FORRÓ ŐSZ ÉS IGEN FAGYOS JÖVŐ

Mindenszentek napján arról kellene elmélkedni, hogy kikre emlékezünk eltávozott szeretteink sorában. Kit miért és hogyan szerettünk (utáltunk, viseltünk el, kerültük vagy ragaszkodtunk hozzá), mit tettünk és mit nem. Ezek a gondolatok azonban beszorulnak manapság a „privát szférába”. A temetők környékén csendes, magukba fordult emberek róják ilyenkor szokásos útjukat. Kezükben virág, a szatyorban pedig az obligát mécses és a kis seprű vagy avargereblye…

Rendbe tesszük a sírt vagy az urnafülke környékét. Megnyugodva távozunk, eleget tettünk a szokásoknak. Nem igazán szoktunk elgondolkozni a jövőről. Ilyenkor a múlt felülírja napi gondjainkat, aggódásunkat az elkövetkező időszakért.

Márpedig van miért aggódnunk.


Forrás: Internet

 Éppen napjainkban próbálja a minden fékét elvesztett hatalom „alkotmányos joggá” emelni azt a diszkriminációt, ami éles különbséget tesz hazai és határon túli állampolgárok között. Éppen most akarja kicsavarni a társadalom kezéből – a polgári demokráciákban egyetlen – fegyverét, amivel féken tarthatja a mindenkori hatalmat. És hogy mindez teljes legyen, nem csak a választás szabadságát kívánja korlátozni, hanem a gondolkodásunkat is. Minden rendelkezésére álló eszközzel azt próbálja elhitetni, hogy ez egyetlen és üdvözítő megoldást kínálja fel nekünk. Hazugságok garmadájával bombázza a közt annak érdekében, hogy úgy fesse le mai valóságunkat, mint minden létező legjobbikát.
Hallottunk mi már itt mindent tündérországtól kezdve a növekedésig és a keleti szélig szinte mindent. Hallani halottunk, azonban napi tapasztalataink mindezek ellenkezőjét bizonyítják. A gazdálkodni akaró vidéki gazda elől nímandok viszik el a termőföldet. Mesterségesen döntenek be élelmiszeripari üzemeket – csak azért, mert így olcsóbban megszerezhetők –, mit sem törődve százakkal, akiknek ez nyújtja az egyetlen megélhetési forrást. (A beszállító állattenyésztőkről már ne is beszéljünk!)
Okos – magukat értelmiséginek tekintők – fikázzák a rendszert, de leszólják azokat is, akik valamiféle nagyobb összefogást sürgetnek az egyre fenyegetőbb társadalmi és gazdasági összeomlás elkerülése érdekében.


Forrás: VG online

 Bonyolult választási és politikai képleteket emlegetnek (amiben formálisan talán igazuk is van), hivatkozva a társadalomtudományok „törvényszerűségeire” és az eddigi történelmi tapasztalatokra. „A helyzet egyre fokozódik… Ezt sose szabad elfelejteni..” – mondja Virág elvtárs Pelikánnak. Márpedig most is így vagyunk vele: a helyzet fokozódik, bárki bármit is mond. Elhangzanak egészen optimista értékelések arra hivatkozva, hogy a hiány a három százalék alatt van, hogy a CDS felárak (amiről a magyar polgárok döntő többségének gőze sincs, hogy micsoda) csökkennek, az adósságállomány pedig csökken. Az átlagember mindezt hallva nyugodtan hátradől, legyint egyet, és issza tovább a sörét, mondván: még sincs itt akkora baj.
Márpedig van. Mert a fent idézet adatok csak egy szelet egy kis részét mutatják abból a tortából, amit magyar valóságként elénk raktak. Ha egy marcipánrózsa díszíti az emeletes süteményt, az nem bizonyítja annak kitűnő voltát, különösen akkor nem, ha belül penészes az egész, és a töltelékét az udvar végi latrinából termelték ki.
A széles körű – már most is szükséges – összefogás és együttműködés nem azért kell, hogy az elkövetkező másfél év alatt legyen min rágcsálódnia ellenzéki és kormánypárti orgánumoknak, hanem azért, mert nagyon gyorsan juthat az ország olyan helyzetbe, ahol már a legjobb szándékok is kicsorbulhatnak. Gazdaságilag – és ennek eredményeként – és társadalmilag olyan helyzetbe jutunk, hogy az ország nem lesz képes megtermelni mindazt, amiből eltartható a közösségi szolgáltatások sora.


Forrás: Internet

Nem lesz akkora adóbevétel, ami fedezi az egészségügy, a szociális kiadások (nyugdíjak egyéb ellátások), az államigazgatás kiadásait, a költségvetés egyéb fejezeteit. Az elkövetkező két-három évre a hitelesnek tekinthető gazdasági szakemberek a legjobb esetben is stagnálást jósolnak. Azaz nem emelkedik a nemzeti jövedelem. Ha pedig nem emelkedik, akkor a kormány által eddig „piaci alapon” felvett hitelek visszafizetése a mainál sokkal nagyobb mértékben terheli a költségvetést (azaz az adófizetők pénztárcáját). Még kevesebb lesz az esély arra, hogy valamiféle kilábaláshoz szükséges forrásokat előteremtsenek. A hazai ipar és mezőgazdaság ugyan szépen lassan „hazai kezekbe” kerül, ám ezek a kezeknek az a tulajdonsága, hogy csak kapni szeretnek. Adni és fejleszteni nem igen tudnak, hiszen nekik sincs. Nincs magyar tőke, nincs magyar fejlesztés, ami belátható időn belül hasznosulhatna.
A kormány oligarchái – élükön a gazdasági miniszterrel – a jól ismert mesehőst akarják utánozni, aki saját hajánál fogva húzta ki magát a bajból. De azt tudjuk: Münchausen báró csak a kocsmai mesékben volt ilyen ügyes. Jót szórakoztak rajta, akik hallgatták, ám egy szavát sem hitték el.
Miből gondolja a kormány, hogy a hazai kocsma közönsége másként vélekedik ostoba hazudozásaikról?

Ceterum censeo OV esse delendam!

MI VÁRHATÓ? — REÁLIS JÖVŐKÉP KÉTSÉGEKKEL

A (nemzetközi)helyzet bonyolódik, kedves Pelikán! – mondotta Virág elvtárs a felejthetetlen Tanú című filmben.

Forrás: Internet

Feleim! A helyzet ma is bonyolult! Az ellenzék nem mutat komolyabb együttműködési hajlandóságot. Rég megunt panelek szállnak a politikai légtérben, szinte teljesen hatástalanul. A nép, „az istenadta”, pedig sztoikus nyugalommal fogad minden bornírt kezdeményezést. Már legyinteni se legyint rá, mert nem érdemes. Bicskanyitogató intézkedések sorozatát éljük meg minden különösebb felháborodás nélkül: intézmények bezárása (Kulturális Örökség Hivatala), hivatalos szájakból elhangzó ostoba megnyilvánulások (IMF-követelések) és sorolhatjuk a végtelenségig.

Mégis mire számíthat az átlagpolgár?

A megszellőztetett – Lázás János által beterjesztésre tervezett – választási végrehajtási törvény nyíltan Alaptörvény ellenessége is csak laza véleményeket és erőtlen tiltakozást váltott ki az ellenzéki pártokból, sőt: a kopogtatócédulák eltörlésével kapcsolatos FIDESZ-es „engedmény” még alkualapot szolgáltat egyeseknek.


Forrás: Internet - dehir.hu

 Minden jel arra mutat, hogy a jelen kormánypárt bizakodva tekint a jövőbe, mert ezzel a közjogi háttérrel csak akkor veszti el a választásokat, ha minden magyar szavazásra jogosult állampolgár elmegy szavazni. Erre pedig az elmúlt húsz év alatt egyetlen parlamenti választáson sem volt példa. De, hogy a státusuk megingathatatlan legyen, a kopogtatócédulák helyett bevezetik a regisztráció rendszerét. Ez pedig azt jelenti, hogy az állampolgároknak két alkalommal kell megjelenniük a választásokkal kapcsolatban a „hivatalosság” előtt. Először akkor, amikor fel kell keresniük a hivatalt, amikor regisztráltatják magukat, másodszor pedig a szavazás napján. Ez már csak ezért is aggályos, mert azt is jelenti, a dolgozóknak munkaidő kedvezményt kell kérniük, hogy időben (félfogadásra) odaérjenek, az idősek pedig nem biztos, hogy veszik ehhez a fáradságot.
Nem áll meg az az érv, hogy minderre azért van szükség, hogy a határon túli kettős magyar állampolgárok is szavazhassanak. Azoknak valóban kell a regisztráció, a hazai polgárokról azonban rendelkezésre áll a teljes választói adatbázis.

Forrás: Internet

A választási manipulációnak az lehet a vége, hogy a következő négy évre (2014-18-as időszakra) is a Orbán Viktor kormánya szerencséltet bennünket. Mint ahogyan azt a kötsei polgári pikniken is kijelentette: a rossz után most jön a jó. Ez pedig azt jelenti, hogy az elkövetkező években is arra a matolcsyzmusra számíthatunk, mint amit az elmúlt két évben gyakoroltak.
Ennek pedig messze ható következményei lesznek. A fiatalság ki fog vonulni az országból, az a tőke, amely eddig még „szerencséltetett” bennünket némi beruházásokkal, kivonja üzemeiket. Növekedni fog a munkanélküliség, ezzel egyenes arányban csökken a vásárlóerő, aminek következtében a hazai vállalkozások is csődközeli helyzetbe kerülnek (Lásd: Portugália és Görögország).
Szóval, valami ilyesmire lehet számítani. Lehetne részletezni ezt a jövőképet, kitérve az egészségügy és az oktatás területére is, de a bloggernek is van szíve, nem terheli e horrorral az olvasóit.

Van egy másik verzió is.

Tételezzük fel, hogy a mai ellenzék sikeres lesz a következő választásokon. Mit tehet egy megalakuló kormány. Sajnos szinte semmit. Útját állja majd a sarkalatos törvények sokasága. A kiigazító gazdasági és közjogi lépéseit sem teheti meg, mert a parlamentben – nagy valószínűséggel – nem lesz kétharmados többsége. Így beszorul egy korlátozott mozgástérbe, és a törvény szellemében, ha nem fogadják el az éppen esedékes költségvetést, úgy a köztársasági elnöknek joga lesz feloszlatni az országgyűlést.
Amennyiben mégis sikerül valamiféle kompromisszumok sorát felállítva kormányoznia, szembesülnie kell a gazdaság lepukkadt állapotával. Ez pedig újabb „megszorításokat” feltételez. Nincs lehetősége arra, hogy a 2010 óta megkurtított jogosultságokat és egyéb szociális intézkedéseket visszaállítsa. Azt esetleg megteheti, hogy a legneuralgikusabb intézkedéseket visszavonja. Ilyen lehet például a korkedvezményes nyugdíjak rendszerének visszaállítása. Ezt indokolja az is, hogy ha ezt nem teszi meg, úgy e területek rekrutációja (utánpótlása) megszűnhet. Ugyanakkor az érintett területek létszáma (honvédség, rendőrség, katasztrófavédelem és egyes iparágak) nem nagy, becslések szerint alig haladja meg a százezer főt. E réteg nem olyan nagy a teljes nyugdíjas társadalomban (3,2 millió fő), hogy ellátásuk komoly problémákat okozzon.
Mivel a nyugdíjrendszerben nincs már lehetőség a magánnyugdíj-pénztárak visszaállítására, így egy új kormánynak sincs más lehetősége a rendszer fenntartására, mint a Bajnai-kormány megkezdte út. Azaz: növelni kell a korhatárokat, a mai korhatár válik a kedvezményes nyugdíjak alapjává. Bár ez is igen magas, hiszen a fent említett hivatásokban és szakmákban az „elhasználódás” sokszorosa az egyéb alkalmazotti viszonyoknak.
A kétharmados törvények sokasága, az Alaptörvényben megfogalmazott államadóssági szint is mind-mind az ellen hat, hogy viszonylag rövid idő alatt az országot egy tartós növekedési pályára lehessen állítani. Ugyanakkor a következő kormánynak számolnia kell azzal is, hogy a 2010 közepe óta – magas kamattal, „piaci feltételekkel” – kibocsátott rövid lejáratú (5-10 éves futamidejű) állampapírok kamatai igen megterhelik a költségvetést a 2014. utáni években.
Mindezek alapján egy következtetés adódik. Normális, gondolkodó polgár nem ringatja magát abban a hitben, hogy elegendő a jelenlegi kormány leváltása, és megnyílik a tejjel-mézzel folyó Kánaán.
Az igazi munka és nehézségek majd csak ezután jönnek. Mindenképpen. Ha marad a mostani kormányzat, akkor hibás gazdaságpolitikája miatt, ha leváltják őket, akkor pedig az újjászervezés és építés nehézségei miatt.
Ez áll előttünk. Nem kimondottan rózsaszín jövő. De ez van!
Mindezt köszönhetjük annak az unortodox politikának, amit a FIDESZ pszichés zavarokkal küzdő vezére testesít meg.

Ceterum Censeo OV esse delendam!

MÁR MEGINT HÜLYÉNEK NÉZNEK!

Az elmúlt hét tele volt, a legfinomabban fogalmazva is, bornírt eseményekkel. Kivesézték a témákat a médiumok és a bloggerek. Ám amit a miniszterelnök nyilatkozott IMF-ügyekben az azért már több volt a soknál.

Minden józanul gondolkodó állampolgár tudja, hogy hazánk gazdasági helyzete aggasztó, azzal is tisztában van – a szemellenzőt viselő, elkötelezett FIDESZ-fanokat kivéve –, hogy a jövő évi költségvetés fő számai sem tarthatók. Mindezt alátámasztotta a KSH legutóbbi jelentése az elmúlt negyed év teljesítményéről és arról, hogy az éves tervezett hiány 97 százalékát felélte már a kormány.


Forrás: Internet - Délmagyar.hu

 Valahonnan pénzt kell szerezni. Sokat. Így aztán a frakcióülés brainstormingján – without brain – megszülettek az agyament ötletek a különböző „megszorításokról”. Mindezeket azonban el kell adni a jónépnek. Csináljunk úgy, mint a reklámszöveg: „igyál még egyet, és fogd rá a nyuszira”. A kis háziállat ebben az esetben az IMF. Az pedig, hogy mindezt órákon belül cáfolta a pénzügyi szervezet, az már senkit sem érdekel.
Márpedig – ezt a valóság és a jelen helyzet kikényszeríti – valahonnan pénzt kell pumpálni a költségvetésbe, mert ennek hiányában összeomlik az államháztartás. Valamiféle gazdaságpolitikát – tekintsünk el szegény Széll Kálmán nevével fémjelzett 1.0-tól 4.0-ig tartó fércművektől – csak kellene csinálni. Mi több, néhány vastagon gazdasági jellegű intézkedést: úgymint egykulcsos jövedelemadó, a családtámogatások rendszere, egészségbiztosítási rendszer stb. vissza kellene állítani a korábbi állapot szerint. Persze a nagy ellátórendszerekre így is ráfér a korszerűsítés és reformálás, de mindezt valamiféle kiforrott szakmai elvek szerint kellene csinálni, nem pedig ad- hoc intézkedésekkel.


Forrás: Internet - koh.hu

 Ez utóbbira kínos és értetlen példa a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megszüntetése. Az ostobaság iskolapéldája. Minden ország büszke a maga örökségére, igyekszik azt megőrizni, megvédeni, legyenek e kincsek az épített környezet részei vagy lapuljanak valahol a föld alatt. Kétségtelen tény: a hivatal bizony sokszor „keresztbe tett” a befektetőknek azzal, hogy érvényesítette a közösség (társadalom) akaratát ez ügyben. Kétségtelenül lassította egyes beruházások kivitelezési idejét a kötelezően előírt archeológiai feltárások sora. A védett és óvásra kijelölt épületek, épített értékek védelme kétségtelenül sértette azok érdekeit, akik jó ingatlanbefektetést láttak egyes helyszínekben. De a hivatal éppen azért volt, hogy megóvja a jövőnek – unokáinknak, dédunokáinknak – ezeket. Függetlenül attól, hogy vannak e üzleti és egyéb érdekek ezekkel kapcsolatban.
A hivatal bezárásával kapcsolatban a legérdekesebb, hogy nem csak az intézmény működését szüntették meg, hanem elzárták a kutatókat, oktatókat is a KÖH Magyar Építészeti és Építőipari Múzeum gyűjteményeitől. (Lásd a hivatkozott honlap főoldalának utolsó bejegyzését: „a kutatók és ügyfelek szíves megértését kérve ezúton tájékoztatja az érdekelteket, hogy 2012. július 1-től, előreláthatólag 2013. december 31-ig az állomány revíziója és költöztetése miatt a kutatás és a műtárgykölcsönzés szünetel.”)
Hazugságokkal és félrevezetéssel azonban nem lehet problémát megoldani.
Ma azt látjuk, hogy a kormánynak nincs koherens elképzelése arról mit is lehet, mit is kell tenni ebben a helyzetben. Ha pedig nincs, akkor alkalmatlan arra – bármit is állít a kormány magáról –, hogy irányítsa ezt az országot!

Ceterum censeo OV esse delendam!

„…A KÉTHARMAD ÁLL, MINT A CÖVEK…” — DE MEDDIG?



Forrás: Internet - Magyarország megújul



A kormányfő Kőszegen, a Jurisics-vár udvarán osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. Mit ne mondjak, közvetlen hangú megszólalás volt. Különösen a kétharmadra vonatkozó jelzője, ami – csak úgy magunk között – más kontextusban szokott általában megjelenni. De félre a malacságokkal!

A cövek valóban állni szokott, mindenfélét kötnek hozzá: sátorkötelet, venyigét, takaróponyvát stb.
Általában fából készül, és beleverik a földbe.
A probléma nem a cövekekkel szokott lenni, hanem a környezettel. Ha egy nagyobb szél jön, könnyen kiszakad abból a földből, amibe beleverték, különösen akkor, ha a szelet némi esőzés (gyengébbek kedvéért vihar) kíséri. Ekkor a cövek megtartó képessége rohamosan csökken, majd teljesen elvesztve azt, kifordul a helyéről.
Nincs olyan, hogy a cövek ötven százalékos. A cövek vagy tart, vagy nem tart. A félig tartás nem értelmezhető.
Mint ahogy kevéssé értelmezhető a kőszegi fórum több kitétele is. Például az, hogy az a gazdasági ámokfutás, ami idáig jellemző volt, egy jottányit sem fog változni. A gazdasági szabadságharc folytatódik. (Show must go on). Ugyanakkor hitet tett amellett is, hogy a jelen kormány a szociális politikát másodlagosnak tartja. „…a középosztály ne fogadja el az ország jövőjéről szóló narratívának azt a változatát, amelyben a kizárólag a nehezebb helyzetben lévőkről van szó, mert bár róluk kell a legtöbbet beszélni, de az ország nem csak belőlük áll…”
Lefordítom a fentieket az egyszerű magyar állampolgár nyelvezetére: A saját klientúra (középosztály) nem fogadja el a szolidaritás elvét, a tehetősebbek nagyobb szerepvállalását (sávos, progresszív jövedelemadó) a társadalomban, nem törődik az önhibájukon kívül krízishelyzetbe kerülőkkel (munkanélküliek, alacsony jövedelműek, azaz közmunkások, a lét peremére szorultak), és róluk a propaganda szintjén ugyan beszél, ám tenni semmit sem kíván. Mindezt megerősítette azzal, hogy az eddigi gazdaságpolitika célja az szja, a társasági nyereségadó további csökkentése valamint a közmunkaterv továbbvitele.

Mindez azt jelenti, hogy a társadalom nagyobbik fele fogja megfizetni a matolcsyzmus árát.
Ebbe tartozik bele az E.ON most bejelentett „visszavásárlása”. Nagyívű elképzelés, de a jelen költségvetési viszonyok között nehezen elképzelhető, hogy forrást lehet rá találni anélkül, hogy a legalapvetőbb kiadásokat (nyugdíj, egészségügy, gyógyszerkassza, oktatás és közszolgáltatások) ne kurtítanák meg. Nem merem kijelenteni, hogy nem teszi meg e lépést a kormány. Sok mindenre azt mondta a józanul gondolkodók sokasága, hogy ezt nem lehet megtenni, mégis megvalósította ez a kormány.
Túlzottan nem vagyok optimista. Ebben ez országban már minden elképzelhető, és annak az ellenkezője is!
Egyet azonban nem szabad elfeledni: mindezek árát a társadalom – sajnos nem a középosztály – fogja megfizetni!

Ceterum censeo OV esse delendam!