lehet így fogalmazni –, amely felülírta még a nagy hezitálások ellenére is megtartott ünnepi tüzijátékot, a két baloldali vezető látványos összeveszése volt.
Az átlagembert – lévén négy napos ünnep – az előbbiekből kevés érdekelte, hiszen, ha tehette, elment és saját szórakozásának, pihenésének szentelte a négynapos nemzeti ünnepet. Jól is tette, elvégre augusztus 20-a olyan ünnep, amiről még mindig nem tudja, hogy miért is kellene lelkesednie: Istvánt, első királyunkat és államiságunk ezer évét ünnepelje-e, vagy (nem is létező, ám csaknem negyven éven át hangsúlyozott) alkotmányunkat, esetleg az új kenyeret — vagy bármit, amitől jól érzi magát.
Vegyük sorba:
A miniszterelnök helyettes nem átallotta Szent István ürügyén fikázni Európát emígyen: „…Ez az egykor biztos sziklára alapozott Európa már odáig süllyedt, hogy szikla helyett a relativizmus homokjára építkezett. Kezdi feladni – mi több – eltaszítani magától az identitását jelentő alapvető keresztény értékeket. …Nem akarják meghallani Schumann intését sem, aki azt mondta, hogy »ha Európa nem lesz keresztény, akkor nem is lesz, és keresztények nélkül nincs Európa sem.«”Ebből a szövegből az tetszik ki, hogy Magyarország újfent a „kereszténység bástyájának” tekinti magát, és követeli a jogot, hogy az egész közösségnek adjon „szellemi alapot”. Nem kis szerepzavarról tanúskodik mindez, és normális emberek között magyarázatra sem szorul.
Azt nem is gondolták az ünnepi szónokok, hogy mézes-mázos szavakba burkolt megemlékezéseik kirajzolják mindazt a bornírt látomást, amelyet magukról és az általuk képviselt hatalomról tartanak.
„…Nagyra becsüljük a város történelmét – mondta Orbán Viktor augusztus 19-én Székesfehérvárott –, és elismerjük azt a vállalkozó kedvet és életerőt, amelynek Önök, fehérváriak újra és újra bizonyságát adják. Vállalkozó kedvről és életerőről vall az a beszédes tény, hogy az elmúlt évek során Önök 807 (azaz nyolcszázhét) kisebb-nagyobb fejlesztést indítottak meg a kormánnyal közösen, és ezekből már 378 fejlesztést meg is valósítottak. Miután a kormány mai ülésén a polgármester is részt vett, azt hiszem, ez a szám gyarapodhat. …A kormány Székesfehérvár iránti tisztelete fejeződött ki abban, hogy a város adósságának 70 százalékát, azaz kilenc és félmilliárd forintnyi adósságot átvállaltunk, kiváltva ezzel koronázó városunkat és annak polgárait a fenyegető adósrabszolgaság megpróbáltatásaiból.”
Most és itt ne elemezzük a miniszterelnök beszédének történelmi mondatait – ennek felelőssége nem magát, sokkal inkább beszédíróinak hozzá nem értését bizonyítja: lásd: Magyarország Története Előzmények és magyar történet 1242-ig – Akadémiai Kiadó, Budapest. 1984. 723-726, 734-769. oldalak –, sokkal inkább azt, ami a mának szól. István „Intelmeiből” azokat a részeket ragadta ki, amely alattvalóival való bánásmódra oktatja az ifjú Imre herceget.
A másik lényeges üzenet pedig a következő: legyetek jó támogatói a mostani kormánynak és lám-lám elnyeritek méltó jutalmatok: nem lesztek adósrabszolgák.
Az persze egy szóval sem hangzik el, hogy a fent emlegetett adósságot miből is fizeti ki a kormány. Márpedig mindenki, aki végiggondolja ezt, tudhatja: mindenki fogja fizetni. Az új adókkal, az emelkedő árakból befolyó ÁFA és jövedéki adókból, a bankok megsarcolásából, amit hat nap múlva a pénzintézetek minden ügyfelük nyakába zúdítanak.
Az Ünnep estéjén sokak maradtak a képernyők előtt, és végignézték az új formában – a szegedi Dóm előtt – színpadra állított legendás rock operát. Az eredeti 30 évvel ezelőtti előadás a Király-dombon valódi reveláció volt. Olyan hangon szólaltatta meg mondanivalóját (már akkor is aktuális áthallásokkal: Nagy Imre vs. Kádár János), ami eleve biztosította sikert, és a hatalom kritikáját. A mű aztán egy korosztály ikonja lett. Ám ez a generáció megöregedetett, és az elmúlt 20-25 évben a mű már nem kapott akkora nyilvánosságot, hogy az felkeltette volna a 90-es évek fiatalságának figyelmét. Megváltozott a világ, változtak értékeink, változott a fiatalság ízlése. Ma már csak az ötven felettiek tombolnak önfeledten Szörényi és Bródy szerzeményeire. A fiatalok muzsikája már más.
Ebben a megváltozott környezetben színpadra állítani az István a királyt — merész, de méltó feladat. Úgy kell ezt tenni, hogy a mai harmincasoknak is azt jelentse, amit anno ’83-ban jelentett az akkoriaknak.
Éppen ezért nem érthető – kizárólag színpadi, és rendezési szempontból – az a fajta felháborodás, ami az előadást kísérte. Azaz dehogynem érthető! A politikum ugyanis e mű jellegzetessége. Így mindenki (jobbos és balos) megtalálja benne a magának tetszőt és utálni valót.
Nem kellene vesztegetem a sorokat Bayer Zsoltra, de mégis: kirohanása Szörényi Levente ellen, több, mint komikus. Hol volt (van) Bayer Szörényihez képest, aki már akkor letette az asztalra életművének egy jelentős részét, amikor Zsolt még csak újságíró samesz volt a hajdani Népszabadság pártpolitikai rovatánál. Mikor az egér akarja összehasonlítani magát az oroszlánnal!
E két esemény azzal kapcsolódik a címhez, hogy nemzettudatunkat tovább erodálja. Nem azzal törődik, hogy történelmünk és társadalmunk eseményei, sorskérdései valós értékelés során erősítsék nemzeti hovatartozásunkat, hanem azzal, hogy valamiféle „aktualizált, napi és helyi érdekeknek” rendeljék alá történelmünket és annak személyiségeit. Ez pedig azzal jár, hogy ahelyett, hogy megismernénk és elsajátítanánk múltunkat, tanulnánk annak következményeiből, inkább valamiféle hamis hősi köntösbe öltöztetjük azokat. Így sohasem fog felépülni egy egészséges nemzettudat!
A legbornírtabb esemény
Alig telt el az ünnep, a hét végére újabb bornírt szenzációt hozott. Politikai elemzők sokasága szólalt meg az ügyben, mindenféle vélemény elhangzott. Egy valamit nem olvastam még sehol: hogy van az, hogy a politikusok nem érzik azt a felelősséget, amelyet a választók elvárása közvetít?
Sem az MSZP, sem az Együtt-PM nem tömegpárt. A tömegpártok ideje már vagy három évtizede leáldozott. Ma a pártok szűk saját tagsággal és nagy szavazóbázissal rendelkeznek. Ezek a szavazóbázisok azonban – legtöbbször – nem egyneműek. Nem egyneműek ideológiailag sem (gondoljunk csak arra, hogy az MSZP szavazóbázisát is milyen különböző emberek alkotják) életkorukat, habitusukat tekintve. Egyben talán megegyeznek: ez a társadalmi szolidaritás. hasonló mondható el Bajnai támogatóiról is: vannak köztük liberálisok, konzervatívok, baloldaliak, környezetvédők. A két támogató tömeg egyben ért egyet: le kell váltani a mostani kormányt.
Ez az alapvető elvárás a magyar társadalom több mint felében (54 százalék a legutóbbi felmérések során).
A politikusoknak ennek az elvárásnak kell eleget tenniük. Ha törik, ha szakad. Minden más lényegtelen. Lényegtelen ebben a játszmában, hogy ki lesz a miniszterelnök. (Jogilag ezt el lehet dönteni a választások után is.) Nincs helye primadonnáskodásnak, magunk fényezésének és lehetetlen javaslatoknak.
Egyetlen dolognak van helye: olyan koalíciót létrehozni, amely a mai ellenzéket a legszélesebb körben képes mozgósítani.
Nehéz a feladat? Valóban nehéz! De akik ezt nem képesek felfogni és megoldani, azok ne nagyon ácsingózzanak arra, hogy a Magyarország (már nem is Magyar Köztársaság) miniszterelnökei legyenek! Most jött el annak az ideje, hogy a normális, és változást akaró tömegek kifejezzék értetlenségüket és elégedetlenségüket ez ellen az impotens és bornírt vetélkedéssel szemben.
Uraim! Ébresztő! A szavak helyett konkrét cselekvést kérünk, nem pótcselekvést („előválasztások”), amely sokba kerül és már előre láthatóan kontraproduktív!
Ceterum censeo OV esse delendum!

JÖVŐKÉP

Forrás: Internet

Olvasom a Galamuson Mihancsik Zsófia írását a jövő ellenzékéről és Orbán Viktorról. Sok mindenben egyetértek vele. Egy dologban azonban bizonytalan vagyok: „A Fidesz Orbán teremtménye, Orbán személyiségének a kivetülése. Ha a tartópillér meginog, az építmény összedől, akármilyen keményen összehabarcsolták is mindenféle külső segédeszközökkel (pénz, pozíció, jog, hatalom).”  Ez a feltételezés  szerintem hamis. Már csak azért is, mert ezt megelőzően azt írja, hogy a mai hatalom totális pókhálót épített ki a hatalmi gépezetben, mi több ezt még jogszabályokkal is körülbástyázták.

A történelem sokszor bizonyította, hogy egy jól szervezett kisebbség – például a nácik Németországban – korlátlanul hatalomban maradhat.  Mindezzel csak azt akarom szemléltetni, hogy ha a hatalom pozícióit – amelyeket nem érint a választáskor szokásos rotáció – az államigazgatásban, hivatalokban és hatóságoknál, a gazdasági élet meghatározó szegmenseiben meg lehet tartani, úgy magát a hatalmat is meg lehet tartani. Persze nem formális, hanem informális eszközökkel, de működőképesen.

Forrás: Internet

Ez a hatalom pedig nem látens, hanem valós. És éppen ez az, ami az erejét adja. A klientúra – amely nagyon sokat köszönhet a hatalomnak, ami e helyzetbe jutatta – továbbra is lojális lesz a FIDESZ-hez.  Már csak ezért is, mert mindenét neki köszönheti, és teljes erejéből ragaszkodni fog megszerzett pozícióihoz anyagi és presztízs értelemben is. Mivel a teljes jogi rendszert átalakították az elmúlt három esztendő alatt, a fenti „csókosokat” demokratikus, és jogi eszközökkel kiakolbólintani nem lehet a helyükről.

„Nyerni fogunk és kész” – írja Mihancsik Zsófia. Tegyük fel, hogy ez valóban így lesz. (Itt most nem térnék ki azokra a kételyekre, amelyeket a mai ellenzék teszetoszasága generál.)

A választási győzelem azonban – ha csak nem hoz ismét kétharmados többséget, amit egyébként a hatályos választási törvény szinte kizár – pirruszi lesz. Ugyanis a kormány (vezesse bárki) megkötött kézzel és lábbal lesz kénytelen táncolni. Az Alaptörvény előírásai szerint elegendő csak az, ha a következő ellenzék nem szavazza meg az éppen aktuális költségvetést, máris fel lehet oszlatni az Országgyűlést és új választásokat kiírni. Semmi okunk kételkedni abban, hogy a mai hatalom, ha véletlenül elveszti azt, nem tesz meg mindent annak érdekében – élve az általa alkotott jogi környezettel –, hogy visszaszerezze. És ebben segítségére lesz az a szavazótábor (csaknem másfél millió ember), aki képtelen megváltozni, mert nem veszi magának a fáradságot, hogy saját helyzetét elemezze. A „hívők” nem racionális alapokon választanak. Ők elkötelezettek – mint bármely vallás hívei – a tanok és vezetőjük iránt. meggyőzni őket nem lehet.

Nem csodálkoznék, ha újra előkerülnének olyan jelszavak, mint a „haza nem lehet ellenzékben”, mert ennek újfent ütős üzenete lehet. ne feledjük, a polgárok politikai emlékezete kis hazánkban nem több mint 3-6 hónap. Dolgokra csak ezért emlékeznek (vélik, hogy emlékeznek), mert újra és újra kétszavas szlogenként a fülökbe és agyukba vésik. (Lásd: „hazudtunk éjjel….”) Arra már senki sem veszi a fáradságot, hogy felidézze a hivatkozott eseményeket, mondatokat.

A 21. század társadalmai a médiapártok társadalmai. A politikai küzdelem nem az alapvetően kis létszámú pártok között folyik, hanem a médiumok felületén. Nem igazi programok ütköznek meg egymással, nem aszerint dönt a választó, hanem a számára megjelenített kommunikációs sémák szerint.

Szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy egy egyszerű állampolgár képes-e különbséget tenni politikai ideológiák között. Tudja-e, hogy mi a konzervativizmus, a liberalizmus, a modern szociáldemokrácia stb. Nem eszerint választ, hanem a tömegkommunikációból ömlő üzenetek alapján. Ez pedig a gátlástalan hazudozásnak és hatalomnak csinál helyet.

Véleményem szerint, ha beválik a jövendölés, és az ellenzék megnyeri a választásokat, a korábbinál sokkalta rosszabb ellenzékre számíthat a kormány és a győztes frakció. Niedermüller Péter véleménye ez esetben sokkal közelebb van a valósághoz, mint azt ma feltételezzük. De ez kiegészítésre szorul annyival, hogy a hatalomnak már ma sincsenek erkölcsi srupulusai, veresége után még annyi sem lesz. Nem szabad a FIDESZ-t erkölcsi alapon megítélni. Már csak azért sem, mert a modern politika és a hagyományos polgári erkölcs köszönő viszonyban sincs egymással, hiszen más-más alapokra épülnek: a polgári erkölcs az együttműködésre és a szolidaritásra, míg a politika a hatalomra és az érdekekre.

A 2014-ben győzelmi eséllyel induló mai ellenzék soha nem látott nehézségekkel néz majd szembe. Éppen ezért a rá szavazó polgárokat már most fel kell készíteni arra, hogy nem egy tejjel-mézzel folyó Kánaán veszi kezdetét, hanem egy sokkal komiszabb küzdelem a demokrácia visszaállításáért, amit ráadásul olyan alkotmányos és jogi környezetben kell megvívni, ami az ellenzéknek kedvez.

Ceterum censeo OV esse delendum

AZ IRRACIONALITÁS HÁROM HETE

Az elmúlt napokban pihentem kicsit – megérdemli ezt az ember egy hajtós félév után –, de hogy ez a három hét ilyen mértékű irracionalitást hoz életünkben, azt álmomban sem gondoltam a hónap elején.

De vegyük sorba a dolgokat, nem különösebben részletezve azokat, hiszen megtette már azt a médiumok hada. Mégis érdemes megtenni mindezt, mert az események jól látható trenddé állnak össze.


Forrás: Internet

Kezdjük talán a máig sokat emlegetett Tavares-jelentéssel és a hozzá kapcsolódó hazai reagálásokkal a kormányzat részéről. A kormányfő fellépését a stasbourgi Európai Parlamentben mindennek lehet mondani, csak sikeresnek nem. A vitában folyamatosan mellébeszélt – nem a jelentésről magáról, hanem sokkal inkább egy képzelt „multinacionális támadásról”, amelyet a hazai „rezsicsökkentés” váltott ki – és láthatóan nem akarta megérteni mindazokat a hozzászólásokat, amivel arra hívták fel a figyelmet az EP képviselők, hogy megsértette az unió alapértékeit. Ez folytatódott az ülés utáni sajtótájékoztatón is. A miniszterelnök fellépésének kudarcát aztán az EP szavazása is bizonyította, ahol saját pártcsaládjának képviselői is ellene fordultak.
Persze azt is látni kell ezzel kapcsolatban, hogy ez a beszéd nem is az uniós képviselőknek szól, hanem sokkal inkább a hazai híveknek.
Az a politika, amelyet már lassan két éve folytat a kormány – a nemzetközi szervezetek bűnbakká silányítása az IMF-től az Európa Tanácsig és az Európai Bizottságig – látszólag meghallgatásra talál itthon a feltétlen párttámogatókban és azoknál, kik nem hajlandók gondolatban összevetni az őket körülvevő valóságot a tömegtájékoztatás propagandájával. Ha ezt tennék, legalább is enyhe kétely keletkezne a félrevezetett emberekben.
A hazai politikai erők – ellenzékiek – pedig teljes ostobasággal reagáltak a hazai és nemzetközi eseményekre. Nem lehet pontosan tudni, hogy miért is ódzkodik az ellenzék attól, hogy komolyabb tüntetések szervezésével jelezze elégedetlenségét. Ok pedig volna erre elég. Nem csak a sokat emlegetett „trafikmutyi” és a takarékszövetkezetek államosítása – ami még a hazai nagytőkés réteget is feldúlta – verte ki a biztosítékot az arra érzékenyek körében. Az uniós támogatásokból befolyó összegek Miniszterelnöki Hivatal alá gyűrése azt sejteti, hogy ezen túl minden támogatás és pályázat csak a „mi kutyánk kölykeinek” lesz hozzáférhető. Sérül a szubszidiaritás elve, a pályázatok elbírálásának objektív volta (ami eddig sem volt igazán az).
A trend tehát tisztán kirajzolódik. Először is a támogatókat olyan anyagi bázishoz juttatni, amely a következő választások után is biztosítja azok elkötelezettségét. Ne feledjük el, megfeleződik a parlament létszáma, számos, ma a politikából élőknek kell biztosítani az egzisztenciális hátteret — még olyan áron is, ha másokat fosztunk meg ugyanezektől a lehetőségektől. A gazdasági élet szereplőinek ellehetetlenítése, illetve a gazdaságban erőpozíciók elfoglalása pedig azt biztosítja, hogy egy esetleges kormányváltás során is ellehetetlenítse a következő kormányzat munkáját.
Mindez jól felépített stratégia. Csak kevesen látják.

Annyira kevesen, ahányan a szárszói sátorban gyűltek össze. Pozitív kezdeményezés, de meglehetősen belterjes. Ugyanis az Együtt 2014 és az MSZP által oly határozottan követelt hatalomváltást nem az ott egyetértő és egymást bíztató értelmiségieknek kell megvalósítania, hanem a választópolgároknak. Beszélhet a demokráciáért és a jogállamért elkötelezett értelmiség okosakat, elemezheti a helyzetet politikailag és gazdaságilag; rámutathat mindenféle visszásságra, ez az üzenet nem jut el a nagy többséghez. Ma a médiumok mindössze négy százalékáról mondható el, hogy képviseli a demokratikus, a baloldali vagy liberális értékeket. Ezek az orgánumok a lakosság legnagyobb részéhez nem jutnak el, mi több, nyelvezetüket, kimért elemzéseiket – hála az elmúlt két évtized kulturális rombolásának – meg sem értik az „egyszerű” választók.
Ez pedig óriási hendikep, amit tovább fokoz az a bizonytalan helyzet, amely ma ellenzéki oldalon látható és tapasztalható.

Forrás: Internet

Mikor érti már meg az ellenzék élén regnáló politikusi csoport, hogy ezzel a tevékenységgel és propagandával (modernül kommunikációval) semmit sem fog elérni! Ide már nem elegendők a szép, okos, elemző szavak, a tények fakó ismételgetése. Ide látványos, jól érthető és tömegeg rendezvények szükségesek. Olyanok, amelyek megmutatják OV rendszerével elégedetlenek haragját és erejét. Ezek egyben erősítenék utóbbiak összetartásának szükségességét.
Lehetne tanulni abból a gyakorlatból, amelyet a FIDESZ végez immáron 10 éve. Ha kell képesek mozgósítani híveiket és azok holdudvarát. Gondoljunk csak a már szinte alig emlegetett „polgári körökre”, vagy éppen az elmúlt hetek, hónapok alatt gründolt CÖF-re. Bár ez utóbbi a gondolkodó emberek sokaságában járatja le magát bornírt leveleivel, ám a talpas híveket mindez nem érdekli, csapatostul állnak a zászló mögé.
Egyre jobban fenyeget annak veszélye, hogy erőfeszítés ide, erőfeszítés oda, nem sikerül megszólítani a mai helyzettel elégedetlen, de pártpolitikailag el nem kötelezett tömeget. Márpedig enélkül nem fog menni semmilyen megújítási kezdeményezés.

Ceterum censeo OV esse delendum!

ÖZÖNVÍZ

Forrás: Internet - 168ora.hu, MTI-fotó

Kihelyezett ülést tartott Vásárosnaményban a kormány. A kormányfő az elmúlt évek változásait özönvízhez hasonlította — így bíztatva a térség lakóit.
A kormányfő pontos diagnózist adott! Ugyanis valóban olyanok voltak a NER változtatásai – kezdve az alkotmányozástól a felsőoktatási operettig, hogy ne soroljunk fel mindent – mint az özönvíz. Elmosott és elpusztított mindent, amit ez az ország nagy nehezen megteremtett a rendszerváltás óta.
Nem részletezem mindazt, ami 2010 óta végbement, csupán egy nagyon lényeges dologra szeretném felhívni a figyelmet. Nem csak arról van szó, hogy lebontották a demokratikus intézményrendszer legnagyobb részét, hanem arról, hogy megakasztottak egy folyamatot. Ez pedig nem más, mint a társadalomnak az a fajta „tanulási és befogadási” folyamata, amely kialakítja a polgári társadalmat, annak minden értékével, személyi és közösségi elveivel.
A szociológusok már régen mondják, hogy hazánk társadalmi fejlődése a XIX. század közepétől nem más, mint megszakított, töredezett fejlődés. Ahhoz, hogy az egész társadalom – nem csak annak elitje, hanem mélyrétegei is – elsajátítson, magáénak érezzen egy berendezkedést, ahhoz minimálisan 2-3 generációnyi idő szükséges. Ez naptári évekre lefordítva csaknem 50-70 esztendő.
Viharos XIX. és XX. századi történelmünk soha nem biztosított ennyi időt az itt élőknek, hogy békésen élhessenek az új és még újabb rendszerek alatt.

Forrás: Internet - Calais-i polgárok - Rodin

A magyar polgári fejlődés amúgy is megkésett – most és itt nincs lehetőség ezt részletesen kitárgyalni – mintegy száz-százötven évvel maradt el Európa szerencsésebb nyugati fele mögött. 1848-as forradalom és szabadságharc törölte el jogilag a feudalista viszonyokat, ugyanakkor a megmaradt latifundiumok rendszere továbbra is fenntartotta korábbi alávetettségi viszonyokat. Kialakult ugyan egy polgári réteg – főleg a fővárosban és a nagyobb városokban –, azonban a vidék lakosságát, tömegeit ez alig-alig érintette. Persze voltak kivételek, kialakult egy szűk paraszpolgári réteg is, azonban nem ez volt a jellemző az alapvetően mezőgazdasági jellegű társadalomra.
Nem volt ez másként a XX. század elején sem. Az első világháború megakasztotta a polgári fejlődést, a vesztes háború, a trianoni döntések csak rontottak a társadalom politikai és morális állapotán. A történelmileg nem jelentős tanácsköztársasági közjáték után a Horthy-korszak visszarendezte a XIX. század végi félfeudális állapotokat, ahelyett, hogy kibontakoztatta volna a polgári fejlődést (a még olyan rossz körülmények között is).
A második világháború utáni két-három „demokratikus” év sem jelentett áttörést, hiszen az azt követő proletárdiktatúra egy másfajta társadalmi értékrendet diktált.
Így a rendszerváltást egy minden részében – főleg tudatilag, magatartásában és szokásaiban – ingatag társadalom élte meg. A polgári demokratikus értékek csak a rendszerváltó elit tudatában voltak tiszták (némi félreértésekkel és eltúlzott várakozásokkal vegyesen), maga a társadalom egyfajta túlzó elvárásokkal nézett a jövőbe.

Forrás: Internet

Azt gondolta, hogy ugyanúgy élhet, mint korábban, ugyanúgy „gondoskodni fognak róla”, mint korábban, csak éppen a Mariahilfer Strasse költözik be a Rákóczi útra a maga összes csillogásával és gazdagságával.
De nem költözött. A társadalom – az egyszerű emberek, az alkalmazottak, az önállók és az értelmiségiek – csak lassan ébredt rá, hogy egészen más elvek szerint kell élnie. A legnehezebb ebből annak elsajátítása, hogy az egyén mindenfajta felelősséggel tartozik magának és a közösségnek is. De ezt csak akkor képes végrehajtani, ha teljes egészében átformálja gondolkodásmódját. Ez pedig igen nehezen megy azoknak a korosztályoknak, akik életük nagy részét a „létező szocializmusban” élték le, vagy abban szocializálódtak. Az 1980 után született nemzedék már könnyebb helyzetben van, hiszen politikailag tudatos életét már a rendszerváltás után kezdte. Olyan környezetben – oktatási rendszer, állami intézményrendszerek – szocializálódott ez a generáció, amely részben a polgári elvek szerint épült fel, ám működése még a gyermekbetegség tüneteit produkálja.
A magyar társadalom bízhatott abban – eddig –, hogy fentieket kinőve végre beilleszkedhet a nyugat-európai polgári rendbe nem csak jogilag, hanem gondolkodásában, morálisan is az elkövetkező évtizedekben.
Ezt a folyamatot állította meg a NER rendszere, és fordította vissza a társadalom gondolkodását egy retrográd, cseppet sem polgári irányba. Nem az a baj elsősorban a mostani kormányzással, hogy ilyen-olyan összefonódásokkal különböző pénzeket juttat a kedvezményezetteknek. Ez is probléma természetesen, de nem olyan súlyú, amit ne tudna gyorsan kiheverni az ország.
Ám a tudati fejlődés, a polgárosodás megakasztása évtizedekre veti vissza a társadalmat, még akkor is, ha ezt napjainkban még nem vesszük észre.

Ceterum censeo OV esse delendam!

HOL ÉLÜNK? — DE TÉNYLEG!?

Az elmúlt hét második fele olyan dolgokat produkált a magyar közéletben, ami minden egészségesen gondolkodó állampolgárban ki kell, hogy verje a biztosítékot.

Forrás: Internet

Azzal kezdhetjük, ahogyan a miniszterelnök reagált a luxemburgi bírósági ítéletre. A „döglött kutyát vágtak fejbe” már csak ezért is szerencsétlen mondat, mert egy kormányfőnek disztingválnia kellene, és valamelyest diplomatikusabb kifejezéseket kellene használnia.
Úgy van ez, mint a gyereknél: ha megszidod, még neki áll feljebb. Komoly nevelési probléma, hogy meg kell egy magyarázni neki: viselje tettének következményeit. A magyar miniszterelnök most pontosan úgy viselkedik, mint aki nem látja be, hogy korábbi döntése nem helyénvaló. Még azokat hibáztatja, akik ezt felróják neki.
Hasonló Kósa pártelnök-helyettes reakciója, az Európai Unió Bizottságának döntésével kapcsolatban. Mindenáron meg akarja magyarázni, hogy téved a bizottság, és Olli Rehn bejelentése nem más, mint az említett személy belenézett a kávézaccba.

Forrás: Internet -- Szegedma.hu



Kósa Lajos az ATV Szabad Szemmel című műsorában arról próbálta meggyőzni a nézőket, hogy mégiscsak felháborító, hogy a EU pénzügyi biztosa mindenféle aggodalmának ad hangot a 2014-es költségvetéssel kapcsolatban, amikor senki sem tudja, hogy mi is lesz abban az esztendőben. Meg különben is, miért abajgatják a magyarokat, amikor az uniós bürokratáknak öt százalékos bérfejlesztést ad az unió, miközben kevesebb az infláció.
Ez az érvelés egész egyszerűen nevetséges. Hasonló ahhoz, hogy azért nem randizom az egyébként csinos szomszéd hölggyel, mert annak a nővére sokat költött a szemközti boltban. Körülbelül ennyi az összefüggés a magyar költségvetés és az uniós alkalmazottak bére között.
Az uralmon levő párt elnöke fenntartások és gondolkodás nélkül mantrázza mindazt, amit kuszaszemű gazdasági miniszterünk – főnöke nyomására – szajkózik.
Az átlagnéző meg csak néz ki a fejéből, és nem is érti, mi történi e hazában?
Egyre nagyobb elkeseredéssel veszi tudomásul, hogy sokkal hülyébbnek nézik, mint amilyen a valóságban, és ezt még gátlástalanul az arcába is vágják.
Ez pedig két következménnyel jár.
Az első következmény, hogy a normálisabb polgárokban egyre gyűlik az elégedetlenség, és látványosan elfordulnak a politikától, átengedve a terepet azoknak, akiknek még van energiájuk kinyitni a szájukat.

A másik következmény pedig az, hogy az elfásult közvélemény még az igazán fontos dolgokat is kezdi elhanyagolni, így közönyével ad teret a szélsőségeknek. Erre jó példa volt a pénteki – a nőszövetség által szervezett – megemlékezés, ahol az 1944-es nyilas terror áldozataiért gyújtottak gyertyát néhány tucatnyian a Duna parton a Cipők-nél.
Felháborítóan kevesen vettek részt a rendezvényen. Csak egyetlen ellenzéki párt képviselői jelentek meg – és néhány közéleti személyiség. A parlamenti pártok – bár fennen hangoztatják demokratikus elkötelezettségüket – többsége távol maradt. Nem tartotta fontosnak, hogy megemlékezzen az életüket áldozó százakról.

A problémát abban látom, hogy ha a társadalom ilyen közömbös e témában, akkor miért csodálkozunk, hogy ordas eszmék jelenhetnek meg (sőt még a parlamentbe is bekerülnek). Az egyik szónok megfogalmazása szerint kis hazánk a szélsőjobb eszmék melegágya, ahonnan kisugárzik ez egész Közép-Európába. Akkor túlzásnak éreztem a kijelentést. Mindezt felülírták a varsói események, ahol a szélsőjobbos randalírozásba a magyar „delegáció” is belekeveredett.
A normális magyar polgár ilyenkor lehajtja a fejét, és szégyenkezik….

Ceterum censeo OV esse delendam!

AZ ESKÜ ÉS AZ ERKÖLCS



Forrás: Internet - Google

 2010. május 29-én Orbán Viktor a Magyar Országgyűlés 261 vs. 107 arányban megválasztotta a Magyar Köztársaság miniszterelnökének. Nevezett két percen belül letette kormányfői esküjét a legfőbb törvényhozói hatalom előtt. A történelmi zászlók előtt elhangzott esküjében megfogadta: „Én, Orbán Viktor esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek. Az Alkotmányt a többi jogszabállyal együtt megtartom és megtartatom… Miniszterelnöki tisztségemből eredő feladataimat a Magyar Köztársaság fejlődésének előmozdítása és az Alkotmány érvényesülése érdekében lelkiismeretesen teljesítem. Isten engem úgy segéljen!”

Magam valahogy úgy vagyok a politikusok esküjével, hogy azt komolyan veszem. A politikus adjon magára. Ha egyszer valamire felesküdött, a legminimálisabb követelmény vele szemben, hogy vállalását betartsa.
Orbán Viktor pedig megszegte az esküjét. Ettől a pillanattól kezdve pedig nem hiteles személyiség. Lássuk csak: felesküdött a Magyar Köztársaság Alkotmányára és törvényeire, és ő volt az első, aki ezeket lábbal taposta. Nem szeretném felsorolni időrendben a magyar alkotmányosság és jogállami keretek döntő többségének felszámolását, hiszen ezzel minden olvasó tisztában van.
Ne gondoljuk azt sem, hogy a miniszterelnöki eskü csak egy protokolláris fogás, amely elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy valaki elfoglalja az egyik legmagasabb közjogi méltóságot. Mert nem az. Ez a státusz a legmagasabb szintű végreható-testület vezetőjének posztja. Azaz a miniszterelnök szolga. Szolgálnia kell esküje szerint az országot és annak népét.


Forrás: Internet

 Azt teheti, amire felhatalmazást kapott. Felhatalmazást pedig a kormányzásra kapott, nem arra, hogy átalakítsa az ország politikai felépítményét. Nem arra kapta a megbízását – mi több, nem arra esküdött –, hogy lebontsa az alkotmányos rendet, új alaptörvényt fogalmazzon – amelyet éppen most akar módosítani annak érdekében, hogy hatalmon maradjon –, lebontsa a fékek és ellensúlyok rendszerét, azt egy mondvacsinált NER-rel helyettesítse.
Bár ez a bejegyzés komoly, mégis e tevékenysége nyomán felsejlik Rejtő Jenő örökbecsűje, amelyben Piszkos Fred a kapitány Buddha rubin szemét egy vasúti jelzőlámpára cseréli, ami ezek után azt villogja a hívők szemébe, hogy stop, stop, stop.
Valahogy mi is úgy állunk, mint a regénybeli hívők: csak azt látjuk, hogy egy hamis jelzés vakítja szemünk, ahelyett, hogy valami értékeset látnánk.

A miniszterelnök minden kétséget kizárólag megszegte az esküjét – így van ez még akkor is erkölcsileg, ha alkotmány- és egyéb jogászok serege bizonyítja be, hogy különben jogilag mindent „tiszta” a cselekedetei körül – így a gondolkodó és erkölcsileg ép többség részére elveszítette morális tartását.

Egy szavahihetetlen és esküszegő embernek nincs helye a magyar közéletben, főleg nem a kormány élén. Be kell látnia, hogy – bármennyi is elkötelezett, szellemi zombiként élő híve – a magyar társadalom túlnyomó többsége átlát hazugságain, kettős beszédén, és nem szívesen látja mai posztján.

Persze tudom, mindez semmit sem ér, hiszen négy esztendeig tart a választási mandátum. Orbán Viktor most még marad a posztján. Ám mindenki vésse a fejébe: aki egyszer megszegte esküjét, az máskor sem veszi azt komolyan! Annak az adott szó nem számít! Ezen gondolkozzon el mindenki, aki már el- vagy még nem döntötte el, kire szavaz, kire származtatja jogait, kinek ad bizalmat.

Ceterum censeo OV esse delendam!