LEHET MÁS A POLITIKA?

Bal, jobb, bal jobb, mennek a…

Lehet-e más a politika, mint ami valójában? Erre adott csattanós választ az LMP. Ez a párt olyan döntést produkált, ami páratlan a magyar politikatörténetben. (Kutakodtam egy kicsit, de semmi hasonlót nem találtam kérem olvasóim, ha tudnak valami hasonlóról, szívesen venném.) Kettészakadt a párt, ám a frakciójuk állítólag egyben marad, már csak ezért is, hogy kellően tudják az LMP politikáját érvényesíteni.

Forrás: Internet - budaorsiinfo.hu


Miről is van szó? Adott egy csekély befolyású – de azért néhány százezer szavazó által támogatott – párt, amely parlamentbe kerülése óta láthatóan politikai identitás zavarral küzd. A párt vezető testületei nem képesek eldönteni, hogy egy adott politikai szituációban milyen döntést hozzanak. A torzsalkodás a követendő útról pedig egyenesen vezet a vezetetlenséghez. Nem képesek eldönteni, hogy mit tegyenek egy kifeszített politikai helyzetben, hogyan, milyen kompromisszumokat kössenek annak érdekében, hogy ne veszejtsék el szavazóikat és saját maguk rajzolta arcukat.
E tehetetlenségnek több okát is felfedezi az, aki veszi a fáradságot és végiggondolja (elemzi) mindazt, amit a kis párt az elmúlt két és fél évben produkált.
Az első ilyen önellentmondás, hogy a magát ökopártként meghatározó LMP semmilyen kézzelfogható javaslatot nem tett le a választók asztalára. Néhány erőtlen javaslatuk ugyan volt a törvényhozásban, de ezek nem csak azon véreztek el, mert a kormánypártnak kétharmada van.

Forrás: Internet - fn.hir24.hu

Politikájuk másik kudarca az a lehetetlen előfeltételezés, miszerint nem hajlandók együttműködni az „elmút nyóc év” egyetlen politikai szereplőjével sem. Szerintük ugyanis ez egész magyar politikai elitet le kell váltani. Ez körülbelül olyan követelés, mint hogy le kellene dózerolni a Kékest, mert ott bizony mindenféle – nekik nem tetsző személyek – megfordultak az elmúlt időszakban.
A húsz év alatt kialakult politikai elitet – aminek számtalan hibája van, nem fogható rá, hogy a legjobb teljesítmény nyújtotta az elmúlt két évtizedben – ugyanis nem lehet leváltani. Azért sem, mert nem igazán van, aki a helyükre lépjen. Azt még az LMP elfogult elnöke sem gondolhatja komolyan, hogy a magyar társadalom hirtelen (természetesen az ő intésére) megvilágosul, lámpa gyullad az agyában, és egyik percről a másikra rájön: akikre eddig szavazott, azok érdemtelenek a bizalomra.
Kis ország vagyunk, egy politikai elitünk van – aminek persze most már része az LMP frakciójai is –, nem igazán lehet kicserélni valami másra.
Már csak azért sem, mert az igazán rátermett, képzett figurák – szak- és humánértelmiségiek – már réges-rég elhagyták a politika játékterét, átengedve azt a magát elitnek hívó középszerűeknek.

Forrás: Internet - bekes.lehetmas.hu

A másik paradoxon, amit az LMP elkövet az, hogy szétszakad ugyan a párt együttműködési szándékúakra és önálló harcosokra, ám a parlamenti frakció mégis csak egyben marad. Ebben nem nehéz felismerni azt, hogy ha a szakadárok kilépnek a frakcióból is, akkor az LMP-nek egyetlen frakciója sem lenne. Ne feledjük, így járt a DK is, mindenféle indokokkal tagadta meg tőlük a ház az önálló frakcióalakítást. Ebben az esetben az LMP egy sor lehetőségtől esne el, nem utolsó sorban pedig egy kalap pénztől, ami a frakciót egyébként törvényesen megilleti. Ezt súlyosbítja az a tény is, hogy az egyéni képviselőknek nem lenne lehetőségük részt venni a bizottságok munkájában, felszólalásaik is korlátozottak.
A frakció egyben tartása tehát egyrészt politikailag, másrészt anyagilag indokolt. A faramuci a helyzetben csak az, hogy amíg a párt elnöke az egyik véleményt hangoztatja, addig a kivált képviselők esetleg ennek az ellenkezőjét.
A helyzet tehát politikailag perverz, és pontosan azt cáfolja, amit a párt nevében hirdet. A politika ugyanis az érdekérvényesítés művészete, a kompromisszumok és megegyezések kialakításának tudománya. Láthatóan ennek most éppen híján vannak e pártban. Ha ezt így csinálják tovább, nem lehet csodálkozni azon, hogy egyre fogy a népszerűség és a szavazótábor.
Ezen a népszerűségvesztésen az sem segít, ha közben fennen hangoztatják, hogy a FIDESZ-kormányt el kell zavarni.

Ceterum censeo OV esse delendam!

ÖZÖNVÍZ

Forrás: Internet - 168ora.hu, MTI-fotó

Kihelyezett ülést tartott Vásárosnaményban a kormány. A kormányfő az elmúlt évek változásait özönvízhez hasonlította — így bíztatva a térség lakóit.
A kormányfő pontos diagnózist adott! Ugyanis valóban olyanok voltak a NER változtatásai – kezdve az alkotmányozástól a felsőoktatási operettig, hogy ne soroljunk fel mindent – mint az özönvíz. Elmosott és elpusztított mindent, amit ez az ország nagy nehezen megteremtett a rendszerváltás óta.
Nem részletezem mindazt, ami 2010 óta végbement, csupán egy nagyon lényeges dologra szeretném felhívni a figyelmet. Nem csak arról van szó, hogy lebontották a demokratikus intézményrendszer legnagyobb részét, hanem arról, hogy megakasztottak egy folyamatot. Ez pedig nem más, mint a társadalomnak az a fajta „tanulási és befogadási” folyamata, amely kialakítja a polgári társadalmat, annak minden értékével, személyi és közösségi elveivel.
A szociológusok már régen mondják, hogy hazánk társadalmi fejlődése a XIX. század közepétől nem más, mint megszakított, töredezett fejlődés. Ahhoz, hogy az egész társadalom – nem csak annak elitje, hanem mélyrétegei is – elsajátítson, magáénak érezzen egy berendezkedést, ahhoz minimálisan 2-3 generációnyi idő szükséges. Ez naptári évekre lefordítva csaknem 50-70 esztendő.
Viharos XIX. és XX. századi történelmünk soha nem biztosított ennyi időt az itt élőknek, hogy békésen élhessenek az új és még újabb rendszerek alatt.

Forrás: Internet - Calais-i polgárok - Rodin

A magyar polgári fejlődés amúgy is megkésett – most és itt nincs lehetőség ezt részletesen kitárgyalni – mintegy száz-százötven évvel maradt el Európa szerencsésebb nyugati fele mögött. 1848-as forradalom és szabadságharc törölte el jogilag a feudalista viszonyokat, ugyanakkor a megmaradt latifundiumok rendszere továbbra is fenntartotta korábbi alávetettségi viszonyokat. Kialakult ugyan egy polgári réteg – főleg a fővárosban és a nagyobb városokban –, azonban a vidék lakosságát, tömegeit ez alig-alig érintette. Persze voltak kivételek, kialakult egy szűk paraszpolgári réteg is, azonban nem ez volt a jellemző az alapvetően mezőgazdasági jellegű társadalomra.
Nem volt ez másként a XX. század elején sem. Az első világháború megakasztotta a polgári fejlődést, a vesztes háború, a trianoni döntések csak rontottak a társadalom politikai és morális állapotán. A történelmileg nem jelentős tanácsköztársasági közjáték után a Horthy-korszak visszarendezte a XIX. század végi félfeudális állapotokat, ahelyett, hogy kibontakoztatta volna a polgári fejlődést (a még olyan rossz körülmények között is).
A második világháború utáni két-három „demokratikus” év sem jelentett áttörést, hiszen az azt követő proletárdiktatúra egy másfajta társadalmi értékrendet diktált.
Így a rendszerváltást egy minden részében – főleg tudatilag, magatartásában és szokásaiban – ingatag társadalom élte meg. A polgári demokratikus értékek csak a rendszerváltó elit tudatában voltak tiszták (némi félreértésekkel és eltúlzott várakozásokkal vegyesen), maga a társadalom egyfajta túlzó elvárásokkal nézett a jövőbe.

Forrás: Internet

Azt gondolta, hogy ugyanúgy élhet, mint korábban, ugyanúgy „gondoskodni fognak róla”, mint korábban, csak éppen a Mariahilfer Strasse költözik be a Rákóczi útra a maga összes csillogásával és gazdagságával.
De nem költözött. A társadalom – az egyszerű emberek, az alkalmazottak, az önállók és az értelmiségiek – csak lassan ébredt rá, hogy egészen más elvek szerint kell élnie. A legnehezebb ebből annak elsajátítása, hogy az egyén mindenfajta felelősséggel tartozik magának és a közösségnek is. De ezt csak akkor képes végrehajtani, ha teljes egészében átformálja gondolkodásmódját. Ez pedig igen nehezen megy azoknak a korosztályoknak, akik életük nagy részét a „létező szocializmusban” élték le, vagy abban szocializálódtak. Az 1980 után született nemzedék már könnyebb helyzetben van, hiszen politikailag tudatos életét már a rendszerváltás után kezdte. Olyan környezetben – oktatási rendszer, állami intézményrendszerek – szocializálódott ez a generáció, amely részben a polgári elvek szerint épült fel, ám működése még a gyermekbetegség tüneteit produkálja.
A magyar társadalom bízhatott abban – eddig –, hogy fentieket kinőve végre beilleszkedhet a nyugat-európai polgári rendbe nem csak jogilag, hanem gondolkodásában, morálisan is az elkövetkező évtizedekben.
Ezt a folyamatot állította meg a NER rendszere, és fordította vissza a társadalom gondolkodását egy retrográd, cseppet sem polgári irányba. Nem az a baj elsősorban a mostani kormányzással, hogy ilyen-olyan összefonódásokkal különböző pénzeket juttat a kedvezményezetteknek. Ez is probléma természetesen, de nem olyan súlyú, amit ne tudna gyorsan kiheverni az ország.
Ám a tudati fejlődés, a polgárosodás megakasztása évtizedekre veti vissza a társadalmat, még akkor is, ha ezt napjainkban még nem vesszük észre.

Ceterum censeo OV esse delendam!

SZABAD ÖTLETEK JEGYZÉKE



Forrás: Internet: szegedma.hu



József Attila tán megbocsátja az elorzott címet. De jobbat amúgy sem lehetne kitalálni annak jellemzésére, amit mostanában a kormány művel. Mindent felhasználnak arra, hogy a „valódit” állítsák a közbeszéd középpontjába az „igaz” helyett. Az elmúlt két hét szinte másról sem szólt csak a rasszizmusról. Ez persze komoly társadalmi probléma, nincs szándékomban lebecsülni, sőt egyet érek mindazokkal, akik úgy gondolják, hogy ilyen beszédnek (írásnak) nincs keresnivalója a magyar nyilvánosságban.

A cikk és a körülötte kialakult politikai adok-kapok – a médiában megjelenő egyetértő és azzal ellenkező megnyilvánulások – mégis jótékonyan fedték el mindazokat a problémákat, amikkel szembe kellett nézni az elmúlt pár napban. A gazdasági miniszter szerencsétlen mondatai a Magyar Nemzeti Bank unortodox lehetőségeiről bedöntötték a forintot. Háromszáz forint körül járt az árfolyam, ami a devizahiteleseknek minden, csak nem jó hír. Így év elején újfent emelkedtek a törlesztő részletek, és ezen a tíz százalékos „rezsicsökkentés” sem igazán segített. Az egyre jobban elszegényedő népesség ugyanis már réges régen ezen a kiadásain spórol, így a havi 10-15 ezer forintos energiaszámla ezer-ezerötszáz forintos csökkenését eliminálja a frank növekvő váltási aránya.

Ahogy lecsengő ágba jutott a „cigánybűnözéssel” kapcsolatos indulatos párbeszéd, úgy új ötletet kellett előhúznia a kommunikációs szakembereknek. Meg is lett ma reggelre. A mindenre kapható Lázás János játszotta ezúttal a megmondóember szerepét, kijelentve, hogy a svájci kormányhoz hivatalos úton fordulnak, tudakolva a helvét bankokban elhelyezett magyar pénzek nagyságát.



Forrás: Internet

 A dolog persze rögtön ürügyet adott arra, hogy komoly emberek szólaljanak meg ez ügyben, hangsúlyozva az ötlet bornírtságát. Már csak azért is, mert nálunk állítólag demokrácia van, a magyar polgár azt tesz a saját pénzével, amit akar. Ad absurdum a melós, aki ma már munkaerejének árát csak számokban látja, hiszen munkáltatója nem a kezébe számolja le a bankókat, hanem számlára utalja át, szabadon utalhatja ezt az összeget tovább bárhová a világon. Senki sem akadályozhatja meg ebben, még a kormány és a NAV sem. Az akadályoztatásnak egyetlen útja-módja lenne, ha a magyar fizetőeszközt megfosztanák konvertibilitásától. De lássuk be, ez ezért túl nagy ár lenne a hatalom biztosítása érdekében (ez ugyanis egyenlő lenne az államcsőddel).
Most majd jókat fog csámcsogni ezen a blöffön a közvélemény, miközben elsiklik olyan lényeges kijelentések mellett, mint amilyen például az elektronikus útdíj bevezetésének elhalasztása. Most persze joggal kérdezhetik, hogy miért tartom lényegesebbnek ez utóbbit?
A válasz igen egyszerű. Ha a kormány nem képes teljesíteni tervezett bevételeit – például az úthasználatból, és most ne foglalkozzunk azzal, hogy egyetértek-e ezzel vagy sem – akkor kénytelen lesz valamilyen más forrásból összekaparni az így hiányzó pénzt. Ez pedig vagy azt jelenti, hogy újabb adójellegű bevételeket vet ki, vagy azt, hogy más – szintén fontos – területek finanszírozását kurtítja meg. Azaz lehetséges, hogy a tervezettnél mégis kevesebb jut felsőoktatásra, így persze dől mindaz az ígérethalmaz, amiben megállapodott a diákok képviselőivel. (Látjuk azt is, hogy ez alól igyekszik máris kihátrálni a hatalom, hiszen már azt hangoztatja, hogy minden, amiben megállapodott csak egyetlen tanévre érvényes.)
Mindezzel csak azt szeretném tudatni, hogy bármennyire is felháborító a hatalomhoz közeli egyének egy-egy megnyilatkozása, figyeljünk arra is, hogy miről akarják elterelni a figyelmünket, ami – lehet, hogy sokkal fontosabb – adott esetben a zsebünkre és a jövőnkre hat.
Lázár bornírt ötlete nem ér többet, mint azt, hogy jól megmosolyogjuk, és elkönyveljük magunkban: van az a pénz, amiért korpás lehet a hajam.

Ceterum censeo OV esse delendam!

VAN LEJJEBB

Az új év első hete is az abszurd jegyében telt. Minden jel arra mutat, hogy a kormány továbbra sem képes szembenézni a valósággal. Két markáns reakció mutatta meg azt a kompetenciahiányt, amivel a mai kormányzást végzik. A legjellemzőbb az Alkotmánybíróság határozatával kapcsolatos első és későbbi reagálás volt. Rogán Antal első nekifutásból – az Alaptörvényt ipodján elkövető Szájer Józseffel az oldalán – biztosította a nagyérdeműt, hogy majd a formai hibákat úgy orvosolják, hogy azt beemelik az Alaptörvény törzsszövegébe, így a probléma rögvest megoldottnak tekinthető. Egy héttel később, amikor a taláros testület tartalmilag is elmeszelte a regisztrációt, a FIDESZ frakcióvezetője – mintha korábbi szavai el sem hangzottak volna – arról beszélt, hogy bizony a politikai felelősség és a demokrácia iránti elkötelezettség azt diktálja, hogy figyelembe vegyék a döntést.

Ne vizsgáljuk most azt, hogy egy politikus egy valódi demokráciában – egyezzünk meg abban, hogy kis hazánkban ez még nem valósult meg – két ilyen, egymásnak ellentmondó kijelentés után ellehetetlenül, elveszti szavahihetőségét választói (és a társadalom) szemében. Hasonló megnyilatkozásokat tett a házelnök is. Szerinte az AB túlment hatáskörén és „politikai döntést” hozott. Ez a megállapítás azért is problémás, mert a jogrendszert nem lehet elválasztani a politikától – és itt és most nem a pártpolitikáról beszélünk, hanem arról a politikai ideológiáról, ami egy társadalom egészének működését meghatározza –, mert a jogrendszer a politika része. Szabályozza az adott ország életének szinte valamennyi szegmensét a gazdaságtól a polgári viszonyokon át az bűnüldözésig (hogy csak a legmarkánsabbakat említsük).

A parlamenti többség láthatóan nem tud mit kezdeni az elementáris – és a valóságon alapuló – tiltakozásokkal. A kormány legutóbbi bornírt határozata, miszerint a közszolgálatban nem alkalmazhatók nyugdíjkorhatárt betöltő, nyugdíj mellett dolgozó munkavállalók, egész egyszerűen végrehajthatatlan. Véljük felfedezni az okokat a határozat mögött, hiszen a hatalomra kerülésekor ez a kormány olcsóbb, hatékonyabb és állampolgárbarát közszférát ígért. Úgy gondolja, ezzel az intézkedéssel mindezt meg is teremtheti. Tévedett. Mégpedig azért, mert eddigi gyakorlatát követve, minden előzetes hatásvizsgálat és felmérés, szakmai egyeztetés nélkül döntött.
Csurka óta tudjuk: „a hozzáértés bolsevista trükk”. Ezt vallja a kormány is. A gond mindezzel az, hogy ami jól hangzó bonmot volt egy politikussá avanzsált író szájából (aki sohasem vált „kormányzati tényezővé”), az felelős vezetőktől ostobaságnak tűnik. Mint ahogy az is annak tekinthető, ha nem mérik fel például, hogy a magyar egészségügyben, oktatásban a kulturális élet területén hány olyan tapasztalt alkalmazott húzza az igát, akiknek a munkája nélkülözhetetlen.

E kérdéshez hozzátartozik az is, hogy az így elbocsátandók helyeit nem lehet feltölteni. Ez pedig az vonja magával, hogy intézmények működése válik kérdésessé a fent említett ágazatokban. Az pedig egyenesen nevetséges, hogy „egyéni mentességet” adhat a kormányfő. Az orvosi kamara szerint mintegy 15 ezerre tehető a magyar egészségügyben nyugdíj mellett dolgozó orvosok és ápolók létszáma (kisebb szakorvosi rendelők, kórházak, háziorvosi praxis). Hasonló a helyzet a különböző kulturális intézményeknél is Földiák András szerint.

Az ebet kötik a karóhoz. Mint ahogy csak látszólagosan engedtek a diákoknak is. Azonban a leginkább kifogásolt problémákban (egyes szakok fizetőssé tétele, a hallgatói szerződések) azonban megmakacsolta magát a miniszterelnök környezete. Nem igaz az, hogy ne érzékelnék a problémát. Pontosan tudja a mai kormányzat, hogy milyen elégedetlenséget szított. Csak ezzel nem mer szembenézni semmilyen szinten. Bizonyíték erre a hétfői hallgatói fórum, ahová az illetékeseket beszélgetésre hívták a fiatalok. Senki sem mert elmenni, és szembesülni a fiatalok okos kérdéseivel, mert tudván tudták: nem képesek racionális feleletet adni.

A kormány szépen lassan süllyed bele a maga által létrehozott mocsárba. A hazugságok, a korrupció és az ezt szolgáló igaztalan kommunikáció egy olyan spirált hozott létre, amelyből nem látszik a kiút.

Egyre mélyebbre süllyednek.

E süllyedés egyik mellékága, hogy a magukhoz közel állónak tekintett „megmondóemberek” olyan cikkeket jelentethetnek meg a félhivatalosnak tekintett napilapban, amely nyíltan rasszista. Nem térek ki most ennek tartalmára, tele volt vele a média az elmúlt napokban.

A lényege mindennek, hogy elhangzik ugyan egy-egy erőtlen elhatárolódás, ám a politika „mélyvizében” semmiféle ellenáramlat nem érzékelhető a kormányon levő pártnál. Ez pedig ezt mutatja, hogy a FIDESZ kezdi elveszíteni erkölcsi tartását. Nincs benne egészséges erő, amely a valódi polgári értékeket követve kikényszerítené a szélsőségek lemetszését. Egy morális erejét vesztett kormánypárt pedig bukásra van ítélve. Bukásra még akkor is, ha minden rendelkezésére álló – törvényes és félillegális – eszközt bevet annak érdekében, hogy hatalmon maradjon.

Ceterum censeo OV esse delendam!

MILYEN ÉV ELÉ NÉZÜNK?



Pallasz Páholy, január 02 - Forrás: Internet

 Az év a politika jegyében kezdődött. A demokratikus ellenzék – nem tudom emlékeznek-e még erre a kifejezésre a nyolcvanas évek végéről – erőt vett magán és komoly egyeztetésekbe kezdett demokratikus alapértékeink helyreállításáról. Nem idézem ide a tegnapi tárgyalások részleteit, megtalálhatók azok az internetes portálokon. Bíztatónak látszik a kezdet, de ne igyunk előre a medve bőrére, majd meglátjuk, hogy mi is kerekedik ki ebből.

Hasonló a helyezet a diákokkal is. A különböző szervezetek januárban ismét erőt fognak mutatni. Semmi sem dőlt el. Még mindig téma a „röghöz kötés” és az úgynevezett „államilag támogatott” szakok ügye. Erre a diákok érdekképviseleti szervezetei megpróbálnak valamiféle kompromisszumos javaslatot kidolgozni.


Forrás: Internet

 Az Orbán-kormánynak komoly kihívásokkal kell szembenéznie. Ma már alig akad társadalmi réteg, amellyel ne tűztek volna össze. Ebben az sem segít sokat, hogy január elsejével meghirdették a „rezsi tíz százalékos csökkentését”. Egyrészt ez azért is problémás, mert a valóságban ez nem sokat segít a tömegek elnyomorodásán – egy átlagos család mintegy 25 ezer forintot fizet a gáz és villanyszámlára havonta, ami mindössze 2500 forint megtakarítást jelent, ezt pedig felemészti az élelmiszerek és egyéb mindennapos kiadások árának növekedése –, ellenben igen jól kommunikálható, bemutatva, hogy milyen kegyesen segít a FIDESZ a nyomorultakon. E témának a másik vetülete az, hogy bár a fogyasztó számlája valóban kevesebb lesz, de a szolgáltatók kiadásait valamilyen módon mégiscsak kompenzálni kell. Ugyanis ahogy nincs ingyen ebéd, úgy kevéssé elképzelhető, hogy „ingyen” energia létezik. Ennek az árcsökkentésnek a költségeit is valamilyen formában az adófizetők állják majd.
A magyar és nemzetközi gazdasági elemzők aggodalommal teli prognózisokat fogalmaznak meg az országunk gazdasági teljesítményével kapcsolatban. Legnagyobb veszélynek azt látják, hogy a kormánynak az év második felében alkalma nyílik arra, hogy hozzáférjenek a jegybank valutatartalékához.

Ma a legtöbb elemző Matolcsy minisztert tartja befutónak az MNB élére. Ez pedig azt is jelentheti, hogy az „unortodox” gazdaságpolitika – aminek a nemzeti bank eddig ellenállt – bekerül a jegybank gyakorlatába, aminek pedig beláthatatlanok a következményei. Ha ugyanis valamilyen okból – például az adósság csökkentésére – felhasználják e tartalék egy részét, úgy az MNB elveszti azt a képességét, hogy beavatkozásával védje a nemzeti valutát.
Független gazdasági szakemberek pedig arról írnak, hogy a magyar gazdaság rendbetételére legalább tíz esztendő szükséges, feltéve, ha a mostani kormánypárt felhagy eddigi gazdaságpolitikájával.
Az mindenesetre látszik, hogy nem igen lesz lehetőség munkahelyek tömeges létrehozására 2013-ban. Ehhez szükséges lenne a kereskedelmi bankok hitelezési hajlandóságának és lehetőségeinek visszaállítására. De erre még szándék sem látszik. Marad a bankadó, mi több, lényeges előrelépésre a valutahitelesek ügyében sem számíthatunk. A kormány által forszírozott „árfolyamgát” ugyan jól hangzik, de egy valamit magára adó, és számolni tudó adós nem igazán repes a boldogságtól e verzió láttán. Ugyanis ez nem csökkenti a terheit, csak eltolja azt időben. Ugyanakkor semmilyen garancia nincs arra, hogy akár öt év múlva az adós olyan helyzetben lesz, hogy átütemezett törlesztéseit fizetni tudja.


Forrás: Internet

A fiataloknak ma sincs reális jövőképük az országban. Ugyanis hiába szereznek a kornak megfelelő tudást, munkahely és állás hiányában továbbra sem lesznek képesek önálló életvitelre. A legnagyobb probléma az, hogy a társadalom továbbra is inni fogja a kormánypropaganda szövegeit, és dacára annak, hogy a saját bőrén érzi már a következményeket, el is hiszi azokat.
A 2013-as évre pedig csak azt prognosztizálhatjuk, hogy minden megy tovább, az eddigiek szerint. Változásra nem igen számíthatunk. Ebben a helyzetben csak egyben reménykedhetünk: nem lesz sokkal rosszabb, mint 2012-ben. De hogy rosszabb lesz, az biztos!

Ceterum censeo OV esse delendam!