Az ünnepbe szinte berobbant az Új Emberben a kormányfői nyilatkozat.
El is rontotta rendesen a kedvem. Nem azért, mert ez az interjú – érezhetően és szándékosan – a katolikus híveknek szól, hanem azért, mert a miniszterelnök egy kicsit elvette a sulykot.
„Most dől el, hogy kimaradhat-e egy ország a szekuláris, családellenes és a nemzetet meghaladottnak tekintő európai szellemi törekvések hatálya alól, építheti-e jövőjét az azokkal ellentétes értékekre.”
Természetesen ezek az értékek a keresztény értékek, amelyekről nem sokkal később megjegyzi, hogy manapság „…európai politika színpadán azok a vezetők kerültek többségbe, akik kevésbé tartják fontosnak a keresztény gyökereket.”
Nos, azt hiszem, a miniszterelnök téved. És azért mondhat ilyen bornírtságokat, mert nincs is tisztában azzal, hogy szavai mögött milyen hatalmas hiátusok tátonganak.
„…Az ostoba emberek éppen attól olyan veszélyesek, hogy intelligensek, hogy vállalkozásukat többnyire siker koronázza. És minél intelligensebbek, butaságuk annál katasztrofálisabb következményekkel jár. …A butaság különös adottság ahhoz, hogy öntudatlanul a saját jól felfogott érdekünk ellen cselekedjünk; szélsőséges esetben halálhoz vezet.”
A fenti idézet Matthijs van Boxsel: A Butaság Enciklopédiája című kötetéből, a való, amelyet a Nyitott Könyvműhely jelentetett meg 2009-ben.
Összekapcsolódik az ünnep, a nyilatkozat és a könyv.
Kirajzolódik manapság valamiféle külön utas törekvés. Amolyan bent is vagyok, kint is vagyok álláspont. Ez pedig ma életveszélyes az ország szempontjából. Mert ami igaz, az igaz. Európa elég sokat vesztett presztízséből, gazdasági erejéből az elmúlt évtizedek alatt. Néhány évvel ezelőtt Joschka Fischer – a volt német külügyminiszter – tartott egy előadást a berlini Humboldt egyetemen Európa jövőjéről. Az akkor már az Egyesült Államokban tanító volt politikus keresetlen szavakkal ostorozta az Európát. Mondanivalójának lényege az volt, hogy amennyiben a kontinens országai nem képesek a feltétel nélküli összefogásra, akkor bizony a világ perifériájára szorulnak a globális versenyben.
Ez az összefogás azonban nem jelenti sem az adott nemzetek kulturális értékeinek és hagyományinak negligálását, sem a közös európai értékek elvetését. Sokkal inkább azt, hogy ezekre a hagyományos értékekre építkezve lehet megteremteni az együttműködés egy más, magasabb szintjét. E közös értékek között szerepel Európa keresztény gyökere. Márpedig azért is, mert minden nemzeti kultúrának ez az alapja a kontinensen. Ezt tagadni botorság.
A visszatérést szorgalmazni egy értékrendhez, amelyet el sem hagytunk, azt mutatja, hogy az e kijelentést megfogalmazó nincs tisztában az értékek megjelenési formáival.
Az európai vezetők ugyanis ezeket a keresztény gyökereket – legyenek ezek katolikusok, reformátusok – soha nem hagyták és hagyják figyelmen kívül. Csak éppen – civilizáltságuk, demokratizmusuk okán – természetes módon magától értetődőnek tartják. Nem kérkednek vele, nem hangsúlyozzák úton útfélen, mert erre nincs szükség. A mindennapok valóságában él ez az érték, megjelenik döntéseikben, minden politikai megnyilvánulásukban.
Amit a magyar miniszterelnök nem ért: nem attól válik valaki polgárrá (kereszténnyé), ha „annak nevezzük ki”, hanem attól, hogy elsajátítja (saját életének mozgatójává teszi) annak morális, tartalmi követelményeit.
Magyarországon a társadalom évszázados lemaradásban e téren. Ezért nem szidni kell a környezetünket, arról papolni, hogy „mi vagyunk az igaziak”, hanem megtanulni azokat az értékeket, amelyek Európát meghatározzák immáron háromszáz éve.
Quo Vadis Orbán Viktor?
A szebb és eredményesebb európai jövőbe vagy egy retrográd, színes ceruzákkal rajzolt, képzelt világba?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése