A GYORSNASZÁDRÓL ÜZENET: SÜLLYEDÜNK!

Forrás: Internet

Orbán Viktor miniszterelnök előző ciklusában gyorsnaszádhoz hasonlította az országot. Érdekes hasonlat egy olyan ország vezetőjétől, amelynek nincs tengere (vö.: lovas tengerész).

Már akkor kritizálták sokan ezt a képet, mondván: se nem gyors, se nem hajó, és a látszat ellenére egy kevéssé sem sikeres.

Az igaz, hogy az ország kikerült a túlzott deficit eljárás alól, ám ennek az ára a jövő felélése volt. A magánnyugdíj-pénztárak vagyonának felhasználása, a különböző ágazati adók (amit először ideiglenesként, majd maradóként vetettek ki) – és amit természetesen az érintettek furfangos, ám kiszámítható módon áthárítottak a polgárokra –, mind-mind azt bizonyítják, hogy a hatalom nem ismert korlátokat.

Nem ismer se a gazdaságban, sem a politikában. Az egyébként csak a parlamenti matematikával elért kétharmados döntéshozói többség nem tükrözi igazán sem az egész magyar társadalom véleményét, sem annak politikai sokszínűségét.

A hatalom gátlástalan abban is, hogy mindenáron meg kívánja őrizni primátusát az élet szinte minden területén, a politikai élet minden szegmensében. Éppen ezért felhasznál minden – még törvénytelen – lehetőséget ennek érdekében. Az önálló képviselői indítvány intézménye pontosan azt a célt szolgálja, hogy a törvényalkotásról szóló jogszabály előírásait: társadalmi és szakmai vita, egyeztetés, ki lehessen kerülni.

Ez történik most is: egyéni indítványként jelenik meg két olyan törvény is, amely alapvetően változtatná meg a negyedszázados rendet, amely alapján a fővárosi honatyákat (és anyákat) választják, valamint a „reklámtörvény” esetében is.

Forrás: Internet

Ez utóbbi azonban nevével ellentétben sunyibb célokat is szolgál: újabb kötőféket akar – természetesen nem politikai, hanem gazdasági eszközökkel – rakni az írott, és elektronikus sajtóra.

A cél jól látható: ha nem papírozol, megadóztatlak úgy, hogy mehetsz a levesbe. Ez vonatkozik mindenkire, aki komolyan veszi a polgári demokrácia egyik legalapvetőbb kritériumát a szólás és sajtószabadságot.

Néhány hónappal, egy két évvel ezelőtt azt hittük: nincs lejjebb, ennél mélyebbre nem lehet süllyedni. Ám itt napjaink valósága: lehet! Mi több, még nem érezzük magunk alatt a feneket, tehát továbbiakra is számíthatunk.

Mindig van a szervilis holdudvarban jelentkező, aki elvégzi a piszkos munkát. Most a jobb sorsra érdemes L. Simont találták meg. Nem szívesen lennék a helyében. A normális, magára valamit is adó polgár ugyanis egy szint alá nem süllyed.

Az amúgy is siralmas helyzetben levő újságírók – némelyek szerint firkászok – már eleve hátrányos helyzetben vannak, kiszolgáltatva laptulajdonosaik kényének-kedvének, nem képesek hatékonyan szembeszállni az egész pályás letámadással.

Lassan újra eljön a szamizdatok ideje! Pedig egyszer már túlléptünk rajta.

Ceterum censeo OV esse delendum!

GUMICSONT



Forrás: Google

 Az elmúlt hétvége az ellenzéki sajtó és médiumok szerint a köztársasági elnök plagizálásának jegyében telt. A tudományos élet prominensei is megszólaltak, elsősorban a tudományos élet presztízsének rombolását kérték számon.

Nem tisztem megvédeni Schmitt Pált – sem köztársasági elnöki mivoltában, sem kisdoktori értekezést író tudósjelöltként –, ha már magát nem akarja védeni.
Ez az eset a gumicsont jellegzetes példája.
Ne mondja már senki sem, hogy kis hazánkban ez ma a legégetőbb gond! Elsikkadt a hét végén ennél sokkal markánsabb események taglalása. Kapott, persze, szót az Európai Bizottság által indított kötelezettségszegési eljárás, néhány cikket megért a Jobbik bornírt tüntetése is.
A valós problémákról azonban teljesen elterelte a figyelmet a Nemzet Tollának botrányos ügye.
Az ellenéki politikusok is szívesen kapták fel a témát, feledve, hogy ez igen csak eltörpül az ország más ügyei mellett.
A gumicsont elérte célját.
Legalább néhány napra tematizálta a közéletet, miközben nem esett szó arról, hogy a kormánypárt éppen újabb bornírt sarkalatos törvényt kíván előterjeszteni, amivel tovább akadályozza a nem éppen hatékony ellenzéki pártok működését. Az új elképzelés szerint az Országgyűlés rendjén a későbbiekben a „háznagy” őrködik. Az elképzelés még nem teljesen nyilvános, de ne legyenek kétségeink, nem lesz dísze a modern parlamenti demokráciának.

Forrás: Google

Nem jutott elegendő terjedelem – néhány internetes honlapot kivéve – a szélsőjobboldal performanszára sem.
Nem kapott elég hangsúlyt, hogy milyen következményekkel járna, ha az a képtelen javaslat megvalósulna, amelyet Vona Gábor és elvakult kollégái népszavazásra terjesztenének: az ország kilépése az Európai Unióból. Pedig mindez megért volna néhány szakértői szót.
Már csak azért is, hogy az átlagpolgár tudja meg, hogy mire szavazna. Mivel kellene szembenéznie, ha felhevült hazafisága okán leadja voksát, anélkül, hogy végig gondolta volna, mit veszít.
Ez az egyik legnagyobb problémánk manapság.
A rendszerváltás óta nem tanultuk meg, hogy szavazatainkat nem pillanatnyi lelkesültségünkből, nem szimpátiából és nem is protest indokok alapján kell adnunk, hanem józan meggondolás és érdekeink figyelembe vételével.


Forrás: Google

 A legutolsó választás – remélhetőleg – megtanította ezt az országot arra, hogy ha dacból vagy tiltakozásul adja szavazatát bármely politikai erőre, nem várt következményekkel számolhat. Olyan következményekkel, amelyek mindazt lerombolják, amit idáig elért, és olyan helyzetbe hozzák, amiből csak évek hosszú sorának gürizésével verekedheti ki magát.
Sajnos, ma azt tapasztalhatjuk, hogy a hosszas munkával felépített intézményrendszereket – mint megunt, elavult épületeket – egy pillanat alatt lehet lerobbantani, ám újjáépítése hihetetlenül sok erőfeszítést és időt igényel.
Mindezt az erő és energiapazarlást el lehet kerülni. Egyetlen dolgot igényel mindez: a logikus és racionális gondolkodást. Igaz ugyan, hogy ez is feltételezi a fáradságot, amit ráfordítunk.
De legalább magunknak valljuk be: nincs más lehetőségünk!