MEDDIG MÉG???

Az átlagos magyar állampolgár ül otthon, előveszi a pénzecskéjét, számolgatja, hogy mire jut neki. Ezt eddig a lakosság kb. harmada tette, ők tartoztak ugyani abba a kategóriába, aki a rendelkezésére álló forrásokból képes volt valahogyan – a társadalmi minimum szintjén – megélni. A társadalom csaknem 15 százaléka azonban ma már a mélyszegénységben él, azaz forrásai (szociális támogatásai és egyéb jövedelemforrásai) nem fedezik a mindennapos megélhetését.

A fennmaradó 55 százalék nagy része sem dúskál a javakban. Csökkennek vagy teljesen megszűnnek megtakarításai, egyre kevesebbet költ saját szellemi és fizikai rekrációjára. Magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy nem utazik üdülni, a szabadságát lakóhelyén tölti a négy fal között, nem, vagy a korábbinál jóval kevesebbet költ kultúrára (színházra, könyvre, egyéb szellemi kikapcsolódásra, ad absurdum kocsmára).
Mindössze a társadalom tíz százalékát teszik ki azok, akik a mai helyzetben is megtalálják számításaikat, jövedelmük nőtt vagy nem csökkent.
Éppen ezért igen problémás a kormány újabb gazdaságpolitikai törekvése, amely el akarja inflálni az adósságállomány egy részét, így növelve a költségvetés bevételeit, kiegyensúlyozandó annak egyensúlytalanságait.
Az inflációban mi magyarok vagyunk a világon a csúcstartók. Az 1946.január elsején bevezetett adópengőt a régihez viszonyítva 1:1 arányban váltották, ez az arány 1946 júliusára 1: 200x1010 arányra romlott. Ez az újkori történelem legnagyobb pénzromlása. (forrás: Magyar Nagylexikon, Kronológia 2. kötet 1301. és 1307. oldal) Sok háztartásban és a nagyi sublótjában talán még fellelhetők a 10 billió millpengősök. Ez a folyamat mind a gazdaságra mind a lakosságra pusztítóan hat.
Bár az 1946-os hiperinfláció nem ismétlődött meg a magyar gazdaságban, ám a gazdaságpolitika mindig is kacérkodott ezzel az eszközzel, mint a költségvetési egyensúly fenntartásának eszközével.
Ezzel a közgazdászok jelentős része nem ért egyet – sem konzervatív, sem ellenzéki oldalon –, ám a kormány teszi a dolgát. Azaz olyan lépéseket tervez, amely újfent a legkiszolgáltatottabb rétegeket viszi a tönk szélére.

Azzal egy cseppet sem törődik a miniszterelnök, hogy az eddig mélyszegénységben és szegénységben élő milliók ezután miként fognak megélni, azzal sem foglalkozik, hogy az általa „preferált középosztály” szép csendesen csúszik lefelé.
A kormány a napi problémákat látva ötletel, nincs kialakult képe arról, hogy a hazai gazdaságot milyen irányban, milyen úton lehetne kivezetni a csődből. Az az út, amelyen a kormány jár, csak propagandisztikusan sikeres, a valóságban romok és rombolás marad utána.


Forrás: Portfolio.hu

 Elegendő csak a KSH közzétett adatait áttekinteni az elmúlt két évről. Csökkentek a vállalkozások száma és jövedelmezősége, csökkentek a hitelek, a bankok hitelkihelyezései. Csökkent a lakosság megtakarítása, az elmúlt esztendőben az elmúlt 20 év legalacsonyabb szintjét produkálta. Ugyanakkor a kormány erőlteti, hogy e kevéske megtakarítások is állampapírokban jelenjenek meg. Ez ugyan azt hozza magával, hogy a lakosság finanszírozza egyrészt az államot, nem pedig külső piaci szereplők. Ám a kamat akkor is kamat marad, a későbbiekben ki kell fizetni.
E lépéssel párhuzamosan a lakosság kivonja a pénzét a kereskedelmi bankokból (hiszen állampapírt: kötvényt, kincstárjegyet vesz), a bankok likviditása pedig csökken. Azaz kevesebb forrást képesek kihelyezni a gazdaságba vagy a lakosságnak. Ebből pedig aligha lesz növekedés, fogyasztásélénkülés.
A kígyó beleharapott a saját farkába, és mohón kezdi nyelni saját magát.
Mikor lesz már vége ennek az öngerjesztő folyamatnak?
Mikor döbben már rá a kormány, hogy végzetesen rossz úton jár? Miért kell pusztán presztízs érdekek mentén feláldozni a még meglevő értékeinket (amit hamarosan elvisz az infláció)? Mikor jön már rá a magyar politikai elit (kormánypártok és ellenzékiek egyaránt), hogy húsz évvel a rendszerváltás után, a kapitalizmus keretei között kellene egy eredményes tervet kidolgozni az ország felemelésére?
Kapitalizmusban, az annak megfelelő eszközökkel és módszerekkel, nem szociális és populista demagógiával!