HOLT LELKEK A VÁLASZTÁSI RENDSZERBEN

Forrás: Internet - Marabu

Mindenféle választási manipulációkról szólnak a hírek, a közmunkások igénybe vételétől az informatikai rendszer összeomlásáig. A kormányzó párt (valahogy nem szívesen írom le, hogy FIDESZ, mert még leáll a számítógépem dühében) által kreált választási eljárási rend minden ízében bűzlik attól az izzadságtól, ami annak az erőfeszítésnek köszönhető, hogy a párt vezetője mindenáron ragaszkodik a hatalmához.

Ebben minden lehető eszközt és lehetőséget megragadnak (és megtalálnak). A Választási iroda annak rendje és módja szerint kiküldte az értesítőt a szavazóköri névjegyzékbe vételről. Csinos boríték, benne ez értesítés minden tudnivalóval. Ezzel nincs is semmi baj, egy európai országban ez így dukál. A probléma ott kezdődik, hogy eggyel több boríték volt a levélszekrényben, mint kellene. Ugyanis értesítőt kapott szegény apám is, aki 1983-ban távozott közülünk.

És ez nem először fordul elő! Már 1998-ban is így volt! Akkor hivatalosan értesítettem a népesség nyilvántartót és a választási irodát, hogy töröljék a választási listáról szegényt, hiszen még az első szabad választások előtt jóval itt hagyta az árnyékvilágot.

Mindenféle okmányokkal kellett igazolni állításom valódiságát, mert hát csak úgy "ukk, mukk, fukk" mégse lehet valakit törölni a nyilvántartásból. Anyakönyvi kivonatot és minden szükséges okiratot eljuttattam az illetékesekhez. Mint jó magyar állampolgár, gondoltam, ezzel vége is a dolognak. Ám a gyakorlat szerint mégsem.

Joggal felvetheti olvasóim, hogy mit kell ezen annyit lovagolni? Adminisztrációs hiba és kész! Az elmúlt négy év hatalomgyakorlása azonban elgondolkodtat. Valószínűleg nem elszigetelt esetről van szó. Ha csak néhány tucat ilyen „holt lélek” jelenik meg egy választási körzetben, az már befolyásolhatja a részvételi statisztikát.

Később a propagandában meg majd úgy jelenik meg – attól függően, hogy ki nyeri a választásokat –, hogy a részt nem vevők a kormánypárt mellett szavaztak azzal, hogy nem mentek el, vagy ennek pont az ellenkezője, hogy ők az okai a vereségnek, mert nem mentek el.

Most függetlenül attól, hogy szegény apám kire szavazna (nincs kétségem felőle), mégsem tartom szerencsésnek, hogy holtában is részese ennek a cirkusznak.

Forrás: Internet - www.168ora.hu

Minden esetre ez a „kis adminisztrációs baki” is mutatja azt, hogy az egész rendszer milyen slendriánul van felépítve. Automatikusan használták a korábbi szavazói névjegyzéket – lehetőleg abból az időből, amikor kormányon voltunk, mert az a biztos! – minden ellenőrzés nélkül. Hogy „az elmútt nyócév” milyen változásokat eredményezett (kik távoztak örökre, kik érték el a szavazó korhatárt stb.) — az nem érdekli őket.

Egy már biztos: a rendszerváltás utáni időszak legmocskosabb kampányára és választásaira készülhetünk. Ennek egyetlen orvossága látszik: Paradox módon az, amire Orbán Viktor biztatta híveit az elmúlt választáson: „Mindenki vigyen magával még egy embert!” Nem megengedhető ugyanis, hogy a mostani kormányzópárt kétmilliónyi agymosott híve kényszerítse akaratát egy csaknem nyolcmilliós többségre.

Ceterum censeo OV esse delendum!

JÖVŐKÉP

Forrás: Internet

Olvasom a Galamuson Mihancsik Zsófia írását a jövő ellenzékéről és Orbán Viktorról. Sok mindenben egyetértek vele. Egy dologban azonban bizonytalan vagyok: „A Fidesz Orbán teremtménye, Orbán személyiségének a kivetülése. Ha a tartópillér meginog, az építmény összedől, akármilyen keményen összehabarcsolták is mindenféle külső segédeszközökkel (pénz, pozíció, jog, hatalom).”  Ez a feltételezés  szerintem hamis. Már csak azért is, mert ezt megelőzően azt írja, hogy a mai hatalom totális pókhálót épített ki a hatalmi gépezetben, mi több ezt még jogszabályokkal is körülbástyázták.

A történelem sokszor bizonyította, hogy egy jól szervezett kisebbség – például a nácik Németországban – korlátlanul hatalomban maradhat.  Mindezzel csak azt akarom szemléltetni, hogy ha a hatalom pozícióit – amelyeket nem érint a választáskor szokásos rotáció – az államigazgatásban, hivatalokban és hatóságoknál, a gazdasági élet meghatározó szegmenseiben meg lehet tartani, úgy magát a hatalmat is meg lehet tartani. Persze nem formális, hanem informális eszközökkel, de működőképesen.

Forrás: Internet

Ez a hatalom pedig nem látens, hanem valós. És éppen ez az, ami az erejét adja. A klientúra – amely nagyon sokat köszönhet a hatalomnak, ami e helyzetbe jutatta – továbbra is lojális lesz a FIDESZ-hez.  Már csak ezért is, mert mindenét neki köszönheti, és teljes erejéből ragaszkodni fog megszerzett pozícióihoz anyagi és presztízs értelemben is. Mivel a teljes jogi rendszert átalakították az elmúlt három esztendő alatt, a fenti „csókosokat” demokratikus, és jogi eszközökkel kiakolbólintani nem lehet a helyükről.

„Nyerni fogunk és kész” – írja Mihancsik Zsófia. Tegyük fel, hogy ez valóban így lesz. (Itt most nem térnék ki azokra a kételyekre, amelyeket a mai ellenzék teszetoszasága generál.)

A választási győzelem azonban – ha csak nem hoz ismét kétharmados többséget, amit egyébként a hatályos választási törvény szinte kizár – pirruszi lesz. Ugyanis a kormány (vezesse bárki) megkötött kézzel és lábbal lesz kénytelen táncolni. Az Alaptörvény előírásai szerint elegendő csak az, ha a következő ellenzék nem szavazza meg az éppen aktuális költségvetést, máris fel lehet oszlatni az Országgyűlést és új választásokat kiírni. Semmi okunk kételkedni abban, hogy a mai hatalom, ha véletlenül elveszti azt, nem tesz meg mindent annak érdekében – élve az általa alkotott jogi környezettel –, hogy visszaszerezze. És ebben segítségére lesz az a szavazótábor (csaknem másfél millió ember), aki képtelen megváltozni, mert nem veszi magának a fáradságot, hogy saját helyzetét elemezze. A „hívők” nem racionális alapokon választanak. Ők elkötelezettek – mint bármely vallás hívei – a tanok és vezetőjük iránt. meggyőzni őket nem lehet.

Nem csodálkoznék, ha újra előkerülnének olyan jelszavak, mint a „haza nem lehet ellenzékben”, mert ennek újfent ütős üzenete lehet. ne feledjük, a polgárok politikai emlékezete kis hazánkban nem több mint 3-6 hónap. Dolgokra csak ezért emlékeznek (vélik, hogy emlékeznek), mert újra és újra kétszavas szlogenként a fülökbe és agyukba vésik. (Lásd: „hazudtunk éjjel….”) Arra már senki sem veszi a fáradságot, hogy felidézze a hivatkozott eseményeket, mondatokat.

A 21. század társadalmai a médiapártok társadalmai. A politikai küzdelem nem az alapvetően kis létszámú pártok között folyik, hanem a médiumok felületén. Nem igazi programok ütköznek meg egymással, nem aszerint dönt a választó, hanem a számára megjelenített kommunikációs sémák szerint.

Szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy egy egyszerű állampolgár képes-e különbséget tenni politikai ideológiák között. Tudja-e, hogy mi a konzervativizmus, a liberalizmus, a modern szociáldemokrácia stb. Nem eszerint választ, hanem a tömegkommunikációból ömlő üzenetek alapján. Ez pedig a gátlástalan hazudozásnak és hatalomnak csinál helyet.

Véleményem szerint, ha beválik a jövendölés, és az ellenzék megnyeri a választásokat, a korábbinál sokkalta rosszabb ellenzékre számíthat a kormány és a győztes frakció. Niedermüller Péter véleménye ez esetben sokkal közelebb van a valósághoz, mint azt ma feltételezzük. De ez kiegészítésre szorul annyival, hogy a hatalomnak már ma sincsenek erkölcsi srupulusai, veresége után még annyi sem lesz. Nem szabad a FIDESZ-t erkölcsi alapon megítélni. Már csak azért sem, mert a modern politika és a hagyományos polgári erkölcs köszönő viszonyban sincs egymással, hiszen más-más alapokra épülnek: a polgári erkölcs az együttműködésre és a szolidaritásra, míg a politika a hatalomra és az érdekekre.

A 2014-ben győzelmi eséllyel induló mai ellenzék soha nem látott nehézségekkel néz majd szembe. Éppen ezért a rá szavazó polgárokat már most fel kell készíteni arra, hogy nem egy tejjel-mézzel folyó Kánaán veszi kezdetét, hanem egy sokkal komiszabb küzdelem a demokrácia visszaállításáért, amit ráadásul olyan alkotmányos és jogi környezetben kell megvívni, ami az ellenzéknek kedvez.

Ceterum censeo OV esse delendum

AGYAMENT ORSZÁG — MI LESZ MÉG?

„…s az emberségen, mint rajta a rák,

nem egy szörny-állam iszonyata rág

s mi borzadva kérdezzük, mi lesz még,

honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,

fő-e uj méreg, mely közénk hatol –…

(József Attila: Thomas Mann üdvözlése 1937 eleje.)

Forrás: Internet - emasa.hu

Bezárták a Lipótot. A sárga ház árválkodik a Budakeszi úton. Tapasztalataink szerint az ápoltak pedig itt rohangálnak közöttünk, és még a parlamentbe is bekerülnek. Eszement törvényeket szavaznak meg, magukat megváltónak tekintve elevenítenek fel rossz szagú szövegeket és politikát.
Most szavazta meg az általam legkevésbé sem tisztelt ház a választás végrehajtási törvényét, egyszerűbben a „regisztrációs törvényt”. Mert erre feltétlen szükség van.
Elhangzottak ezzel kapcsolatban – néhány héttel korábban – okos emberek szájából bornírt szavak, miszerint ez valamiféle cenzust visz majd a szavazásba. Csak azok vesznek részt a szavazásba, akik politikailag aktívak, akik fel tudják mérni, hogy kikre szavaznak és miért.
Na, ennél hülyébb indoklást nem hallottam ebben a kérdéskörben, de azért megindította az agyam.
Rendben van. Fogadjuk el, hogy a politika szereplői valamiféle cenzushoz (aktivitás, alapszintű megértés és cselekvés) kívánják kötni a szavazatok leadását. Mindebből az következik, hogy nincs semmi szükség az átlagemberek sokaságára, akik még azt sem tudják, hogy mi fán terem a GDP, és miként számolják ki a költségvetés egyenlegét, és mi a különbség a költségvetés hiánya és az ország adósságállománya között, főleg, ha ez utóbbit nettóban és bruttóban számolhatjuk.
De fordítsunk a képleten.
Ha a szavazókat (a polgárokat) így kívánják megkülönböztetni, akkor ezeknek engedtessék meg, hogy a politikusokat is valamiféle cenzus alá vessék.

Forrás: Internet

Mert ma azt látjuk, hogy akármilyen ostoba, önálló gondolattal, felelősségtudattal nem rendelkező zombi bekerülhet az országgyűlésbe. Ott jelre nyomkodhatja a gombot, és még banánt sem kap jutalmul. Igaz ugyan, hogy minden korábbinál magasabb jövedelmet húz, ezért a csekélyértelmű medvebocsnak sem megerőltető munkáért, aminek az értelmét néha maga sem látja át. Ha átlátná, nem lehetne rávenni olyasmire, mint például az „önálló képviselői indítvány”.
Az eljárás lényege az lenne, hogy ha valaki képviselőnek jelentkezik, azt objektív és ellenőrizhető módszerekkel, szigorú és széles körű vizsgálatoknak kellene alávetni. A vizsgálatok tartalmaznák az illető szellemi képességeinek áttekintését az IQ-jától az általános műveltségig (ez utóbbiból kimaradhatnak például az éppen esedékes szappanoperákkal és rap-sztárokkal kapcsolatos ismeretek). Felmérnék pszichológiai állapotát, képességeit, gyengeségeit és erősségeit. (Mindezt ma egy magára adó, akár közép szintű, vállalat is megteszi, ha valakit a menedzsmentjébe akar fogadni.) Természetesen nem maradhat ki anyagi helyzetének részletes számbavétele – megelőzendő a korrupciót.

Mivel e személyek a közösség érdekében kell, hogy tevékenykedjenek, éppen ezért minden vizsgálat eredményét nyilvánosságra kell hozni. Már csak azért is, hogy a szavazó tudja már, hogy kivel áll szemben. Mert manapság az esetek többségében nem igazán tudja. A jelölt mond valamit, aztán meg csinál ezt-azt. Végül pökhendien azt is mondhatja, hogy ne azt nézzék, mit mondok, hanem azt, hogy mit teszek.
A szegény választó meg aszerint döntött, hogy a jelölt mit mondott. Amikor meg a kezébe kerül a hatalom, akkor azt teszi, amit akar. No és ebből fakad a sok sírás-rívás.
Az előzetes politikusi cenzus ennek a lehetőségnek a javát kiiktatja. Kiesnének a listán a notórius hazudozók, a szociopaták, a karrieristák és még sokan mások. Lehet, hogy így jelentősen lecsökkenne kis hazánk „politikai elitje”, de szerintem ez csak használna a népnek!

Ceterum censeo OV esse delendam!

ÖSSZEFOGÁS — KÉRDŐJELEKKEL



Forrás: Internet - Index.hu Fotó: Ránki Dániel


Üdvözlendő iratot szignáltak ma a résztvevők. Hivatalosan is megalakult az Együtt 2014 mozgalom. Egyelőre három résztvevővel és kritériumokkal. A sajtótájékoztatón részletesen ismertették ezeket Bajnai Gordon és Kónya Péter és Juhász Péter.
Eddig a dolog rendben is van. A jelenleg érvényes választójogi törvény ugyanis kikényszeríti az ellenzék összefogását, mert azt úgy fogalmazták meg, hogy „a győztes mindent visz”. Tehát nincs más lehetőség a mostani kormány leváltására, mint a nagyon széles körű együttműködés.



A szerző felvétele

És éppen ebben az összefüggésben van a kutya elásva. Ugyanis van egy nagyfokú társadalmi nyomás, aminek a célja, hogy az Orbán-kormány Nemzeti Együttműködési rendszerét leváltsa, és visszaállítsa a polgári demokrácia intézményrendszerét. Ugyanakkor pontosan ez a polgári demokrácia (mint értékrend) mondja ki, hogy a polgár akaratát egy meghatározott intézményi keretben gyakorolhatja. Ez az intézményi rend a pártokra alapszik. Ámde a pártok is polgárokból állnak – és mint minden gyarló ember esetében – az egyéni és kollektív akaratok, ambíciók érdekes módon fonódnak egybe. A politikus nem csak „szolga” abban a nemes értelemben, hogy képviseli egy sokaság közösen megfogalmazott érdekeit, hanem egzisztenciális módon is kötődik e státusához, hiszen ebből él. A politikából szerzi jövedelmét. Érthetően ragaszkodik hozzá, már csak azért is, mert az esetek döntő többségében nincs mögötte más – megélhetését biztosító – forrás, vagyon.
Így a pártok egyben nem csak arra koncentrálnak, hogy az általuk képviselt tömegek érdekeit szolgálják, hanem arra is figyelnek, hogy vezető elitjeik a „felszínen” maradhassanak.


A szerző felvétele

 Az is lényeges, hogy a politika – a modern intézményrendszer – működtetése bizony komoly összegekbe kerül. Ezt a forrást pedig az állam biztosítja annak arányában, hogy az adott politikai tömörülés mekkora társadalmi támogatottsággal (szavazatokkal, mandátumokkal) rendelkezik.
Az első kérdőjel éppen ezért már most felvillan. Egy széles körű társadalmi mozgalom, amely – ha folytatja a sikeres kezdést – elnyerheti várhatóan kétmillió lakos (és egyben választó) támogatását programja alapján, miként kezdhet választási együttműködést a már jelen levő ellenzéki politikai pártokkal?
Az MSZP egy pár hónapja nyilvánosságra került dokumentuma – amelynek tartalmát aztán sietve igyekeztek cáfolni – lényegében azt fogalmazta meg, hogy a mai legnagyobb ellenzéki párt „érdekelt” a kétpólusú politikai rendszer fenntartásában. Ez részben érthető is, hiszen ha valamit nem csinál jól egy ciklusában, akkor sem esik ki a politikai játéktérről. Amennyiben sikeresen politizál, újra hatalomba kerülhet. És ez a váltógazdálkodás így mehet addig… — amíg maga a társadalom meg nem elégeli.


A szerző felvétele

 Ha a most alakult mozgalom maga is megnyerné a választásokat (benne van a pakliban egy választási párt alakítása), akkor fennáll annak a veszélye, hogy nem kap annyi szavazatot, hogy önállóan alakítson kormányt. Így a kormányzás stabilitása érdekében kénytelen lesz összefogni a ma regnáló, és a következő parlamentbe is bejutó ellenzéki pártokkal.
És ez már a második kérdőjelet veti fel. Mivel a választási törvény (a ma érvényes) egyfordulós választásokkal számol, így a koalíciókat – a siker reményében – már a választásokat megelőzően meg kell kötni. Azaz: el kell döntenie a politikai szereplőknek, hogy az erősen lecsökkent választási körzeteket miként osztják fel. Hol indítanak jelölteket egyik vagy másik szervezet nevében, és miként mozgósítanak kölcsönösen azok támogatására.
Szerintem óriási viták lesznek majd abból, hogy adott körzetben ki, kit indítson, és mások ezeket miként támogassák a szavazatmaximálás égisze alatt.


A szerző felvétele

 Persze, mondhatja az olvasó, hogy van még durván egy évük arra, hogy mindezt kidolgozzák az érdekelt felek. A probléma, azonban összetett, már csak azért is, mert egy csaknem egyesztendős kampányidőszak előtt állunk. A kormányzat „bölcs intézkedése” ugyanis előírja majd az előzetes regisztrációt, ami komolyabb feladat elé állítja a mostani ellenzéki pártokat, mint a rossz emlékű „kopogtató cédulák” rendszere.
Azaz a kampányt el kell kezdeniük azzal, hogy rávegyék potenciális támogatóikat arra, hogy elmenjenek regisztráltatni magukat – ami főleg a vidéki szavazók körében lesz kemény munka, de komoly propagandát kell végezniük a városi lakosság körében is, hogy szabadidejüket erre áldozzák. És ha ezt az akadályt sikeresen abszolválják, akkor jön az igazi politikai kampány. Amelyben a pártoknak és mozgalmaknak egy széles érdek- és kívánalomspektrumot kell valamiféle emészthető, érthető formába önteniük.
Érdekes hónapok – várhatóan értelmes munkával teli időszak – elé néz a hazai ellenzéki oldal.
A kocka el van vetve. A kérdés már csak az, hogy e kezdeményezés termékeny politikai talajra hull-e?

Ceterum censeo Ov esse delendam!