ÁLOMVILÁG VAGY HAZUGSÁG?

Forrás: Internet: NAVA.hu

Péntek reggel hallgatom a közszolgálati rádiót, benne miniszterelnökünk. Szól a szöveg, közben reggeli kávémat szürcsölgetem. Egy mondatnál majdnem visszaköptem a kortyot.

Ahogy szokás, idézni csak tiszta forrásból lehet, és klasszikusokat csak pontosan. Tehát az ominózus szöveg a következő: „…Mert hol is van Európa magja? Korábban azt hittük, Európa magja a német-francia tengelyen van. De, ha megnézzük az elmúlt öt év gazdasági eredményeit, inkább nyolc évét,, és kivetíti a mostani gazdasági folyamatokat a jövőbe, akkor azt látja, hogy Európa gazdasági motorja Közép-Európában van Tehát, ha Lengyelország, Magyarország, Szlovákia, Csehország – ide kapcsolnám még Romániát – nem nyújtana olyan gazdasági teljesítményt, akkor az európai átlagos  gazdasági teljesítménye nem hogy nőne évről-évre, hanem csökkenne.

…Jó kérdés, hogy hol van ennek az európai kultúrának, ennek az Európai Uniónak a magja. Lehet, hogy ma még nyugaton van, de én azt látom, hogy súlypontja – hogy ne a mag kifejezést használjam – folyamatosan Közép-Európa irányába mozdul el. Közép-Európa Németországgal együtt lassacskán bekövetkezik az, hogy ezt nevezhetjük Európa magjának.”

Na, itt álljunk meg egy pillanatra. Ne mondják azt, hogy csak szavakat ragadok ki valamiféle összefüggésből. A fentiek gondolatilag egy kerek egészet alkotnak. Akkor mi a gond?

A gond az, hogy ez a logika a valóság legelemibb tényeit dobja sutba.

Forrás: Internet: NOL.hu

A gazdasági teljesítményt általában abban mérik, hogy ez előző év nemzeti össztermékéhez (GDP) viszonyítva mekkora a növekedés százalékban kifejezve. Ha összehasonlítjuk a számokat, a dolog akkor se stimmel igazán. A hirtelen rendelkezésre álló források szerint az Unió egy főre vetített átlag GDP-je 18 527 116 dollár évente. (Minden adat az egy főre vetített, dollárban kifejezett értéket jelenti.) Németországé 3 874 437 dollár. Magyarországé 136 989 dollár, azaz  3,5 százaléka a német GDP-nek.

Ha kis hazánk évi 3 százalékkal növeli GDP-jét, az azt jelenti, hogy az egy főre jutó összeg 4107 dollárral növekszik. Németország 2015-ben ugyan 1,8 százalékos növekedést valósított meg, ám ennek értéke 69 739 dollár. Így kiderül, hogy a százalékos adatok ugyan nagyon látványosak, és kitűnően felhasználhatók a propagandában, azonban közük sincs az embereket általában érdeklő valós adatokhoz. Ugyanis a németek a mérsékelt növekedése 16,98-szor többet jelent nominális értéken, mint a magyar 3 százalék (4107).

Forrás: Internet

E számok alapján nem igazán lehet komolyan venni a miniszterelnök látomását a közép-európai „mag” Európáról. Nem más ez, mint jó pesti mondással: parasztvakítás. De legyünk körültekintőek, tekintsük át, a közép-európai országok GDP-jét valódi értéken a 2015-ben. Lengyelország: 547 894 dollár, Csehország 205 270 dollár, Szlovákia 99 869 dollár, Románia 199 093 dollár. Ha mindezt figyelembe vesszük, akkor a közép-európai országok összesen 1 189 115 dollárt produkálnak, ami a német teljesítmény kevesebb, mint fele.

Persze ez a lemaradás a miniszterelnök szerint migrációs hullámnak köszönhető, és főleg Soros Györgynek és a háttérhatalomnak. Orbán Viktor szerint ez a háttérhatalom azoknak a civil kezdeményezéseknek az összessége térségünkben és hazánkban, amelyek támogatását a már-már ördöginek beállított Soros György alapítványai adják. Idézzük a szólót:

„… Felhívom a figyelmet egy másik összefüggésre: Az amerikai kampányon túl, Magyarországra és Lengyelországra és Közép-Európára való megjegyzéseknek van egy politikai tartalma. Ezek nem véletlen elszólások és ezek megszaporodtak, amióta a migráns válság időszakát éljük. A Demokrata Párt vezetői mögött – mindannyian tudjuk, hogy – Soros Györgyöt kell látnunk. És Soros György közzétette az Európába történő muszlim bevándorlás hat pontját, ahol meghirdette, hogy minden évben be kell engedni legalább egymillió muszlimot. …Európának örülnie kell, hogy ilyen lehetőséghez jutott, nem pedig védekezni kellene. Azt is mondta, hogy ez sok pénzbe kerül, amit ő meghitelez. … Itt Közép-Európában létezik egy háttér-hatalom, amely Soros nevéhez köthető. Ő az amerikai Demokrata Párt legfontosabb finanszírozója, ezért a száj Clintoné, a hang Soros Györggyé. …És miután Magyarország ott van, ahol: Közép-Európában… mi akadályát jelentjük ennek a Soros-féle amerikai tervnek.”

Forrás: Internet, Népszava.hu

Gyorsan rákerestem erre a hat pontra, és figyelmesen elolvasva azt, nem igazán derült ki számomra, hogy ez a hivatalos Amerika, vagy a Demokraták hivatalos (tervezett) politikája lenne. Ez egy írás, amely az USA-ban egy vélemény folyóiratban és annak internetes oldalán jelent meg. Mint olyan – adott esetben – S.Gy. saját véleménye. Arról nem is beszélve, hogy a „befogadni kell” vagy az eredeti „befogadására kell berendezkednie” nem ugyanazt jelenti. De olvassák el az anyagot a fenti linken, tapasztalhatják a miniszterelnöki csúsztatásokat.

Tehát ezeket a miniszterelnöki szövegeket sokkal inkább a magyar közvélemény befolyásolásának, félrevezetésének foghatjuk fel, amelyhez a legelemibb félelmek gerjesztésével járul hozzá Orbán Viktor.

Nem lehet elmenni e szövegek mellett reakció nélkül. Már csak ezért sem, mert minden állampolgárnak joga van ahhoz, hogy valós információkhoz jusson az ország helyzetéről és politikájáról. Az igazmondás a legelemibb követelmény egy miniszterelnök esetében. Ez a beszélgetés pedig azt mutatta, hogy az egyik legfőbb közjogi méltóságnak eszébe sincs igazat mondani.

Ceterum censeo OV esse delendam!

MI VÁRHATÓ? — REÁLIS JÖVŐKÉP KÉTSÉGEKKEL

A (nemzetközi)helyzet bonyolódik, kedves Pelikán! – mondotta Virág elvtárs a felejthetetlen Tanú című filmben.

Forrás: Internet

Feleim! A helyzet ma is bonyolult! Az ellenzék nem mutat komolyabb együttműködési hajlandóságot. Rég megunt panelek szállnak a politikai légtérben, szinte teljesen hatástalanul. A nép, „az istenadta”, pedig sztoikus nyugalommal fogad minden bornírt kezdeményezést. Már legyinteni se legyint rá, mert nem érdemes. Bicskanyitogató intézkedések sorozatát éljük meg minden különösebb felháborodás nélkül: intézmények bezárása (Kulturális Örökség Hivatala), hivatalos szájakból elhangzó ostoba megnyilvánulások (IMF-követelések) és sorolhatjuk a végtelenségig.

Mégis mire számíthat az átlagpolgár?

A megszellőztetett – Lázás János által beterjesztésre tervezett – választási végrehajtási törvény nyíltan Alaptörvény ellenessége is csak laza véleményeket és erőtlen tiltakozást váltott ki az ellenzéki pártokból, sőt: a kopogtatócédulák eltörlésével kapcsolatos FIDESZ-es „engedmény” még alkualapot szolgáltat egyeseknek.


Forrás: Internet - dehir.hu

 Minden jel arra mutat, hogy a jelen kormánypárt bizakodva tekint a jövőbe, mert ezzel a közjogi háttérrel csak akkor veszti el a választásokat, ha minden magyar szavazásra jogosult állampolgár elmegy szavazni. Erre pedig az elmúlt húsz év alatt egyetlen parlamenti választáson sem volt példa. De, hogy a státusuk megingathatatlan legyen, a kopogtatócédulák helyett bevezetik a regisztráció rendszerét. Ez pedig azt jelenti, hogy az állampolgároknak két alkalommal kell megjelenniük a választásokkal kapcsolatban a „hivatalosság” előtt. Először akkor, amikor fel kell keresniük a hivatalt, amikor regisztráltatják magukat, másodszor pedig a szavazás napján. Ez már csak ezért is aggályos, mert azt is jelenti, a dolgozóknak munkaidő kedvezményt kell kérniük, hogy időben (félfogadásra) odaérjenek, az idősek pedig nem biztos, hogy veszik ehhez a fáradságot.
Nem áll meg az az érv, hogy minderre azért van szükség, hogy a határon túli kettős magyar állampolgárok is szavazhassanak. Azoknak valóban kell a regisztráció, a hazai polgárokról azonban rendelkezésre áll a teljes választói adatbázis.

Forrás: Internet

A választási manipulációnak az lehet a vége, hogy a következő négy évre (2014-18-as időszakra) is a Orbán Viktor kormánya szerencséltet bennünket. Mint ahogyan azt a kötsei polgári pikniken is kijelentette: a rossz után most jön a jó. Ez pedig azt jelenti, hogy az elkövetkező években is arra a matolcsyzmusra számíthatunk, mint amit az elmúlt két évben gyakoroltak.
Ennek pedig messze ható következményei lesznek. A fiatalság ki fog vonulni az országból, az a tőke, amely eddig még „szerencséltetett” bennünket némi beruházásokkal, kivonja üzemeiket. Növekedni fog a munkanélküliség, ezzel egyenes arányban csökken a vásárlóerő, aminek következtében a hazai vállalkozások is csődközeli helyzetbe kerülnek (Lásd: Portugália és Görögország).
Szóval, valami ilyesmire lehet számítani. Lehetne részletezni ezt a jövőképet, kitérve az egészségügy és az oktatás területére is, de a bloggernek is van szíve, nem terheli e horrorral az olvasóit.

Van egy másik verzió is.

Tételezzük fel, hogy a mai ellenzék sikeres lesz a következő választásokon. Mit tehet egy megalakuló kormány. Sajnos szinte semmit. Útját állja majd a sarkalatos törvények sokasága. A kiigazító gazdasági és közjogi lépéseit sem teheti meg, mert a parlamentben – nagy valószínűséggel – nem lesz kétharmados többsége. Így beszorul egy korlátozott mozgástérbe, és a törvény szellemében, ha nem fogadják el az éppen esedékes költségvetést, úgy a köztársasági elnöknek joga lesz feloszlatni az országgyűlést.
Amennyiben mégis sikerül valamiféle kompromisszumok sorát felállítva kormányoznia, szembesülnie kell a gazdaság lepukkadt állapotával. Ez pedig újabb „megszorításokat” feltételez. Nincs lehetősége arra, hogy a 2010 óta megkurtított jogosultságokat és egyéb szociális intézkedéseket visszaállítsa. Azt esetleg megteheti, hogy a legneuralgikusabb intézkedéseket visszavonja. Ilyen lehet például a korkedvezményes nyugdíjak rendszerének visszaállítása. Ezt indokolja az is, hogy ha ezt nem teszi meg, úgy e területek rekrutációja (utánpótlása) megszűnhet. Ugyanakkor az érintett területek létszáma (honvédség, rendőrség, katasztrófavédelem és egyes iparágak) nem nagy, becslések szerint alig haladja meg a százezer főt. E réteg nem olyan nagy a teljes nyugdíjas társadalomban (3,2 millió fő), hogy ellátásuk komoly problémákat okozzon.
Mivel a nyugdíjrendszerben nincs már lehetőség a magánnyugdíj-pénztárak visszaállítására, így egy új kormánynak sincs más lehetősége a rendszer fenntartására, mint a Bajnai-kormány megkezdte út. Azaz: növelni kell a korhatárokat, a mai korhatár válik a kedvezményes nyugdíjak alapjává. Bár ez is igen magas, hiszen a fent említett hivatásokban és szakmákban az „elhasználódás” sokszorosa az egyéb alkalmazotti viszonyoknak.
A kétharmados törvények sokasága, az Alaptörvényben megfogalmazott államadóssági szint is mind-mind az ellen hat, hogy viszonylag rövid idő alatt az országot egy tartós növekedési pályára lehessen állítani. Ugyanakkor a következő kormánynak számolnia kell azzal is, hogy a 2010 közepe óta – magas kamattal, „piaci feltételekkel” – kibocsátott rövid lejáratú (5-10 éves futamidejű) állampapírok kamatai igen megterhelik a költségvetést a 2014. utáni években.
Mindezek alapján egy következtetés adódik. Normális, gondolkodó polgár nem ringatja magát abban a hitben, hogy elegendő a jelenlegi kormány leváltása, és megnyílik a tejjel-mézzel folyó Kánaán.
Az igazi munka és nehézségek majd csak ezután jönnek. Mindenképpen. Ha marad a mostani kormányzat, akkor hibás gazdaságpolitikája miatt, ha leváltják őket, akkor pedig az újjászervezés és építés nehézségei miatt.
Ez áll előttünk. Nem kimondottan rózsaszín jövő. De ez van!
Mindezt köszönhetjük annak az unortodox politikának, amit a FIDESZ pszichés zavarokkal küzdő vezére testesít meg.

Ceterum Censeo OV esse delendam!

ZSAROLÁS



Forrás: Internet, ATV.hu

 A miniszterelnök szokásos pénteki rádióinterjújában kijelentette, hogy szerinte közönséges zsarolás, hogy az IMF-EU Bizottság páros csak bizonyos politikai feltételekhez köti a kölcsönről folyó tárgyalásokat.

Nocsak, nocsak!
Ez persze a kormányoldalról tekintve kétségtelenül így van. Hiszen ha lefordítjuk a Velencei Bizottság „non paper”-jét, abban bizony fekete-fehéren benne van, hogy mi is a baja az egész uniónak a magyar kormány törvénykezésével.
Mivel a jó szó – a figyelmeztetések, az európai parlamenti viták – nem igazán győzte meg a magyar kormányfőt arról, hogy letért az útról, amelyet a közös európai értékrend jelölt ki, így az Európai Bizottság olyan eszközökhöz folyamodott, amit megért.
Hasonló ez ahhoz, mint amikor hiába próbálod meggyőzni érvekkel a konok kamaszt, hogy amit csinál az nem helyes, sőt, saját magának okoz bajt, ennek ellenére csinálja tovább hülyeségeit. A következő lépés ebben az esetben már a kényszerítés, azaz az adott dologtól való eltiltás, illetve más kedvezmények megvonása (pl.: zsebpénz) addig, amíg el nem hagyja a kritizált magatartást.
A srác persze mindezt zsarolásként fogja fel, ám ha a szülő elég következetes, végül is eredménnyel jár, és előbb utóbb a lurkó is rájön, hogy a sok tiltás és feltétel végül is az ő érdekeit szolgálta.
Van ennek a nevelési formának egy másik változata, amikor „elmegyünk a falig”. Ebben az esetben hagyjuk a gyereket, hogy menjen a maga feje után, közben folyamatosan figyelmeztetve, hogy amit csinál, az nem jó, és a végén pórul jár. Persze csinálja teljes erővel, aztán egyszer csak megégeti magát. Meglesz a baj. Egy életre megtanulja, hogy a figyelmeztetéseket komolyan kell venni.
Ennek a verziónak csak az a hátránya, hogy a baj bekövetkeztekor bizony sok energiába kerül a következmények felszámolása.
Valahogy így állunk a mi kormányunkkal is. Mindenki – itthon az ellenzék és a független gondolkodók, külföldön a jóakaratú politikai és gazdasági partnereink – folyamatosan figyelmezteti, hogy neki megy a falnak. Ám ennek ellenére járja a hatalom a maga útját, pökhendien nyilatkozik a figyelmeztetésekkel kapcsolatban, megkérdőjelezi azok érvényességét. Ugyanakkor sértődötten „kikéri magának”, hogy beleszóljanak a dolgaiba. De azért a zsebpénzért  kuncsorog!
Kívülről nézve szánalmas ez az egész. És irtózatosan veszélyes. Ön- és közveszélyes.
A kormány úgy gondolja, hogy a matematikai kétharmad – amivel erre a ciklusra rendelkezik – felhatalmazza arra, hogy az egész magyar társadalmi és politikai, intézményi rendszert átalakítsa.
Sokadszor és sokan mondják mondják neki, hogy erre nem kapott felhatalmazást. Mi több, ez a törekvése nem az ország érdekeit szolgálja, hanem szöges ellentétben van azzal.
Senki se gondolja, hogy az unió – a mostani helyzetében – különösebb gondot fordít az úgynevezett „magyar ügyre”. Egyrészt nincs ilyen ügy, másrészt pedig az unió összességét tekintve sokkal nagyobb problémákkal küzd. Fontosabb számára a spanyol stabilitás, a portugál vagy az olasz gazdaság, az euró zóna gazdasági egysége.

Ebben a kontinensnyi játszmában Magyarország – a maga gazdasági és piaci potenciáljával – nem tétel. Már csak ezért is, mert népességét és annak piaci jelentőségét illetően kisebb, mint Nagy-London.
Hogy mégis figyelmet fordít a közösség a hazai dolgainkra, az abból fakad, hogy az unió nem engedheti meg azt sem, hogy az általa fontosnak és alapnak tekintett értékeket gátlástalanul felrúgják.
A gyereket valahogy fegyelmezni kell. És ha a magyar kormány ezt nem ismeri fel, akkor bizony magára fogják hagyni, és ennek minden ódiumát is viselnie kell.
A nagy kérdés, hogy képes-e a magyar vezető politikai elit egyáltalán felmérni, hogy „fékevesztett szabadságharca” milyen következményekkel jár. Ha képes felismerni, elvárható tőle az a bölcs döntés, hogy azonnal felhagy eddigi politikájával. Ha pedig nem képes rá, akkor záros határidőn belül tönkreteszi az országot.
Lehetséges ugyan a költségvetést a szabad piacról finanszírozni 9 százalékos kamattal, ám ez azt is jelenti, hogy az elkövetkező 5-10 évben a magyar államadósság szintje olyan körülmények közé szorítja a mindenkori kormányokat, ami meggátolja a fejlődést. Nem jut forrás sem a társadalmi elosztórendszereknek (oktatás, egészségügy, társadalombiztosítás), sem a hazai gazdaság szereplőinek megsegítésére.
„To be, or not to be, That is the question”

„To be, or not to be: that is the question:

Whether 'tis nobler in the mind to suffer

The slings and arrows of outrageous fortune,

Or to take arms against a sea of troubles,

And by opposing end them?...”

(Hamlet by William Shakespeare)