ABSZURD — HA AKARJUK, HA NEM

Nem írtam bejegyzést a héten, mert ami történt az annyira abszurd, hogy külön kihangsúlyozni értelmetlen, mert csak elveszi a valóság kesernyés, már-már humoros élét. Most joggal kérdezheti az olvasó, hogy mire gondolok?

Egy-két dolog megérdemli az említést. A pálmát kétségtelenül Vona Gábor nyilatkozata viszi el, amelyben a csókakői rendőri fellépés miatt követelte Pintér Sándor lemondását. Nos, ezzel a felvetéssel még egyet is értenék, ha nem nézném, ki javasolta. Kivágta nálam a biztosítékot, hogy miután a Vona Gábor vezérelte és támogatta – gondoljunk Hősök terén elmondott beszédére – gárda jól megvezette az egész rendőrséget, és nevetségessé tette, még az a politikus szólal fel ebben az ügyben – cinikusan és képmutatóan –, akinek biztos tudomása volt a dolgok kimeneteléről.
Sokan mondhatják erre, hogy mindez benne van a politikai játszmák paklijában. Csakhogy ez minden, csak nem „politikai játszma”. Vona Gábor maga is tudja, hogy felvetésére a válasz az elutasítás lesz: Pintér belügyminiszter marad a posztján. Ez utóbbi a Jobbik elemi érdeke, hiszen ha áttekintjük a rendőrség kontra különböző gárdák közti meccseket, azt láthatjuk, hogy előbbi igen „kesztyűs kézzel” bánik az utóbbiakkal. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a szerdán megrendezett – szerény létszámmal bíró – antifasiszta tüntetés a belvárosban. Valószínűleg több volt a biztosításban résztvevő rendőr, mint akik tiltakoztak a hazai szélsőjobboldal előretörése ellen. Az elhangzott beszédek után a kb. 150-200 fős „tömeg” rendőri sorfalak védelmében vonult az Új Színház elé. Nem is volt semmi probléma, lazán elfértek az Andrássy út széles járdáján, még a járókelőket sem zavarták igazán. Éppen ezért volt érthetetlen, hogy több tucat rendőrségi gépjármű gyakorlatilag lezárta a sugárút kifelé vezető szélső sávját. Felesleges és értelmetlen intézkedés volt. Hasonló, mint a csókakői „védelmi művelet”. Arra gondolt az ember, hogy szándékosan tartják fel a forgalmat, bosszantva az autósokat, mindezt pedig ráfogják a demonstrálókra: „miattuk van a felfordulás”.
Ez pedig azt mutatja, hogy az éppen átszervezés alatt álló rendőrség nincs a helyzet magaslatán. Hol volt a csókakői esettel kapcsolatban a rendőrség felderítő szolgálata? Pedig milyen vehemenciával indokolta a miniszter a rendőrség titkosszolgálati jogosítványainak kiterjesztésére szóló indítványát! Ezek szerint mégsem működik kifogástalanul a rendszer. Vagy – amit feltételezni sem merek – működik az, csak éppen ezeket az információkat nem veszik figyelembe felsőbb politikai érdekek miatt. Ekkor pedig hiába szervezik át a testületet, az ugyanolyan impotens marad, mert nem lehet leláncolt lábbal és megkötött kézzel tangózni!

Forrás: Internet - bevezetem.hu

A másik abszud pedig a legújabb „pénzszerzési ötlet”, a gépkocsik átrendszámozása. Nagy buli! képzeljük el, hogy minden középszintű önkormányzathoz delegálják az azonosító táblák kiadását. Ez azt jelentené, hogy a jó néhány járás (kb. száz vagy még több, nem néztem utána, mert nem releváns) mind-mind kiadná a sajátját. Így pontosan látszana, ha a hevesi feljön Pestre vagy a pesti elkolbászol, mondjuk Csongrádba. A helyi rendőr azonnal tudná, hogy a böszme BMW Budapestről érkezik. Ha eddig esetleg megfordult a fejében, hogy esetleg megállítja, mert a megengedett 50 helyett százzal hasított át a falun – eddig nem jutott eszébe, mert ha ilyet látott joggal feltételezte, hogy a helyi maffia valamely prominense ül benne, azzal meg nem jó ujjat húzni – most már végleg letesz róla, mert a helyi hatalmasságokkal még elbír, de a pestiek esetleg túl nagy falatnak bizonyulnak.
Mondhatja az olvasó, hogy a fentiek a populizmus izmos megnyilvánulásai. Valószínűleg így is van. Szándékos e fogalmazás. Ugyanis kis hazánkban ma hasonlóképpen áll a helyzet.
Visszatérve a rendszámokra. Egyes hozzáértők szerin mindez kétmilliárdjába kerül a tulajdonosoknak. De a későbbi tortúrákat nem is említjük: lakcímváltozás, okmányok átíratása stb.
Amit a héten bátran kijelenthetünk: ad-hoc intézkedések születnek minden meggondolás, hatástanulmány nélkül.
Valahogy úgy gondolom, hogy összejönnek az „illetékesek” egy brainstormingra – ahonnan csak a brain hiányzik –, és egymás vállát csapkodva, ötletelnek. Aztán mindezeket még meg is valósítják!
Így van ez ebben az országban, kicsiben és nagyban is. Hiába várja a Költségvetési Tanács elnöke – aki egyébként egy joviális szakember –, hogy a kormány majd jól alátámasztja a költségvetés egyes tételeit tanulmányokkal és hatáselemzésekkel. Ugyanis az látszik, hogy nem is tudják, mi az!
A miniszterelnök olyan apparátussal veszi körbe magát, akik csak egyet tudnak: kiszolgálni a hatalmat. Ez pedig a kormányzáshoz kevés!

Ceterum censeo OV esse delendam!

A SZÉLSŐJOBB ELDOBTA A SULYKOT — KANADÁIG MEG SEM ÁLLT!

 Olyan levelet, amelyet a Szent Korona Rádió szerkesztője, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom országos alelnöke juttatott el a Kanadai Magyar Hírlapnak, ép ésszel nem szoktak írni, még akkor sem, ha a szerzője „halálosan” komolyan gondolja, amit virtuális papírjára vetett.

Sokáig gondolkodtam, hogy egyáltalán kell-e reagálni ezekre a sorokra. Hiszen nem is itthon jelent meg, a magyar polgárok döntő többsége tudomást sem szerzett róla. Ami mégis a megszólalás (kommentár) mellett szól, az a hallatlan arrogancia, és a következmény.


Forrás: Internet - hetek.hu

 A kanadai lapban Szemenyei-Kiss Tamás – a hazai rendszerváltás egyik legendás figurája – adja közre gondolatait a szerzővel kapcsolatban. A lényeg azonban még csak nem is Szemenyei-Kiss soraiban van.

A lényeg az, hogy ez a levél kiszabadult, mint szellem a palackból és gyakorlatilag már körbejárta a földet, egy csepp dicsőséget sem hozva a szerzőjének. Minden magyar – szerte a világon, legyen zsidó származású vagy nem, legyen politikai menekült, ’40-es, ’56-os disszidens, ’70-es, ’80-as években „kitántorgott”, kiutált értelmiségi és mindezek leszármazottai, az elmúlt 20 évben tehetségüket bizonyítani akarókról és jobb megélhetésre vágyókról nem is beszélve – szégyenkezve szembesül az ordenáré és ostoba mondatokkal. Még akkor is, ha mindez helyesírási hibák nélkül született — bár ez egy „szerkesztőtől” alapból elvárható.



Forrás: Internet - Ellezek.hu



A legnagyobb baj, hogy olyasmit állít, ami a valóságban nem, csak Barcsa fejében létezik. Nincsenek még hatalmon. Az, hogy a csendes többség nem rohan ordítozva az utcára és nem kergeti haza a hasonló gondolkodású „fiatalokat”, az csak annak köszönhető, hogy a társadalomban az elmúlt időszakban eluralkodott a közönyösség. Ám ez nem jelenti azt, hogy elvesztette józan eszét és nincsenek nagyon is megfogalmazható értékrendjei. A magyar társadalom több mint fele elutasítja azt, amit ma hazánkban politika címen előad egy – magát politikai elitnek tartó – szánalmas réteg.

Ebből a legnagyobb bornírtság azt a következtetést levonni, hogy mindezek az emberek egy szélsőséges magyarság felfogást vallanak magukénak, és a feléledő rasszizmust és egyéb extremitást támogatnának. Ha így lenne, akkor rohannának voksolni a szélsőjobb politikai képviselőire.
Ám ez nincs így! Az értelmes magyar azért marad távol a politikától, mert úgy, ahogy van, undorodik tőle. Átlát a kisszerű alkukon, a lepacsizott politikai „csínyeken”. Felismeri azt is, hogy az állandó „szabadságharc” nem vezet sehová. Annyira ugyanis ismeri történelmi múltunkat, hogy tudja: a Kárpát-medence e huzatos térségében soha nem volt képes eredményes „szabadságharcot” vívni az elmúlt ötszáz évben. Eredményeit, nemzeti fennmaradását mindig is az okos kompromisszumoknak, az idejében (vagy egy kicsit később) megkötött kiegyezéseknek köszönhette.


Forrás: Internet - Szeged ma.hu

 A kapott, ölbe hullott demokrácia elmúlt húsz éve ennek a társadalomnak olyan ajándék, amellyel még nem tud élni. Nem is csoda, hiszen nem volt hozzászokva. Nem tudja, mit kezdjen vele. Még szoknia kell. De bele fog tanulni. Az elmúlt két évtized arra elég volt, hogy belássa: nagyon sokat veszíthet, ha demokratikus értékeit elveszik tőle. Ezt már tudja. Ezért nem vevő a szélsőséges ideákra.
Ha ezt a Barcsa-féle mozgalmárok elfeledik, akkor nagy hibát követnek el: saját szerepüket látják téves összefüggésben. Elfeledik a leglényegesebbet: a magyar társadalom nem erőszakra, hanem okos szavakra hallgat. Épülni, gyarapodni, modernizálódni szeretne. Ha nem talál okos szót, akkor visszavonul, elfordul. Elfordulása pedig nem jelenti, hogy nyitott lenne az avítt szélsőjobb eszmerendszerére.

A magyar ennél sokkal okosabb!

Ceterum censeo OV esse delendam!

TÉVEDÉS



Forrás: http://jobbik.hu/

 Az egyik kereskedelmi televízió egy hangfelvételt jelentetett meg, amelyen a Jobbik (parlamenti párt) egyik prominense, a gyöngyöspatai polgármester, néhány hasonszőrű hívével, egy esetleges polgárháborúról vizionál.

Az MSZP az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának összehívását követeli, mert a párt szerint Juhász Oszkár kijelentései kimerítik a Btk-ban meghatározott bűntettet, az alkotmányos rend megdöntésére irányuló szervezkedést.
Tekintsünk el most a jogászkodástól. Ne ítéljük meg, hogy ez a szöveg valóban sérti-e az érvényes jogszabályokat. Ezt megítélni az ügyészek és a nyomozóhatóság kompetenciája.
A probléma ugyanis sokkal súlyosabb, semmint azt el lehessen intézni akár a parlament, akár a hatóságok szintjén.
A polgármester megnyilvánulása ugyanis nagyon komoly társadalmi válság tünete. És ezzel nem Juhász Oszkárt szeretném védeni. Amit mondott, és ahogyan mondta az úgy, ahogy van — védhetetlen.
A tünet pedig azért jelenhetett meg – mint minden „betegség” esetén –, mert a magyar társadalom sajnos tényleg válságban van. A válság pedig nem elsősorban gazdasági jellegű – bár annak hatása sem elhanyagolható –, hanem értékválság. A magyar társadalom anómiás állapotban van immár két évtizede. (Az anómiás állapotról itt olvashatunk. Külön felhívom a tisztelt olvasó figyelmét a hivatkozott cikkben Leo Srole anómia-szintjeire.)

A rendszerváltás, a békés átmenet azt eredményezte a társadalomban, hogy a közel négy évtizede beidegződött szokások, társadalmi korlátok – ha úgy tetszik a diktatúrán belüli mozgásterek, és mobilitási lehetőségek – egy csapásra érvényüket vesztették. Helyüket olyasféle szabályok váltották fel, amiről a társadalom döntő többségének se ismeretei, se tapasztalatai nem voltak. Tovább fokozza ezt az „értéknélküliséget” az, hogy a megszűnt társadalmi értékek helyébe nem léptek újak, olyanok, amiket a társadalom konszenzussal magáévá tehetett. Amit a rendszerváltáskor kínáltak neki, az csak részben elégítette ki, illetve nem fogadta el az újat.

Az egyéneknek és nagy csoportjaiknak ez a bizonytalansága végigkísérte az elmúlt húsz esztendőnket. Kifejeződött ez a szegregált társadalom kialakulásában, abban, hogy folyamatos viták zajlottak arról, hogy az egyház és a hit milyen szerepet játsszon a társadalom életében. Legyen ez az egyén magánügye, vagy pedig valamiféle intézményes elismerést kapjon az állam életében.
A vita a mai napig nem dőlt el. Ugyanakkor folyamatos politikai viták tárgya volt mind a törvényhozásban, mint a közbeszédben.
A rendszerváltás – és a sokkal korábbról datálható okok miatt – után a politikai elit úgy hitte, hogy a magyar társadalom egyik percről a másikra – mintegy megvilágosodva – azonnal, a nyugat-európai minták szerinti polgárként kezd el gondolkodni és cselekedni. Mint a valóság megmutatta, ez nem így történt.
Mert nem történhetett így! A magyar társadalomban ugyanis nincsenek meg a polgári lét százados hagyományai. Annak ellenére sem, hogy a politikai propaganda ezt próbálja sulykolni.
Éppen ezért a társadalom, ha komolyabb válsághelyzetbe kerül, hajlamos úgy viselkedni, mint az az egyén, aki kifogyott az érvekből, és véleménye érvényesítésére erőszakhoz folyamodik.
Azt is bebizonyította a szociológia és a pszichológia, hogy minél alacsonyabb a kulturális (civilizációs) szintje az egyénnek, annál inkább választja konfliktusai megoldására az erőszakot.

Az elmúlt húsz esztendő alatt a magyar társadalom jelentős része kezdte megtanulni a demokráciát. Kezdte elsajátítani annak „etoszát”. Ennek lerombolása törvényszerűen hozza magával az újabb „anómiás állapotot”.
Juhász Oszkár esetét lehet „törvényes” úton kezelni. lehet megfosztani polgármesteri címétől, lehet bíróság elé állítani. Ám a helyzet ettől jottányit sem fog megváltozni. A Jobbikot támogató „értékválságos” tömeg ettől még ugyanaz marad.
A megoldás a demokrácia visszaállítása, a polgári értékrendek elsajátításának segítése. Ez ma minden politikai erő kötelessége. Ezért tévedés az MSZP reakciója. Nem csak törvényes eszközökkel kell fellépni az ilyen ordas eszmék ellen, hanem a tudás, a felvilágosítás és a nevelés minden eszközével.
Manapság ugyan azt látjuk, hogy éppen ez utóbbit (közoktatás és felsőoktatás) építik le teljes gőzzel. A politikának pedig viselnie kell a felelősséget azért, hogy lebontja maga alatt azt az építményt, amelynek a tetején tetszeleg.

GUMICSONT



Forrás: Google

 Az elmúlt hétvége az ellenzéki sajtó és médiumok szerint a köztársasági elnök plagizálásának jegyében telt. A tudományos élet prominensei is megszólaltak, elsősorban a tudományos élet presztízsének rombolását kérték számon.

Nem tisztem megvédeni Schmitt Pált – sem köztársasági elnöki mivoltában, sem kisdoktori értekezést író tudósjelöltként –, ha már magát nem akarja védeni.
Ez az eset a gumicsont jellegzetes példája.
Ne mondja már senki sem, hogy kis hazánkban ez ma a legégetőbb gond! Elsikkadt a hét végén ennél sokkal markánsabb események taglalása. Kapott, persze, szót az Európai Bizottság által indított kötelezettségszegési eljárás, néhány cikket megért a Jobbik bornírt tüntetése is.
A valós problémákról azonban teljesen elterelte a figyelmet a Nemzet Tollának botrányos ügye.
Az ellenéki politikusok is szívesen kapták fel a témát, feledve, hogy ez igen csak eltörpül az ország más ügyei mellett.
A gumicsont elérte célját.
Legalább néhány napra tematizálta a közéletet, miközben nem esett szó arról, hogy a kormánypárt éppen újabb bornírt sarkalatos törvényt kíván előterjeszteni, amivel tovább akadályozza a nem éppen hatékony ellenzéki pártok működését. Az új elképzelés szerint az Országgyűlés rendjén a későbbiekben a „háznagy” őrködik. Az elképzelés még nem teljesen nyilvános, de ne legyenek kétségeink, nem lesz dísze a modern parlamenti demokráciának.

Forrás: Google

Nem jutott elegendő terjedelem – néhány internetes honlapot kivéve – a szélsőjobboldal performanszára sem.
Nem kapott elég hangsúlyt, hogy milyen következményekkel járna, ha az a képtelen javaslat megvalósulna, amelyet Vona Gábor és elvakult kollégái népszavazásra terjesztenének: az ország kilépése az Európai Unióból. Pedig mindez megért volna néhány szakértői szót.
Már csak azért is, hogy az átlagpolgár tudja meg, hogy mire szavazna. Mivel kellene szembenéznie, ha felhevült hazafisága okán leadja voksát, anélkül, hogy végig gondolta volna, mit veszít.
Ez az egyik legnagyobb problémánk manapság.
A rendszerváltás óta nem tanultuk meg, hogy szavazatainkat nem pillanatnyi lelkesültségünkből, nem szimpátiából és nem is protest indokok alapján kell adnunk, hanem józan meggondolás és érdekeink figyelembe vételével.


Forrás: Google

 A legutolsó választás – remélhetőleg – megtanította ezt az országot arra, hogy ha dacból vagy tiltakozásul adja szavazatát bármely politikai erőre, nem várt következményekkel számolhat. Olyan következményekkel, amelyek mindazt lerombolják, amit idáig elért, és olyan helyzetbe hozzák, amiből csak évek hosszú sorának gürizésével verekedheti ki magát.
Sajnos, ma azt tapasztalhatjuk, hogy a hosszas munkával felépített intézményrendszereket – mint megunt, elavult épületeket – egy pillanat alatt lehet lerobbantani, ám újjáépítése hihetetlenül sok erőfeszítést és időt igényel.
Mindezt az erő és energiapazarlást el lehet kerülni. Egyetlen dolgot igényel mindez: a logikus és racionális gondolkodást. Igaz ugyan, hogy ez is feltételezi a fáradságot, amit ráfordítunk.
De legalább magunknak valljuk be: nincs más lehetőségünk!

VONA MAGYARORSZÁGA



Kép: Origo.hu

 Kivonult a Jobbik, hűséges kísérőivel – a gárdákkal (Új Magyar-, Nemzeti- és Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület) – az Európa Parlament irodája mögé, a Lövőház utcába tüntetni. A másfélezer ember előtt, akik az egy főre jutó árpád sávos és jobbikos zászlókat tekintve sem lehettek többen, arról elmélkedett, hogy ki kell lépni az Európai Unióból. E bejelentést a résztvevők hangos ovációval helyeselték. Így is van ez rendjén, ha az ember elmegy egy számára szimpatikus politikai rendezvényre, a minimum az, hogy azonosuljon a szónokkal.

De ez az azonosulás nem kell, hogy a józan gondolkodás elvesztését is jelentse.
Tegyük fel!
Nem egyetértve, csak amúgy science fiction-szerűen, hogy Magyarország kilép az unióból, hiszen a hű magyar emberek ezt követelik. Mi történne ezek után?
Tegyünk egy gondolatkísérletet erre, lássuk, hogy mivel járna ez a lépés.
A szerződés felbontásának konkrét jogi következményei:

Rögtön megszűnne schengeni határ. Azaz kis hazánk állampolgáraival szemben rögtön bevezetnék az útlevél kötelezettséget, a kényesebb országok a vízumkényszert is. Azaz megszűnne a szabad mozgás Európában. Nehezedne a külföldi munkavállalás, az utazás. Drágulna mindez azzal, hogy jelentős összegeket kellene kifizetni illetékekre és egyéb, utazással kapcsolatos okmányokra.
A nyitott határokkal visszaállna a közvetlen vámhatár is. Azaz minden magyar árut úgy bírálnának el, mint az unión kívüli terméket, védővámokkal sújtanák, azaz drágulna az export. Ám ez nem elég, a hazai vállalkozásoknak is vámot kellene fizetni minden félkész termékért vagy alapanyagért, amiből exportot vagy hazai terméket állítanak elő. Ez egyben azt is jelenti, hogy számos, a boltokban kapható – akár hazai gyártású – termék ára emelkedne meg. Ugyanakkor azok a vállalkozások, amelyek itthon foglalkoztatják a munkaerőt, tönkremennének, mert a vámmal emelt alapanyagokat már nem tudnák eredményesen beépíteni termékeikbe. Így vagy abbahagynák a termelést, vagy kivonulnának az országból, munkanélkülieket hagyva maguk után. Az állam költségvetése elesne az általuk fizetett adóktól és járulékoktól.


kép: Híradó.hu

 A kereskedelem egyes szegmensei csődöt jelentenének. Ma hazánkban például a kiskereskedelmi forgalomban kapható áruk több mint fele származik az unióból. Ezek a termékek jelentős része eltűnne a boltokból. Ezzel olyan hiány keletkezne, amelyet semmilyen körülmények között nem lenne képes kiváltani a magyar termelés. Kiürülnének az üzletek.
A gazdaságban nem jelenne meg az az évi 7-900 milliárd forint, amit a magyar költségvetés hívhat le az unió kohéziós alapjaiból. Bedugulnának az egyéb eu-s célzott támogatások is.
Azaz nem csak a gazdaság kerülne a padlóra, nem csak áruhiány lépne fel, hanem összeomlana a költségvetés is, hiszen a hazai gazdaság és a polgárok nem képesek az évi 14600 milliárdos főösszegű költségvetés forrásainak előállítására.
A nemzetközi pénzintézetek kivonulnának az országból, ezzel a gazdaság hitelezése bedőlne. Az állam kezében nincs hatékony kereskedelmi bank, amely képes lenne a kis- és középvállalkozások napi likviditásigényét kielégíteni. Csak szerényen jegyezzük meg, hogy a magyarként aposztrofált OTP Bank NyRt részvényeinek többsége is külföldi szakmai befektetők kezében van.
E néhány kiragadott következmény – amely felsorolás nem teljes, csak jelzés értékű – is jól szemlélteti, mi történne az országban.

Ennek társadalmi következményei pedig katasztrofálisak lennének. Hasonlatosak az államcsődhöz. A csökkenő bevételek miatt az állam kénytelen lenne eddigi közszolgáltatásainak egy részét lefaragni (egészségügyi ellátás, oktatás, közlekedés, állami szolgáltatások stb.), így tovább növekedne a munkanélküliség az elbocsátott állami alkalmazottakkal. Csökkentenék a nyugdíjak kifizetését. Minden állami juttatást, segélyt, szociális ellátást korlátoznának vagy megszüntetnének, mert nincs rá forrás.
Az energiahordozókat sem lenne képes az eddigi mennyiségben megvásárolni az ország, így lehetne számítani üzemanyaghiányra, a gázszolgáltatás akadozására. Ez kiterjedne az egyéb energiaszolgáltatások korlátozására: távfűtés, elektromos energia stb. (Ne feledjük, a paksi erőmű csak a hazai szükséglet harmadát adja.)
A fentiek pedig azt eredményeznék, hogy a társadalom káoszba süllyed, az emberek pedig minderre kiszámíthatatlan – azaz pontosan kiszámítható, és nagyon nem kedvező – választ adnának.
Tudom, ronda egy kép.
De ha valaki ma az Unióból való kilépést emlegeti, az ezekkel a következményekkel számolhat.
Akkor most itt a kérdés: ki a hazaáruló?