Forrás: Internet |
Orbán Viktor miniszterelnök előző ciklusában gyorsnaszádhoz
hasonlította az országot. Érdekes hasonlat egy olyan ország vezetőjétől,
amelynek nincs tengere (vö.: lovas tengerész).
Már akkor kritizálták sokan ezt a képet, mondván: se nem
gyors, se nem hajó, és a látszat ellenére egy kevéssé sem sikeres.
Az igaz, hogy az ország kikerült a túlzott deficit eljárás
alól, ám ennek az ára a jövő felélése volt. A magánnyugdíj-pénztárak vagyonának
felhasználása, a különböző ágazati adók (amit először ideiglenesként, majd
maradóként vetettek ki) – és amit természetesen az érintettek furfangos, ám
kiszámítható módon áthárítottak a polgárokra –, mind-mind azt bizonyítják, hogy
a hatalom nem ismert korlátokat.
Nem ismer se a gazdaságban, sem a politikában. Az egyébként
csak a parlamenti matematikával elért kétharmados döntéshozói többség nem
tükrözi igazán sem az egész magyar társadalom véleményét, sem annak politikai
sokszínűségét.
A hatalom gátlástalan abban is, hogy mindenáron meg kívánja
őrizni primátusát az élet szinte minden területén, a politikai élet minden
szegmensében. Éppen ezért felhasznál minden – még törvénytelen – lehetőséget
ennek érdekében. Az önálló képviselői indítvány intézménye pontosan azt a célt
szolgálja, hogy a törvényalkotásról szóló jogszabály előírásait: társadalmi és
szakmai vita, egyeztetés, ki lehessen kerülni.
Ez történik most is: egyéni indítványként jelenik meg két
olyan törvény is, amely alapvetően változtatná meg a negyedszázados rendet, amely
alapján a fővárosi honatyákat (és anyákat) választják, valamint a „reklámtörvény”
esetében is.
Forrás: Internet |
Ez utóbbi azonban nevével ellentétben sunyibb célokat is
szolgál: újabb kötőféket akar – természetesen nem politikai, hanem gazdasági
eszközökkel – rakni az írott, és elektronikus sajtóra.
A cél jól látható: ha nem papírozol, megadóztatlak úgy, hogy
mehetsz a levesbe. Ez vonatkozik mindenkire, aki komolyan veszi a polgári
demokrácia egyik legalapvetőbb kritériumát a szólás és sajtószabadságot.
Néhány hónappal, egy két évvel ezelőtt azt hittük: nincs
lejjebb, ennél mélyebbre nem lehet süllyedni. Ám itt napjaink valósága: lehet!
Mi több, még nem érezzük magunk alatt a feneket, tehát továbbiakra is
számíthatunk.
Mindig van a szervilis holdudvarban jelentkező, aki elvégzi
a piszkos munkát. Most a jobb sorsra érdemes L. Simont találták meg. Nem
szívesen lennék a helyében. A normális, magára valamit is adó polgár ugyanis
egy szint alá nem süllyed.
Az amúgy is siralmas helyzetben levő újságírók – némelyek
szerint firkászok – már eleve hátrányos helyzetben vannak, kiszolgáltatva
laptulajdonosaik kényének-kedvének, nem képesek hatékonyan szembeszállni az
egész pályás letámadással.
Lassan újra eljön a szamizdatok ideje! Pedig egyszer már
túlléptünk rajta.
Ceterum censeo OV esse delendum!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése