A BALOLDAL LEHETŐSÉGEI – PARADIGMAVÁLTÁS

Forrás: Internet

A baloldal ma válságban van, nem csak hazánkban, de szerte Európában is. Mindennek nem mond ellent az, hogy esetenként komolyabb politikai sikereket könyvelhetnek el egy-egy választáson. A hosszú távú és sikeres stratégia láthatóan hiányzik. Ez a stratégia nem csak a 2008-2009-es válságban hiányzik, hanem az elmúlt öt évtizedben folyamatosan. Érdemes ennek okait megvizsgálni, feltárni.

Egyre többször bukkan fel egyes elemzésekben, hogy paradigmaváltásra van szükség.

Sehol sem jelenik meg azonban, hogy valójában mit is értünk ez alatt, milyen új gondolkodási rendszerre van szükségünk ahhoz, hogy megbirkózzunk a XXI. század globális és hazai kihívásaival.

E jól hangzó kijelentések megérdemelnek néhány sort, hogy a mögöttes tartalmat is valamiféle közérthető formába öntsük. A problémakör igen összetett, és minden szegmensére nincs lehetőség e terjedelmi korlátok között részletesen kitérni.

A BALOLDAL FELELŐSSÉGE

A baloldali politikai gondolkodás mindig is azt hangsúlyozta, hogy letéteményese a fejlődésnek, és fő szempontja a társadalmi egyenlőség eszméje. Így véleményem szerint a baloldalnak kell megtennie az új társadalompolitikai alapok kidolgozását.

Igaz, hogy ez nem jár közvetlen, napi politikai sikerrel, nem lehet vele választásokat nyerni, ám a jövő érdekében elengedhetetlen, mert különben a társadalmak – érthető és követhető normák híján – káoszba, populizmusba, összeomlásba süllyednek.

Néhány gondolat arról, hogy milyen helyzetben is vagyunk: Az értékelést gazdasági, társadalmi, tudományos, technikai és politikai filozófiai megközelítésbe kell helyezni, mert ha csak az egyik szegmenst hagyjuk figyelmen kívül, máris problémákat okoz, félrevisz a gondolkozásban.

TÁRSADALMI VÁLTOZÁSOK AZ ELMÚLT 50 ÉVBEN

Nem mehetünk el azok mellett a változások mellett, amelyek gyökeresen átalakították a fejlett országok társadalmi struktúráit az elmúlt fél évszázadban. A gazdaság, az ellátó és jóléti rendszerek átalakulása, a kommunikációs forradalom, a tudományos és technikai eredmények gyors és mélyreható változásokat hoztak, amelyeket csak lassan vagy egyáltalán nem volt képes a társadalom követni.

A legfontosabbak:

A tudomány fejlődése felgyorsult az 1950-es évektől. Elkövetkezett az – és napi gyakorlattá vált –, amiről társadalomtudósok csak, mint jövőről elmélkedtek: a tudomány bevonult a termelőerők sorába. A technológiai fejlődés minden eddiginél gyorsabban jelenik meg a hétköznapokban és válik az élet részévé. A mindennapokban ez kevéssé válik tudatossá.

Gondoljunk csak arra, hogy miként jelent meg a gépesítés a mezőgazdaságban. Az iparszerű mezőgazdasági termelés megjelenése addig elképzelhetetlen hatékonyságot hozott az ágazatban. A felszabaduló munkaerő egy része az ún. tercier szektorban talált foglalkoztatást.

Forrás: Internet: - sg.hu

Az ipar sem maradt ki e fejlődési tendenciából. A vezérelt gépek és robotok azt eredményezték, hogy növekedett a munka hatékonysága, csökkent a gyártási veszteség (selejt), és mindezt kevesebb élőmunka alkalmazásával érték el. Munkakörök váltak feleslegessé, amely egyébként komoly feszültségeket okozott a ’60-as, ’70-es évek nyugati társadalmaiban is.

Azt azért tapasztalhattuk, hogy a társadalmak elégedetlensége megnyilvánult. Például a hatvanas években a nyugat-európai diáklázadások, amelyekre nem volt képes a baloldal – sehol – megfelelő választ adni. Szerény, de annál nagyobb visszhangja volt az úgynevezett Eurokommunizmusnak, amely aztán szép csenden ki is halt, mert ki kellett halnia.  A hatékonyság, amely jellemezte a nyugati gazdaságokat, kitermelte a Keynesi modellt, a jóléti társadalmakat, nem kedvezett a baloldalnak. Azt sugallta, hogy a kapitalizmus keretei között is lehet megoldásokat találni.

Az első olajsokkra adott – főleg technológiai válasz – erősítette a társadalmakban azt az érzést, hogy „minden megoldható” nagyobb zökkenők nélkül.

A ’70–’80-as évek elektronikai forradalma gyökeres változásokat hozott. A számítástechnika elterjedése egyes iparágakat teljesen megváltoztatott, szakmákat törölt el. A közigazgatásban és a bankszektorban munkát vállalók száma mintegy harmadára csökkent, ahogyan átálltak a számítógépes ügyvitelre.

Hasonló a helyzet a biológia forradalmával. A genom feltérképezése, a géntechnológia eredményei teljes egészében megváltoztatták a mezőgazdasági és élelmiszer-termelés struktúráját, és megjelent az egészségipar (egészségügyi ellátás és gyógyszergyártás) területén is, közvetlenül érintve az egyéneket.

Az egyéb technológiai fejlesztések végső határait pedig ma sokkal kevésbé vagyunk képesek felbecsülni, felmérni, mint akár 25 esztendővel ezelőtt.

Forrás: Internet - Gfk

Lehetne még hosszan sorolni az eseményeket, de egy közös hatásuk van: gyökeresen átalakították az anyagi javak előállítását. A leglényegesebb azonban az, hogy totálisan átalakította a főleg a fejlett országok (Európa és az USA) társadalmi szerkezetét. Ez az átalakulás drasztikus volt. Szinte teljesen megszűntek rétegek, osztályok. Ma már senki sem beszélhet a klasszikus értelemben vett munkásosztályról vagy parasztságról, de nem beszélhetünk a tradicionális középrétegekről sem. A társadalom a jól ismert talpára állított háromszög helyett egyre inkább egy tojásra hasonlít, amelynek alsó (kövérebb) fele semmi másból nem él, mint amit a különböző hatékonyságú szociális hálók kínálnak.

És ez a technikai, tudományos és társadalmi átstrukturálódás nem hozta magával a politikai felépítmény átalakulását, a politikai ideológiák megújulását. Illetve olyan nemzetközi eseményeket gerjesztett, amelyre senki sem számított.

Itt kell megjegyezni még egy fontos tényt: a ’70-es évek végétől erősödtek fel a környezetvédelmi szempontok. A Római Klub ’72-es jelentése borús jövőképet vizionált mind energetikailag, mind a fenntartható fejlődés szempontjából. 

(Folytatása következik....)

Ceterum censeo OV esse delendum!

GATYÁNK ÉS A NYUGDÍJ



Forrás: Internet, EU Gazdaságpilitikai Bizottsága

 Egy cikk jelent meg kedvenc hetilapom internetes kiadásán, amely ez alábbi blog bejegyzésen alapszik. Nincs is semmi baj ezzel az írással, hiszen korrekt számokra és statisztikai adatokra hivatkozva fejti ki kétségeit a fenntarthatóság (pénzügyi, finanszírozási szempontból) lehetőségeiről.

A gond azzal van, hogy ez egy egészen szűk szakmai szempontból elemzi a már említett számokat. Mint azt tudjuk, a társadalom nem csak a szűken értelmezett gazdaságból és költségvetési kiadásokból áll.
A probléma valós, nem is új keletű. A megoldás azonban egyáltalán nem pénzügyi, hanem sokkal inkább társadalomfilozófiai és politikai.
Már több korábbi írásomban említettem, hogy a 21. század elején a modern világnak szembe kell néznie egy új társadalmi krízissel, aminek a megoldása már nem lehetséges az eddig alkalmazott politikai ideológiák mentén.
Egyre több társadalomtudó állítja, hogy paradigmaváltásra van szükség, mert az emberiség – főleg annak fejlettebb része – eljutott egy olyan fokra, amikor többes kihívással kell szembesülnie.
Az egyik tényező a termelőeszközök, technológiák robbanásszerű fejlődése az elmúlt fél évszázad alatt. Ennek következtében a társadalmak sosem látott problémával találkoztak. Mégpedig azzal, hogy a létükhöz szükséges anyagi erőforrások és termékek előállításához nincs szükség a társadalom munkaképes lakosságának egészére, sőt a tendencia egyre gyorsuló ütemben a munkaerő csökkenését mutatja. A sokáig „megoldásnak” tűnő tercier szektor (személyi és nem anyagi jellegű, pl. pénzügyi szolgáltatások) sem szívja fel az így „felszabaduló” munkaerőt.
A másik figyelemre érdemes tény a tudományos fejlődéssel összefüggő, örvendetes következmény. Az emberi életkor ugrásszerű növekedése – amit némelyek az igen pejoratív „elöregedés” jelzővel illetnek – az egészségipar és az egyéb életkörülmények javulásának köszönhető.
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a környezeti fenntarthatóság követelményeit sem. (Ebben az írásban nem részletezzük ennek fontosságát.)
A fejlett világban (Pl.: G-20-ak) ezt a problémahalmazt „tűzoltó módszerrel”, elsősorban fiskális eszközökkel kívánják orvosolni. Minden politikai hatalom az előtte álló négy évben gondolkodik elsősorban. Az állami költségvetések egyensúlyának tartásában, a szociális gondok hátrasorolásában, a nyugdíj-korhatárok emelésében látják a megoldást. Látszólagosan ezek meg is hozhatják a kívánt eredményt, azonban hosszú távon biztosan nem működik ez a gyakorlat.

Forrás: Internet - KSH - MTI

Egyrészt azért nem, mert adott ország nem vonhatja ki magát a technológiai és tudományos fejlődés alól, ami végső soron azt eredményezi, hogy egyre kevesebb ember vesz részt a termelésben (nő a valóságos és látens munkanélküliség). Ha mindez párosul azzal, hogy a növelik a munkában eltöltendő éveket, akkor ez egészen torz struktúrát hoz létre, amelyben a fiatalok egyre jobban kiszorulnak a munkaerőpiacról. Igaz, hogy ez – első látásra – megoldja a nyugdíjkasszák pénzügyi egyensúlyát, hiszen a munkavállalók hosszabb ideig takarékoskodnak (fizetik járulékaikat), és az ellátásban részesülők kevesebb ideig veszik igénybe azt.
Ám társadalmi szinten ott marad a probléma, mert a fenti esetben nem a nyugdíjakat kell fizetni, hanem a munkanélküliek támogatását, ami a csökkenő foglalkoztatás esetén nagyobb terhet ró a költségvetésre, mint a nyugdíjak kifizetése. (Tételezzük fel, hogy az állam a nyugdíjkasszákat „nem síbolja el, hanem gazdálkodik annak vagyonával.)
A gondokat tehát alapvetően nem oldják meg a mai módszerek, csak eltolják azokat időben.
A megoldáshoz új filozófiai megközelítés és új politikai gyakorlat bevezetése kell. Az idő azonban a halogatás ellen dolgozik. A társadalmi problémák csak fokozódni fognak, ha nem leszünk képesek gondolkodásmódunkat az új problémák megoldása érdekében átalakítani.

Ceterum censeo OV esse delendam!