GATYÁNK ÉS A NYUGDÍJ



Forrás: Internet, EU Gazdaságpilitikai Bizottsága

 Egy cikk jelent meg kedvenc hetilapom internetes kiadásán, amely ez alábbi blog bejegyzésen alapszik. Nincs is semmi baj ezzel az írással, hiszen korrekt számokra és statisztikai adatokra hivatkozva fejti ki kétségeit a fenntarthatóság (pénzügyi, finanszírozási szempontból) lehetőségeiről.

A gond azzal van, hogy ez egy egészen szűk szakmai szempontból elemzi a már említett számokat. Mint azt tudjuk, a társadalom nem csak a szűken értelmezett gazdaságból és költségvetési kiadásokból áll.
A probléma valós, nem is új keletű. A megoldás azonban egyáltalán nem pénzügyi, hanem sokkal inkább társadalomfilozófiai és politikai.
Már több korábbi írásomban említettem, hogy a 21. század elején a modern világnak szembe kell néznie egy új társadalmi krízissel, aminek a megoldása már nem lehetséges az eddig alkalmazott politikai ideológiák mentén.
Egyre több társadalomtudó állítja, hogy paradigmaváltásra van szükség, mert az emberiség – főleg annak fejlettebb része – eljutott egy olyan fokra, amikor többes kihívással kell szembesülnie.
Az egyik tényező a termelőeszközök, technológiák robbanásszerű fejlődése az elmúlt fél évszázad alatt. Ennek következtében a társadalmak sosem látott problémával találkoztak. Mégpedig azzal, hogy a létükhöz szükséges anyagi erőforrások és termékek előállításához nincs szükség a társadalom munkaképes lakosságának egészére, sőt a tendencia egyre gyorsuló ütemben a munkaerő csökkenését mutatja. A sokáig „megoldásnak” tűnő tercier szektor (személyi és nem anyagi jellegű, pl. pénzügyi szolgáltatások) sem szívja fel az így „felszabaduló” munkaerőt.
A másik figyelemre érdemes tény a tudományos fejlődéssel összefüggő, örvendetes következmény. Az emberi életkor ugrásszerű növekedése – amit némelyek az igen pejoratív „elöregedés” jelzővel illetnek – az egészségipar és az egyéb életkörülmények javulásának köszönhető.
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a környezeti fenntarthatóság követelményeit sem. (Ebben az írásban nem részletezzük ennek fontosságát.)
A fejlett világban (Pl.: G-20-ak) ezt a problémahalmazt „tűzoltó módszerrel”, elsősorban fiskális eszközökkel kívánják orvosolni. Minden politikai hatalom az előtte álló négy évben gondolkodik elsősorban. Az állami költségvetések egyensúlyának tartásában, a szociális gondok hátrasorolásában, a nyugdíj-korhatárok emelésében látják a megoldást. Látszólagosan ezek meg is hozhatják a kívánt eredményt, azonban hosszú távon biztosan nem működik ez a gyakorlat.

Forrás: Internet - KSH - MTI

Egyrészt azért nem, mert adott ország nem vonhatja ki magát a technológiai és tudományos fejlődés alól, ami végső soron azt eredményezi, hogy egyre kevesebb ember vesz részt a termelésben (nő a valóságos és látens munkanélküliség). Ha mindez párosul azzal, hogy a növelik a munkában eltöltendő éveket, akkor ez egészen torz struktúrát hoz létre, amelyben a fiatalok egyre jobban kiszorulnak a munkaerőpiacról. Igaz, hogy ez – első látásra – megoldja a nyugdíjkasszák pénzügyi egyensúlyát, hiszen a munkavállalók hosszabb ideig takarékoskodnak (fizetik járulékaikat), és az ellátásban részesülők kevesebb ideig veszik igénybe azt.
Ám társadalmi szinten ott marad a probléma, mert a fenti esetben nem a nyugdíjakat kell fizetni, hanem a munkanélküliek támogatását, ami a csökkenő foglalkoztatás esetén nagyobb terhet ró a költségvetésre, mint a nyugdíjak kifizetése. (Tételezzük fel, hogy az állam a nyugdíjkasszákat „nem síbolja el, hanem gazdálkodik annak vagyonával.)
A gondokat tehát alapvetően nem oldják meg a mai módszerek, csak eltolják azokat időben.
A megoldáshoz új filozófiai megközelítés és új politikai gyakorlat bevezetése kell. Az idő azonban a halogatás ellen dolgozik. A társadalmi problémák csak fokozódni fognak, ha nem leszünk képesek gondolkodásmódunkat az új problémák megoldása érdekében átalakítani.

Ceterum censeo OV esse delendam!

MILYEN ÉV ELÉ NÉZÜNK?



Pallasz Páholy, január 02 - Forrás: Internet

 Az év a politika jegyében kezdődött. A demokratikus ellenzék – nem tudom emlékeznek-e még erre a kifejezésre a nyolcvanas évek végéről – erőt vett magán és komoly egyeztetésekbe kezdett demokratikus alapértékeink helyreállításáról. Nem idézem ide a tegnapi tárgyalások részleteit, megtalálhatók azok az internetes portálokon. Bíztatónak látszik a kezdet, de ne igyunk előre a medve bőrére, majd meglátjuk, hogy mi is kerekedik ki ebből.

Hasonló a helyezet a diákokkal is. A különböző szervezetek januárban ismét erőt fognak mutatni. Semmi sem dőlt el. Még mindig téma a „röghöz kötés” és az úgynevezett „államilag támogatott” szakok ügye. Erre a diákok érdekképviseleti szervezetei megpróbálnak valamiféle kompromisszumos javaslatot kidolgozni.


Forrás: Internet

 Az Orbán-kormánynak komoly kihívásokkal kell szembenéznie. Ma már alig akad társadalmi réteg, amellyel ne tűztek volna össze. Ebben az sem segít sokat, hogy január elsejével meghirdették a „rezsi tíz százalékos csökkentését”. Egyrészt ez azért is problémás, mert a valóságban ez nem sokat segít a tömegek elnyomorodásán – egy átlagos család mintegy 25 ezer forintot fizet a gáz és villanyszámlára havonta, ami mindössze 2500 forint megtakarítást jelent, ezt pedig felemészti az élelmiszerek és egyéb mindennapos kiadások árának növekedése –, ellenben igen jól kommunikálható, bemutatva, hogy milyen kegyesen segít a FIDESZ a nyomorultakon. E témának a másik vetülete az, hogy bár a fogyasztó számlája valóban kevesebb lesz, de a szolgáltatók kiadásait valamilyen módon mégiscsak kompenzálni kell. Ugyanis ahogy nincs ingyen ebéd, úgy kevéssé elképzelhető, hogy „ingyen” energia létezik. Ennek az árcsökkentésnek a költségeit is valamilyen formában az adófizetők állják majd.
A magyar és nemzetközi gazdasági elemzők aggodalommal teli prognózisokat fogalmaznak meg az országunk gazdasági teljesítményével kapcsolatban. Legnagyobb veszélynek azt látják, hogy a kormánynak az év második felében alkalma nyílik arra, hogy hozzáférjenek a jegybank valutatartalékához.

Ma a legtöbb elemző Matolcsy minisztert tartja befutónak az MNB élére. Ez pedig azt is jelentheti, hogy az „unortodox” gazdaságpolitika – aminek a nemzeti bank eddig ellenállt – bekerül a jegybank gyakorlatába, aminek pedig beláthatatlanok a következményei. Ha ugyanis valamilyen okból – például az adósság csökkentésére – felhasználják e tartalék egy részét, úgy az MNB elveszti azt a képességét, hogy beavatkozásával védje a nemzeti valutát.
Független gazdasági szakemberek pedig arról írnak, hogy a magyar gazdaság rendbetételére legalább tíz esztendő szükséges, feltéve, ha a mostani kormánypárt felhagy eddigi gazdaságpolitikájával.
Az mindenesetre látszik, hogy nem igen lesz lehetőség munkahelyek tömeges létrehozására 2013-ban. Ehhez szükséges lenne a kereskedelmi bankok hitelezési hajlandóságának és lehetőségeinek visszaállítására. De erre még szándék sem látszik. Marad a bankadó, mi több, lényeges előrelépésre a valutahitelesek ügyében sem számíthatunk. A kormány által forszírozott „árfolyamgát” ugyan jól hangzik, de egy valamit magára adó, és számolni tudó adós nem igazán repes a boldogságtól e verzió láttán. Ugyanis ez nem csökkenti a terheit, csak eltolja azt időben. Ugyanakkor semmilyen garancia nincs arra, hogy akár öt év múlva az adós olyan helyzetben lesz, hogy átütemezett törlesztéseit fizetni tudja.


Forrás: Internet

A fiataloknak ma sincs reális jövőképük az országban. Ugyanis hiába szereznek a kornak megfelelő tudást, munkahely és állás hiányában továbbra sem lesznek képesek önálló életvitelre. A legnagyobb probléma az, hogy a társadalom továbbra is inni fogja a kormánypropaganda szövegeit, és dacára annak, hogy a saját bőrén érzi már a következményeket, el is hiszi azokat.
A 2013-as évre pedig csak azt prognosztizálhatjuk, hogy minden megy tovább, az eddigiek szerint. Változásra nem igen számíthatunk. Ebben a helyzetben csak egyben reménykedhetünk: nem lesz sokkal rosszabb, mint 2012-ben. De hogy rosszabb lesz, az biztos!

Ceterum censeo OV esse delendam!