MENEKÜLTEK – EURÓPAI GONDOK

Régen írtam blogot, valahogy nem volt kedvem kiszálazni napjaink hazai történéseiből a lényeget. A mindent elborító migrációellenes propaganda – üdítő kivétel a civil szervezetek karitatív tevékenysége – teljesen elhülyíti a hazai közvéleményt. Persze sokszor megírtam már, hogy gondolkozni, tájékozódni strapás dolog. De a mai helyzetben igazán vehetné magának a fáradságot az átlag magyar, hogy kialakítsa a maga állásfoglalását, és ne fogadja el a kész, konzerv véleményeket.

Az első dolog, amit meg kellene vizsgálni, hogy mi okozza ezt a nagyarányú népvándorlást. Miért indulnak el emberek egy másik kontinensről, mindenüket hátrahagyva a – végső soron ismeretlen – bizonytalanságba?

A helyzet összetettebb, mint gondolnánk.

Nem csak a lassan négy éve (2011 márciusa) folyó szíriai polgárháború, az iraki helyzet rendezetlensége, az IS feltűnése és az általuk egy éve tartó folyamatos terror csak az indító ok. Ha így lenne, akkor Afganisztánból, Pakisztánból, Közép-Afrikából nem indulnának tömegek az „ígéret földjére” Európába.

Az üldöztetés, az emberi élet és vagyon veszélyeztetettsége csak az egyik ok. Persze, ez is untig elég, mi több teljes mértékben érthető és akceptálandó.

A másik ok viszont a tömegkommunikáció elterjedésében (forradalmában) keresendő. Nagyon sok gazdaságilag elmaradt és diktatúrákkal terhelt országban az emberekhez eljut az a minta, amit az internet, a televízió közvetít: egy szebb egy élhetőbb társadalmat mutat, amelyet, ha az adott ember összehasonlít a maga valóságával, akkor mint egy hatalmas mágnes vonzani kezdi. Nem tud arról, hogy amit a képek sugároznak az nem az igazi valóság,, csak annak valamiféle idealizált képe. De ettől még igen vonzó, mert azt mutatja, hogy „ott minden más, mindenki gazdag”. Ami ugyan igaz is a menekülésre készülő szempontjából, hiszen saját hazájában ez számára elképzelhetetlen.

Azzal azonban nem számol, hogy az európai „gazdagságnak” is meg vannak a maga határai.

Nem számol azzal, hogy egy másik közegbe kerül, ahol mások a szokások, mások a körülmények. Itt most nem nagy dolgokra gondolok, hanem olyan hétköznapi dolgokra, mint a nyelvtudás, a közlekedés, a vallásgyakorlás lehetőségei, az étkezés és sorolhatnánk.

Hiába befogadó a közeg, nem képes a nélkül beilleszkedni, hogy eddigi identitásának egy részét ne adná fel.

A befogadó ország pedig hiába nyújtja a lehetőséget, mégis azt várja el, hogy az így befogadott üldözött illeszkedjen be, fogadja el a törvényeit, éljen azok szerint. Ha ezt nem sikerül elérni, akkor bizony a befogadó ország társadalma lesz frusztrált. Egyrészt azért, mert igen sokba kerül ez, energiába, társadalmi mozgósításba, nem utolsó sorban pedig pénzbe.

Ezt a forrást az Unió tagállamai még állják (már amelyik, kis hazánk kivételként vitézkedik), de a nagy kérdés az, meddig?

A menekültek megállításának másik megoldási lehetősége, hogy ott teremtünk konszolidált viszonyokat, ahonnan elindulnak az emberek. Igen ám, de ez politikai és kulturális falakba ütközik.

Nem véletlen, hogy sem az USA, sem az Unió nem tüsténkedik „rendet teremteni” a Közel- és Közép-keleten. Az első Öböl-háború után megtanulta az USA és a koalíció, hogy a saját értékrendje alapján nem képes rendezni a térség viszonyait.

Ha a fejlett országok – a segítségnyújtáson kívül – közvetlenül beavatkoznának a konfliktusba, az azt eredményezné, hogy még jobban fokozódna a szélsőségesek propagandája, az Európa és USA ellenesség. A probléma másik része, hogy jelenleg a mérsékeltnek tekinthető arab országok is megosztottak a probléma rendezésének ügyében. Az IS megítélése is elég felemás. Vannak hatalmak Közel-keleten, amelyek szigorúan lépnének fel ellenük, de ez csak akkor megvalósítható, ha az egész térségben meg lehetne alakítani a közös koalíciót. Ám ennek ma még nyoma sincs. Az IS pedig gátlás nélkül irtja a sajátjait.

Azt látni kell, hogy ez a terrorszervezet – bár egyes akcióit a fejlett országokban hajtja végre – elsősorban Irak és Szíria, Jemen lakosságát terrorizálja. (Hogy az ehhez szükséges eszközöket és fegyvereket honnan szerzi be, arra kérdésre ez a blog nem mer vállalkozni.) Az igazi pusztítás ezekben az országokban történik, arab keresztények ezreit mészárolták le. A különböző, iszlám vallási áramlatok képviselői pedig – mindannyian Allah nevében – gond nélkül irtják egymást. Ebbe a konfliktusba a fejlett országok nagyon nehezen avatkozhatnak be anélkül, hogy ne fordítanák maguk ellen a küzdő feleket.

A probléma, mint látható – és ez csak a felszín – igen összetett. Nem megoldható csak a hazai szinten, de még európai léptékben sem. Nem lehet kárhoztatni az uniós politikát, hiszen egy komolyabb megoldás kidolgozásához a fentieken kívül még ezer más dolgot is figyelembe kell venni.

Nézetem szerint az elkövetkező hónapokban mindenképpen megszületik majd valamiféle „megoldás”, ami persze nem a gyökereket érinti majd, hanem csak tüneti kezelés lesz.

Az uniós vezetőknek ugyanis azt is figyelembe kell venniük, hogy saját országaik polgárai miként viszonyulnak az elhúzódó, és várhatóan erősödő migrációs problémákhoz.

Aki figyelemmel kíséri az elmúlt hetek európai híreit, azt olvashatta, hogy bizony az uniós tagállamokban is felerősödött a szélsőjobb idegenellenes politikája. Svédországban már többségben vannak a felmérések szerint a jobboldaliak, Hollandiában is megkerülhetetlen erő az idegeneket elutasító jobboldal, Németországban (különösen a keleti tartományokban, a volt NDK területén) is erősödnek az idegenellenes akciók, és folytathatjuk a sort.

A helyzet tehát igen képlékeny. Nincs az az elemző, aki ma meg tudja mondani, hogy ennek a „válságnak” milyen lesz a kimenetele.

Nyugat-Európa ugyan azt mondja, hogy szüksége is van a bevándorlókra a gazdaságban – mert egyre fogy a munkaképes lakosság aránya –, így teremtve meg az eddigi életszínvonal fenntartásához szükséges adóbevételeket. Ám ez csak egy része a problémának. A menekülteknek csak egy kis része az, amelyet „egyből” alkalmazni lehet az uniós munkaerőpiacon.

Mi lehet tehát a dolgunk?

Minden esetre egy biztos: a menekülteket kerítéssel, szögesdróttal, határvadász alakulatokkal, a hadsereggel megállítani nem lehet. A józan eszünkre hallgatva gyakorolnunk kell a befogadás és a szolidaritás gesztusait. Ezt a problémát nemzeti keretek között kezelni nem lehet. Nincs az országnak más választása, mint részt venni az uniós együttműködésben, és csatlakozni az európai megoldásokhoz, azok kidolgozásához.

Ceterum censeo OV esse delendum!