ORDÍTANI! BELE A SZÉLBE!

Forrás: Internet

Írni kellene, de minek!? Írhatnánk arról, hogy a hatalom hogyan foglalja el sumák módon egyre nagyobb részeit életünknek. Elemezni lehetne, hogy a lehetetlen és bornírt gazdasági döntések hogyan teszik tönkre a következő generáció életét (lásd: paksi bővítés). Lehet írni arról, hogy mekkora mókusvakítás az ingyenes készpénzfelvétel (lásd: bankok intézkedései). Emlékeztethetünk arra, hogy hatalom gátlástalanul osztja fel a hazai piacokat kliensei javára (trafikok, kaszinók, államiföldek bérleti jogai).

Írhatunk és említhetünk még sok mindent. Mindez azonban úgy száll el a közvélemény nyilvánosságában, mint egy gyors fecske. Látjuk ugyan, de nehezen követjük cikázásait. Egy idő után már nem is érdekel, mert meg sem tudjuk különböztetni egyik madarat a másiktól.

Forrás: Internet

Ez a blog is ilyen! beszélünk a körülöttünk fellelhető őrültségekről, kiabálhatunk arról, hogy jogaink és szerzett járandóságaink kerülnek veszélybe vagy tűnnek el. Mindennek szinte semmi értelme.

A társadalom ugyanis nem reagál (itt és most kicsit ellentmondok korábbi írásomnak), de bocsájtassék ez meg, mert igen nehéz leszámolni azzal az ideával, miszerint az emberek képesek logikus gondolkodásra akkor, ha ezt mindennapi gyakorlatuk és tapasztalatuk meg is erősíti.

Ez a társadalom valahogy hibásan működik. Ám ez nem új keletű.

Ahogyan 1956 után is a magyar társadalom „belesímult” Kádár rendszerébe, úgy várható most is hasonló az Orbán-rezsimmel kapcsolatban. „Alámerülni és kibekkelni” – mondotta volt néhai Antall József. Csak az a baj, hogy az a bizonyos „átkos” diktatúra igyekezett a tömegeket „megvenni”, életszínvonalukat emelni, az adott rendszer határait feszegetve „kis szabadságokkal” lekenyerezni a lakosságot.

Forrás: Internet, Múlt-Kor portál

A mostani hatalom erre nem vesz fáradságot. A kádári szlogen: „aki nincs ellenünk, az velünk van” kifordul a mostani gyakorlatban: „aki nincs velünk, az ne is legyen” formulára.

A tiltakozásokat egész egyszerűen leradírozzák, nem veszik figyelembe. Így teljesen feleslegesnek tűnik minden tiltakozás. Hiába szólalnak meg egyes ügyekben civilek, tudósok, művészek, a normálisan gondolkodó emberek, ennek láthatóan semmiféle eredménye nincs. A hatalom semmi mást nem ismer el, csak a saját ötleteit, gondolatait, még akkor is, ha azok nem csak itthon csapják ki sokaknál a biztosítékot, de nemzetközi visszhangja sem kedvező. Sorolhatnánk a legkülönbözőbb példákat az alkotmányozástól a bíróságok átszervezésén át a szövetségesek lealázásáig. Ez utóbbi pedig különösen azért érdekes, mert milyen dolog az, hogy azt gyalázom, aki enni ad, és finanszírozza a klientúra bevételeit (lásd: Agrártámogatások európai rendszere, amely a nemrég földhöz jutott csókosoknak akkor is jelentős összegeket biztosít, ha keresztbe szalmát sem tesznek birtokaikon.)

Forrás: Internet

Nagy valószínűséggel Mari Néni Kukutyinban nincs tisztában sem az uniós támogatások rendszerével, sem a politika más kisded játékával. Ám azt hallja a kormány uralta médiumokból, hogy mostan mindenki összeesküszik ellenünk, és a magyar nem hagyja magát. Mari Néni arról sem tud – vagy ha tud is, de nincs forrása (pénze) rá –, hogy tájékozódhatna számos más helyről is. Lehet előfizetni az internetre, ahol legalább szembesülhetne más véleményekkel is. Ám Mari Néninek nincs lehetősége erre, mert szűkös fizetéséből erre nem telik. Hiába csökkentik a rezsijét, azt nem igazán érzékeli, mert már régen lecsökkentette energiafogyasztását olyan szintre, ahol a csökkentés szinte már nem is látszik. A közmunkából származó jövedelme pedig a mindennapi étkezésre sem elég, nemhogy az internet és a kommunikáció luxusára.

Így aztán a hatalom azt mond, amit akar, azt hazudik, ami érdekeit szolgálja. Az így elhülyített sokaság pedig rohan a „magyar csapatba” és a buzdító szavak erejének hatása alatt vidáman sorakozik fel a vezér mögött.

Nagyon hasonlatos ez a kádári konszolidációra, amikor a tömegek manipulatív befolyásolásával sorakoztatták fel az embereket a „szocializmus ügye” mellé. Aki féltette apró előjogait, a kádári rend kispolgári gyarapodásának eredményeit, az elfogadta a rendszert. Nem volt mellette, de nem volt ellene sem. Abszolút ideális helyzet a hatalom szempontjából.

Csak azt nem értem, hogy ha egy ország negyven év után megunta ezt a rendszert, és képes volt valódi demokráciának ható intézményeket és életvitelt kialakítani, akkor mi a fenének ujjong azért, ha visszatérnek a negyedszázaddal ezelőtti idők gyakorlata?

Ceterum censeo OV esse delendum!