EGY VÁLASZTÁS ANATÓMIÁJA

A kormánypárti sajtó, a hatalom, örömmel vette tudomásul az – egyébként semmilyen fontossággal nem bíró – időközi választás eredményét Budapest második kerületében, Hidegkúton. A FIDESZ jelöltje a szavazatok 57,06 százalékának besöprésével nyerte a választást, így a kerület 21 fős testületében a kormánypárti képviselők száma 14 lett.

Mint mindig, ebben az esetben is az ördög a részletekben rejlik. Mert minek az 57 százaléka a nyerő pozíció? A jegyzőkönyvek szerint a választásra jogosultaknak csak a 26,3 százaléka járult az urnákhoz. A győzelemhez 744 voks is elegendő volt.
A választás tehát – kívülről szemlélve – szinte a teljes közönybe fulladt. A hidegkúti lakosok több mint kétharmada a választófülkék közelébe sem ment.
Egyetlen érdekessége volt ennek az időközi megmérettetésnek:
Az ellenzéki demokratikus pártok képesek voltak közös jelöltet állítani. Sikerült megegyezniük egy mindenki számára elfogadható jelölt személyét illetően. Ez – és a zuglói összefogás – talán csírája lehet annak, amivel egyébként a mai ellenzéki pártok tisztában vannak: a kétharmaddal elfogadott új választási törvény kikényszeríti a közös jelöltek állítását. Mert ha nem ezt teszik, úgy leválthatatlan a mai hatalom.

Minél többeket kell megszólítani annak érdekében, hogy két év múlva sikeresen vehessék fel a harcot a mai kormány leváltása érdekében. 2014 még messze van. Ám a legutolsó felmérések is azt mutatták, hogy a választópolgárok fele nem talál magának támogatható politikai erőt a mai palettán.
Ideje lenne ezen változtatni. Az ellenzéki erőknek már most meg kell kezdeni egy komoly, valódi választást jelentő programot alkotni. Olyan programot, ami nem a már unásig megszokott ígérgetésekre, és légből kapott ötletekre épül, hanem a valóságra. Az ország gazdasági, politikai és morális helyzete – a külső körülményekkel súlyosbítva – nem alkalmas arra, hogy a hatalom átvételét fontolgató politikai erő figyelmen kívül hagyja azokat, és demagóg, populista szlogenekkel gyarapítsa támogatói táborát. lehet, hogy vannak olyan szavazópolgárok, akik „vevők” a szép szavakra. Azonban az elmúlt választásokon mindig aszerint alakultak az eredmények, hogy ki mert nagyobbat álmodni. Természetes következmény – az nagy szavak megvalósulásának kudarcaként –, hogy el is vesztették ciklusuk végére a támogatásukat.

Ennek az országnak csaknem négy évtizede papolják politikusaik, hogy „csak egy kis erőfeszítés, csak egy kis nadrágszíjhúzás kell”, és eljön majd a jólét és a tejjel-mézzel folyó Kánaán. Az információs forradalom korában ez a propaganda már nem érheti el a célját. A választók elé kell tárni az ország valós helyzetét, és a problémaözön megoldásának végrehajtható, reális útját-módját.
Nem elég azzal kampányolni, hogy „leváltjuk Orbán rendszerét”. Azt is világossá kell tenni, hogy ezt milyen úton, milyen lépésekkel lehet megtenni. Miként lehet visszaállítani a valódi polgári demokratikus rendet, és ez milyen erőfeszítéseket követel az egyénektől. Miként lehet – milyen forrásokból és munkával – kiépíteni egy szolidáris társadalmat.
Ez ma a demokratikus ellenzék feladata. A pártok saját ambícióit félre kell tenni. mert szép dolgok azok, ám a sikert csak közösen teremthetik meg, tehát konszenzuskényszerben vannak. Jó lenne látni, hogy alakul ez a megegyezés.