2012. szeptember 8., szombat

MÁR MEGINT HÜLYÉNEK NÉZNEK!

Az elmúlt hét tele volt, a legfinomabban fogalmazva is, bornírt eseményekkel. Kivesézték a témákat a médiumok és a bloggerek. Ám amit a miniszterelnök nyilatkozott IMF-ügyekben az azért már több volt a soknál.

Minden józanul gondolkodó állampolgár tudja, hogy hazánk gazdasági helyzete aggasztó, azzal is tisztában van – a szemellenzőt viselő, elkötelezett FIDESZ-fanokat kivéve –, hogy a jövő évi költségvetés fő számai sem tarthatók. Mindezt alátámasztotta a KSH legutóbbi jelentése az elmúlt negyed év teljesítményéről és arról, hogy az éves tervezett hiány 97 százalékát felélte már a kormány.

Forrás: Internet - Délmagyar.hu
 Valahonnan pénzt kell szerezni. Sokat. Így aztán a frakcióülés brainstormingján – without brain – megszülettek az agyament ötletek a különböző „megszorításokról”. Mindezeket azonban el kell adni a jónépnek. Csináljunk úgy, mint a reklámszöveg: „igyál még egyet, és fogd rá a nyuszira”. A kis háziállat ebben az esetben az IMF. Az pedig, hogy mindezt órákon belül cáfolta a pénzügyi szervezet, az már senkit sem érdekel.
Márpedig – ezt a valóság és a jelen helyzet kikényszeríti – valahonnan pénzt kell pumpálni a költségvetésbe, mert ennek hiányában összeomlik az államháztartás. Valamiféle gazdaságpolitikát – tekintsünk el szegény Széll Kálmán nevével fémjelzett 1.0-tól 4.0-ig tartó fércművektől – csak kellene csinálni. Mi több, néhány vastagon gazdasági jellegű intézkedést: úgymint egykulcsos jövedelemadó, a családtámogatások rendszere, egészségbiztosítási rendszer stb. vissza kellene állítani a korábbi állapot szerint. Persze a nagy ellátórendszerekre így is ráfér a korszerűsítés és reformálás, de mindezt valamiféle kiforrott szakmai elvek szerint kellene csinálni, nem pedig ad- hoc intézkedésekkel.

Forrás: Internet - koh.hu
 Ez utóbbira kínos és értetlen példa a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megszüntetése. Az ostobaság iskolapéldája. Minden ország büszke a maga örökségére, igyekszik azt megőrizni, megvédeni, legyenek e kincsek az épített környezet részei vagy lapuljanak valahol a föld alatt. Kétségtelen tény: a hivatal bizony sokszor „keresztbe tett” a befektetőknek azzal, hogy érvényesítette a közösség (társadalom) akaratát ez ügyben. Kétségtelenül lassította egyes beruházások kivitelezési idejét a kötelezően előírt archeológiai feltárások sora. A védett és óvásra kijelölt épületek, épített értékek védelme kétségtelenül sértette azok érdekeit, akik jó ingatlanbefektetést láttak egyes helyszínekben. De a hivatal éppen azért volt, hogy megóvja a jövőnek – unokáinknak, dédunokáinknak – ezeket. Függetlenül attól, hogy vannak e üzleti és egyéb érdekek ezekkel kapcsolatban.
A hivatal bezárásával kapcsolatban a legérdekesebb, hogy nem csak az intézmény működését szüntették meg, hanem elzárták a kutatókat, oktatókat is a KÖH Magyar Építészeti és Építőipari Múzeum gyűjteményeitől. (Lásd a hivatkozott honlap főoldalának utolsó bejegyzését: „a kutatók és ügyfelek szíves megértését kérve ezúton tájékoztatja az érdekelteket, hogy 2012. július 1-től, előreláthatólag 2013. december 31-ig az állomány revíziója és költöztetése miatt a kutatás és a műtárgykölcsönzés szünetel.”)
Hazugságokkal és félrevezetéssel azonban nem lehet problémát megoldani.
Ma azt látjuk, hogy a kormánynak nincs koherens elképzelése arról mit is lehet, mit is kell tenni ebben a helyzetben. Ha pedig nincs, akkor alkalmatlan arra – bármit is állít a kormány magáról –, hogy irányítsa ezt az országot!

Ceterum censeo OV esse delendam!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése