LÁZÁR ÉS A KISGÖMBÖC

Ami az elmúlt héten történt, az már a maga abszurditásában is kétségbeejtő. Itt most nem azért kell szólni, hogy egyes médiumok fizetnek reklámbevételeik után, még azért sem, hogy a kétharmaddal rendelkező kormány a saját adminisztratív struktúrájában változást hajt végre.

A legfőbb probléma a társadalmi kontroll felszámolása, és a döntések olyan koncentrációja, amely szerkezeténél fogva lehetetlenné teszi a döntésekbe való beleszólást.

Nagyon jó példa erre a miniszterelnöki hivatal egyre szaporodó kompetenciája. Innen-onnan elvont döntési jogosítványok egy kézbe (egy szervezetbe) való integrációja ugyan – látszólag – gyorsíthatja egyes ügyek intézését, az azokkal kapcsolatos határozatok születését, ám szinte teljes egészében meggátolja azt, hogy a parlament – vagy más döntéshozó testület – abba érdemben beleszóljon.

A Norvég Alappal kapcsolatos polémia is ezt tükrözi. A norvég adófizetők által összeadott pénzek, amelyek mellett ott áll – csak, mint garancia – a norvég állam, nem állami források. Azok felhasználásáról egy nemzetközi kuratórium dönt a pályázatok alapján, és utalja azokat a felhasználóknak. Mint az államtól – és még az uniótól is – független NGO (Non-Governmental Organization) szabadon dönt. A befogadó (felhasználó) ország kormánya nem tekintheti ezeket a forrásokat „állami megállapodásokon” nyugvó pénzeknek. Az államnak ebben az esetben nincs kompetenciája (joga) arra, hogy felügyelje ezek felhasználását, arra meg végleg nincs, hogy beleszóljon annak szétosztásába. Erre egyetlen szervezet jogosult, az, amelyet az Alap megbízott ezeknek a pénzeknek a kezelésével. Ez utóbbiak viselik a felelősséget a norvég polgárokkal szemben, hogy adományaikat jó helyre, megfelelő projektekre juttatják.

Forrás: Internet - Varanus

Egy szervezet túlhatalma más aspektusokat is felvet. Az egyes minisztériumok részlegeinek ide-oda helyezgetése károsan hat az ügyek intézésére. Felbomlik a megszokott és már begyakorolt döntési mechanizmus. Az esetleges, ezzel járó, személyi változások pedig óhatatlanul rontják a döntési és ügyintézési folyamatokat (gyakorlatlanság, kompetencia hiány stb.).

E folyamat hasonlatos a kisgömböchöz: mindent magába gyűr, ami a szeme elé kerül, és végül kipukkad.

Hasonlóra lehet számolni ez esetben is. A kormányzat és hatalom ugyan egy kézbe összpontosíthatja a lényeges döntéseket, ám minél nagyobb szeletet gyűr maga alá, annál kétségesebb a született döntések hatékonysága és racionalizmusa a társadalom szempontjából. A kormány szempontjából természetesen ez a lépés logikus, hiszen minden szinten ki akarja küszöbölni a demokratikus kontrollokat. Ez látszólag sikerül is neki, de egy határ után ezt már nem szokták demokráciának nevezni még abban az esetben sem, ha látszólag működnek a polgári demokráciára jellemző intézményrendszerek.

A kisgömböc Lázár János vezetésével látszólag működik. Ám szerkezetében és cinikus gondolkodásában már kódolva van a kudarc. Csak idő kérdése, hogy felhasadjon, és emésztetlenül öntse vissza mindazt, amit bekebelezett.

Ez esetben pedig lehet mindent előröl kezdeni, és búcsút inteni minden feleslegesen elköltött milliárdnak. A Szeged-Hódmezővásárhely közti villamos az igazán felesleges, nem pedig a főváros tömegközlekedése. Már csak azért sem, mert a tervezett vonal – a két város teljes lakosságát (162+46=208 ezer fő) figyelembe véve is alig teszi ki a főváros lakónak 12 százalékát. A felhasznált összegek hatékonysága tehát megkérdőjelezhető.

Lehetne még sorolni az ostoba intézkedéseket a kéményseprő és hulladék feldolgozó- és szállító vállalkozások ellehetetlenítését, és azok feladatainak rálőcsölését a katasztrófa elhárításra.

Az igazi katasztrófa a kormány tevékenysége.

Ceterum censeo OV esse delendum!