EZERNYI RÍVÓ NYUGDÍJAS, GYURCSÁNY — MEG A RÉMISZTŐ VALÓSÁG

A Demokratikus Koalíció háza táján egy hete minden a választási regisztrációról és az éhségről szól. Ez utóbbi persze áttételes, hiszen a négy éhségsztrájkoló politikus (Gyurcsány Ferenc, Kolber István, Molnár Csaba és Niedermüller Péter) célja a tervezett választási végrehajtási – mindközönségesen a regisztrációs – törvény elleni tiltakozás volt. (Gyengébbek kedvéért: éhség a demokráciára.) Közben persze a Kossuth tér afféle igazi agórává változott, ahol támogatók és fikázók békésen megférnek egymás mellett. Voltak nagyon sokan – több ezren –, akik csak ezért látogattak ki a térre, hogy láthassák az ex miniszterelnököt. Kifejezzék együttérzésüket, szolidaritásukat. Mások egy kicsit fikázták – mert úgy gondolták ettől lesznek nagyon bátrak és felettébb „kívülállók és demokratikusak”.

Az egész hetes politikai akciónak kétségtelenül volt egyfajta hatása: a médiumok – szinte mindegyik, pártállásától függően persze – foglalkoztak ez üggyel. Nem lehetett besöpörni a szőnyeg alá.

A kormánynak ezúttal sem volt valami sikeres hete. Az „azeri baltás” ügye, az IMF-lista, a nők vérig sértése és még néhány baklövés után ez a demonstráció nem igazán váltott ki a normális reakciót a kormányból. Selmeczi Gabriella erőtlen mondata – arról, hogy az MSZP és a DK együttműködésében a legérdekesebb az, hogy ezt a demokrácia védelmében teszik – magát a kormányt minősíti, hiszen ez is bizonyítja: a FIDESZ kormány nem értékeli nagyra a demokráciát. Mint ahogyan ezt gyakorlata is bizonyítja.
Az azonban mégis csak furcsa, hogy a leghitelesebbnek tartott baloldali médium támadja azt a politikai akciót, amelyet egyébként maga a párt támogatásáról biztosít.
De bocsássuk meg ezt a kis szösszenetet. Bár hatása nyilván nem elhanyagolható.

Gondom a következő

Adott egy képlet, amelyet ma már minden – a hazai politikai életet csak egy kicsit is ismerő – ember tud: a jelen törvényhozói felállás mellett csak akkor van esélye az ellenzéknek, ha összefog.
Ezzel szemben mit lehet tapasztalni? A magukat „mértékadó értelmiségnek” tekintők fanyalognak. Nyilvánvaló, hiszen csakis ők tudják a „tutit” – ám ezt valamilyen okból nem igazán akarják a közvélemény tudomására hozni. Megelégszenek azzal, hogy fanyalogva fogadnak minden kezdeményt, jöjjön ez bárhonnan, ami nem az MSZP.
Figyelmen kívül hagyják a civil mozgalmakat – Szolidaritás, 4K (ami persze most kikéri magának, hogy mozgalomként említem, amikor már néhány hónapja pártként funkcionál) és folytathatnánk –, amelyek képesek voltak tízezres tömeget mozgósítani, például március 15-én.

Döbbenetes volt szombat délután a tömeg csendje, amikor a volt miniszterelnök az egyszerű polgár, a választó felelősségét feszegette a demokrácia megvédése érdekében. A csönd egyben azt is jelentheti: rádöbbenhetünk arra, hogy a demokrácia az nem egy tőlünk független, „istentől való” adomány, hanem a saját magunk kiküzdött eredménye. Ha nem figyelünk, kilophatják azt a kezünkből, és ott maradunk védtelenül a hatalommal szemben.
Gyurcsány Ferencet lehet szidni – hála a módszeres karaktergyilkosságnak –, még a demokratikus erőkhöz tartozók is tehetik ezt, de ma már nem az a lényeg, hogy kormányzása alatt mit csinált és mit nem. Ennek megítélése legyen az utókor hiteles feladata, a maiak úgyis csak emocionális szövegeik ismétlésébe bonyolódnak.

A lényeg ugyanis nem Gyurcsány Ferenc, nem a Demokratikus Koalíció, mi több: nem is az MSZP.
A tét ezeknél sokkal nagyobb. A gyerekeink, az unokáink és dédunokáink normális élete forog kockán. Az ugyanis a lényeg, hogy ez a kis ország, amely tagja ugyan egy nagy közösségnek, de lélekszámát, gazdasági potenciálját tekintve korántsem tartozik a „meghatározó” kategóriába, képes lesz-e a egy élhető, tartalmas és büszke jövőt felépíteni. E jövő záloga pedig nem az elszigetelődés, hanem az integráció, a nemzeti kultúra megóvása úgy, hogy közben hasznos tagjává válhat egy multikulturális, demokratikus Európának.
Márpedig a mai valóság – a kormánypárt jelen politikája – nem ebbe az irányba viszi az országot.
Az igazi kérdés, hogy a választópolgár képes-e megérteni azt a felelősséget, amit visel: azaz józan ésszel – és valós érdekei mentén, nem holmi ködös „magyarságtudat” propagandájára hallgatva – válassza ki azokat, akire rábízza az ország vezetését.
Azt nem várhatjuk a mai hatalomtól, hogy három-négyezer ember – ezernyi rívó nyugdíjas – véleményére megváltoztassa politikáját. Hiszen ez beismerése lenne annak – amit ma csak „NER”-nek, „gazdasági szabadságharcnak” nevezünk –, hogy kudarcot vallott.
Márpedig e sikertelenségnek – mondjon a jobb sorsra érdemes kormányszóvivő bármit is – mi isszuk meg a levét, ha nem vagyunk hajlandók végre felelősen gondolkodni.

Ceterum censeo OV esse delendam!

MI VÁRHATÓ? — REÁLIS JÖVŐKÉP KÉTSÉGEKKEL

A (nemzetközi)helyzet bonyolódik, kedves Pelikán! – mondotta Virág elvtárs a felejthetetlen Tanú című filmben.

Forrás: Internet

Feleim! A helyzet ma is bonyolult! Az ellenzék nem mutat komolyabb együttműködési hajlandóságot. Rég megunt panelek szállnak a politikai légtérben, szinte teljesen hatástalanul. A nép, „az istenadta”, pedig sztoikus nyugalommal fogad minden bornírt kezdeményezést. Már legyinteni se legyint rá, mert nem érdemes. Bicskanyitogató intézkedések sorozatát éljük meg minden különösebb felháborodás nélkül: intézmények bezárása (Kulturális Örökség Hivatala), hivatalos szájakból elhangzó ostoba megnyilvánulások (IMF-követelések) és sorolhatjuk a végtelenségig.

Mégis mire számíthat az átlagpolgár?

A megszellőztetett – Lázás János által beterjesztésre tervezett – választási végrehajtási törvény nyíltan Alaptörvény ellenessége is csak laza véleményeket és erőtlen tiltakozást váltott ki az ellenzéki pártokból, sőt: a kopogtatócédulák eltörlésével kapcsolatos FIDESZ-es „engedmény” még alkualapot szolgáltat egyeseknek.


Forrás: Internet - dehir.hu

 Minden jel arra mutat, hogy a jelen kormánypárt bizakodva tekint a jövőbe, mert ezzel a közjogi háttérrel csak akkor veszti el a választásokat, ha minden magyar szavazásra jogosult állampolgár elmegy szavazni. Erre pedig az elmúlt húsz év alatt egyetlen parlamenti választáson sem volt példa. De, hogy a státusuk megingathatatlan legyen, a kopogtatócédulák helyett bevezetik a regisztráció rendszerét. Ez pedig azt jelenti, hogy az állampolgároknak két alkalommal kell megjelenniük a választásokkal kapcsolatban a „hivatalosság” előtt. Először akkor, amikor fel kell keresniük a hivatalt, amikor regisztráltatják magukat, másodszor pedig a szavazás napján. Ez már csak ezért is aggályos, mert azt is jelenti, a dolgozóknak munkaidő kedvezményt kell kérniük, hogy időben (félfogadásra) odaérjenek, az idősek pedig nem biztos, hogy veszik ehhez a fáradságot.
Nem áll meg az az érv, hogy minderre azért van szükség, hogy a határon túli kettős magyar állampolgárok is szavazhassanak. Azoknak valóban kell a regisztráció, a hazai polgárokról azonban rendelkezésre áll a teljes választói adatbázis.

Forrás: Internet

A választási manipulációnak az lehet a vége, hogy a következő négy évre (2014-18-as időszakra) is a Orbán Viktor kormánya szerencséltet bennünket. Mint ahogyan azt a kötsei polgári pikniken is kijelentette: a rossz után most jön a jó. Ez pedig azt jelenti, hogy az elkövetkező években is arra a matolcsyzmusra számíthatunk, mint amit az elmúlt két évben gyakoroltak.
Ennek pedig messze ható következményei lesznek. A fiatalság ki fog vonulni az országból, az a tőke, amely eddig még „szerencséltetett” bennünket némi beruházásokkal, kivonja üzemeiket. Növekedni fog a munkanélküliség, ezzel egyenes arányban csökken a vásárlóerő, aminek következtében a hazai vállalkozások is csődközeli helyzetbe kerülnek (Lásd: Portugália és Görögország).
Szóval, valami ilyesmire lehet számítani. Lehetne részletezni ezt a jövőképet, kitérve az egészségügy és az oktatás területére is, de a bloggernek is van szíve, nem terheli e horrorral az olvasóit.

Van egy másik verzió is.

Tételezzük fel, hogy a mai ellenzék sikeres lesz a következő választásokon. Mit tehet egy megalakuló kormány. Sajnos szinte semmit. Útját állja majd a sarkalatos törvények sokasága. A kiigazító gazdasági és közjogi lépéseit sem teheti meg, mert a parlamentben – nagy valószínűséggel – nem lesz kétharmados többsége. Így beszorul egy korlátozott mozgástérbe, és a törvény szellemében, ha nem fogadják el az éppen esedékes költségvetést, úgy a köztársasági elnöknek joga lesz feloszlatni az országgyűlést.
Amennyiben mégis sikerül valamiféle kompromisszumok sorát felállítva kormányoznia, szembesülnie kell a gazdaság lepukkadt állapotával. Ez pedig újabb „megszorításokat” feltételez. Nincs lehetősége arra, hogy a 2010 óta megkurtított jogosultságokat és egyéb szociális intézkedéseket visszaállítsa. Azt esetleg megteheti, hogy a legneuralgikusabb intézkedéseket visszavonja. Ilyen lehet például a korkedvezményes nyugdíjak rendszerének visszaállítása. Ezt indokolja az is, hogy ha ezt nem teszi meg, úgy e területek rekrutációja (utánpótlása) megszűnhet. Ugyanakkor az érintett területek létszáma (honvédség, rendőrség, katasztrófavédelem és egyes iparágak) nem nagy, becslések szerint alig haladja meg a százezer főt. E réteg nem olyan nagy a teljes nyugdíjas társadalomban (3,2 millió fő), hogy ellátásuk komoly problémákat okozzon.
Mivel a nyugdíjrendszerben nincs már lehetőség a magánnyugdíj-pénztárak visszaállítására, így egy új kormánynak sincs más lehetősége a rendszer fenntartására, mint a Bajnai-kormány megkezdte út. Azaz: növelni kell a korhatárokat, a mai korhatár válik a kedvezményes nyugdíjak alapjává. Bár ez is igen magas, hiszen a fent említett hivatásokban és szakmákban az „elhasználódás” sokszorosa az egyéb alkalmazotti viszonyoknak.
A kétharmados törvények sokasága, az Alaptörvényben megfogalmazott államadóssági szint is mind-mind az ellen hat, hogy viszonylag rövid idő alatt az országot egy tartós növekedési pályára lehessen állítani. Ugyanakkor a következő kormánynak számolnia kell azzal is, hogy a 2010 közepe óta – magas kamattal, „piaci feltételekkel” – kibocsátott rövid lejáratú (5-10 éves futamidejű) állampapírok kamatai igen megterhelik a költségvetést a 2014. utáni években.
Mindezek alapján egy következtetés adódik. Normális, gondolkodó polgár nem ringatja magát abban a hitben, hogy elegendő a jelenlegi kormány leváltása, és megnyílik a tejjel-mézzel folyó Kánaán.
Az igazi munka és nehézségek majd csak ezután jönnek. Mindenképpen. Ha marad a mostani kormányzat, akkor hibás gazdaságpolitikája miatt, ha leváltják őket, akkor pedig az újjászervezés és építés nehézségei miatt.
Ez áll előttünk. Nem kimondottan rózsaszín jövő. De ez van!
Mindezt köszönhetjük annak az unortodox politikának, amit a FIDESZ pszichés zavarokkal küzdő vezére testesít meg.

Ceterum Censeo OV esse delendam!

MÁR MEGINT HÜLYÉNEK NÉZNEK!

Az elmúlt hét tele volt, a legfinomabban fogalmazva is, bornírt eseményekkel. Kivesézték a témákat a médiumok és a bloggerek. Ám amit a miniszterelnök nyilatkozott IMF-ügyekben az azért már több volt a soknál.

Minden józanul gondolkodó állampolgár tudja, hogy hazánk gazdasági helyzete aggasztó, azzal is tisztában van – a szemellenzőt viselő, elkötelezett FIDESZ-fanokat kivéve –, hogy a jövő évi költségvetés fő számai sem tarthatók. Mindezt alátámasztotta a KSH legutóbbi jelentése az elmúlt negyed év teljesítményéről és arról, hogy az éves tervezett hiány 97 százalékát felélte már a kormány.


Forrás: Internet - Délmagyar.hu

 Valahonnan pénzt kell szerezni. Sokat. Így aztán a frakcióülés brainstormingján – without brain – megszülettek az agyament ötletek a különböző „megszorításokról”. Mindezeket azonban el kell adni a jónépnek. Csináljunk úgy, mint a reklámszöveg: „igyál még egyet, és fogd rá a nyuszira”. A kis háziállat ebben az esetben az IMF. Az pedig, hogy mindezt órákon belül cáfolta a pénzügyi szervezet, az már senkit sem érdekel.
Márpedig – ezt a valóság és a jelen helyzet kikényszeríti – valahonnan pénzt kell pumpálni a költségvetésbe, mert ennek hiányában összeomlik az államháztartás. Valamiféle gazdaságpolitikát – tekintsünk el szegény Széll Kálmán nevével fémjelzett 1.0-tól 4.0-ig tartó fércművektől – csak kellene csinálni. Mi több, néhány vastagon gazdasági jellegű intézkedést: úgymint egykulcsos jövedelemadó, a családtámogatások rendszere, egészségbiztosítási rendszer stb. vissza kellene állítani a korábbi állapot szerint. Persze a nagy ellátórendszerekre így is ráfér a korszerűsítés és reformálás, de mindezt valamiféle kiforrott szakmai elvek szerint kellene csinálni, nem pedig ad- hoc intézkedésekkel.


Forrás: Internet - koh.hu

 Ez utóbbira kínos és értetlen példa a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megszüntetése. Az ostobaság iskolapéldája. Minden ország büszke a maga örökségére, igyekszik azt megőrizni, megvédeni, legyenek e kincsek az épített környezet részei vagy lapuljanak valahol a föld alatt. Kétségtelen tény: a hivatal bizony sokszor „keresztbe tett” a befektetőknek azzal, hogy érvényesítette a közösség (társadalom) akaratát ez ügyben. Kétségtelenül lassította egyes beruházások kivitelezési idejét a kötelezően előírt archeológiai feltárások sora. A védett és óvásra kijelölt épületek, épített értékek védelme kétségtelenül sértette azok érdekeit, akik jó ingatlanbefektetést láttak egyes helyszínekben. De a hivatal éppen azért volt, hogy megóvja a jövőnek – unokáinknak, dédunokáinknak – ezeket. Függetlenül attól, hogy vannak e üzleti és egyéb érdekek ezekkel kapcsolatban.
A hivatal bezárásával kapcsolatban a legérdekesebb, hogy nem csak az intézmény működését szüntették meg, hanem elzárták a kutatókat, oktatókat is a KÖH Magyar Építészeti és Építőipari Múzeum gyűjteményeitől. (Lásd a hivatkozott honlap főoldalának utolsó bejegyzését: „a kutatók és ügyfelek szíves megértését kérve ezúton tájékoztatja az érdekelteket, hogy 2012. július 1-től, előreláthatólag 2013. december 31-ig az állomány revíziója és költöztetése miatt a kutatás és a műtárgykölcsönzés szünetel.”)
Hazugságokkal és félrevezetéssel azonban nem lehet problémát megoldani.
Ma azt látjuk, hogy a kormánynak nincs koherens elképzelése arról mit is lehet, mit is kell tenni ebben a helyzetben. Ha pedig nincs, akkor alkalmatlan arra – bármit is állít a kormány magáról –, hogy irányítsa ezt az országot!

Ceterum censeo OV esse delendam!

FIATALOK JÖVŐKÉPE ÉS A VALÓSÁG



A kép illusztráció

 Esküvőn voltam a hét végén. Örvendetes családi esemény. Ilyenkor összejönnek a rokonok és a barátok. Rég – vagy még egyáltalán nem – látták egymást, csak hallomásból tudnak arról, hogy léteznek e rokonok. Nincs ebben semmi különleges, a legtöbb családban így van ez, hiszen az élet sok esetben elszakít gyereket a szülőktől, rokonokat egymástól. Más-már városban, városrészben laknak, alig, vagy csak igen ritkán, találkoznak.

Mégis ez a lagzi adott ürügyet arra – mert látszott a generációk különbsége –, hogy elgondolkozzon az ember fia a fiatalok jövőjéről.
Adott két család, pechükre nem politikusok, hanem értelmiségiek. Értelmiségiek a szó legnemesebb értelmében. Szellemükkel gyarapították a közöst sok értéket teremtve, ám annál kevesebb anyagi javat halmozhattak fel életükben, már csak azért is, mert világ életükben szerették a családot, több gyermeket neveltek fel tisztességgel. Most a „legkisebbet” indították útjára, pontosabban adták áldásukat a választására.
Mert ebben a családban a gyerekek már saját útjukra indultak. Mindegyik kezébe hasznos útravalót: a tudást adták a szülők. Az ara pedagógus szülei orvosnak nevelték, taníttatták lányukat. A fiú szülei mérnökember faragtak legifjabb fiúkból, meg az idősebből is. A nagyobb lányok – ketten is – már unokákkal ajándékozták meg a mostani örömszülőket.
Csakhogy a sok unoka jövője hirtelen megkérdőjeleződik. A családi hagyományok szerint ezeket a gyerekeket taníttatni szeretnék szüleik, de erre itthon nem igazán lesz alkalmuk. Az egyetemek kapui bezáródnak. Csökken az állami képzésben résztvevők száma, talán mire a most nyolcadikos vagy éppen gimnazista unokák érettségiznek, meg is szűnik. És akkor a sokgyerekes család bajba kerül. Mert képtelenek lesznek kigazdálkodni a taníttatás költségeit. Különösen akkor, ha a két-három év különbséggel született gyerekek egy időben kerülnek a főiskolákra, egyetemre.
Már most komoly kihívásokkal kell szembenézniük, hogy saját értékrendjük – értelmiségi létük – alapján nevelhessék csemetéiket. Ez is óriási erőfeszítést jelent számukra, de még bírják!

A képek illusztrációk! Forrás: Internet

A fiatal pár kitett magáért. A lagzit – ha nem is a népmesék szerinti hétmérföldre szólt, de majdnem – megszervezték, kedvesek, bájosak voltak. A rokonság nem nélkülözött semmiben sem. Az örömszülők – feltételezem – komolyabb gondok nélkül nem is állhatták volna a mulatság anyagi terheit. A fiatalok megtették.
Szerencsés helyzetben vannak. A fiatalember külföldön tervezőmérnök egy multinacionális cégnél, a fiatal feleség pedig ugyanott gyógyítja az embereket. Évek óta élnek távol a hazától, biztos anyagi jólétben, megfelelő kapcsolatrendszereket kiépítve sok száz kilométerre a hazától. Nem okozott komolyabb erőfeszítést a ceremónia kiadásait fedezni.
Jó volt látni határozottságukat, elégedettségüket.
Az ifjú férj bátyja – csak másfél év van közöttük – itthon mérnökösködik egy hazai vállalatnál. Javadalmazása nem elegendő arra, hogy saját egzisztenciát építsen. Még mindig – harmincadik életévét régen betöltve – szüleivel lakik, hiszen képtelen magának lakást vásárolni. De fizetése arra sem elég, hogy béreljen magának egy garzont, mert a rezsi és a bérleti díj felemésztené nettó fizetésének háromnegyedét. Erre bizony nem nagyon lehet családot alapítani.
Pedig állítólag abba a középosztályba tartozik, amely felemelését oly fontosnak tartja a mai kormányzat. Csak éppen egészen más a politikai kommunikáció és a valóság.
Az idősebb korosztály pedig örül a fiataloknak, azok sikereinek, de aggódva tekint a jövőbe. Hiszen gyerekeiről és unokáiról van szó. Azokról, kiknek a mai nemzeti együttműködés rendszere sorra húzza ki a szőnyeget a lába alól. A gyerekek – az egyik unoka – már nem is gondol arra, hogy hazai egyetemen folytatja tanulmányait. Már külföldi egyetemre kacsingat, ahol az oktatás ingyenes, ha okosságát és tehetségét elismerik, még ösztöndíjat is kaphat.
Az egyik idős rokon pedig azon morfondírozott másnap, hazafelé menet: Ki marad ebben az országban, aki gondoskodni fog a nyugdíjasokról és az idős generációról?
Szavaira ma még nincs releváns válasz.

Ceterum censeo OV esse delendam!

ABSZURD — HA AKARJUK, HA NEM

Nem írtam bejegyzést a héten, mert ami történt az annyira abszurd, hogy külön kihangsúlyozni értelmetlen, mert csak elveszi a valóság kesernyés, már-már humoros élét. Most joggal kérdezheti az olvasó, hogy mire gondolok?

Egy-két dolog megérdemli az említést. A pálmát kétségtelenül Vona Gábor nyilatkozata viszi el, amelyben a csókakői rendőri fellépés miatt követelte Pintér Sándor lemondását. Nos, ezzel a felvetéssel még egyet is értenék, ha nem nézném, ki javasolta. Kivágta nálam a biztosítékot, hogy miután a Vona Gábor vezérelte és támogatta – gondoljunk Hősök terén elmondott beszédére – gárda jól megvezette az egész rendőrséget, és nevetségessé tette, még az a politikus szólal fel ebben az ügyben – cinikusan és képmutatóan –, akinek biztos tudomása volt a dolgok kimeneteléről.
Sokan mondhatják erre, hogy mindez benne van a politikai játszmák paklijában. Csakhogy ez minden, csak nem „politikai játszma”. Vona Gábor maga is tudja, hogy felvetésére a válasz az elutasítás lesz: Pintér belügyminiszter marad a posztján. Ez utóbbi a Jobbik elemi érdeke, hiszen ha áttekintjük a rendőrség kontra különböző gárdák közti meccseket, azt láthatjuk, hogy előbbi igen „kesztyűs kézzel” bánik az utóbbiakkal. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a szerdán megrendezett – szerény létszámmal bíró – antifasiszta tüntetés a belvárosban. Valószínűleg több volt a biztosításban résztvevő rendőr, mint akik tiltakoztak a hazai szélsőjobboldal előretörése ellen. Az elhangzott beszédek után a kb. 150-200 fős „tömeg” rendőri sorfalak védelmében vonult az Új Színház elé. Nem is volt semmi probléma, lazán elfértek az Andrássy út széles járdáján, még a járókelőket sem zavarták igazán. Éppen ezért volt érthetetlen, hogy több tucat rendőrségi gépjármű gyakorlatilag lezárta a sugárút kifelé vezető szélső sávját. Felesleges és értelmetlen intézkedés volt. Hasonló, mint a csókakői „védelmi művelet”. Arra gondolt az ember, hogy szándékosan tartják fel a forgalmat, bosszantva az autósokat, mindezt pedig ráfogják a demonstrálókra: „miattuk van a felfordulás”.
Ez pedig azt mutatja, hogy az éppen átszervezés alatt álló rendőrség nincs a helyzet magaslatán. Hol volt a csókakői esettel kapcsolatban a rendőrség felderítő szolgálata? Pedig milyen vehemenciával indokolta a miniszter a rendőrség titkosszolgálati jogosítványainak kiterjesztésére szóló indítványát! Ezek szerint mégsem működik kifogástalanul a rendszer. Vagy – amit feltételezni sem merek – működik az, csak éppen ezeket az információkat nem veszik figyelembe felsőbb politikai érdekek miatt. Ekkor pedig hiába szervezik át a testületet, az ugyanolyan impotens marad, mert nem lehet leláncolt lábbal és megkötött kézzel tangózni!

Forrás: Internet - bevezetem.hu

A másik abszud pedig a legújabb „pénzszerzési ötlet”, a gépkocsik átrendszámozása. Nagy buli! képzeljük el, hogy minden középszintű önkormányzathoz delegálják az azonosító táblák kiadását. Ez azt jelentené, hogy a jó néhány járás (kb. száz vagy még több, nem néztem utána, mert nem releváns) mind-mind kiadná a sajátját. Így pontosan látszana, ha a hevesi feljön Pestre vagy a pesti elkolbászol, mondjuk Csongrádba. A helyi rendőr azonnal tudná, hogy a böszme BMW Budapestről érkezik. Ha eddig esetleg megfordult a fejében, hogy esetleg megállítja, mert a megengedett 50 helyett százzal hasított át a falun – eddig nem jutott eszébe, mert ha ilyet látott joggal feltételezte, hogy a helyi maffia valamely prominense ül benne, azzal meg nem jó ujjat húzni – most már végleg letesz róla, mert a helyi hatalmasságokkal még elbír, de a pestiek esetleg túl nagy falatnak bizonyulnak.
Mondhatja az olvasó, hogy a fentiek a populizmus izmos megnyilvánulásai. Valószínűleg így is van. Szándékos e fogalmazás. Ugyanis kis hazánkban ma hasonlóképpen áll a helyzet.
Visszatérve a rendszámokra. Egyes hozzáértők szerin mindez kétmilliárdjába kerül a tulajdonosoknak. De a későbbi tortúrákat nem is említjük: lakcímváltozás, okmányok átíratása stb.
Amit a héten bátran kijelenthetünk: ad-hoc intézkedések születnek minden meggondolás, hatástanulmány nélkül.
Valahogy úgy gondolom, hogy összejönnek az „illetékesek” egy brainstormingra – ahonnan csak a brain hiányzik –, és egymás vállát csapkodva, ötletelnek. Aztán mindezeket még meg is valósítják!
Így van ez ebben az országban, kicsiben és nagyban is. Hiába várja a Költségvetési Tanács elnöke – aki egyébként egy joviális szakember –, hogy a kormány majd jól alátámasztja a költségvetés egyes tételeit tanulmányokkal és hatáselemzésekkel. Ugyanis az látszik, hogy nem is tudják, mi az!
A miniszterelnök olyan apparátussal veszi körbe magát, akik csak egyet tudnak: kiszolgálni a hatalmat. Ez pedig a kormányzáshoz kevés!

Ceterum censeo OV esse delendam!

„…A KÉTHARMAD ÁLL, MINT A CÖVEK…” — DE MEDDIG?



Forrás: Internet - Magyarország megújul



A kormányfő Kőszegen, a Jurisics-vár udvarán osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. Mit ne mondjak, közvetlen hangú megszólalás volt. Különösen a kétharmadra vonatkozó jelzője, ami – csak úgy magunk között – más kontextusban szokott általában megjelenni. De félre a malacságokkal!

A cövek valóban állni szokott, mindenfélét kötnek hozzá: sátorkötelet, venyigét, takaróponyvát stb.
Általában fából készül, és beleverik a földbe.
A probléma nem a cövekekkel szokott lenni, hanem a környezettel. Ha egy nagyobb szél jön, könnyen kiszakad abból a földből, amibe beleverték, különösen akkor, ha a szelet némi esőzés (gyengébbek kedvéért vihar) kíséri. Ekkor a cövek megtartó képessége rohamosan csökken, majd teljesen elvesztve azt, kifordul a helyéről.
Nincs olyan, hogy a cövek ötven százalékos. A cövek vagy tart, vagy nem tart. A félig tartás nem értelmezhető.
Mint ahogy kevéssé értelmezhető a kőszegi fórum több kitétele is. Például az, hogy az a gazdasági ámokfutás, ami idáig jellemző volt, egy jottányit sem fog változni. A gazdasági szabadságharc folytatódik. (Show must go on). Ugyanakkor hitet tett amellett is, hogy a jelen kormány a szociális politikát másodlagosnak tartja. „…a középosztály ne fogadja el az ország jövőjéről szóló narratívának azt a változatát, amelyben a kizárólag a nehezebb helyzetben lévőkről van szó, mert bár róluk kell a legtöbbet beszélni, de az ország nem csak belőlük áll…”
Lefordítom a fentieket az egyszerű magyar állampolgár nyelvezetére: A saját klientúra (középosztály) nem fogadja el a szolidaritás elvét, a tehetősebbek nagyobb szerepvállalását (sávos, progresszív jövedelemadó) a társadalomban, nem törődik az önhibájukon kívül krízishelyzetbe kerülőkkel (munkanélküliek, alacsony jövedelműek, azaz közmunkások, a lét peremére szorultak), és róluk a propaganda szintjén ugyan beszél, ám tenni semmit sem kíván. Mindezt megerősítette azzal, hogy az eddigi gazdaságpolitika célja az szja, a társasági nyereségadó további csökkentése valamint a közmunkaterv továbbvitele.

Mindez azt jelenti, hogy a társadalom nagyobbik fele fogja megfizetni a matolcsyzmus árát.
Ebbe tartozik bele az E.ON most bejelentett „visszavásárlása”. Nagyívű elképzelés, de a jelen költségvetési viszonyok között nehezen elképzelhető, hogy forrást lehet rá találni anélkül, hogy a legalapvetőbb kiadásokat (nyugdíj, egészségügy, gyógyszerkassza, oktatás és közszolgáltatások) ne kurtítanák meg. Nem merem kijelenteni, hogy nem teszi meg e lépést a kormány. Sok mindenre azt mondta a józanul gondolkodók sokasága, hogy ezt nem lehet megtenni, mégis megvalósította ez a kormány.
Túlzottan nem vagyok optimista. Ebben ez országban már minden elképzelhető, és annak az ellenkezője is!
Egyet azonban nem szabad elfeledni: mindezek árát a társadalom – sajnos nem a középosztály – fogja megfizetni!

Ceterum censeo OV esse delendam!

SIKERT — MIRE IS HALMOZUNK?



Forrás: Internet

 A hivatalos kommunikációban az Orbán-kormány sikert sikerre halmoz. Legalább is szóban! A magyar nagykövetek előtt elhangzott beszédében azonban a kormányfő nem hagyott kétséget afelől, hogy korábbi gazdaságpolitikáját folytatja. Ez persze azt is jelenti egyben, hogy az elmúlt hónapokban megkötött egyezségeit (például a Bankszövetséggel) esze ágában sincs megtartani. A bankadót nem vezetik ki, sőt az az elkövetkező két évtized magyar gazdaságpolitikájának alapja lesz.

Ez a mondat két akaratot is kifejez. Egyrészt azt, hogy Orbán Viktor két évtizedre teszi azt az időt, amíg elfoglalhatja a miniszterelnöki széket, másrészt pedig gazdaságpolitikáját nem kívánja az unióhoz igazítani.
Persze egy ilyen beszéd – még akkor is, ha az a magyar diplomaták előtt, „zárt körben” hangzik el – nem marad meg a KÜM konferenciatermének falai között. Órákon belül ízekre szedik az uniós országok szakértői és kommentátorai.
Ha már kettőnél többen mondják, hogy részeg vagy, akkor abban van valami, el kell menni, kialudni magad, ha csak nem akarod totálisan lejáratni magad ismeretlen emberek előtt.
Ezt lehet jelen esetben javasolni a kormányfőnek, aki – akkumulátor-feltöltés ide vagy oda – úgy látszik nem áll a helyzet magaslatán. Senkit se tévesszen meg a forint átmeneti erősödése, ez nem a magyar gazdaság kiugró teljesítményének köszönhető. A külső gazdasági folyamatok következménye, amelyben kis hazánk egyáltalán nem játszik semmiféle „vezető” vagy egyáltalán: jelentős szerepet.

Forrás: Internet - Die Welt Online

Az Európai Unió szakértői folyamatosan kritizálják a magyar gazdaságpolitika – és politika – lépéseit. Sorra felróják a kormánynak, hogy belpolitikai intézkedései ellentétesek a közösség értékrendjével.
A demokrácia összetett intézmény. A rendszer elemei egymásra épülve adják azt, amit ma a modern Európa polgári demokráciának nevez. Az uniós szabályozás nem tér ki minden egyes részkérdésre, mert vannak „evidenciák”, amelyek betartása nem jogi és politikai kérdés, hanem axióma és állampolgári, politikusi reflex.
Így aztán a hazai közvélemény előtt nyugodtan hangoztathatják a kormányfő spindoktorai, hogy mit ugatnak nyugatról, amikor az intézkedéseink nem ütköznek uniós jogba. Való igaz! Nem ütköznek írott szabályokba. Csak a kontinens nyugati felén elfogadott polgári erkölcsbe.
Erről azonban a mai kormánynak – és sajnos az ország lakossága nagyobbik felének – úgy látszik, fogalma sincs. Sőt, ezt ki is fejti a miniszterelnök, aki nemrégen fél ázsiai népségnek aposztrofálta saját országa népességét — köztük persze saját híveit és rajongóit is. (Ettől a perctől kellene sokaknak elgondolkodniuk idolljuk emberi és erkölcsi „nagyságáról”.)



Forrás Internet - Nézőpont Intézet

 Az, hogy az ország – persze nem az egyének és nem az egész nemzet, hanem csak a hatalmat gyakorló politikai elit – hírneve lassan olyan mélységekbe kerül, ahonnan a bányászbéka alsó fertálya is sztratoszférai magasságnak tűnhet, már megszokjuk. A normális – még olykor gondolkodó állampolgár, a „zemberek” kisebbi fele – ember csendes rezignációval veszi tudomásul a naponta felreppenő, bombasztikus hülyeségeket. Megpróbál érvelni is ellene olykor – a siker azonban egyre gyakrabban kerüli el –, ám szavai elszállnak a messzeségbe. Még azt sem mondhatjuk, hogy süket fülekre talál, mert nem. A mai átlagemberek sokasága olyan mértékben fordul el a politikától (lásd legutolsó felméréseket), hogy a józan érvelések is elzúgnak mellette, mert automatikusan kizár minden politikai információt az agyából.


Forrás: Internet

Ennek azonban meg lesznek a hátulütői. Az ország olyan helyzetbe kerül, hogy legalább két generációnyi idő kell ahhoz, hogy magához térjen anyagilag és erkölcsileg egyaránt. Erre csak egy példa: a bejegyzés írásának idején menetel Budapest közepén a szélsőjobboldali alakulat, éltetve azt a Magyar Gárdát, amelyet a bíróság feloszlatott. Az abszurd ebben az, hogy az utódszervezetnek – amelynek működése pontosan ugyanaz, mint elődjének, azaz törvénybe ütközik – szintén a magyar bíróság adta meg a demonstráció lehetőségét, felülbírálva a rendőrség tiltó határozatát. Akárhonnan is nézem: az már nem is Abszurdisztán, ez már valami lényegesen több, unikális jelenség.
Már nem is dühöng az ember, hanem elnézően – vagy kínjában – mosolyog.
Csak nehogy komoly sírás legyen a vége!

Ceterum censeo OV esse delendam!