FIATALOK JÖVŐKÉPE ÉS A VALÓSÁG



A kép illusztráció

 Esküvőn voltam a hét végén. Örvendetes családi esemény. Ilyenkor összejönnek a rokonok és a barátok. Rég – vagy még egyáltalán nem – látták egymást, csak hallomásból tudnak arról, hogy léteznek e rokonok. Nincs ebben semmi különleges, a legtöbb családban így van ez, hiszen az élet sok esetben elszakít gyereket a szülőktől, rokonokat egymástól. Más-már városban, városrészben laknak, alig, vagy csak igen ritkán, találkoznak.

Mégis ez a lagzi adott ürügyet arra – mert látszott a generációk különbsége –, hogy elgondolkozzon az ember fia a fiatalok jövőjéről.
Adott két család, pechükre nem politikusok, hanem értelmiségiek. Értelmiségiek a szó legnemesebb értelmében. Szellemükkel gyarapították a közöst sok értéket teremtve, ám annál kevesebb anyagi javat halmozhattak fel életükben, már csak azért is, mert világ életükben szerették a családot, több gyermeket neveltek fel tisztességgel. Most a „legkisebbet” indították útjára, pontosabban adták áldásukat a választására.
Mert ebben a családban a gyerekek már saját útjukra indultak. Mindegyik kezébe hasznos útravalót: a tudást adták a szülők. Az ara pedagógus szülei orvosnak nevelték, taníttatták lányukat. A fiú szülei mérnökember faragtak legifjabb fiúkból, meg az idősebből is. A nagyobb lányok – ketten is – már unokákkal ajándékozták meg a mostani örömszülőket.
Csakhogy a sok unoka jövője hirtelen megkérdőjeleződik. A családi hagyományok szerint ezeket a gyerekeket taníttatni szeretnék szüleik, de erre itthon nem igazán lesz alkalmuk. Az egyetemek kapui bezáródnak. Csökken az állami képzésben résztvevők száma, talán mire a most nyolcadikos vagy éppen gimnazista unokák érettségiznek, meg is szűnik. És akkor a sokgyerekes család bajba kerül. Mert képtelenek lesznek kigazdálkodni a taníttatás költségeit. Különösen akkor, ha a két-három év különbséggel született gyerekek egy időben kerülnek a főiskolákra, egyetemre.
Már most komoly kihívásokkal kell szembenézniük, hogy saját értékrendjük – értelmiségi létük – alapján nevelhessék csemetéiket. Ez is óriási erőfeszítést jelent számukra, de még bírják!

A képek illusztrációk! Forrás: Internet

A fiatal pár kitett magáért. A lagzit – ha nem is a népmesék szerinti hétmérföldre szólt, de majdnem – megszervezték, kedvesek, bájosak voltak. A rokonság nem nélkülözött semmiben sem. Az örömszülők – feltételezem – komolyabb gondok nélkül nem is állhatták volna a mulatság anyagi terheit. A fiatalok megtették.
Szerencsés helyzetben vannak. A fiatalember külföldön tervezőmérnök egy multinacionális cégnél, a fiatal feleség pedig ugyanott gyógyítja az embereket. Évek óta élnek távol a hazától, biztos anyagi jólétben, megfelelő kapcsolatrendszereket kiépítve sok száz kilométerre a hazától. Nem okozott komolyabb erőfeszítést a ceremónia kiadásait fedezni.
Jó volt látni határozottságukat, elégedettségüket.
Az ifjú férj bátyja – csak másfél év van közöttük – itthon mérnökösködik egy hazai vállalatnál. Javadalmazása nem elegendő arra, hogy saját egzisztenciát építsen. Még mindig – harmincadik életévét régen betöltve – szüleivel lakik, hiszen képtelen magának lakást vásárolni. De fizetése arra sem elég, hogy béreljen magának egy garzont, mert a rezsi és a bérleti díj felemésztené nettó fizetésének háromnegyedét. Erre bizony nem nagyon lehet családot alapítani.
Pedig állítólag abba a középosztályba tartozik, amely felemelését oly fontosnak tartja a mai kormányzat. Csak éppen egészen más a politikai kommunikáció és a valóság.
Az idősebb korosztály pedig örül a fiataloknak, azok sikereinek, de aggódva tekint a jövőbe. Hiszen gyerekeiről és unokáiról van szó. Azokról, kiknek a mai nemzeti együttműködés rendszere sorra húzza ki a szőnyeget a lába alól. A gyerekek – az egyik unoka – már nem is gondol arra, hogy hazai egyetemen folytatja tanulmányait. Már külföldi egyetemre kacsingat, ahol az oktatás ingyenes, ha okosságát és tehetségét elismerik, még ösztöndíjat is kaphat.
Az egyik idős rokon pedig azon morfondírozott másnap, hazafelé menet: Ki marad ebben az országban, aki gondoskodni fog a nyugdíjasokról és az idős generációról?
Szavaira ma még nincs releváns válasz.

Ceterum censeo OV esse delendam!