PÁRBESZÉD

Régi ismerősömmel találkoztam ma egy rendezvény ürügyén. Egyívásúak vagyunk – Ő még talán néhány évvel idősebb is –, egyforma az érdeklődésünk, hasonló szakmát űzünk.

Együtt jöttünk el, közben persze mindenféle szóba került, többek között a politika, mai helyeztünk is. Azt tudtam róla – talán a rendszerváltás óta –, hogy megrögzötten jobboldali. Érthető is. Az ember legyen konzekvens.
Azért az a megjegyzése, hogy legutóbb a Jobbikra szavazott, kicsit mellbe vágott. Ezt azért nem gondoltam volna. Egy jobboldali értékeket valló, magát értelmiséginek tartó, javakorabeli embertől egy kicsit érdekes állásfoglalás volt. Látva arcomra önkéntelenül is kiülő kérdő tekintetet, rögtön meg is magyarázta: „büntiből”.
Nem részletezem a beszélgetés további részleteit. Volt olyan dolog, amiben igaza volt, volt olyan is, amelyben elfogadta az én véleményem.

A lényeg: normális politikai párbeszédet lehet folytatni, ha a felek, nem mint „utálatos képre tekintenek egymásra, hanem egy-egy témát kibeszélve, észérvek alapján próbálják meggyőzni egymást, illetve ésszerű kompromisszumra jutni.
Tulajdonképpen megvalósítottuk azt, amire a nagypolitika ma nem képes: meghallgattuk egymást, értékeltük az érveket, cáfoltuk a hiedelmeket, és végül úgy váltunk el, hogy volt valami közös a gondolkodásunkban. Ez a közös pedig az volt, hogy ha gondjainkra megoldást akarunk, azt csak így lehet megoldani. Az érvelést, a nézetek ütköztetését nem lehet megúszni.
Ha pedig valaki „középről” akarja újra megmondani, hogy mit gondoljunk, akkor visszamegyünk oda, ahol elkezdtük: a ’80-as évek puha diktatúrájába. Ezt pedig egyikünk sem akarja, hiszen megéltük azt.
Gondolkodni és megbeszélni minden szinten: a családban, a barátokkal, az ismerősökkel, kisebb-nagyobb közösségekben, az önkormányzatokban, és végül az ország házában is. Csak ez lehet a megoldás.
Azt álmodom – mert merek nagyot álmodni –, hogy végre felébred a mostani hatalom is, és elkezd értelmes emberként gondolkozni, mindannyiunkért.