A NÉP BÖLCSESSÉGE

Álljon távol tőlem az elmúlt év értékelése. Nincs még itt az ideje – meg különben is: az legalább néhány hetes intenzív kutatómunkát igényelne –, majd február vége felé…

A politikai elemzők és a szociológusok mind azt a véleményt fogalmazzák meg, hogy a közvélemény kutatások eredményei manapság nem relevánsak, mert az emberek nagy többsége nem valódi pártszimpátiáiról nyilatkozik. A tudós elmék ezt azzal magyarázzák, hogy az egzisztenciális függés (közalkalmazotti jogállás, a munkaadó elkötelezettsége a kormánypárt iránt) felülírja az őszinte válaszokat. „A nép bölcs”, majd a választásokon, a szavazófülke magányában kifejezi valós véleményét — hangzik sokfelől.

Nyilvánvalóan, van ebben van is valami. Valósak az anyagi félelmek, mindenki törekszik a lehető legnagyobb biztonságra ezekben a bizonytalan időkben. A bölcsességgel kapcsolatban azonban némi fenntartással élek.

Az ásotthalmi választások voltak azok, amik ebben megerősítettek. Ugyanis a „bölcsességhez” az tartozna, hogy a magyar állampolgárok hozzájussanak a legelemibb információkhoz, ami alapján egyes dolgokról – esetünkben a politikai szereplők programjáról, ideológiájáról, törekvéseiről, eddigi cselekedeteiről – dönthessenek.

Ásotthalom nem az egész ország, azonban megmutatja azt, ahogyan ma a vidék (nem nagyvárosi, nem városi) polgárai miként gondolkodnak, milyen információkkal rendelkeznek.

Ha nagyon sarkosan akar fogalmazni az ember, kénytelen azt mondani: semmilyennel! A legtöbb vidéki településen az elérhető információ oly mértékben korlátozott, hogy nem is várható el az ott élőktől, tisztában legyenek a napi történésekkel.

Ennek két oka is van: a legfontosabb, hogy a folyamatosan romló életkörülmények, jövedelmi viszonyok között a tömegtájékoztatási eszközök közül csak az ingyenesen elérhető csatornákra korlátozódik a „médiafogyasztás”. Az internet-elérés pedig még mindig nem tekinthető általánosnak. Ennek nem csak az az akadálya, hogy aránylag drága, hanem az is, hogy a szolgáltatók technikai színvonala sem olyan, mint a nagyvárosokban.

Így aztán a vidéki lakosság döntő többsége a „királyi” televíziókból értesül az ország eseményeiről. Az ellenzéki, vagy más információ nem is jut el hozzá.

A másik nagy probléma, hogy a mindennapok gondjai felülírják a „politikai híreket”. Nem foglalkoznak azzal, hogy mi történik a fővárosban, vagy mi történt néhány éve a politikában. A felmérések szerint az átlag magyar állampolgár „politikai emlékezete” mindössze három hónapos. Az azt megelőző időszak kihullik emlékezetéből. Így fordulhat elő, hogy a média bátran állíthat bármit egy vagy két évvel ezelőtti eseményekről, hiszen senki sem emlékszik már a konkrétumokra.

Az ellenzék hangja pedig el sem jut az ország jelentős régióiba.

A nép bölcsességére pedig ezek alapján én nem igazán bazíroznám az elkövetkezendő hónapok politikai kampányait.

Inkább azt hangsúlyoznám, hogy az emberek „gondolkodjanak”, és saját létüket hasonlítsák össze azzal a képpel, amit a kormánypártok sugallnak. Ha e két dolog között antagonisztikus ellentétet tapasztalanak, úgy eldönthetik, hogy ki ver át kit!

És ha a választók elgondolkodnak mindennapi életük tényeiről úgy talán azt is tudják majd, hogy miként fejezzék ki véleményüket a szavazófülkében!

Ceterum censeo OV esse delendum!