TÉVEDÉS



Forrás: http://jobbik.hu/

 Az egyik kereskedelmi televízió egy hangfelvételt jelentetett meg, amelyen a Jobbik (parlamenti párt) egyik prominense, a gyöngyöspatai polgármester, néhány hasonszőrű hívével, egy esetleges polgárháborúról vizionál.

Az MSZP az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának összehívását követeli, mert a párt szerint Juhász Oszkár kijelentései kimerítik a Btk-ban meghatározott bűntettet, az alkotmányos rend megdöntésére irányuló szervezkedést.
Tekintsünk el most a jogászkodástól. Ne ítéljük meg, hogy ez a szöveg valóban sérti-e az érvényes jogszabályokat. Ezt megítélni az ügyészek és a nyomozóhatóság kompetenciája.
A probléma ugyanis sokkal súlyosabb, semmint azt el lehessen intézni akár a parlament, akár a hatóságok szintjén.
A polgármester megnyilvánulása ugyanis nagyon komoly társadalmi válság tünete. És ezzel nem Juhász Oszkárt szeretném védeni. Amit mondott, és ahogyan mondta az úgy, ahogy van — védhetetlen.
A tünet pedig azért jelenhetett meg – mint minden „betegség” esetén –, mert a magyar társadalom sajnos tényleg válságban van. A válság pedig nem elsősorban gazdasági jellegű – bár annak hatása sem elhanyagolható –, hanem értékválság. A magyar társadalom anómiás állapotban van immár két évtizede. (Az anómiás állapotról itt olvashatunk. Külön felhívom a tisztelt olvasó figyelmét a hivatkozott cikkben Leo Srole anómia-szintjeire.)

A rendszerváltás, a békés átmenet azt eredményezte a társadalomban, hogy a közel négy évtizede beidegződött szokások, társadalmi korlátok – ha úgy tetszik a diktatúrán belüli mozgásterek, és mobilitási lehetőségek – egy csapásra érvényüket vesztették. Helyüket olyasféle szabályok váltották fel, amiről a társadalom döntő többségének se ismeretei, se tapasztalatai nem voltak. Tovább fokozza ezt az „értéknélküliséget” az, hogy a megszűnt társadalmi értékek helyébe nem léptek újak, olyanok, amiket a társadalom konszenzussal magáévá tehetett. Amit a rendszerváltáskor kínáltak neki, az csak részben elégítette ki, illetve nem fogadta el az újat.

Az egyéneknek és nagy csoportjaiknak ez a bizonytalansága végigkísérte az elmúlt húsz esztendőnket. Kifejeződött ez a szegregált társadalom kialakulásában, abban, hogy folyamatos viták zajlottak arról, hogy az egyház és a hit milyen szerepet játsszon a társadalom életében. Legyen ez az egyén magánügye, vagy pedig valamiféle intézményes elismerést kapjon az állam életében.
A vita a mai napig nem dőlt el. Ugyanakkor folyamatos politikai viták tárgya volt mind a törvényhozásban, mint a közbeszédben.
A rendszerváltás – és a sokkal korábbról datálható okok miatt – után a politikai elit úgy hitte, hogy a magyar társadalom egyik percről a másikra – mintegy megvilágosodva – azonnal, a nyugat-európai minták szerinti polgárként kezd el gondolkodni és cselekedni. Mint a valóság megmutatta, ez nem így történt.
Mert nem történhetett így! A magyar társadalomban ugyanis nincsenek meg a polgári lét százados hagyományai. Annak ellenére sem, hogy a politikai propaganda ezt próbálja sulykolni.
Éppen ezért a társadalom, ha komolyabb válsághelyzetbe kerül, hajlamos úgy viselkedni, mint az az egyén, aki kifogyott az érvekből, és véleménye érvényesítésére erőszakhoz folyamodik.
Azt is bebizonyította a szociológia és a pszichológia, hogy minél alacsonyabb a kulturális (civilizációs) szintje az egyénnek, annál inkább választja konfliktusai megoldására az erőszakot.

Az elmúlt húsz esztendő alatt a magyar társadalom jelentős része kezdte megtanulni a demokráciát. Kezdte elsajátítani annak „etoszát”. Ennek lerombolása törvényszerűen hozza magával az újabb „anómiás állapotot”.
Juhász Oszkár esetét lehet „törvényes” úton kezelni. lehet megfosztani polgármesteri címétől, lehet bíróság elé állítani. Ám a helyzet ettől jottányit sem fog megváltozni. A Jobbikot támogató „értékválságos” tömeg ettől még ugyanaz marad.
A megoldás a demokrácia visszaállítása, a polgári értékrendek elsajátításának segítése. Ez ma minden politikai erő kötelessége. Ezért tévedés az MSZP reakciója. Nem csak törvényes eszközökkel kell fellépni az ilyen ordas eszmék ellen, hanem a tudás, a felvilágosítás és a nevelés minden eszközével.
Manapság ugyan azt látjuk, hogy éppen ez utóbbit (közoktatás és felsőoktatás) építik le teljes gőzzel. A politikának pedig viselnie kell a felelősséget azért, hogy lebontja maga alatt azt az építményt, amelynek a tetején tetszeleg.