2013. október 6., vasárnap

GONDOLKODOM, TEHÁT VÉLEMÉNYEM VAN

Lassan két hete, hogy nem írtam, több dolog jött közbe, de a legfőbb ok az volt, hogy megint nem volt érdemes csatlakozni ahhoz a táborhoz, amely a napi eseményeket kommentálta. Gyakorlatilag mi értelme ugyanazt a gondolatot elmondani máshogy és másféleképpen?
Ami mégis újra a gép elé kényszerített, az a szokásos péntek reggeli kormányfői interjú volt.
Mindenki tudja – még az ellenfelei is elismerik –, hogy Orbán Viktor kitűnő debattőr. Kommunikációs tanácsadói sem most jöttek a falvédőről, így kitűnő mondatok hangzanak el. A probléma csak az, hogy ezek a hangzatos szavak néha nehezen értelmezhetők, mi több, ellentmondásban vannak a valósággal.
Az MDF szlogenjének (nyugodt erő) átcsempészése a mai FIDESZ kormányzásra enyhén szólva is bornírt. Mert a kormányzópárt egyáltalán nem nyugodt. Ereje ugyan még van (a kétharmad), de egyre jobban látszanak a pánik jelei. Mint azt a bajai választással kapcsolatos reagálásaikból is kivehető.
Továbbá megtudtuk, hogy országunk már nem gyorsnaszád, hanem villamos. Azért két esztendő alatt leamortizálni egy hadihajót tömegközlekedési eszközzé (már csak a nagyságrendeket tonnában kifejezve) degradálni — nem akármi!
Továbbá megtudtuk: „…miközben persze jó volna a költségvetésbe a béremeléseknél nagyobb számokat írni a közalkalmazottaknál, meg kell fogni a saját kezünket az ország érdekében, tehát csak olyan béreket tudunk emelni, illetve csak olyan mértékben tudunk béreket emelni, amilyen mértékben a gazdaság ezt megalapozza.” Fogni kell tehát egyik kezünkkel a másik kezünket, nehogy béremelés legyen a közszférában, mert a gazdasági teljesítmény erre nem elég. Hát nem is csodálom, ezt az önmarkolászást, mert azzal ugye nem dicsekedhet a kormányzat, hogy hatalmas mennyiségű működő tőkét vonzott volna az országba, ezzel adóbevételeket és munkahelyeket teremtve. Éppen az ellenkezőjét csinálta. Elriasztotta a nemzetközi tőkét. Amelyik maradt (pl.: bankok), azok fogcsikorgatva fizetik a különböző költségvetési sarcokat.
Azért is jó lenne, ha lefogná a kormány egyik kezével a másikat, hogy a költségvetésből ugyan ne gyarapítsák közvetlen környezetük éhes vállalkozóit.
„…a segélyalapú gazdaság helyett egy munkaalapú gazdaságot hozzunk létre, ami nemcsak kormányzati intézkedéseket jelent, hanem azt, hogy az emberek is elfogadják ezt a gondolkodásmódot. Ők is, ha lehet, inkább munkából akarnak megélni, és nem segélyből.”
Ezzel csak az a bibi, hogy a két egymást követő mondat gyökeresen ellentmond egymásnak. Ugyanis nem hoztak létre „munkaalapú gazdaságot”. Igaz, hogy a statisztikák kevesebb munkanélkülit tartanak nyilván, de azt nem tudják letagadni, hogy kevesebb a munkahely, mint a kormányzás kezdetén. A munkanélküliek száma nem csak ezért csökken, mert a fél minimálbéren dolgozó közmunkásokat is „foglalkoztatottnak” tekintik, hanem azért is, mert a 2010 óta meghozott törvények értelmében, akik a csökkentett munkanélküli ellátásból kiesnek, azok már nem is szerepelnek az adatokban. Az a néhány tízezer fő, aki több mint egy éve keres munkát (és nem talál), az tulajdonképpen nincs is. Kiesik minden ellátási rendszerből, maximum az önkormányzatok szociális segélyért sorban állóit gyarapítja.
Az igaz, hogy az emberek a munkájukból szeretnének megélni, de ez nem a közmunkát, mi több, nem is a közszolgálatot jelenti. Az előbb említettek szerint pedig munkahely és foglalkoztatás nincs. Tehát hiába akar. Az akarat e helyt kibicsaklik, és kilátástalan óhajjá silányodik.
Ami pedig a választókkal kötött megállapodást illeti, azok a mondatok már a sima hazugságok szintjén vannak. A FIDESZ még csak nem is ígért 2010-ben, hanem simán meglovagolta azt a hamis propagandát, amelyet 2006-tól – igaz, következetesen és gátlást nem ismerve – folytatott a kormány ellen. A fülkeforradalmat még a Vörösmarty téren bejelentették. Mára ez már a tagadás kategóriájába került. Mint ahogy nem volt az előbbi forradalmi tett, úgy nem volt „megállapodás” sem a választókkal. Az Orbán Viktor által küldözgetett levelek célba értek ugyan – volt, aki persze soha sem kaphatja meg, mert jó néhány éve, még a rendszerváltás előtt eltávozott közülünk –, de a legtöbb esetben a szemétben kötöttek ki. Én nem ismerek élő embert, aki visszaküldte volna a feladónak!
A legaranyosabb bonmot azonban az alábbi volt: „Azt szoktuk mondani a Fideszben, hogy egyesek szerint a pénz nem boldogít, de azt szeretnénk, ha erről minden magyar ember személyesen meggyőződhetne. Tehát hagyjunk náluk minél több pénzt.”
A régi mondás igaz. Abban az esetben, ha annak, aki mondja, minden anyagi java megvan ahhoz, hogy emberhez méltón éljen. A cél, hogy e körülményt minél több magyar ember megismerhesse — dicséretes törekvés. Ám a valóság mást mutat. A társadalom nagy része ma már nem is álmodhat arról, hogy olyan körülmények között éljen, mint akár 10 esztendeje. Hárommillió ember él a létminimum alatt. Az Alaptörvényből kiszerkesztették a legelemibb szociális jogokat. Ma már nyugdíjra sem jogosult senki, mert nem nyugdíjjárulékot fizet, hanem szociális adót. Ad absurdum, ha a kormány úgy gondolja, akkor ezt a „viszonyt” nem tekinti magára kötelezőnek, és csak annyi ellátást fizet, amennyit a saját érdekei szerint jónak lát.
A pénzt nem az embereknél kell hagyni, hanem olyan körülményeket teremteni, hogy azt megkereshessék. Nem kell olyan adórendszert bevezetni, amely a legszegényebbeket (minimálbéreseket) is adófizetésre kényszerít. Olyan adórendszer kell, amely a terheket a jövedelmek arányában teríti szét.
És ha már az adóknál tartunk a legszebb mondat, aminek nincs értelme: „…csak olyan áfa-csökkentésnek lehet korlátozott mértékben értelme, ahol garantálható, hogy az emberek számára a termék, amit áfa-csökkentés alá veszünk, olcsóbbá válik.” Ha egy terméknek csökken az ÁFA kulcsa, az a termék olcsóbbá válik. Az már egy másik kérdés, hogy ha az ÁFA- csökkentéssel egy időben a kormány növeli egyes más termékek az ÁFÁ-ját (amelyek az adott termék előállításához szükségesek), úgy nő a termékek előállítási és ezzel kereskedelmi ára is, amire a csökkenő ÁFA-t rátéve, lehetséges, hogy a termék drágul.
Szeretném továbbá, ha Európa továbbra is lefele húzna minket. Már csak azért is, mert az a „lefele” a magyar társadalomnak igen csak „felfelé” van. Azt sem szabad elfeledni, hogy ez a „lehúzó, válságos” Európa veszi meg a hazánkban gyártott termékek háromnegyedét.
A továbbiakra következő bejegyzésemben térek ki!
Ceterum censeo OV esse delendum!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése